Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A nagyszerû történész, a vállalhatatlan antiszemita
Éljen az "antiszemétizmus"! Jön Humán Bálint és a hun-magyar eredetiség és ami ezzel jár! Kaphat szobrot egy határozottan antiszemita, a zsidótörvények szigorÃtását és 1944-ben a zsidók kitelepÃtését kÃvánó, a háború utolsó pillanatáig németpárti politikus ma állami pénzbõl? Hóman Bálint, a két világháború közötti történész és kultuszminiszter rehabilitációja az Akadémiát is nehéz helyzet elé állÃtja, és egy sor érzékeny kérdést hoz elõ: külön lehet-e választani a politikát a tudománytól, mi a különbség jogi és etikai felelõsség között, meddig adhatnak felmentést a külsõ körülmények?
Miután idén tavasszal a bÃróság rehabilitálta az 1946-ban háborús bûnösként elÃtélt Hóman Bálintot, felélénkült a vita a történész-politikus megÃtélésérõl. A Hóman tisztázásáért húsz éve küzdõ volt fideszes képviselõ, Varga István és a jobboldal egy része a bÃrósági Ãtéletet csak az elsõ lépésnek tekinti: szerintük a jogi után erkölcsi és politikai rehabilitációnak kell következnie. Mások ezt elképzelhetetlennek tartják; szerintük Hóman Bálint politikusi és emberi bûnei akkorák, hogy erkölcsileg semmilyen bÃróság nem moshatja tisztára.
Ez az ügy a legújabb emlékezetpolitikai csatatér. Nyirõ József és Wass Albert után ismét a Horthy-kor egyik szélsõjobboldallal kompromittált figurája körül formálódnak a frontvonalak. Most éppen Székesfehérváron és az Akadémián: az MTA-ban még az a kérdés, õk is rehabilitálják-e a történészként elismert, antiszemita politikusként viszont igen kÃnos Hómant, Fehérváron viszont már szobrot is emelnek neki. Ez formálisan civil kezdeményezés, de az Igazságügyi Minisztérium célzottan 15 millió forintot adott rá – miközben Orbán Viktor arról beszélt, hogy a kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben.
D AS20141006020
Tárgyalási jegyzék az 1946-ban életfogytig tartó fegyházbüntetésre Ãtélt Hóman Bálint egykori miniszter per-újrafelvételi tárgyalásán a Fõvárosi Törvényszéken 2014. október 6-án
Fotó: Kovács Tamás
Az állami pénzbõl formálódó szobrot a székesfehérvári önkormányzat jobboldali többsége is támogatja, szerintük a város érdekében kifejtett tevékenysége miatt jár az emlékmû, Hóman politikai nézeteivel pedig nem foglalkoznak. Az ügy azonban komoly tiltakozási hullámot indÃtott el. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és amerikai zsidó szervezetek után a Zsidó Világkongresszus is azt kéri az önkormányzattól, hogy álljanak el a tervtõl. A Történelemtanárok Egylete is közleményben tiltakozott a szoborállÃtás ellen.
„Felelõsségét, a zsidótörvények és a német orientáció terén játszott kezdeményezõ szerepét érdemben nem befolyásolhatja, hogy egyes embereket késõbb megmentett” – Ãrják Hómanról, és elfogadhatatlannak tartják, „hogy egy ország csak a gyalázatos bûnökben részes hÃrességeire emlékezzen, a tisztességeseket pedig a feledés homályában hagyja.”
Német–magyar sorsközösség
Hóman Bálint nevét legtöbben „a Hóman–Szekfû” miatt ismerhetik, a két világháború között Ãrt Magyar Történet kötetei sok család polcán még mindig ott vannak. A sokáig jó barátságban lévõ Hóman Bálint és Szekfû Gyula neve a köztudatban összenõtt, de a két történész sorsa máshogy alakult: Hóman 1951-ben a Váci Fegyház börtönkórházában halt meg, Szekfû a háború után viszont moszkvai nagykövet és a kommunista országgyûlés képviselõje lett.
Politikailag valójában már jóval korábban eltávolodtak egymástól: az angolszász orientációjú Szekfû balra ment, a németbarát Hóman ellenben jobb felé, méghozzá egyre messzebb. Az elismert középkortörténész a harmincas években lépett politikai pályára: 1932-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, és bár ideológiailag jól passzolt a gömbösi rendszerbe (a jobbra nyitó miniszterelnökkel baráti viszonyban is volt), aki a még hazafiasabb nevelés és a totalitárius tanügyigazgatás kialakÃtásán dolgozott, de sikeres szakpolitikusként tartják számon: megõrizte a terület súlyát, végigvitte a népoktatási reformot (õ vezette be a 8+4 éves rendszert), kiállt a paraszti tehetségek felemeléséért.
Történészként milyen volt?
A mostani vita nem Hóman tudományos tevékenységérõl szól, azt általában ma is nagyra tartják. A két világháború közötti korszakban õ az egyik legmeghatározóbb kutató, ma is hivatkozott középkortörténész, a szellemtörténeti iskola képviselõje. Bár ez az eszmék és a lelki tényezõk történelemalakÃtó szerepét hangsúlyozó irányzat ma már meghaladott, Hóman több meglátása most is érvényes.
Szintézisre törekedve túl akart lépni a politikai eseménytörténeten, életmûvét Ãgy korszerûbb, társadalom- és gazdaságtörténeti megközelÃtés is jellemzi. A “korszellem” objektivációit keresve a “magyar lélek történetének” megÃrását tûzte ki célul - ez nemzetkarakterológiai áthallásaival együtt a maga korában elfogadott tudományos megközelÃtésnek számÃtott.
Hóman szembehelyezkedett a Mályusz Elemér-féle népiségtörténettel, és a nagy tehetségnek indult, de késõbb az áltudományos turanizmust választó Baráth Tibor faji alapú történetÃrásával is. A magyar mûvelõdést az európai, katolikus kultúrkör részének tekintette, igaz, emellett a nemzeti kultúrfölényt is hangoztatta, mellyel a környezõ népekkel szemben a magyar expanzionizmust akarta alátámasztani.
De a tudósból fokozatosan a Horthy-kor mércéjével is markánsan jobboldali figura lett, aki a nagypolitikában már sokkal sötétebb szerepet játszott.
Horthy tanácsadói körében a centrista Bethlen és az angolszászok felé nyitó Kállay Miklós miniszterelnök jobboldali ellenfelének számÃtott. 1938-tól a külpolitikában teljesen németpárti lett, ezután a német–magyar sorsközösséget hirdette, és szembement minden alternatÃvakereséssel. Amikor a kormány már nem volt elég németbarát számára, õ lett a kormánypárton belüli szélsõjobboldali ellenzék egyik vezéralakja, és részt vett a háborúból való kilépést ‘42-tõl megakadályozni akaró parlamenti csoportban.
GettyImages-548864925
Rust Bernhard német oktatási miniszter és Hóman Bálint 1936-ban, Berlinben.
Fotó: Ullstein Bild
Hóman határozottan antiszemita volt a Tanácsköztársaságtól fogva. 1940-ben memorandumban követelte Teleki Pál miniszterelnöktõl a zsidótörvények szigorÃtását és faji alapra helyezését. Azt Ãrta, tudatára kell ébredni, hogy a zsidó „ellensége kell, hogy legyen a mai kormányrendszernek”, hogy „végre szakÃtani kell a kompromisszumok rendszerével”, és hogy „zsidókat semminemû hatalmi pozÃcióban, sem a közigazgatásban, sem a bÃrói székben, sem az iskolában nem lehet megtûrni”.
Mivel a második zsidótörvény nem szólt a középiskolai oktatásról, Hóman miniszterként saját hatáskörben rendelkezett arról, hogy ott is korlátozzák a zsidó származású gyerekek számát. Abban a négy gimnáziumban, ahol olyan sok volt a zsidó, hogy a gyakorlatban ezt nem lehetett megvalósÃtani, kötelezõvé tette a faji alapon elkülönÃtett osztályokat.
Hóman kulcsszereplõje volt annak a folyamatnak, amely a magyar társadalmat hozzászoktatta ahhoz, hogy a zsidókat állami jóváhagyással lehet megalázni és üldözni
– mondja Kovács M. Mária történész. A CEU professzora idézi azt az 1944. márciusi memorandumot is, amit Hóman nemcsak aláÃrt 29 másik képviselõvel együtt, de Sipos Péter kutatásai szerint õ maga fogalmazott (más kutatók szerint utóbbira nincs bizonyÃték). Ebben, egy hónappal a német megszállás és hárommal az auschwitzi deportálások elõtt Kállaytól a zsidókérdés új, minden addiginál hatékonyabb megoldását és a zsidók kitelepÃtésének elõkészÃtését követelték.
Voltak zsidó barátaim
Hóman Bálint
Az állami Veritas Intézetben dolgozó Ujváry Gábor Hómant jóval kedvezõbben Ãtéli meg. A kutató az Indexnek azt mondta, Hóman Fehérváron szerinte is érdemel szobrot, amiért országgyûlési képviselõként sokat tett a városért. Máshol õ sem állÃtana neki, „mert megosztó személyiségnek minõsül, bár én inkább a pozitÃv oldalait emelném ki – de kétségtelenül voltak negatÃvak is, mint mindenkinek”.
Hóman a német szövetség mellett csak külpolitikai okokból tartott ki, elõbb azért, mert onnan volt remélhetõ a revÃzió, majd oroszfóbiája miatt, és azért, mert azt remélte, Ãgy lehet elkerülni a fenyegetõ német megszállást – hangsúlyozza Ujváry. Szerinte Hóman reálpolitikusnak gondolta magát, de rosszul kalkulált: a németbarátságot jobbnak tartotta a szovjetnél, és tévesen azt remélte, hogy eközben meg lehet õrizni az ország belsõ önállóságát. Véleménye szerint Hóman antiszemitizmusát a saját kora közegében illik megÃtélni, akkor pedig az teljesen általános volt, amivel nem számÃtott szélsõségesnek.
„Majdnem minden kritikusa úgy tekint rá 1942 után, mintha meghatározó politikus maradt volna, pedig nem volt már az – mondja Ujváry. – Ezután Hóman inkább csak a Teleki Pál Tudományos Intézet megszervezésére koncentrált.” A német megszállás ellen tiltakozott Veesenmayernál, a neki felkÃnált miniszteri posztot nem vállalta, mégis képviselõ maradt, még Szálasi alatt is. A hungarista nemzetvezetõre nem esküdött fel, de a végsõkig kitartott, még 1945 márciusában is bÃzott benne, hogy a Balatonnál megállÃtható a szovjet offenzÃva. A holokausztról szóló hÃreket sem hitte el, a Horthyt a deportálások leállÃtására késztetõ Auschwitz-jegyzõkönyv valódiságában is kételkedett.
Hóman 1944-ben több zsidó ismerõsének, tudósoknak és mûvészeknek kezdeményezte a mentesÃtését, többek között Szekfû Gyula zsidó feleségét mentette meg. Hóman feltehetõen nem kÃvánta a félmillió magyar zsidó legyilkolását, de a legkevesebb, amit mondani lehet, hogy antiszemitizmusa és németbarátsága elvakÃtotta. „A népbÃróság elõtt egy pszichológiai rejtély áll Hóman Bálint tevékenységével kapcsolatban. Ugyanis az egyik oldalon, kifelé, a legteljesebb németbarátságot, a németek legteljesebb kiszolgálását hirdette, és politikai ténykedése is erre irányult, a másik oldalon pedig nagyon sok embernek segÃtségére sietett” – áll az 1945/46-os per jegyzõkönyvében.
Az õt végül háborús bûnösnek nyilvánÃtó perben több zsidó mentõtanúja volt; azt mondják, ennek is köszönhetõ, hogy életfogytiglanit kapott halálbüntetés helyett. A magánkapcsolataiban kellemes társasági figuraként ismert Hóman zsidóellenessége a középosztály egy részére jellemzõ úri antiszemitizmusból fakadt – Hóman Bálint azonban nem egy átlagvalaki volt a korszak keresztény-úri világában, hanem meghatározó politikus. Kérdés, hogy mai megÃtélésén mennyit változtat az, hogy a civilizáció teljes összeomlása idején magánemberként többeknek segÃtett.
Akadémikus kérdés
„A történész Hóman Bálintot nagyon nagyra tartom, ami viszont a politikusi magatartását illeti, figyelembe véve az antiszemita megnyilvánulásait, a zsidótörvényekben játszott szerepét, hogy Szálasi mellett végig kitartott, az teljességgel vállalhatatlan” — mondta nekünk Katona Csaba történész.
A népbÃróság a Szovjetunióval való hadba lépés megszavazása miatt nyilvánÃtotta Hómant háborús bûnösnek. Ez jogilag már akkor abszurd volt, a mostani jogi rehabilitációt ezért a Hóman-kultuszt ellenzõ megszólalók többsége is elfogadja, az akkori, koncepciós Ãtélet szerintük sem védhetõ. A vita arról szól, hogy a bÃrósági felmentés erkölcsileg is tisztázhatja-e. Ujváry Gábor szerint a bÃróság után (a rehabilitációs eljárásban õ volt a felkért szakértõ) tudományos érdemei miatt az Akadémiának is rehabilitálnia kellene: „Éppen ideje lenne, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar historikusát visszavegyék a testületbe” – idézte a Rubiconban.
Belefér az MTA etikai kódexébe?
„A magyar tudomány intézményei jogilag és erkölcsileg is megkérdõjelezhetetlen mûködésre törekszenek. Ezért a tudomány minden mûvelõjétõl megkövetelik a hatályos jogszabályok betartását, az emberi méltóság, valamint az emberi jogok és alapvetõ szabadságok feltétlen tiszteletét” – áll az Akadémia etikai kódexében az akadémiai tagság etikai feltételeivel kapcsolatban.
Ennek a feltételnek több, az ötvenes években politikai okokból megválasztott akadémikus sem felelne meg, mondják a Hómant pártolók; lehet, de mások alkalmatlansága nem érv egy másik alkalmatlan személy mellett – felelik erre az ellenkezõ oldalról.
Korábban két volt akadémiai elnök, Kosáry Domokos (õ fiatal történészként Hóman munkatársa is volt) és Glatz Ferenc is ezt javasolta a tudományos érdemekre való tekintettel. Az akadémiai tagság azonban nem csak tudományos rang, van morális töltete is – hangsúlyozzák az ellenzõk. „A rehabilitáció üzenete az lenne, hogy a tudós testület – alapos megfontolás után – nem talált komoly kifogást Hóman történelmi szerepével szemben sem” – fogalmaz Kovács M. Mária. Ujváry nagyon máshogy gondolja: szerinte már a felvetés is abszurd, hogy az MTA-tagság esetében a történelmi szerepet kellene irányadónak tekinteni. „Az MTA-nak nem politikai döntõbÃrónak kell lennie ebben az ügyben, hanem a tudományos teljesÃtményt megÃtélõ testületnek” — Ãrta az Indexnek.
Az Indexet az MTA Kommunikációs Fõosztálya arról tájékoztatta, hogy nincs összefüggés a bÃrósági és az akadémiai rehabilitáció között. Az Akadémia ugyanis már 1945-ben, fél évvel a népbÃrósági Ãtélet elõtt kizárta a volt minisztert, méghozzá nem kommunista, hanem a Horthy-korban akadémikussá választott tagok szavazataival. Az indoklás is más volt: mÃg a bÃróság a Szovjetunióval való hadba lépés támogatása miatt Ãtélte el Hómant, az Akadémia indoklása szerint:
„Hóman Bálint a nemzeti-szocializmusnak Németországban történt uralomra jutása után szállás-csinálója volt hazánkban a horogkeresztes eszméknek s hosszú vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt az ország szellemi életét minden erejével a német érdekek szolgálatába törekedet állÃtani. Ezáltal egyik legfõbb okozója lett az országot ért történelmi katasztrófának.”
Bár ez az 1945-ös indoklás ma több ponton megkérdõjelezhetõ (Hóman ideológiailag végig ellenezte a nemzetiszocializmust, az országot ért katasztrófának pedig minden tévedése és politikai bûne ellenére sem lehetett az egyik fõ okozója), az Akadémia egyszer mégis elutasÃtotta már a történész rehabilitációját. Ez ugyanis már 1989-ben is felmerült, akkor a Tudományetikai Bizottság még eleinte támogatta is, hogy Hómant más, 1945 után politikai okokból kizártakkal együtt jelképesen visszafogadják a tagok közé, késõbb azonban „további jogi és történelmi szempontok merültek fel”, amelyek miatt Hóman rehabilitálási ügyét mégsem terjesztették a közgyûlés elé.
Az MTA-elnök Lovász László a közelmúltban egy interjúban beszélt a kérdésrõl: „A szakmai és emberi szempontok valóban ellentmondanak. A magam részérõl egyértelmûvé teszem, ha e javaslatot az akadémikusok egy része benyújtja, és szavazunk errõl, az Akadémiának akkor is teljes mértékben el kell határolódnia a Hóman képviselte emlÃtett elvektõl".
Az MTA egyelõre kivár, úgy tûnik, nem szÃvesen vállalnák a döntést a kérdésben, a törvényileg rájuk kényszerÃtett utcanév-bizottságosdi után feltehetõen a látszatát is szeretnék kerülni, hogy eljátsszák a politikai döntõbÃró szerepét. Az akadémiai vezetés a sejthetõ lobbi ellenére magától nem kezdeményezett rehabilitációs vizsgálatot, de ha erre bármelyik akadémikus javaslatot tesz, azt hivatalból le kell folytatniuk.Link
Miután idén tavasszal a bÃróság rehabilitálta az 1946-ban háborús bûnösként elÃtélt Hóman Bálintot, felélénkült a vita a történész-politikus megÃtélésérõl. A Hóman tisztázásáért húsz éve küzdõ volt fideszes képviselõ, Varga István és a jobboldal egy része a bÃrósági Ãtéletet csak az elsõ lépésnek tekinti: szerintük a jogi után erkölcsi és politikai rehabilitációnak kell következnie. Mások ezt elképzelhetetlennek tartják; szerintük Hóman Bálint politikusi és emberi bûnei akkorák, hogy erkölcsileg semmilyen bÃróság nem moshatja tisztára.
Ez az ügy a legújabb emlékezetpolitikai csatatér. Nyirõ József és Wass Albert után ismét a Horthy-kor egyik szélsõjobboldallal kompromittált figurája körül formálódnak a frontvonalak. Most éppen Székesfehérváron és az Akadémián: az MTA-ban még az a kérdés, õk is rehabilitálják-e a történészként elismert, antiszemita politikusként viszont igen kÃnos Hómant, Fehérváron viszont már szobrot is emelnek neki. Ez formálisan civil kezdeményezés, de az Igazságügyi Minisztérium célzottan 15 millió forintot adott rá – miközben Orbán Viktor arról beszélt, hogy a kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben.
D AS20141006020
Tárgyalási jegyzék az 1946-ban életfogytig tartó fegyházbüntetésre Ãtélt Hóman Bálint egykori miniszter per-újrafelvételi tárgyalásán a Fõvárosi Törvényszéken 2014. október 6-án
Fotó: Kovács Tamás
Az állami pénzbõl formálódó szobrot a székesfehérvári önkormányzat jobboldali többsége is támogatja, szerintük a város érdekében kifejtett tevékenysége miatt jár az emlékmû, Hóman politikai nézeteivel pedig nem foglalkoznak. Az ügy azonban komoly tiltakozási hullámot indÃtott el. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és amerikai zsidó szervezetek után a Zsidó Világkongresszus is azt kéri az önkormányzattól, hogy álljanak el a tervtõl. A Történelemtanárok Egylete is közleményben tiltakozott a szoborállÃtás ellen.
„Felelõsségét, a zsidótörvények és a német orientáció terén játszott kezdeményezõ szerepét érdemben nem befolyásolhatja, hogy egyes embereket késõbb megmentett” – Ãrják Hómanról, és elfogadhatatlannak tartják, „hogy egy ország csak a gyalázatos bûnökben részes hÃrességeire emlékezzen, a tisztességeseket pedig a feledés homályában hagyja.”
Német–magyar sorsközösség
Hóman Bálint nevét legtöbben „a Hóman–Szekfû” miatt ismerhetik, a két világháború között Ãrt Magyar Történet kötetei sok család polcán még mindig ott vannak. A sokáig jó barátságban lévõ Hóman Bálint és Szekfû Gyula neve a köztudatban összenõtt, de a két történész sorsa máshogy alakult: Hóman 1951-ben a Váci Fegyház börtönkórházában halt meg, Szekfû a háború után viszont moszkvai nagykövet és a kommunista országgyûlés képviselõje lett.
Politikailag valójában már jóval korábban eltávolodtak egymástól: az angolszász orientációjú Szekfû balra ment, a németbarát Hóman ellenben jobb felé, méghozzá egyre messzebb. Az elismert középkortörténész a harmincas években lépett politikai pályára: 1932-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, és bár ideológiailag jól passzolt a gömbösi rendszerbe (a jobbra nyitó miniszterelnökkel baráti viszonyban is volt), aki a még hazafiasabb nevelés és a totalitárius tanügyigazgatás kialakÃtásán dolgozott, de sikeres szakpolitikusként tartják számon: megõrizte a terület súlyát, végigvitte a népoktatási reformot (õ vezette be a 8+4 éves rendszert), kiállt a paraszti tehetségek felemeléséért.
Történészként milyen volt?
A mostani vita nem Hóman tudományos tevékenységérõl szól, azt általában ma is nagyra tartják. A két világháború közötti korszakban õ az egyik legmeghatározóbb kutató, ma is hivatkozott középkortörténész, a szellemtörténeti iskola képviselõje. Bár ez az eszmék és a lelki tényezõk történelemalakÃtó szerepét hangsúlyozó irányzat ma már meghaladott, Hóman több meglátása most is érvényes.
Szintézisre törekedve túl akart lépni a politikai eseménytörténeten, életmûvét Ãgy korszerûbb, társadalom- és gazdaságtörténeti megközelÃtés is jellemzi. A “korszellem” objektivációit keresve a “magyar lélek történetének” megÃrását tûzte ki célul - ez nemzetkarakterológiai áthallásaival együtt a maga korában elfogadott tudományos megközelÃtésnek számÃtott.
Hóman szembehelyezkedett a Mályusz Elemér-féle népiségtörténettel, és a nagy tehetségnek indult, de késõbb az áltudományos turanizmust választó Baráth Tibor faji alapú történetÃrásával is. A magyar mûvelõdést az európai, katolikus kultúrkör részének tekintette, igaz, emellett a nemzeti kultúrfölényt is hangoztatta, mellyel a környezõ népekkel szemben a magyar expanzionizmust akarta alátámasztani.
De a tudósból fokozatosan a Horthy-kor mércéjével is markánsan jobboldali figura lett, aki a nagypolitikában már sokkal sötétebb szerepet játszott.
Horthy tanácsadói körében a centrista Bethlen és az angolszászok felé nyitó Kállay Miklós miniszterelnök jobboldali ellenfelének számÃtott. 1938-tól a külpolitikában teljesen németpárti lett, ezután a német–magyar sorsközösséget hirdette, és szembement minden alternatÃvakereséssel. Amikor a kormány már nem volt elég németbarát számára, õ lett a kormánypárton belüli szélsõjobboldali ellenzék egyik vezéralakja, és részt vett a háborúból való kilépést ‘42-tõl megakadályozni akaró parlamenti csoportban.
GettyImages-548864925
Rust Bernhard német oktatási miniszter és Hóman Bálint 1936-ban, Berlinben.
Fotó: Ullstein Bild
Hóman határozottan antiszemita volt a Tanácsköztársaságtól fogva. 1940-ben memorandumban követelte Teleki Pál miniszterelnöktõl a zsidótörvények szigorÃtását és faji alapra helyezését. Azt Ãrta, tudatára kell ébredni, hogy a zsidó „ellensége kell, hogy legyen a mai kormányrendszernek”, hogy „végre szakÃtani kell a kompromisszumok rendszerével”, és hogy „zsidókat semminemû hatalmi pozÃcióban, sem a közigazgatásban, sem a bÃrói székben, sem az iskolában nem lehet megtûrni”.
Mivel a második zsidótörvény nem szólt a középiskolai oktatásról, Hóman miniszterként saját hatáskörben rendelkezett arról, hogy ott is korlátozzák a zsidó származású gyerekek számát. Abban a négy gimnáziumban, ahol olyan sok volt a zsidó, hogy a gyakorlatban ezt nem lehetett megvalósÃtani, kötelezõvé tette a faji alapon elkülönÃtett osztályokat.
Hóman kulcsszereplõje volt annak a folyamatnak, amely a magyar társadalmat hozzászoktatta ahhoz, hogy a zsidókat állami jóváhagyással lehet megalázni és üldözni
– mondja Kovács M. Mária történész. A CEU professzora idézi azt az 1944. márciusi memorandumot is, amit Hóman nemcsak aláÃrt 29 másik képviselõvel együtt, de Sipos Péter kutatásai szerint õ maga fogalmazott (más kutatók szerint utóbbira nincs bizonyÃték). Ebben, egy hónappal a német megszállás és hárommal az auschwitzi deportálások elõtt Kállaytól a zsidókérdés új, minden addiginál hatékonyabb megoldását és a zsidók kitelepÃtésének elõkészÃtését követelték.
Voltak zsidó barátaim
Hóman Bálint
Az állami Veritas Intézetben dolgozó Ujváry Gábor Hómant jóval kedvezõbben Ãtéli meg. A kutató az Indexnek azt mondta, Hóman Fehérváron szerinte is érdemel szobrot, amiért országgyûlési képviselõként sokat tett a városért. Máshol õ sem állÃtana neki, „mert megosztó személyiségnek minõsül, bár én inkább a pozitÃv oldalait emelném ki – de kétségtelenül voltak negatÃvak is, mint mindenkinek”.
Hóman a német szövetség mellett csak külpolitikai okokból tartott ki, elõbb azért, mert onnan volt remélhetõ a revÃzió, majd oroszfóbiája miatt, és azért, mert azt remélte, Ãgy lehet elkerülni a fenyegetõ német megszállást – hangsúlyozza Ujváry. Szerinte Hóman reálpolitikusnak gondolta magát, de rosszul kalkulált: a németbarátságot jobbnak tartotta a szovjetnél, és tévesen azt remélte, hogy eközben meg lehet õrizni az ország belsõ önállóságát. Véleménye szerint Hóman antiszemitizmusát a saját kora közegében illik megÃtélni, akkor pedig az teljesen általános volt, amivel nem számÃtott szélsõségesnek.
„Majdnem minden kritikusa úgy tekint rá 1942 után, mintha meghatározó politikus maradt volna, pedig nem volt már az – mondja Ujváry. – Ezután Hóman inkább csak a Teleki Pál Tudományos Intézet megszervezésére koncentrált.” A német megszállás ellen tiltakozott Veesenmayernál, a neki felkÃnált miniszteri posztot nem vállalta, mégis képviselõ maradt, még Szálasi alatt is. A hungarista nemzetvezetõre nem esküdött fel, de a végsõkig kitartott, még 1945 márciusában is bÃzott benne, hogy a Balatonnál megállÃtható a szovjet offenzÃva. A holokausztról szóló hÃreket sem hitte el, a Horthyt a deportálások leállÃtására késztetõ Auschwitz-jegyzõkönyv valódiságában is kételkedett.
Hóman 1944-ben több zsidó ismerõsének, tudósoknak és mûvészeknek kezdeményezte a mentesÃtését, többek között Szekfû Gyula zsidó feleségét mentette meg. Hóman feltehetõen nem kÃvánta a félmillió magyar zsidó legyilkolását, de a legkevesebb, amit mondani lehet, hogy antiszemitizmusa és németbarátsága elvakÃtotta. „A népbÃróság elõtt egy pszichológiai rejtély áll Hóman Bálint tevékenységével kapcsolatban. Ugyanis az egyik oldalon, kifelé, a legteljesebb németbarátságot, a németek legteljesebb kiszolgálását hirdette, és politikai ténykedése is erre irányult, a másik oldalon pedig nagyon sok embernek segÃtségére sietett” – áll az 1945/46-os per jegyzõkönyvében.
Az õt végül háborús bûnösnek nyilvánÃtó perben több zsidó mentõtanúja volt; azt mondják, ennek is köszönhetõ, hogy életfogytiglanit kapott halálbüntetés helyett. A magánkapcsolataiban kellemes társasági figuraként ismert Hóman zsidóellenessége a középosztály egy részére jellemzõ úri antiszemitizmusból fakadt – Hóman Bálint azonban nem egy átlagvalaki volt a korszak keresztény-úri világában, hanem meghatározó politikus. Kérdés, hogy mai megÃtélésén mennyit változtat az, hogy a civilizáció teljes összeomlása idején magánemberként többeknek segÃtett.
Akadémikus kérdés
„A történész Hóman Bálintot nagyon nagyra tartom, ami viszont a politikusi magatartását illeti, figyelembe véve az antiszemita megnyilvánulásait, a zsidótörvényekben játszott szerepét, hogy Szálasi mellett végig kitartott, az teljességgel vállalhatatlan” — mondta nekünk Katona Csaba történész.
A népbÃróság a Szovjetunióval való hadba lépés megszavazása miatt nyilvánÃtotta Hómant háborús bûnösnek. Ez jogilag már akkor abszurd volt, a mostani jogi rehabilitációt ezért a Hóman-kultuszt ellenzõ megszólalók többsége is elfogadja, az akkori, koncepciós Ãtélet szerintük sem védhetõ. A vita arról szól, hogy a bÃrósági felmentés erkölcsileg is tisztázhatja-e. Ujváry Gábor szerint a bÃróság után (a rehabilitációs eljárásban õ volt a felkért szakértõ) tudományos érdemei miatt az Akadémiának is rehabilitálnia kellene: „Éppen ideje lenne, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar historikusát visszavegyék a testületbe” – idézte a Rubiconban.
Belefér az MTA etikai kódexébe?
„A magyar tudomány intézményei jogilag és erkölcsileg is megkérdõjelezhetetlen mûködésre törekszenek. Ezért a tudomány minden mûvelõjétõl megkövetelik a hatályos jogszabályok betartását, az emberi méltóság, valamint az emberi jogok és alapvetõ szabadságok feltétlen tiszteletét” – áll az Akadémia etikai kódexében az akadémiai tagság etikai feltételeivel kapcsolatban.
Ennek a feltételnek több, az ötvenes években politikai okokból megválasztott akadémikus sem felelne meg, mondják a Hómant pártolók; lehet, de mások alkalmatlansága nem érv egy másik alkalmatlan személy mellett – felelik erre az ellenkezõ oldalról.
Korábban két volt akadémiai elnök, Kosáry Domokos (õ fiatal történészként Hóman munkatársa is volt) és Glatz Ferenc is ezt javasolta a tudományos érdemekre való tekintettel. Az akadémiai tagság azonban nem csak tudományos rang, van morális töltete is – hangsúlyozzák az ellenzõk. „A rehabilitáció üzenete az lenne, hogy a tudós testület – alapos megfontolás után – nem talált komoly kifogást Hóman történelmi szerepével szemben sem” – fogalmaz Kovács M. Mária. Ujváry nagyon máshogy gondolja: szerinte már a felvetés is abszurd, hogy az MTA-tagság esetében a történelmi szerepet kellene irányadónak tekinteni. „Az MTA-nak nem politikai döntõbÃrónak kell lennie ebben az ügyben, hanem a tudományos teljesÃtményt megÃtélõ testületnek” — Ãrta az Indexnek.
Az Indexet az MTA Kommunikációs Fõosztálya arról tájékoztatta, hogy nincs összefüggés a bÃrósági és az akadémiai rehabilitáció között. Az Akadémia ugyanis már 1945-ben, fél évvel a népbÃrósági Ãtélet elõtt kizárta a volt minisztert, méghozzá nem kommunista, hanem a Horthy-korban akadémikussá választott tagok szavazataival. Az indoklás is más volt: mÃg a bÃróság a Szovjetunióval való hadba lépés támogatása miatt Ãtélte el Hómant, az Akadémia indoklása szerint:
„Hóman Bálint a nemzeti-szocializmusnak Németországban történt uralomra jutása után szállás-csinálója volt hazánkban a horogkeresztes eszméknek s hosszú vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt az ország szellemi életét minden erejével a német érdekek szolgálatába törekedet állÃtani. Ezáltal egyik legfõbb okozója lett az országot ért történelmi katasztrófának.”
Bár ez az 1945-ös indoklás ma több ponton megkérdõjelezhetõ (Hóman ideológiailag végig ellenezte a nemzetiszocializmust, az országot ért katasztrófának pedig minden tévedése és politikai bûne ellenére sem lehetett az egyik fõ okozója), az Akadémia egyszer mégis elutasÃtotta már a történész rehabilitációját. Ez ugyanis már 1989-ben is felmerült, akkor a Tudományetikai Bizottság még eleinte támogatta is, hogy Hómant más, 1945 után politikai okokból kizártakkal együtt jelképesen visszafogadják a tagok közé, késõbb azonban „további jogi és történelmi szempontok merültek fel”, amelyek miatt Hóman rehabilitálási ügyét mégsem terjesztették a közgyûlés elé.
Az MTA-elnök Lovász László a közelmúltban egy interjúban beszélt a kérdésrõl: „A szakmai és emberi szempontok valóban ellentmondanak. A magam részérõl egyértelmûvé teszem, ha e javaslatot az akadémikusok egy része benyújtja, és szavazunk errõl, az Akadémiának akkor is teljes mértékben el kell határolódnia a Hóman képviselte emlÃtett elvektõl".
Az MTA egyelõre kivár, úgy tûnik, nem szÃvesen vállalnák a döntést a kérdésben, a törvényileg rájuk kényszerÃtett utcanév-bizottságosdi után feltehetõen a látszatát is szeretnék kerülni, hogy eljátsszák a politikai döntõbÃró szerepét. Az akadémiai vezetés a sejthetõ lobbi ellenére magától nem kezdeményezett rehabilitációs vizsgálatot, de ha erre bármelyik akadémikus javaslatot tesz, azt hivatalból le kell folytatniuk.Link
Hozzaszolasok
#1 |
postaimre
- 2015. July 15. 13:03:29
#2 |
kontroll88
- 2015. July 15. 13:27:07
#3 |
Gutai Zub
- 2015. July 15. 13:44:59
#4 |
Gutai Zub
- 2015. July 15. 15:48:23
#5 |
Alex-andros
- 2015. July 15. 17:18:09
#6 |
Gutai Zub
- 2015. July 15. 17:44:36
#7 |
Perje
- 2015. July 16. 20:29:35
#8 |
Perje
- 2015. July 17. 21:25:08
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Még nem értékelték