Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Mit keres az állam a telefonunkban?
Pontosabban! Mit keres a zsidómaffia a lehallgtókészülékben? De parajnások tetszenek lenni! Meghülyült itt már mindenki? Az unalmas ember is érdekes lehet a titkosszolgálatok megfigyelõ rendszereinek, és az elmúlt pár évben ki is épült az emberiség egyik legfélelmetesebb, elnyomásra alkalmas gépezete - mindez a tudtunk nélkül. Ezt állítja Edward Snowden és a róla készült dokumentumfilm, a Citizenfour is. A magyar mozikban debütáló film az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség "kibeszélõ" tanácsadójának húzását elítélõket, az állításaiban kétkedõket ettõl még nem nem fogja meggyõzni, igaz, ez nem is áll szándékában.
Edward Snowden legutóbb egy közéleti-humoros showmûsorban adott nyilatkozatot, Moszkvában, a szerkesztõk pedig a lehetõ legegyszerûbben akarták megértetni a nézõkkel, mit is kockáztatott az árulóként és hõsként is aposztrofált egykori nemzetbiztonsági szakember.
Így azután egyszerûen arról kérdeztek járókelõket: mit szólnának ahhoz, ha az amerikai kormány hozzáférne a telefonjukon tárolt, õket ábrázoló, intim, meztelen képeikhez? A reakció pedig nyilvánvalóan egyöntetû kiakadás volt. Mert ugye ki menne bele abba, hogy a privát szférájában kutakodjon valamelyik állami szerv?
No, erre jöhetett az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége kiugrott, a volt munkahelye titkairól, megfigyelõ rendszerérõl a leplet lerántó (és most ezért Moszkvában élõ) extanácsadójának válasza: az állami kukkolás lehetõsége nem tetszik senkinek, de ettõl még igenis van félnivalónk! (Akkor is, ha egyébként meztelen fotókra kalibrált keresõprogram - egyelõre - nem létezik.)
A rendezõ, aki felkerült a "veszélyes emberek listájára"
A banális példánál persze jóval súlyosabb témák miatt lett a 21. század elsõ másfél évtizedének egyik ikonikus személyisége Edward Snowden. Ezekrõl, az Obama-kormány és az amerikai nemzetbiztonság csúsztatásairól, hazugságairól, illetve a mind félelmetesebb, egész világot behálózó megfigyelõrendszerrõl a héten végre Magyarországon is bemutatott dokumentumfilm, a Citizenfour árul el többet.
Az az alkotás, amelynek fontosságát ma még aligha lehet teljes bizonyossággal megbecsülni – számos elismerés, köztük egy Oscar ellenére sem. Nem véletlen, hogy Snowden is többször azt hangsúlyozta, ez az ügy nem szabad, hogy róla szóljon. Mint mondja, a kiszivárogtatott információknak vitát kell generálniuk minden modern demokráciában arról, hogy mi az a határ, amit semmilyen hatalom sem léphet át. (A Citizenfour találó hazai kampánya is arra figyelmeztet minket: a 9/11 utáni idõszakban a magánéletünk illúzióvá vált, bármilyen sms, email, hívás, Google-keresés megfigyelhetõ, visszakereshetõ, mára elérhetetlen hely egyszerûen nem létezik.)
Fotó: AFP / Praxis Films/Radius-Twc
A Citizenfour persze nem fogja meggyõzni a kétkedõket, akik szerint Snowden áruló, veszélybe sodorta a nemzetbiztonságnál dolgozó kollégáit, ezzel pedig hazáját is. A filmet készítõ Laura Poitras ugyanis erõsen érintett volt az információk nyilvánosságra hozásában, így kommentár nélkül, de egyetlen nézõpontból mutatta be hõsét. Részrehajlása azonban érthetõ: az újságíró/rendezõ volt az, akit maga Snowden a kezdet kezdetén keresett fel kódolt emailekben. Az egykori nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanis újságírókon keresztül akarta kijuttatni a birtokában lévõ információkat, hogy õk fordítsák le közérthetõ nyelvre a meglehetõsen sûrû infóhalmazt az állampolgároknak, Poitrast pedig felkérte, dokumentálja az eseményeket.
Tény az is: nem véletlenül került Snowden látókörébe pont Poitras, amikor a színre lépést tervezgette. A rendezõnõ ugyanis már korábban is elõszeretettel nyúlt kényes témákhoz. Sõt, ahogy azt a film elején vetített feliratban a nézõ tudtára adja, a Citizenfour igazából a 9/11 utáni Amerikáról szóló trilógiájának záródarabja. Ráadásul az elsõ rész után, mely az amerikai megszállás alatti Irakról szól (My Country, My Country), Poitras egy biztonsági kockázatot jelentõ megfigyelési listára került. Ezután többször is zaklatták az amerikai repülõtereken, sõt, egy alkalommal szimbolikus módon fegyvernek titulálták a tollát, amivel minden átvizsgálás alkalmával jegyzetel.
Ilyen elõzményekkel az sem meglepõ, hogy miután befejezte a guantánomói börtönrõl szóló filmjét (The Oath), Poitras szó nélkül vállalta a kockázatot, és õ örökítette meg az elmúlt évek egyik legfontosabb történelmi pillanatát, Snowden önleleplezõ nyilatkozatát.
Laura Poitras a film egyik közönségtalálkozóján
Fotó: AFP / Marco De Swart
Nyolc iszonyatosan feszült nap egy hotelszobába zárva
A Citizenfour szerkezete miatt mégis úgy emlékezhetünk majd erre a filmre, mint amely a kiszivárogtató emberrõl, és kevésbé az elõidézett botrányról, illetve az azt követõ vitákról szól. A film felvezetõ, Snowden cselekedetének megágyazó része a 9/11 utáni agresszív amerikai hírszerzési stratégia, és az Obama-kormány kritikája. Utóbbi ugyanis soha nem látott ütemben fokozta az internet megfigyelését, miközben nyilvánosan mindezt tagadta. A felvezetés azonban csak megágyaz a film legfeszültebb részének, Snowden színrelépésének.
Poitras és a témában jártas, az ügyrõl késõbb könyvet író Glenn Greenwald nyolc napot tölt Snowdennel egy hongkongi szállodában. Ez az a nyolc nap, amikor Snowden - azon túl, hogy újabb részleteket oszt meg az NSA megfigyelõ programjairól a Guardian újságírójával - végül úgy dönt, arcát adja a történethez. Anélkül, hogy lelõnénk a poént, itt még a Snowdennel szemben legszkeptikusabb nézõnek is leeshet: a hosszas elõkészületek és gondos tervezés ellenére mekkora kockázatot is vállalt ez az elsõ blikkre egy ártalmatlan IT-szakembernek tûnõ fiatalember.
Fotó: AFP / Praxis Films/Radius-Twc
A hotelszobában uralkodó feszültség azonban Poitras bevallása szerint nem csak a beláthatatlan következményeknek, és a fokozódó médiaérdeklõdésnek szólt. A rendezõ egy interjúban elárulta, Snowden és õk is tartottak attól, hogy az ügy nem kavar majd akkora vihart, és pár nap után elcsitul. A film harmadik része – mely a következményeket és az újabb szivárogtató felbukkanását taglalja – már arról árulkodik, az alkotók aggodalma felesleges volt. Snowden ikonná vált: negatív és pozitív elõjellel egyaránt.
A legutóbbi, Snowdenhez köthetõ „szobros-ügy” is ezt bizonyítja: nemrégiben aktivisták egy csoportja egy a szivárogtatót ábrázoló emlékmûvet helyezett el egy brooklyni parkban. A város vezetõi hamar eltüntették a gerillaakció nyomait, de egy másik csapat - stílszerûen - nyomban Snowden hologramját vetítette ki a szobor hûlt helyére.
Edward Snowden legutóbb egy közéleti-humoros showmûsorban adott nyilatkozatot, Moszkvában, a szerkesztõk pedig a lehetõ legegyszerûbben akarták megértetni a nézõkkel, mit is kockáztatott az árulóként és hõsként is aposztrofált egykori nemzetbiztonsági szakember.
Így azután egyszerûen arról kérdeztek járókelõket: mit szólnának ahhoz, ha az amerikai kormány hozzáférne a telefonjukon tárolt, õket ábrázoló, intim, meztelen képeikhez? A reakció pedig nyilvánvalóan egyöntetû kiakadás volt. Mert ugye ki menne bele abba, hogy a privát szférájában kutakodjon valamelyik állami szerv?
No, erre jöhetett az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége kiugrott, a volt munkahelye titkairól, megfigyelõ rendszerérõl a leplet lerántó (és most ezért Moszkvában élõ) extanácsadójának válasza: az állami kukkolás lehetõsége nem tetszik senkinek, de ettõl még igenis van félnivalónk! (Akkor is, ha egyébként meztelen fotókra kalibrált keresõprogram - egyelõre - nem létezik.)
A rendezõ, aki felkerült a "veszélyes emberek listájára"
A banális példánál persze jóval súlyosabb témák miatt lett a 21. század elsõ másfél évtizedének egyik ikonikus személyisége Edward Snowden. Ezekrõl, az Obama-kormány és az amerikai nemzetbiztonság csúsztatásairól, hazugságairól, illetve a mind félelmetesebb, egész világot behálózó megfigyelõrendszerrõl a héten végre Magyarországon is bemutatott dokumentumfilm, a Citizenfour árul el többet.
Az az alkotás, amelynek fontosságát ma még aligha lehet teljes bizonyossággal megbecsülni – számos elismerés, köztük egy Oscar ellenére sem. Nem véletlen, hogy Snowden is többször azt hangsúlyozta, ez az ügy nem szabad, hogy róla szóljon. Mint mondja, a kiszivárogtatott információknak vitát kell generálniuk minden modern demokráciában arról, hogy mi az a határ, amit semmilyen hatalom sem léphet át. (A Citizenfour találó hazai kampánya is arra figyelmeztet minket: a 9/11 utáni idõszakban a magánéletünk illúzióvá vált, bármilyen sms, email, hívás, Google-keresés megfigyelhetõ, visszakereshetõ, mára elérhetetlen hely egyszerûen nem létezik.)
Fotó: AFP / Praxis Films/Radius-Twc
A Citizenfour persze nem fogja meggyõzni a kétkedõket, akik szerint Snowden áruló, veszélybe sodorta a nemzetbiztonságnál dolgozó kollégáit, ezzel pedig hazáját is. A filmet készítõ Laura Poitras ugyanis erõsen érintett volt az információk nyilvánosságra hozásában, így kommentár nélkül, de egyetlen nézõpontból mutatta be hõsét. Részrehajlása azonban érthetõ: az újságíró/rendezõ volt az, akit maga Snowden a kezdet kezdetén keresett fel kódolt emailekben. Az egykori nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanis újságírókon keresztül akarta kijuttatni a birtokában lévõ információkat, hogy õk fordítsák le közérthetõ nyelvre a meglehetõsen sûrû infóhalmazt az állampolgároknak, Poitrast pedig felkérte, dokumentálja az eseményeket.
Tény az is: nem véletlenül került Snowden látókörébe pont Poitras, amikor a színre lépést tervezgette. A rendezõnõ ugyanis már korábban is elõszeretettel nyúlt kényes témákhoz. Sõt, ahogy azt a film elején vetített feliratban a nézõ tudtára adja, a Citizenfour igazából a 9/11 utáni Amerikáról szóló trilógiájának záródarabja. Ráadásul az elsõ rész után, mely az amerikai megszállás alatti Irakról szól (My Country, My Country), Poitras egy biztonsági kockázatot jelentõ megfigyelési listára került. Ezután többször is zaklatták az amerikai repülõtereken, sõt, egy alkalommal szimbolikus módon fegyvernek titulálták a tollát, amivel minden átvizsgálás alkalmával jegyzetel.
Ilyen elõzményekkel az sem meglepõ, hogy miután befejezte a guantánomói börtönrõl szóló filmjét (The Oath), Poitras szó nélkül vállalta a kockázatot, és õ örökítette meg az elmúlt évek egyik legfontosabb történelmi pillanatát, Snowden önleleplezõ nyilatkozatát.
Laura Poitras a film egyik közönségtalálkozóján
Fotó: AFP / Marco De Swart
Nyolc iszonyatosan feszült nap egy hotelszobába zárva
A Citizenfour szerkezete miatt mégis úgy emlékezhetünk majd erre a filmre, mint amely a kiszivárogtató emberrõl, és kevésbé az elõidézett botrányról, illetve az azt követõ vitákról szól. A film felvezetõ, Snowden cselekedetének megágyazó része a 9/11 utáni agresszív amerikai hírszerzési stratégia, és az Obama-kormány kritikája. Utóbbi ugyanis soha nem látott ütemben fokozta az internet megfigyelését, miközben nyilvánosan mindezt tagadta. A felvezetés azonban csak megágyaz a film legfeszültebb részének, Snowden színrelépésének.
Poitras és a témában jártas, az ügyrõl késõbb könyvet író Glenn Greenwald nyolc napot tölt Snowdennel egy hongkongi szállodában. Ez az a nyolc nap, amikor Snowden - azon túl, hogy újabb részleteket oszt meg az NSA megfigyelõ programjairól a Guardian újságírójával - végül úgy dönt, arcát adja a történethez. Anélkül, hogy lelõnénk a poént, itt még a Snowdennel szemben legszkeptikusabb nézõnek is leeshet: a hosszas elõkészületek és gondos tervezés ellenére mekkora kockázatot is vállalt ez az elsõ blikkre egy ártalmatlan IT-szakembernek tûnõ fiatalember.
Fotó: AFP / Praxis Films/Radius-Twc
A hotelszobában uralkodó feszültség azonban Poitras bevallása szerint nem csak a beláthatatlan következményeknek, és a fokozódó médiaérdeklõdésnek szólt. A rendezõ egy interjúban elárulta, Snowden és õk is tartottak attól, hogy az ügy nem kavar majd akkora vihart, és pár nap után elcsitul. A film harmadik része – mely a következményeket és az újabb szivárogtató felbukkanását taglalja – már arról árulkodik, az alkotók aggodalma felesleges volt. Snowden ikonná vált: negatív és pozitív elõjellel egyaránt.
A legutóbbi, Snowdenhez köthetõ „szobros-ügy” is ezt bizonyítja: nemrégiben aktivisták egy csoportja egy a szivárogtatót ábrázoló emlékmûvet helyezett el egy brooklyni parkban. A város vezetõi hamar eltüntették a gerillaakció nyomait, de egy másik csapat - stílszerûen - nyomban Snowden hologramját vetítette ki a szobor hûlt helyére.
Az unalmas ember is érdekes
A Citizenfour egyébként nem könnyíti meg a téma iránt érdeklõdõk dolgát, hiszen a film majd’ két órás játékideje alatt iszonyatos mennyiségû információhoz jutunk. Tény, Poitrasék célja leginkább a kérdést eddig ignorálók érdeklõdésének felébresztése volt. Hiszen a leggyakrabban elhangzó kérdés a botrány kirobbanása óta az, hogy "mit árthat nekem ez a rendszer, ha semmi illegálisat nem csinálok, nem látogatok gyanús oldalakat, nem keresek rá mondjuk a házi bomba készítés receptjére?"
Azonban ahogy azt Glenn Greenwald a HVG-nek adott interjújában hangsúlyozta, "veszélyes azt hinni, hogy amíg unalmas vagyok, nem kell félnem semmitõl".
Edward Snowden továbbra is Moszkvában él, ahogy az a filmbõl is kiderül, immár barátnõjével együtt. Tartózkodási engedélyét 2014-ben hosszabbították három évre. De ügyvédje szerint hajlandó visszatérni az Egyesült Államokba, ha ott fair tárgyalás elé néz.
A Citizenfourt április 30.-tól vetítik a hazai mozik.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
#1 |
pozor124
- 2015. May 02. 12:57:07
#2 |
Kedvesi
- 2015. May 02. 19:33:23
#3 |
tomsojer
- 2015. May 03. 11:45:09
#4 |
Kedvesi
- 2015. May 03. 14:36:16
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.