Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Putyin láthatatlan támadása Magyarországot is elérte
Na végre! Miközben arra figyeltünk, hogy az amerikaiak hogyan hallgatják le Európát, már javában megindult az orosz információs offenzíva a nyugati közvélemény befolyásolására.
Kevés érdekfeszítõbb téma van annál, hogy a világ jelenlegi vezetõ hatalma, az Egyesült Államok hogyan kémkedik utánunk és kormányaink után, illetve miként próbálja befolyásolni a közvéleményt. Szinte hetente jelennek meg az újabb és újabb leleplezések: legutóbb például az derült ki, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nem csak Angela Merkel német kancellár mobilját, de több francia elnök telefonját is lehallgatta, köztük a jelenleg hivatalban lévõ államfõjét is. A hír azonban már aligha döbbentett meg bárkit, aki követi az eseményeket, hiszen az NSA programjáról már olyan sok részlet kiszivárgott, hogy mindenkinek egyértelmûvé válhatott a lehallgatások kiterjedtsége.
Fotó: Europress/AFPJulian Stratenschulte
Az állítólagos amerikai propagandagépezet mûködésérõl is bõven találni információt a magyar sajtóban. Az amerikai pénzbõl mûködtetett civil szervezetek „leleplezése” a jobboldali média egyik kedvenc elfoglaltsága. Ezekbõl a cikkekbõl mindig kiderül, hogy a háttérben Soros György mozgatja a szálakat. Nem mintha a milliárdos különösebben titkolná, hogy alapítványaitól milyen civil szervezetek kapnak pénzt.
Összeesküvés-elméletekbõl sincs hiány. Magyarországon is nagy sikerrel fut Udo Ulfkotte, a Frankfurter Algemeine Zeitung egykori külpolitikai szerkesztõjének „Megvásárolt újságírók” címû könyve. A szerzõ – akit akár a német Szaniszló Ferencnek is nevezhetnénk – lényegében azt állítja, hogy az egész német sajtó a CIA zsebében van. Az már más kérdés, hogy bizonyítékai nem nagyon vannak.
Ulfkotte ugyanakkor azt is állítja, hogy a német újságírók gyakran változtatás nélkül veszik át, amit például a NATO sajtóosztálya küld nekik. Ez a kritika az ukrán válság tekintetékben már megfontolandó, hiszen elvárható, hogy az újságírók ne váljanak szócsõvé. Hogy mennyire tudatos a nyugati, vagyis elsõsorban amerikai „propaganda”, arról lehet és érdemes vitatkozni. Csakhogy miközben azon polemizálunk, hogy legnagyobb szövetségesünk hogyan próbál titokban lehallgatni és befolyásolni minket, elsiklunk amellett, hogy
Oroszország valódi információs háborút folytat a nyugati közvélemény alakításáért.
Ez a láthatatlan kommunikációs offenzíva Magyarországon is zajlik, ezért fontos, hogy többet beszéljünk róla.
Az orosz propagandagépezet mûködésérõl Grúzia Európai Unióhoz delegált nagykövete, Salome Samadashvili írt tanulmányt az Európai Néppárt agytrösztjének, a Wilfried Martens Központnak. A nagykövetasszony szerint a Kreml az úgynevezett színes forradalmak, vagyis a Grúziában és Ukrajnában a kétezres évek elején lezajlott nyugati fordulat óta az információt a legveszélyesebb fegyverként kezeli. Moszkva álláspontja szerint ugyanis a politikai fellángolásokat a Nyugat (értsd: az USA) propagandaeszközökkel robbantotta ki. Vagyis a Kreml úgy vette, hogy információs háborút indítottak ellene, amit csúnyán elvesztett.
Azóta az információs hadviselés az orosz védelmi stratégia kiemelt területévé vált. A moszkvai katonai elit rájött, hogy már nem kell katonai erõvel elfoglalni a szomszédos országokat, hogy Moszkva kontrollja alatt maradjanak. Az orosz stratégák mantrája ma már az, hogy a háború elsõsorban nem a csatamezõn, hanem a résztvevõ országok közvéleményének a fejében dõl el. Az információ tehát fegyver, és Moszkva nem fél használni.
Vlagyimir Putyin hatalomra lépése óta az orosz egyetemek kiemelten foglalkoznak az információs hadviselés kutatásával és a manipulációs technikák tanításával. Ugyanúgy kezelik ezt a fajta hadviselést, mint a hagyományos háborút: van fegyverzet (pl. televíziók, internetes portálok, közösségi oldalak) és hadsereg is (pl. újságírók, fizetett trollok), amely parancsokat teljesít stratégiai célok és taktikai elõnyök elérése érdekében.
A legfontosabb stratégiai cél a védelem, azaz, hogy Moszkva megõrizze információs monopóliumát Oroszországban. Vlagyimir Putyin semmitõl nem tart jobban, mint hogy õt is elsöpri a hatalomból egy színes forradalom, ezért az elmúlt 15 évet a sajtószabadság szisztematikus leépítésével töltötte. Ennek eredményeként független újságírónak lenni Oroszországban szinte extrém sportnak számít. Ma már nehezen találni olyan orosz sajtóorgánumot, amely nem a Kreml nézõpontjából mutatja be az eseményeket.
Fotó: Europress/Getty Images/Dmitri Dukhanin
A sajtókontroll az ukrán válság, illetve az orosz gazdaság gyengélkedése miatt szintet lépett. A Kreml irányításával a legnagyobb orosz tévék, rádiók és újságok egy párhozamos valóságot hoztak létre, amelyben az ukrajnai orosz kisebbséget fasiszta ukránok próbálják kiirtani a Nyugat uszítására. Ebben az alternatív világban Vlagyimir Putyin a szabadságjogok eltiprásával nem a hatalmát biztosítja, hanem csak a nyugati liberális dekadencia terjedése ellen harcol a hagyományos orosz értékek védelmében. Az átlag oroszok, miután hazatérnek az egyre gyengülõ gazdaság valóságából, a televíziót bekapcsolva visszanyerhetik az önbecsülésüket, és büszkék lehetnek a dicsõséges orosz nemzetet védõ vezetõjükre.
E cikk szerzõjének tapasztalatai alapján a propagandagépezet félelmetesen jól mûködik. A fõáramú médiából tájékozódó oroszokkal a lehetetlennel határos értelmes párbeszédet folytatni például az ukrán válságról.
Moszkva a posztszovjet országokban is igyekszik egyeduralkodóvá válni az orosz nyelvû médiapiacon. Samadashvili Grúziából hoz példát, mert az ottani helyzetet ismeri a legjobban. Mint írja, az elõzõ, nyugatbarát grúz kormány 2011-ben próbálkozott egy orosz nyelvû televízió létrehozásával, hogy a kelet-európai, ukrán és belarusz orosz kisebbség megismerjen egy, a Kreml-tõl független nézõpontot is. A kezdeményezés azonban nem volt hosszú életû: a párizsi központú mûholdszolgáltató ugyanis röviddel a csatorna indulását követõen kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Gazprom médiacégétõl.
A Kreml szócsövei
Miután információs háborúról van szó, a Kreml számára kulcsfontosságú volt az offenzív képességek kiépítése. Ezen a téren Oroszország jelenleg köröket ver a Nyugatra, amely sok esetben valószínûleg nem is sejti, hogy épp propagandaháború folyik ellene. Miközben odahaza elhallgattatja a kritikus újságírókat, Moszkva Nyugaton épp a szólásszabadságot kihasználva igyekszik terjeszteni propagandáját. Samadashvili szerint számtalan nyugati szakértõ, újságíró, illetve az internetes fórumokon posztoló trollok egész hadserege asszisztál ehhez. A Kreml legveszélyesebb fegyverei az orosz propaganda nyugati terjesztésében ugyanakkor a Moszkva által pénzelt sajtótermékek. Ezek célja kimondottan a nyugati közvélemény dezinformálása, illetve a Kreml narratívájának elültetése a médiafogyasztók fejében.
A nyugati orosz propaganda legismertebb eszköze a Russia Today nevû angol nyelvû hírtelevízió, amely ma már csak RT néven fut. A tájékozottabb médiafogyasztók számára nem újdonság, hogy a csatorna orosz állami pénzbõl mûködik, de az átlagos nyugati tévénézõket könnyû megtéveszteni. Az Egyesült Államokban például egyes források szerint az RT a második legnézettebb külföldi hírcsatorna a BBC News után. Számunkra azonban sokkal érdekesebbek azok a sajtótermékek, amelyekrõl nem látszik ilyen egyértelmûen, hogy a Kreml érdekeit szolgálják.
Fotó: Europress/AFP/Evgeny Biyatov
Ilyenek például a Moszkva által támogatott internetes hírportálok, amelyek függetlennek mutatják magukat. Ezek az oldalak általában jóval kifinomultabban mûködnek, a valódi hírek közé keverik az orosz propagandát, így még a gyakorlottabb újságolvasókat is könnyen megtévesztik. Samadashvili egy díjnyertes, eredetileg függetlennek hitt médiaprojektet, a Babo nevû brit hírszolgáltatást hozza fel példának, amelyrõl nemrég kiderült, hogy egy, a Kremlhöz közeli orosz médiamágnás a tulajdonosa. Moszkva más EU-s tagországok médiapiacain is igyekszik megvetni a lábát. A tanulmányban idézett cseh forrás szerint Csehországban például annak köszönhetõ az emberek érdektelensége az ukránok helyzetével kapcsolatban, hogy Oroszország az elmúlt évtizedben jelentõs média portfólióra tett szert az országban.
Bábúk Putyin sakktábláján
Moszkva a sajtó mellett szakértõket, civil szervezeteket és lobbistákat is harcba küld a propagandaháborúban. Miközben odahaza nyugati ügynököknek bélyegzi a nem kormányzati szervezeteket, az orosz kormány Európában pénzeli az álláspontját képviselõ civileket és agytrösztöket. A fõ célpont Németország, ahol már külön kifejezés van azokra a médiában rendszeresen szereplõ volt kancellárokra, szakértõkre, újságírókra, üzletemberekre és nyugdíjazott tábornokokra, „akik megértik Putyint”. A Kreml német szimpatizánsai azt gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy orosz energiavállalatoktól kapják a fizetésüket – teszi hozzá Samadashvili. Hogy Moszkva német propagandistáinak mekkora hatása van a közvéleményre, nehéz megmondani, de a Pew közvélemény-kutató felmérése szerint a nyugat-európai országok közül a németek tartják legkevésbé fenyegetõnek Oroszországot.
Fontos bábúk Putyin sakktábláján az egyre népszerûbb euroszkeptikus pártok is, amelyek azért hasznosak az orosz elnöknek, mert adott esetben meggyõzõdésbõl, más esetben pénzért cserébe (lásd Nemzeti Front) belülrõl bomlasztják az uniós intézményeket, az összeesküvés-elméletekre fogékony szavazótáborukat pedig a Nyugat ellen hangolják. Samadashvili egy aktuális példát hoz fel: a nyugat-európai hitelezõivel hadakozó radikális baloldali görög kormány külügyminisztere, Nikosz Kotziasz szoros kapcsolatot ápol a Kreml egyik fõ ideológusának tartott Aleksandr Duginnal.
Az orosz információs háború valódi közkatonái azonban a közösségi oldalakon és internetes fórumokon tevékenykedõ trollok. Az õ szerepük az, hogy a Kreml által terjesztett hazugságot annyiszor ismételgessék a különbözõ platformokon, hogy az emberek a végén elhiggyék. Samadashvili szerint Moszkva egész hadsereget tart fenn fizetett internetes provokátorokból. Õk terjesztik a legszervezettebben az orosz propagandát, és õket a legnehezebb azonosítani. Oknyomozó újságírók annyit már kiderítettek, hogy függetlennek látszó cégek toborozzák õket. Hierarchikus rendszerben, munkaterv alapján és parancsra végzik a tevékenységüket. Egy kiszivárgott szerzõdésbõl például kiderült, hogy a „bloggereknek” fejenként hat Facebook-profilt kell mûködtetniük, és az elsõ hónap végéig 500 követõ összegyûjtése a cél.
Befogni a medve száját
Nagy kérdés, hogy mit tehet a Nyugat, azon belül is Európa az orosz propagandaháború ellen. Elhallgattatni Putyin szócsöveit nem lehet, mert az sértené a szólásszabadságot. Ellenpropagandát se lehet indítani, mert az is szembe megy a demokratikus értékekkel. A nagy kihívást tehát az jelenti, hogy a saját eszközeit nem lehet Vlagyimir Putyin ellen fordítani. Már az is nagy elõrelépés lenne ugyanakkor, ha legalább elismernénk, hogy a probléma létezik. Ha ez megvan, akkor már ki lehet dolgozni egy stratégiát.
Magyarországon jelenleg csak halvány sejtésünk van a Kreml propagandagépezetének tevékenységérõl. A Jobbik oroszpártisága közismert, de ahogy fentebb írtuk, Moszkva információs háborúja messze nem csak szélsõséges pártok támogatásából áll. Médiafogyasztóként annyit tehetünk, hogy elkezdünk gyanakodni, ha egy hírportál címe .ru végzõdésû, vagy ha a tulajdonosi hátterére rákeresve külföldön bejegyzett cégeket találunk. Nem árt vigyázni azokkal az újságírókkal sem, akik az orosz propaganda terjesztõinek szervezett Valdaj Klub ülésérõl hazatérve országos lapok vezércikkeiben újságolják, hogy mit olvastak ki Vlagyimir Putyin szemébõl.
Link
Kevés érdekfeszítõbb téma van annál, hogy a világ jelenlegi vezetõ hatalma, az Egyesült Államok hogyan kémkedik utánunk és kormányaink után, illetve miként próbálja befolyásolni a közvéleményt. Szinte hetente jelennek meg az újabb és újabb leleplezések: legutóbb például az derült ki, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nem csak Angela Merkel német kancellár mobilját, de több francia elnök telefonját is lehallgatta, köztük a jelenleg hivatalban lévõ államfõjét is. A hír azonban már aligha döbbentett meg bárkit, aki követi az eseményeket, hiszen az NSA programjáról már olyan sok részlet kiszivárgott, hogy mindenkinek egyértelmûvé válhatott a lehallgatások kiterjedtsége.
Fotó: Europress/AFPJulian Stratenschulte
Az állítólagos amerikai propagandagépezet mûködésérõl is bõven találni információt a magyar sajtóban. Az amerikai pénzbõl mûködtetett civil szervezetek „leleplezése” a jobboldali média egyik kedvenc elfoglaltsága. Ezekbõl a cikkekbõl mindig kiderül, hogy a háttérben Soros György mozgatja a szálakat. Nem mintha a milliárdos különösebben titkolná, hogy alapítványaitól milyen civil szervezetek kapnak pénzt.
Összeesküvés-elméletekbõl sincs hiány. Magyarországon is nagy sikerrel fut Udo Ulfkotte, a Frankfurter Algemeine Zeitung egykori külpolitikai szerkesztõjének „Megvásárolt újságírók” címû könyve. A szerzõ – akit akár a német Szaniszló Ferencnek is nevezhetnénk – lényegében azt állítja, hogy az egész német sajtó a CIA zsebében van. Az már más kérdés, hogy bizonyítékai nem nagyon vannak.
Ulfkotte ugyanakkor azt is állítja, hogy a német újságírók gyakran változtatás nélkül veszik át, amit például a NATO sajtóosztálya küld nekik. Ez a kritika az ukrán válság tekintetékben már megfontolandó, hiszen elvárható, hogy az újságírók ne váljanak szócsõvé. Hogy mennyire tudatos a nyugati, vagyis elsõsorban amerikai „propaganda”, arról lehet és érdemes vitatkozni. Csakhogy miközben azon polemizálunk, hogy legnagyobb szövetségesünk hogyan próbál titokban lehallgatni és befolyásolni minket, elsiklunk amellett, hogy
Oroszország valódi információs háborút folytat a nyugati közvélemény alakításáért.
Ez a láthatatlan kommunikációs offenzíva Magyarországon is zajlik, ezért fontos, hogy többet beszéljünk róla.
Az orosz propagandagépezet mûködésérõl Grúzia Európai Unióhoz delegált nagykövete, Salome Samadashvili írt tanulmányt az Európai Néppárt agytrösztjének, a Wilfried Martens Központnak. A nagykövetasszony szerint a Kreml az úgynevezett színes forradalmak, vagyis a Grúziában és Ukrajnában a kétezres évek elején lezajlott nyugati fordulat óta az információt a legveszélyesebb fegyverként kezeli. Moszkva álláspontja szerint ugyanis a politikai fellángolásokat a Nyugat (értsd: az USA) propagandaeszközökkel robbantotta ki. Vagyis a Kreml úgy vette, hogy információs háborút indítottak ellene, amit csúnyán elvesztett.
Azóta az információs hadviselés az orosz védelmi stratégia kiemelt területévé vált. A moszkvai katonai elit rájött, hogy már nem kell katonai erõvel elfoglalni a szomszédos országokat, hogy Moszkva kontrollja alatt maradjanak. Az orosz stratégák mantrája ma már az, hogy a háború elsõsorban nem a csatamezõn, hanem a résztvevõ országok közvéleményének a fejében dõl el. Az információ tehát fegyver, és Moszkva nem fél használni.
Vlagyimir Putyin hatalomra lépése óta az orosz egyetemek kiemelten foglalkoznak az információs hadviselés kutatásával és a manipulációs technikák tanításával. Ugyanúgy kezelik ezt a fajta hadviselést, mint a hagyományos háborút: van fegyverzet (pl. televíziók, internetes portálok, közösségi oldalak) és hadsereg is (pl. újságírók, fizetett trollok), amely parancsokat teljesít stratégiai célok és taktikai elõnyök elérése érdekében.
A legfontosabb stratégiai cél a védelem, azaz, hogy Moszkva megõrizze információs monopóliumát Oroszországban. Vlagyimir Putyin semmitõl nem tart jobban, mint hogy õt is elsöpri a hatalomból egy színes forradalom, ezért az elmúlt 15 évet a sajtószabadság szisztematikus leépítésével töltötte. Ennek eredményeként független újságírónak lenni Oroszországban szinte extrém sportnak számít. Ma már nehezen találni olyan orosz sajtóorgánumot, amely nem a Kreml nézõpontjából mutatja be az eseményeket.
Fotó: Europress/Getty Images/Dmitri Dukhanin
A sajtókontroll az ukrán válság, illetve az orosz gazdaság gyengélkedése miatt szintet lépett. A Kreml irányításával a legnagyobb orosz tévék, rádiók és újságok egy párhozamos valóságot hoztak létre, amelyben az ukrajnai orosz kisebbséget fasiszta ukránok próbálják kiirtani a Nyugat uszítására. Ebben az alternatív világban Vlagyimir Putyin a szabadságjogok eltiprásával nem a hatalmát biztosítja, hanem csak a nyugati liberális dekadencia terjedése ellen harcol a hagyományos orosz értékek védelmében. Az átlag oroszok, miután hazatérnek az egyre gyengülõ gazdaság valóságából, a televíziót bekapcsolva visszanyerhetik az önbecsülésüket, és büszkék lehetnek a dicsõséges orosz nemzetet védõ vezetõjükre.
E cikk szerzõjének tapasztalatai alapján a propagandagépezet félelmetesen jól mûködik. A fõáramú médiából tájékozódó oroszokkal a lehetetlennel határos értelmes párbeszédet folytatni például az ukrán válságról.
Moszkva a posztszovjet országokban is igyekszik egyeduralkodóvá válni az orosz nyelvû médiapiacon. Samadashvili Grúziából hoz példát, mert az ottani helyzetet ismeri a legjobban. Mint írja, az elõzõ, nyugatbarát grúz kormány 2011-ben próbálkozott egy orosz nyelvû televízió létrehozásával, hogy a kelet-európai, ukrán és belarusz orosz kisebbség megismerjen egy, a Kreml-tõl független nézõpontot is. A kezdeményezés azonban nem volt hosszú életû: a párizsi központú mûholdszolgáltató ugyanis röviddel a csatorna indulását követõen kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Gazprom médiacégétõl.
A Kreml szócsövei
Miután információs háborúról van szó, a Kreml számára kulcsfontosságú volt az offenzív képességek kiépítése. Ezen a téren Oroszország jelenleg köröket ver a Nyugatra, amely sok esetben valószínûleg nem is sejti, hogy épp propagandaháború folyik ellene. Miközben odahaza elhallgattatja a kritikus újságírókat, Moszkva Nyugaton épp a szólásszabadságot kihasználva igyekszik terjeszteni propagandáját. Samadashvili szerint számtalan nyugati szakértõ, újságíró, illetve az internetes fórumokon posztoló trollok egész hadserege asszisztál ehhez. A Kreml legveszélyesebb fegyverei az orosz propaganda nyugati terjesztésében ugyanakkor a Moszkva által pénzelt sajtótermékek. Ezek célja kimondottan a nyugati közvélemény dezinformálása, illetve a Kreml narratívájának elültetése a médiafogyasztók fejében.
A nyugati orosz propaganda legismertebb eszköze a Russia Today nevû angol nyelvû hírtelevízió, amely ma már csak RT néven fut. A tájékozottabb médiafogyasztók számára nem újdonság, hogy a csatorna orosz állami pénzbõl mûködik, de az átlagos nyugati tévénézõket könnyû megtéveszteni. Az Egyesült Államokban például egyes források szerint az RT a második legnézettebb külföldi hírcsatorna a BBC News után. Számunkra azonban sokkal érdekesebbek azok a sajtótermékek, amelyekrõl nem látszik ilyen egyértelmûen, hogy a Kreml érdekeit szolgálják.
Fotó: Europress/AFP/Evgeny Biyatov
Ilyenek például a Moszkva által támogatott internetes hírportálok, amelyek függetlennek mutatják magukat. Ezek az oldalak általában jóval kifinomultabban mûködnek, a valódi hírek közé keverik az orosz propagandát, így még a gyakorlottabb újságolvasókat is könnyen megtévesztik. Samadashvili egy díjnyertes, eredetileg függetlennek hitt médiaprojektet, a Babo nevû brit hírszolgáltatást hozza fel példának, amelyrõl nemrég kiderült, hogy egy, a Kremlhöz közeli orosz médiamágnás a tulajdonosa. Moszkva más EU-s tagországok médiapiacain is igyekszik megvetni a lábát. A tanulmányban idézett cseh forrás szerint Csehországban például annak köszönhetõ az emberek érdektelensége az ukránok helyzetével kapcsolatban, hogy Oroszország az elmúlt évtizedben jelentõs média portfólióra tett szert az országban.
Bábúk Putyin sakktábláján
Moszkva a sajtó mellett szakértõket, civil szervezeteket és lobbistákat is harcba küld a propagandaháborúban. Miközben odahaza nyugati ügynököknek bélyegzi a nem kormányzati szervezeteket, az orosz kormány Európában pénzeli az álláspontját képviselõ civileket és agytrösztöket. A fõ célpont Németország, ahol már külön kifejezés van azokra a médiában rendszeresen szereplõ volt kancellárokra, szakértõkre, újságírókra, üzletemberekre és nyugdíjazott tábornokokra, „akik megértik Putyint”. A Kreml német szimpatizánsai azt gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy orosz energiavállalatoktól kapják a fizetésüket – teszi hozzá Samadashvili. Hogy Moszkva német propagandistáinak mekkora hatása van a közvéleményre, nehéz megmondani, de a Pew közvélemény-kutató felmérése szerint a nyugat-európai országok közül a németek tartják legkevésbé fenyegetõnek Oroszországot.
Fontos bábúk Putyin sakktábláján az egyre népszerûbb euroszkeptikus pártok is, amelyek azért hasznosak az orosz elnöknek, mert adott esetben meggyõzõdésbõl, más esetben pénzért cserébe (lásd Nemzeti Front) belülrõl bomlasztják az uniós intézményeket, az összeesküvés-elméletekre fogékony szavazótáborukat pedig a Nyugat ellen hangolják. Samadashvili egy aktuális példát hoz fel: a nyugat-európai hitelezõivel hadakozó radikális baloldali görög kormány külügyminisztere, Nikosz Kotziasz szoros kapcsolatot ápol a Kreml egyik fõ ideológusának tartott Aleksandr Duginnal.
Az orosz információs háború valódi közkatonái azonban a közösségi oldalakon és internetes fórumokon tevékenykedõ trollok. Az õ szerepük az, hogy a Kreml által terjesztett hazugságot annyiszor ismételgessék a különbözõ platformokon, hogy az emberek a végén elhiggyék. Samadashvili szerint Moszkva egész hadsereget tart fenn fizetett internetes provokátorokból. Õk terjesztik a legszervezettebben az orosz propagandát, és õket a legnehezebb azonosítani. Oknyomozó újságírók annyit már kiderítettek, hogy függetlennek látszó cégek toborozzák õket. Hierarchikus rendszerben, munkaterv alapján és parancsra végzik a tevékenységüket. Egy kiszivárgott szerzõdésbõl például kiderült, hogy a „bloggereknek” fejenként hat Facebook-profilt kell mûködtetniük, és az elsõ hónap végéig 500 követõ összegyûjtése a cél.
Befogni a medve száját
Nagy kérdés, hogy mit tehet a Nyugat, azon belül is Európa az orosz propagandaháború ellen. Elhallgattatni Putyin szócsöveit nem lehet, mert az sértené a szólásszabadságot. Ellenpropagandát se lehet indítani, mert az is szembe megy a demokratikus értékekkel. A nagy kihívást tehát az jelenti, hogy a saját eszközeit nem lehet Vlagyimir Putyin ellen fordítani. Már az is nagy elõrelépés lenne ugyanakkor, ha legalább elismernénk, hogy a probléma létezik. Ha ez megvan, akkor már ki lehet dolgozni egy stratégiát.
Magyarországon jelenleg csak halvány sejtésünk van a Kreml propagandagépezetének tevékenységérõl. A Jobbik oroszpártisága közismert, de ahogy fentebb írtuk, Moszkva információs háborúja messze nem csak szélsõséges pártok támogatásából áll. Médiafogyasztóként annyit tehetünk, hogy elkezdünk gyanakodni, ha egy hírportál címe .ru végzõdésû, vagy ha a tulajdonosi hátterére rákeresve külföldön bejegyzett cégeket találunk. Nem árt vigyázni azokkal az újságírókkal sem, akik az orosz propaganda terjesztõinek szervezett Valdaj Klub ülésérõl hazatérve országos lapok vezércikkeiben újságolják, hogy mit olvastak ki Vlagyimir Putyin szemébõl.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
postaimre
- 2015. July 10. 09:05:45
#2 |
Ionerai
- 2015. July 10. 09:11:21
#3 |
NKG
- 2015. July 10. 09:12:35
#4 |
postaimre
- 2015. July 10. 09:49:39
#5 |
postaimre
- 2015. July 10. 11:02:22
#6 |
Alex-andros
- 2015. July 10. 17:21:09
#7 |
Alex-andros
- 2015. July 10. 17:50:01
#8 |
kontroll88
- 2015. July 11. 13:50:46
#9 |
Perje
- 2015. July 12. 11:49:03
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.