Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Tenyészállatokat akartak a zsidókért
Ugye mi nem adjuk semmi pénzért õket, hanem itt lesznek mind egy szálig ellenõrzötten elfüstölve végre, demokratikusan! „Számunkra a zsidók, a németek és a kõolaj a legjövedelmezõbb exporttermék.” Az 1978-ban „kiugrott” egykori román kémfõnök, Ion Mihai Pacepa által Nicolae Ceausescunak tulajdonított kijelentés talán nem pontosan így hangzott el, de a valóságtartalmában nincs oka kételkedni annak, aki fellapozza Radu Ioanid legújabb kötetét.
A Securitate és a zsidók kiárusítása címmel, a Polirom kiadónál megjelent kötetben a washingtoni holokauszt-múzeum nemzetközi levéltárak programjának igazgatója minden korábbinál világosabb képet fest a közelmúlt történelmének egyik legszégyenteljesebb fejezetérõl. A 342 dokumentumból kiderül: a románok éveken át gépekre, luxusautókra, exkluzív fegyverekre, sõt tenyészállatokra cserélték az Izraelbe emigrálni, alijázni akaró állampolgáraikat.
A zsidók (és az erdélyi szászok) kiárusításának a feltárásában és a jelenség dokumentálásában új lehetõségek nyíltak, amikor a román Legfelsõbb Védelmi Tanács feloldotta a Dunarea Külkereskedelmi Vállalat (ICE Dunarea) irattárának titkosítását, így 2014 márciusa végétõl kutathatóvá váltak a különleges valutaügyletek dokumentumai. Az ICE Dunarea valójában AVS 0107 jelzéssel katonai egységként mûködött, és küldetése a rendszer mûködéséhez elengedhetetlen kemény valuta megszerzése volt.
Radu Ioanid más hivatalos és kevésbé hivatalos forrás – diplomáciai levélváltások, az ügyletekben érintett egykori tisztségviselõkkel készített interjúk – alapján vázolja fel a zsidók kiárusításának mechanizmusait. Mint a könyv bemutatóján is kiemelte:
egyes források 25 évvel a Securitate feloszlatása után még mindig nem mernek a nyilvánosság elé állni.
A zsidókkal való üzletelés már Ion Antonescu diktatúrája idején, 1942-ben felmerült. A marsall helyettesei és küldöttei az Ira Hirschmannel, az American War Refugee Board képviselõjével folytatott tárgyalásokon – a szövetségesek gyõzelmére gondolva – hajlandónak mutatkoztak elengedni a román fennhatóság alatt mûködõ haláltáborokba elhurcolt zsidók egy részét, ha ezzel megvásárolhatják a saját szabadságukat. Néhány ezer zsidó hajóra is szállhatott a britek által igazgatott Palesztina felé.
Az Antonescu elleni 1944-es puccs és a II. világháború befejezõdése után rövid idõre javult a zsidók helyzete, de az 1946–47-es éhínség idején ismét lábra kapott az antiszemitizmus. A következõ években pedig fokozatosan eltávolították õket a befolyásos állami tisztségekbõl, sõt, bizonyos szakmákból is.
hirdetés
A románok attitûdjét jól szemléltetik Petru Groza miniszterelnök Emil Bodnaras védelmi miniszterhez intézett szavai: „Az amerikaiak most a zsidókártyát játsszák ki, és egy olyan országban, ahol van 400 ezer zsidó, és több tízezren közülük beépültek az állami, gazdasági, politikai és kulturális struktúrákba, nem nehéz ezt a kártyát kijátszani.
Tele vagyunk zsidóval, mindenfelé csak zsidók!
Hogy képzeled, hogy a tervezésnél (az Állami Tervezési Hivatal) alkalmazott zsidók tisztességesen és korrektül dolgoznak, amikor azokkal a gyárakkal és kereskedelmi vállalatokkal kell tervezniük, amelyeket éppen tõlük koboztunk el?”
A háború után Romániának pótolnia kellett a szovjetek által hadizsákmánynak tekintett és elhurcolt kõolajipari berendezéseket, amelyek mellesleg amerikai és brit cégek tulajdonát képezték. A kommunista diktatúra felállása után Washington megszakította a berendezések pótlásáról folytatott tárgyalásokat. Ezek végül izraeli ügynökök útján jutottak el Romániába – gyakorlatilag csempészáruként, az embargó megsértésével.
Ez utóbbi körülménnyel magyarázható, miért titkolta hosszú ideig Izrael, hogy pénzzel vásárolta meg zsidók szabadságát. Az olajfúró tornyokért cserébe két év alatt Romániát 100 ezer zsidó hagyhatta el.
Az üzlet simának ígérkezett, hiszen az izraelieknek voltak már tapasztalataik a jugoszlávokkal. 1949-ben az alijázásban kulcsszerepet játszó izraeli ügynök, Shai ke Dan létrehozott egy izraeli–jugoszláv közös vállalkozást, amelynek révén olyan nyugati technológiát vitt be Jugoszláviába, amelyet a belgrádi hatóságok közvetlenül nem vásárolhattak meg. Egy komplett acélkohó mellett 12 olajfúró berendezés és 8 nyugati luxusautó is szerepelt a „bevásárlólistán”. Dan késõbb kulcsszerepet játszott a román hatóságokkal való egyezkedésekben is.
hirdetés
1952 márciusában a Constanta és Haifa között ingázó Transilvaniát sürgõs javításokra hivatkozva egy dokkba vontatták, s a kivándorlás gyakorlatilag leállt. A következõ öt évben mindössze 1657 zsidó hagyhatta el Romániát. 1958 azonban változást hozott. Gheorghe Gheorghiu Dej függetleníteni akarta Romániát a Szovjetuniótól, ennek érdekében pedig a Nyugattal folytatott kereskedelmet próbálta fellendíteni. Ha ennek fejében engedélyezni kellett a zsidók emigrálását, kész volt ezt az árat megfizetni.
Arra viszont nem volt felkészülve a rezsim, hogy a rendõrséget elárasztják a kérelmezõk.
Október-decemberben százezernél is többen jelezték kitelepedési szándékukat, amit a kommunisták pofonként, árulásként értékeltek. Iszonyú megtorlási hullám következett: az „árulókat” eltávolították a munkahelyükrõl, iskolából, egyetemrõl, egész ágazatokat „zsidótlanítottak”, százával tartóztatták le a „cionista kémeket”.
Az alija viszont folytatódott, az arab országok nyomásgyakorlása ellenére is, azzal a feltétellel, hogy az izraeli újságok diszkréten kezelik a kérdést. A Haaretz kivételével a média el is fogadta az önkéntes cenzúrát. Késõbb a Kneszet törvényt fogadott el, amely megtiltotta információk nyilvánosságra hozatalát az alijázásról.
Az alku része volt az is, hogy Izrael közbenjár Washingtonnál Románia érdekében. Románia 1958-ban elérte a szovjet hadsereg kivonását, az 1960-as évektõl kezdve pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a Moszkvától független kül- és gazdaságpolitikára. De ahogy romlottak Románia kapcsolatai Moszkvával, úgy nõtt a valutaigénye. Az emberkereskedelmet az 1956-ban alapjaiban átszervezett Securitate kémszolgálata (DGIE) intézte, az ötvenes évek végén Henry Jakober londoni üzletember közvetítésével.
A munkácsi születésû magyar zsidó 4-6 ezer dollárt fizetett egy-egy vízumért, de nagyon sok esetben a törlesztés természetben történt. Olyan tenyészállatokat, tenyészanyagot és technológiát szállított, amelyhez az embargó alatt lévõ Románia nem férhetett hozzá. A DGIE londoni kirendeltsége 1958. május 10-én jelentette a központnak, hogy lehetõség nyílt Landrace fajtájú sertések beszerzésére. Ezzel veszi kezdetét Jakober és a Securitate üzleti kapcsolata, amely rövidesen emberekre is kiterjed.
Árnyék a iasi-i zsidó temetõben. A diktatúra végéig folytak az ügyletek
Árnyék a iasi-i zsidó temetõben. A diktatúra végéig folytak az ügyletek
Bogdan Cristel / Reuters
A Securitate Tereza fedõnevû ügynöke alig egy évvel késõbb, 1959. augusztus 10-én jelenti elõször, hogy legutóbbi romániai látogatása során Jakober felajánlotta Dániából kicsempészett sertés- vagy marhatenyészanyag leszállítását 10 ezer dollár értékben, ha megtesznek neki egy szívességet: Franciaországban élõ barátja idõs és beteg apjának, bizonyos doktor Frighernek megadják a kilépési vízumot.
A Securitate dokumentumai Jakober-kombinációként emlegetik az állatért embert típusú csereügyleteket. 1959. április 6-án Alexandru Draghici belügyminiszter jóváhagyja dr. Preminger O., felesége és 19 éves leánya, Marcu Eugenia nevû sógornõje, valamint a valutaüzérkedésért elítélt Bery Marcu és felesége kiutazását. Cserébe Jakobertõl 100 darab ausztrál merinó juhot, 25 jersey tehenet és két bikát kérnek. Az átirat szerint Jakober állja az állatok szállítását Ausztráliából.
A tiszta haszon 35 100 dollár.
A következõ hónapokban és években egymást érik a hasonló ügyletek, a tét pedig folyamatosan nõ. A procedúra mindig ugyanaz. Az emigrálni óhajtó román állampolgár rokonai vagy barátai felkeresik Londonban Jakobert, aki a román kémszolgálattal megállapodik az árban. A pénzt Jakober svájci, a Credit Suisse-nél nyitott bankszámlájára fizetik be. 1961 októberében Jakober Bécsbõl táviratozik Bukarestbe: „Aláírtam a megállapodást Münchennel 500 személyrõl, ahogy Bukarestben ígértem. Stop. Szükségem van az útlevélszámokra, a többségre október 15. elõtt, különben nem tudok utalni, ahogy ígértem. Stop. Indulok Londonba. Stop. Sürgönyözzenek! Jakober”.
Komplett vágóhidak, precíziós mûszerek, egyéb gépek kerültek Romániába Henry Jakober révén, több millió dollár értékben. Egy 1967. augusztus 22-i keltezésû DGIE-jelentés szerint a „Jakober-kombinációk” révén 23 566 zsidó kapott kitelepedési engedélyt, Románia pedig 9,02 millió dollár készpénzre és 3,4 millió dollár értékû nyugati gyártmányú berendezésre tett szert.
1964 végére Románia belügyminisztériuma az ország legnagyobb hústermelõjévé vált.
Dej 1965-ös halála után hatalomra került Nicolae Ceausescu állítólag hisztérikus rohamot kapott, amikor tudomást szerzett a „kombinációkról”, és kirúgta a DGIE-tõl a Jakoberrel tárgyaló Gheorghe Marcu tábornokot. Az alijázás drasztikusan csökkent, részben a hatnapos háborúként ismert izraeli–arab konfliktus hatására is. Két évvel késõbb azonban Ceausescu már aziránt érdeklõdött, hogy él-e még Jakober. Röviddel késõbb Marcut visszahelyezik tisztségébe.
A rezsimnek valutára volt szüksége. A diktátor elrendeli, hogy
a régi csereügyletekrõl át kell térni a „modern külkereskedelemre”: megállapodást kell kötni, amely szerint Bukarest minden egyes zsidó emigránsért cserébe adott összegû készpénzt kap az illetõ kora, iskolázottsága, foglalkozása, munkahelye és családi állapota függvényében.
Ceausescu utasítására Marcu közvetlenül a Moszaddal veszi fel a kapcsolatot. A Bécsben havonta rendezett találkozókra a jóváhagyott vízumok listáját, a Jakober kizárása után ismét elõtérbe kerülõ Shaike Dan pedig bõröndnyi pénzt visz magával.
Az utolsó ilyen megállapodás 1988 decemberében járt le, de nem egészen két hónappal késõbb már elkészült az új, öt évre szóló egyezség, amely az alijázásra ugyancsak a családegyesítés körülírást használta. Az emberkereskedelem gyakorlatilag a diktatúra utolsó napjáig, a Ceausescu házaspár 1989. december 25-i kivégzéséig tartott. Ioanid számításai szerint 1968 és 1989 között Ceausescu 112,5 millió dollár bevételre tett szert a zsidók eladásából készpénzben, összességében viszont a rezsim haszna több százmillióra tehetõ.
A bukaresti nagyzsinagóga. Románia és Izrael diszkréten kezelte a kérdést
A bukaresti nagyzsinagóga. Románia és Izrael diszkréten kezelte a kérdést
Bogdan Cristel / Reuters
Izrael kedvezményes hitelekkel, megrendelésekkel, diplomáciai támogatással is segítette Romániát, miközben gyakran eleget tett a kommunista vezetõk nem egyszer furcsa kívánságainak is.
A kívánságlistán luxus autó, öleb és nagy értékû vadászfegyver egyaránt szerepelt.
A szokatlan ajándékok közé sorolható egy Centurion típusú orosz gyártású tank is, amelyet Izrael a „hatnapos háború” idején zsákmányolt Egyiptomban – ahogy azt a kelet-európai zsidók repatriálásával megbízott Liaison Bureau egyik tagja megerõsítette.
1997-ben Adrian Severin akkori külügyminiszter elismerte, hogy a román állam eladta állampolgárait a Német Szövetségi Köztársaságnak, és ezért megkövette az erdélyi szászokat. A zsidók kiárusításáért ellenben a mai napig nem kért bocsánatot Románia.
Link
A Securitate és a zsidók kiárusítása címmel, a Polirom kiadónál megjelent kötetben a washingtoni holokauszt-múzeum nemzetközi levéltárak programjának igazgatója minden korábbinál világosabb képet fest a közelmúlt történelmének egyik legszégyenteljesebb fejezetérõl. A 342 dokumentumból kiderül: a románok éveken át gépekre, luxusautókra, exkluzív fegyverekre, sõt tenyészállatokra cserélték az Izraelbe emigrálni, alijázni akaró állampolgáraikat.
A zsidók (és az erdélyi szászok) kiárusításának a feltárásában és a jelenség dokumentálásában új lehetõségek nyíltak, amikor a román Legfelsõbb Védelmi Tanács feloldotta a Dunarea Külkereskedelmi Vállalat (ICE Dunarea) irattárának titkosítását, így 2014 márciusa végétõl kutathatóvá váltak a különleges valutaügyletek dokumentumai. Az ICE Dunarea valójában AVS 0107 jelzéssel katonai egységként mûködött, és küldetése a rendszer mûködéséhez elengedhetetlen kemény valuta megszerzése volt.
Radu Ioanid más hivatalos és kevésbé hivatalos forrás – diplomáciai levélváltások, az ügyletekben érintett egykori tisztségviselõkkel készített interjúk – alapján vázolja fel a zsidók kiárusításának mechanizmusait. Mint a könyv bemutatóján is kiemelte:
egyes források 25 évvel a Securitate feloszlatása után még mindig nem mernek a nyilvánosság elé állni.
A zsidókkal való üzletelés már Ion Antonescu diktatúrája idején, 1942-ben felmerült. A marsall helyettesei és küldöttei az Ira Hirschmannel, az American War Refugee Board képviselõjével folytatott tárgyalásokon – a szövetségesek gyõzelmére gondolva – hajlandónak mutatkoztak elengedni a román fennhatóság alatt mûködõ haláltáborokba elhurcolt zsidók egy részét, ha ezzel megvásárolhatják a saját szabadságukat. Néhány ezer zsidó hajóra is szállhatott a britek által igazgatott Palesztina felé.
Az Antonescu elleni 1944-es puccs és a II. világháború befejezõdése után rövid idõre javult a zsidók helyzete, de az 1946–47-es éhínség idején ismét lábra kapott az antiszemitizmus. A következõ években pedig fokozatosan eltávolították õket a befolyásos állami tisztségekbõl, sõt, bizonyos szakmákból is.
hirdetés
A románok attitûdjét jól szemléltetik Petru Groza miniszterelnök Emil Bodnaras védelmi miniszterhez intézett szavai: „Az amerikaiak most a zsidókártyát játsszák ki, és egy olyan országban, ahol van 400 ezer zsidó, és több tízezren közülük beépültek az állami, gazdasági, politikai és kulturális struktúrákba, nem nehéz ezt a kártyát kijátszani.
Tele vagyunk zsidóval, mindenfelé csak zsidók!
Hogy képzeled, hogy a tervezésnél (az Állami Tervezési Hivatal) alkalmazott zsidók tisztességesen és korrektül dolgoznak, amikor azokkal a gyárakkal és kereskedelmi vállalatokkal kell tervezniük, amelyeket éppen tõlük koboztunk el?”
A háború után Romániának pótolnia kellett a szovjetek által hadizsákmánynak tekintett és elhurcolt kõolajipari berendezéseket, amelyek mellesleg amerikai és brit cégek tulajdonát képezték. A kommunista diktatúra felállása után Washington megszakította a berendezések pótlásáról folytatott tárgyalásokat. Ezek végül izraeli ügynökök útján jutottak el Romániába – gyakorlatilag csempészáruként, az embargó megsértésével.
Ez utóbbi körülménnyel magyarázható, miért titkolta hosszú ideig Izrael, hogy pénzzel vásárolta meg zsidók szabadságát. Az olajfúró tornyokért cserébe két év alatt Romániát 100 ezer zsidó hagyhatta el.
Az üzlet simának ígérkezett, hiszen az izraelieknek voltak már tapasztalataik a jugoszlávokkal. 1949-ben az alijázásban kulcsszerepet játszó izraeli ügynök, Shai ke Dan létrehozott egy izraeli–jugoszláv közös vállalkozást, amelynek révén olyan nyugati technológiát vitt be Jugoszláviába, amelyet a belgrádi hatóságok közvetlenül nem vásárolhattak meg. Egy komplett acélkohó mellett 12 olajfúró berendezés és 8 nyugati luxusautó is szerepelt a „bevásárlólistán”. Dan késõbb kulcsszerepet játszott a román hatóságokkal való egyezkedésekben is.
hirdetés
1952 márciusában a Constanta és Haifa között ingázó Transilvaniát sürgõs javításokra hivatkozva egy dokkba vontatták, s a kivándorlás gyakorlatilag leállt. A következõ öt évben mindössze 1657 zsidó hagyhatta el Romániát. 1958 azonban változást hozott. Gheorghe Gheorghiu Dej függetleníteni akarta Romániát a Szovjetuniótól, ennek érdekében pedig a Nyugattal folytatott kereskedelmet próbálta fellendíteni. Ha ennek fejében engedélyezni kellett a zsidók emigrálását, kész volt ezt az árat megfizetni.
Arra viszont nem volt felkészülve a rezsim, hogy a rendõrséget elárasztják a kérelmezõk.
Október-decemberben százezernél is többen jelezték kitelepedési szándékukat, amit a kommunisták pofonként, árulásként értékeltek. Iszonyú megtorlási hullám következett: az „árulókat” eltávolították a munkahelyükrõl, iskolából, egyetemrõl, egész ágazatokat „zsidótlanítottak”, százával tartóztatták le a „cionista kémeket”.
Az alija viszont folytatódott, az arab országok nyomásgyakorlása ellenére is, azzal a feltétellel, hogy az izraeli újságok diszkréten kezelik a kérdést. A Haaretz kivételével a média el is fogadta az önkéntes cenzúrát. Késõbb a Kneszet törvényt fogadott el, amely megtiltotta információk nyilvánosságra hozatalát az alijázásról.
Az alku része volt az is, hogy Izrael közbenjár Washingtonnál Románia érdekében. Románia 1958-ban elérte a szovjet hadsereg kivonását, az 1960-as évektõl kezdve pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a Moszkvától független kül- és gazdaságpolitikára. De ahogy romlottak Románia kapcsolatai Moszkvával, úgy nõtt a valutaigénye. Az emberkereskedelmet az 1956-ban alapjaiban átszervezett Securitate kémszolgálata (DGIE) intézte, az ötvenes évek végén Henry Jakober londoni üzletember közvetítésével.
A munkácsi születésû magyar zsidó 4-6 ezer dollárt fizetett egy-egy vízumért, de nagyon sok esetben a törlesztés természetben történt. Olyan tenyészállatokat, tenyészanyagot és technológiát szállított, amelyhez az embargó alatt lévõ Románia nem férhetett hozzá. A DGIE londoni kirendeltsége 1958. május 10-én jelentette a központnak, hogy lehetõség nyílt Landrace fajtájú sertések beszerzésére. Ezzel veszi kezdetét Jakober és a Securitate üzleti kapcsolata, amely rövidesen emberekre is kiterjed.
Árnyék a iasi-i zsidó temetõben. A diktatúra végéig folytak az ügyletek
Árnyék a iasi-i zsidó temetõben. A diktatúra végéig folytak az ügyletek
Bogdan Cristel / Reuters
A Securitate Tereza fedõnevû ügynöke alig egy évvel késõbb, 1959. augusztus 10-én jelenti elõször, hogy legutóbbi romániai látogatása során Jakober felajánlotta Dániából kicsempészett sertés- vagy marhatenyészanyag leszállítását 10 ezer dollár értékben, ha megtesznek neki egy szívességet: Franciaországban élõ barátja idõs és beteg apjának, bizonyos doktor Frighernek megadják a kilépési vízumot.
A Securitate dokumentumai Jakober-kombinációként emlegetik az állatért embert típusú csereügyleteket. 1959. április 6-án Alexandru Draghici belügyminiszter jóváhagyja dr. Preminger O., felesége és 19 éves leánya, Marcu Eugenia nevû sógornõje, valamint a valutaüzérkedésért elítélt Bery Marcu és felesége kiutazását. Cserébe Jakobertõl 100 darab ausztrál merinó juhot, 25 jersey tehenet és két bikát kérnek. Az átirat szerint Jakober állja az állatok szállítását Ausztráliából.
A tiszta haszon 35 100 dollár.
A következõ hónapokban és években egymást érik a hasonló ügyletek, a tét pedig folyamatosan nõ. A procedúra mindig ugyanaz. Az emigrálni óhajtó román állampolgár rokonai vagy barátai felkeresik Londonban Jakobert, aki a román kémszolgálattal megállapodik az árban. A pénzt Jakober svájci, a Credit Suisse-nél nyitott bankszámlájára fizetik be. 1961 októberében Jakober Bécsbõl táviratozik Bukarestbe: „Aláírtam a megállapodást Münchennel 500 személyrõl, ahogy Bukarestben ígértem. Stop. Szükségem van az útlevélszámokra, a többségre október 15. elõtt, különben nem tudok utalni, ahogy ígértem. Stop. Indulok Londonba. Stop. Sürgönyözzenek! Jakober”.
Komplett vágóhidak, precíziós mûszerek, egyéb gépek kerültek Romániába Henry Jakober révén, több millió dollár értékben. Egy 1967. augusztus 22-i keltezésû DGIE-jelentés szerint a „Jakober-kombinációk” révén 23 566 zsidó kapott kitelepedési engedélyt, Románia pedig 9,02 millió dollár készpénzre és 3,4 millió dollár értékû nyugati gyártmányú berendezésre tett szert.
1964 végére Románia belügyminisztériuma az ország legnagyobb hústermelõjévé vált.
Dej 1965-ös halála után hatalomra került Nicolae Ceausescu állítólag hisztérikus rohamot kapott, amikor tudomást szerzett a „kombinációkról”, és kirúgta a DGIE-tõl a Jakoberrel tárgyaló Gheorghe Marcu tábornokot. Az alijázás drasztikusan csökkent, részben a hatnapos háborúként ismert izraeli–arab konfliktus hatására is. Két évvel késõbb azonban Ceausescu már aziránt érdeklõdött, hogy él-e még Jakober. Röviddel késõbb Marcut visszahelyezik tisztségébe.
A rezsimnek valutára volt szüksége. A diktátor elrendeli, hogy
a régi csereügyletekrõl át kell térni a „modern külkereskedelemre”: megállapodást kell kötni, amely szerint Bukarest minden egyes zsidó emigránsért cserébe adott összegû készpénzt kap az illetõ kora, iskolázottsága, foglalkozása, munkahelye és családi állapota függvényében.
Ceausescu utasítására Marcu közvetlenül a Moszaddal veszi fel a kapcsolatot. A Bécsben havonta rendezett találkozókra a jóváhagyott vízumok listáját, a Jakober kizárása után ismét elõtérbe kerülõ Shaike Dan pedig bõröndnyi pénzt visz magával.
Az utolsó ilyen megállapodás 1988 decemberében járt le, de nem egészen két hónappal késõbb már elkészült az új, öt évre szóló egyezség, amely az alijázásra ugyancsak a családegyesítés körülírást használta. Az emberkereskedelem gyakorlatilag a diktatúra utolsó napjáig, a Ceausescu házaspár 1989. december 25-i kivégzéséig tartott. Ioanid számításai szerint 1968 és 1989 között Ceausescu 112,5 millió dollár bevételre tett szert a zsidók eladásából készpénzben, összességében viszont a rezsim haszna több százmillióra tehetõ.
A bukaresti nagyzsinagóga. Románia és Izrael diszkréten kezelte a kérdést
A bukaresti nagyzsinagóga. Románia és Izrael diszkréten kezelte a kérdést
Bogdan Cristel / Reuters
Izrael kedvezményes hitelekkel, megrendelésekkel, diplomáciai támogatással is segítette Romániát, miközben gyakran eleget tett a kommunista vezetõk nem egyszer furcsa kívánságainak is.
A kívánságlistán luxus autó, öleb és nagy értékû vadászfegyver egyaránt szerepelt.
A szokatlan ajándékok közé sorolható egy Centurion típusú orosz gyártású tank is, amelyet Izrael a „hatnapos háború” idején zsákmányolt Egyiptomban – ahogy azt a kelet-európai zsidók repatriálásával megbízott Liaison Bureau egyik tagja megerõsítette.
1997-ben Adrian Severin akkori külügyminiszter elismerte, hogy a román állam eladta állampolgárait a Német Szövetségi Köztársaságnak, és ezért megkövette az erdélyi szászokat. A zsidók kiárusításáért ellenben a mai napig nem kért bocsánatot Románia.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Perje
- 2015. June 18. 20:44:29
#2 |
baktria
- 2015. June 18. 21:50:45
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.