Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Boros Imre: Egy világrend lebomlása
A második világháborút a gyõzelem mértékéhez viszonyítva csekély véráldozattal, de Európában és Ázsiában egyaránt az Amerikai Egyesült Államok nyerte meg.
A két, korábban ellenlábas fõhatalom, Németország és Japán a totális katonai vereség után ráadásul a talpra állását is csak attól remélhette, hogy az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja az újrakezdéshez szükséges forrásokat, fõként a pénzt.
Az új helyzetben értelmét vesztette az elsõ világháború után kialakult pénzpiaci parcellázódás, a dollár, a frank és a font helyett mindenhol általánosan a dollár vált elfogadottá. Az elfogadást az általános gazdasági kényszereken kívül nagyban segítette, hogy az Egyesült Államok kilátásba helyezte az esetlegesen feleslegesnek ítélt jegybanki aranykészletek fix, harmincöt dolláros unciánkénti áron történõ átváltását, ami legalábbis komoly illúziókat keltett azzal, hogy azt ígérték, az új rendszer az 1914-ig kiválóan mûködõ aranystandard szabályait követi. Az 1944-ben konstruált és az elfogadásának helyszínérõl Bretton Woods-inak nevezett rendszer a piaci zavarok elhárítására létrehozta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot, azzal az igénnyel, hogy a két intézmény állítsa helyre a gyengélkedõ gazdaságok egyensúlyát.
Az eredeti tervezet szerint az IMF olcsó és jó feltételû rövid hiteleket adott volna, a Világbank pedig olcsó hosszú lejáratú kölcsönökkel segítette volna a megrendült nemzetgazdaságok szerkezeti átalakítását és az egyensúly visszaállítását. Ebben az értelemben a két ikerintézmény nem sokáig mûködött. Talán az angol font - a rendszer társtartalék valutája - 1965-ös leértékelése volt az utolsó tisztán alkalmazott beavatkozás.
A font leértékelése súlyos károkat okozott több, fontban tartalékoló országnak, és ez elindította az államok masszív menekülését a brit valutától. Ennek eredményeként milliárdos IMF-dollárinjekcióra volt szükség a lyuk befoltozására. A dollár gyengülését az Amerikai Egyesült Államok már erõbõl oldotta meg. Máig érõ hatása van, hogy 1968-ban "ideiglenesen" felfüggesztette az aranyra történõ átváltást, majd 1973 óta beszüntették az árfolyam védelmére szolgáló intervenciós kötelezettséget is, azaz a dollár árfolyama szabadon mozgóvá vált.
Ettõl a ponttól számítható, hogy egy magántulajdonban lévõ bankrendszer, a Federal Reserve képessé vált a Földünk legnagyobb részén a pénzforgalmat irányítani, saját kamat- és árfolyam-elképzeléseit országok sorára ráerõltetni. A kilencvenes évek politikai változásai pedig megnyitották az utat az addig tilalmi zónának tekintett területek, a volt szovjet blokk irányába is. Idõközben az ikerintézmények mûködése is brutálisan megváltozott.
Az 1989-ben meghirdetett washingtoni konszenzus, a liberalizálj, deregulálj, privatizálj elve vált az IMF és a Világbank mûködtetésének centrális elemévé. Ahova a lábukat betették, lényegében utat nyitottak a multinacionális tõkének az érintett, "megsegített" ország gazdasági kulcspozícióinak megszerzéséhez. Folyó jövedelmek és vagyonok kerültek át szemvillanás alatt nemzeti rendelkezés alól a multinacionális szektorhoz. A dollár ilyen önérdekû nyomulásának veszélyét korán felismerte az európai közösség. Egy közös piac és az arra épülõ közös pénznem megteremtésének szükségszerûsége már a hetvenes években felmerült. A Werner-terv errõl szólt. Az ötlet felmerülésétõl eltelt másfél évtized viszont elegendõ volt a dollárnak, hogy az euró már ne saját irányítású pénzként, hanem a dollárt felváltó mutációként jöjjön létre. A 2008-ban kezdõdött pénzpiaci válság erre egyértelmûen rámutatott, amikor a bajba jutott európai nagybankokat a Federal Reserve-bõl dollárinjekcióban részesítették, így kerülve meg az Európai Központi Bankot.
Az állampapírok korábban tiltott felvásárlása mára az Európai Központi Bankban is mindennapos gyakorlattá vált. Ennek bizonyítéka továbbá a színfalak mögötti heves sürgölõdés, ami a dollár mellé az egységes piacot is gyorsan tetõ alá kívánja hozni a TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership) kereteiben.
A tervezet megismerhetõsége az érintett közönség számára igencsak korlátos, nem terjed túl azon, amit a közvélemény kicsikar, valamint javarészt kimerül a hivatalos nyugtatásokban, hogy nem fog fájni. A világgazdaság más tájain azonban intenzíven folyik a dollárhegemónia lebontása.
Terjed a nemzetközi fizetési forgalomban a nemzeti valuták használata. A BRICS-csoport gazdasági ereje és fõként növekedési potenciálja komoly fenyegetés, beleértve a közös beruházások finanszírozására létesített beruházási bankot. A Kína által nemrég elindított szervezés az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank létrehozására pedig felkeltette több európai ország, köztünk hazánk érdeklõdését is, ügyfélként és társtulajdonosként egyaránt.
Mi sem természetesebb, hogy az Egyesült Államok talán még az Európával történõ kereskedelmi megállapodásánál is nagyobb lendülettel dolgozik a csendes-óceáni térség országaival kötendõ kereskedelmi megállapodás tetõ alá hozásán.
Talán nem áll túl messze a valóságtól a feltételezés, hogy a tucatnyi országban eluralkodó, gerjesztett politikai és háborús bizonytalanság Ukrajnától Irakig, Afganisztántól az arab térségig, nem más célt szolgál, mint azt, hogy ezeket az országokat alkalmatlanná tegye arra, hogy ebben az átalakulásban határozott, a saját érdeküket követõ döntést hozzanak.
Forrás: Link
A két, korábban ellenlábas fõhatalom, Németország és Japán a totális katonai vereség után ráadásul a talpra állását is csak attól remélhette, hogy az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja az újrakezdéshez szükséges forrásokat, fõként a pénzt.
Az új helyzetben értelmét vesztette az elsõ világháború után kialakult pénzpiaci parcellázódás, a dollár, a frank és a font helyett mindenhol általánosan a dollár vált elfogadottá. Az elfogadást az általános gazdasági kényszereken kívül nagyban segítette, hogy az Egyesült Államok kilátásba helyezte az esetlegesen feleslegesnek ítélt jegybanki aranykészletek fix, harmincöt dolláros unciánkénti áron történõ átváltását, ami legalábbis komoly illúziókat keltett azzal, hogy azt ígérték, az új rendszer az 1914-ig kiválóan mûködõ aranystandard szabályait követi. Az 1944-ben konstruált és az elfogadásának helyszínérõl Bretton Woods-inak nevezett rendszer a piaci zavarok elhárítására létrehozta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot, azzal az igénnyel, hogy a két intézmény állítsa helyre a gyengélkedõ gazdaságok egyensúlyát.
Az eredeti tervezet szerint az IMF olcsó és jó feltételû rövid hiteleket adott volna, a Világbank pedig olcsó hosszú lejáratú kölcsönökkel segítette volna a megrendült nemzetgazdaságok szerkezeti átalakítását és az egyensúly visszaállítását. Ebben az értelemben a két ikerintézmény nem sokáig mûködött. Talán az angol font - a rendszer társtartalék valutája - 1965-ös leértékelése volt az utolsó tisztán alkalmazott beavatkozás.
A font leértékelése súlyos károkat okozott több, fontban tartalékoló országnak, és ez elindította az államok masszív menekülését a brit valutától. Ennek eredményeként milliárdos IMF-dollárinjekcióra volt szükség a lyuk befoltozására. A dollár gyengülését az Amerikai Egyesült Államok már erõbõl oldotta meg. Máig érõ hatása van, hogy 1968-ban "ideiglenesen" felfüggesztette az aranyra történõ átváltást, majd 1973 óta beszüntették az árfolyam védelmére szolgáló intervenciós kötelezettséget is, azaz a dollár árfolyama szabadon mozgóvá vált.
Ettõl a ponttól számítható, hogy egy magántulajdonban lévõ bankrendszer, a Federal Reserve képessé vált a Földünk legnagyobb részén a pénzforgalmat irányítani, saját kamat- és árfolyam-elképzeléseit országok sorára ráerõltetni. A kilencvenes évek politikai változásai pedig megnyitották az utat az addig tilalmi zónának tekintett területek, a volt szovjet blokk irányába is. Idõközben az ikerintézmények mûködése is brutálisan megváltozott.
Az 1989-ben meghirdetett washingtoni konszenzus, a liberalizálj, deregulálj, privatizálj elve vált az IMF és a Világbank mûködtetésének centrális elemévé. Ahova a lábukat betették, lényegében utat nyitottak a multinacionális tõkének az érintett, "megsegített" ország gazdasági kulcspozícióinak megszerzéséhez. Folyó jövedelmek és vagyonok kerültek át szemvillanás alatt nemzeti rendelkezés alól a multinacionális szektorhoz. A dollár ilyen önérdekû nyomulásának veszélyét korán felismerte az európai közösség. Egy közös piac és az arra épülõ közös pénznem megteremtésének szükségszerûsége már a hetvenes években felmerült. A Werner-terv errõl szólt. Az ötlet felmerülésétõl eltelt másfél évtized viszont elegendõ volt a dollárnak, hogy az euró már ne saját irányítású pénzként, hanem a dollárt felváltó mutációként jöjjön létre. A 2008-ban kezdõdött pénzpiaci válság erre egyértelmûen rámutatott, amikor a bajba jutott európai nagybankokat a Federal Reserve-bõl dollárinjekcióban részesítették, így kerülve meg az Európai Központi Bankot.
Az állampapírok korábban tiltott felvásárlása mára az Európai Központi Bankban is mindennapos gyakorlattá vált. Ennek bizonyítéka továbbá a színfalak mögötti heves sürgölõdés, ami a dollár mellé az egységes piacot is gyorsan tetõ alá kívánja hozni a TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership) kereteiben.
A tervezet megismerhetõsége az érintett közönség számára igencsak korlátos, nem terjed túl azon, amit a közvélemény kicsikar, valamint javarészt kimerül a hivatalos nyugtatásokban, hogy nem fog fájni. A világgazdaság más tájain azonban intenzíven folyik a dollárhegemónia lebontása.
Terjed a nemzetközi fizetési forgalomban a nemzeti valuták használata. A BRICS-csoport gazdasági ereje és fõként növekedési potenciálja komoly fenyegetés, beleértve a közös beruházások finanszírozására létesített beruházási bankot. A Kína által nemrég elindított szervezés az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank létrehozására pedig felkeltette több európai ország, köztünk hazánk érdeklõdését is, ügyfélként és társtulajdonosként egyaránt.
Mi sem természetesebb, hogy az Egyesült Államok talán még az Európával történõ kereskedelmi megállapodásánál is nagyobb lendülettel dolgozik a csendes-óceáni térség országaival kötendõ kereskedelmi megállapodás tetõ alá hozásán.
Talán nem áll túl messze a valóságtól a feltételezés, hogy a tucatnyi országban eluralkodó, gerjesztett politikai és háborús bizonytalanság Ukrajnától Irakig, Afganisztántól az arab térségig, nem más célt szolgál, mint azt, hogy ezeket az országokat alkalmatlanná tegye arra, hogy ebben az átalakulásban határozott, a saját érdeküket követõ döntést hozzanak.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.