Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
'Cigánybûnözés': egy hazugság evolúciója
A cigány nem bûnözés, hanem bûnöz õ. Az emberiség-ellenes zsidó projekt része. Elszaporításuk önmagában is bûn: Btk. 216. § Közösség tagja elleni erõszak..., de itt ideje pontot tenni ennek a rohadt féreg bandának a tevékenységére!
A „cigánybûnözés” kifejezést egyes körökben magától értetõdõ természetességgel használják, mások próbálják megfejteni, hogy miként is terjedt el a szóösszetétel. Nemrég a Közszolgálati Egyetemen még kerekasztal-beszélgetést is szerveztek „A cigánybûnözés-fogalom evolúciója” címmel. Kisebbségkutató, jogász szerzõnk a szókapcsolat megszületésének és elterjedésének eredt nyomába.
Ideológiai alapok
A „cigánybûnözés” terminológia a XIX-XX. századi fajelmélet terjedésével alakult ki Alfred Dillmann munkássága nyomán. (1905, Zigeunerbuch). Dillmann 3350 „cigánybûnözõrõl” adott ki fényképet és rövid jellemzést. 1925-ben már 14.000 roma és szinti személyes adatait adja közre. A terminológia kialakulása másrészrõl Lombroso tanainak rasszista értelmezéséhez és kiterjesztéséhez kötõdik, aki örökletes „bûnözõi hajlam”-ról és típusokról írt. Így érintkezhetett a Gobineau elindította - rasszista fajelmélettel, amely alsó és felsõbbrendûekre osztotta a népeket. Ez vezetett a hitlerista, totális náci állam rendelkezéseihez, a nürnbergi faji törvények végrehajtó rendelkezései a zsidókhoz és a feketékhez hasonlóan a cigányokat is másodrangú – „fajidegen” – csoportnak minõsítették.
Következmények
1938-ban Robert Ritter (A náci Fajhigieniai Kutatóintézet vezetõje) irányításával Dillmann kartotékjaira támaszkodva tervezet készült Heydrich részére: „A cigánykérdés végsõ megoldása faji szempontból” címmel - ekkor már 33.524 személyrõl rendelkeztek kartotékkal, a németországi cigány népesség 90%-át lefedve. Ritterék kialakítják a rendõrségen belül a „Birodalmi Központot a Cigány Elemek Leküzdésére” és õk készítették el, és a bûnügyi rendõrség kivitelezte a Roma Holocaust, a Pharrajimos különbözõ lépéseit: a gettóba zárást, az internálásokat, deportálásokat a megszállt keleti területeken, a faji alapú sterilizációt, a megsemmisítõ táborokba hurcolást. Õk készítették elõ Himmler Auschwitz-parancsát (1942. december 16.), amely ugyanazt jelentette a romák számára, amit a Wannsee-i konferencia a zsidók számára: a fizikai megsemmisítéshez vezetõ utat. A tömeges kivégzések és a megsemmisítõ táborok már az SS „ügykörében” voltak. A „végeredmény” félmilliónyi meggyilkolt cigány.
Itthon
1920-1930 már Magyarországon is több faji felsõbbrendûségi alapon álló kiadvány és statisztikai ír „zsidóbûnözésrõl” és „cigánybûnözésrõl”. (Pl.: Molnár Elek: A cigányfaj kriminalitása hazánkban” 1926, Miskolc). A korabeli újságokban gyakoriak az olyan bûnügyi híradások, melyek faji vagy etnikai cigány sajátosságként tárgyalják a falbontásos betörés, a gyûrûcsalás, lólopás nyomozási eseteit, illetve kiemelik a sikeres felderítéshez szükségesnek tartott speciális nyelvi, kapcsolati, néprajzi ismereteket, erre való módszertani szakosodást. (A „módszertanhoz” tartozott a cikkekben nem említett, de közismerten gyakorolt csendõri kényszervallatási gyakorlat, a cigánytelepek lakóinak végigverése.)
A zsaruszlengben keletkezett „cigánybûnözés” kifejezés elterjedése és bulvársajtóbéli használata a bûnügyi tudományok különbözõségének nem-ismeretébõl fakad.
A kriminalisztika a bûnelkövetés módjával, feltárásának eszközeivel, a nyomozás módszereivel, a bizonyítás lehetõségeivel, a rendõri módszertannal foglalkozó tudomány. E nézõpont alapján ugyan pontatlan, de releváns lehet olyan kijelentés, hogy „a dél-alföldi asszonyok arzénnal ölik meg férjeiket”. (Tartalmában ez azt jelenti, hogy ha a nyomozás során férjgyilkosság gyanúja merül fel, és ha dél-alföldön történik az eset, akkor valószínû, hogy az elkövetés eszköze az arzén lehet.)
A kriminológia a bûnözéssel mint társadalmi tömegjelenséggel, a bûnözés okaival, az elkövetõkkel, áldozatokkal, az elkövetõvé és áldozattá válás okaival foglalkozó tudomány. Az elõzõ – dél-alföldi asszonyokra vonatkozó állítás e tudomány kontextusában azt jelentené, hogy a dél-alföldi asszonyok potenciális arzénes gyilkosok. Hasonló a helyzet a gyûrûcsalás, falbontásos betörés, lólopás cigány bûnözési sajátosságként tételezésével. Kriminalisztikailag, hogyha ilyen bûncselekménnyel találkozol, jó esélyed van arra, hogy az elkövetõket romák között találhatod. Kriminológiai tartalma viszont az a valótlanság lenne, hogy a cigányok összességére (mint nemzetiségi, vagy „faji” sajátosság) jellemzõ lenne a gyûrûcsalás, a falbontásos betörés, vagy a lólopás.
Ez a tudománytalan csúsztatás vitte a csendõri zsargonból a fajelméletbe, illetve a napi rasszizmus gyakorlatába és a politikai közbeszédbe a „cigánybûnözés” fogalmát.
A harmincas- negyvenes években már túl vagyunk a 15.000/1916-os BM. rendeletnek a „kóbor cigányok” röghöz kötését, internálását, testi megjelölését, külön cigány igazolványt, a cigányok keresményének elvételét elõíró szabályok bevezetésén. (Ha nem volt saját tulajdonú, nevén lévõ háza, földje, akkor a csendõr döntötte el, hogy kóbor cigány-e az illetõ) Így a hazai romák, több mint 90%-a kikerült a polgári jogbiztonság sáncai közül, és ki volt téve bármikor a hatalmi önkénynek. Ezt szolgálta még az évenként kétszeri (25700/1928.VI.24. BM körrendelet) cigány razziák elõírása, majd a csendõrségi nyomozati utasításban, a cigányok egészének megbízhatatlanná minõsítése, faji alapon (66.045/VI.c/1938 BM. körrendelet). Ez vezetett azután a háború idején a hazai romák tömeges gettózásához, kényszermunkára hajtásához, internálásához, német lágerekbe hurcolásához, kivégzéséhez, sok ezer roma halálához
Az oroszok bejövetele, a koalíciós demokrácia, majd a proletárdiktatúra sem változtatott azonban a húszas-harmincas évek „cigányügyi gyakorlatán”. 1947-ben egy fejtetvesség elleni védekezés tárgyában született BM rendelet újból hatályba léptette a korábbi szabályozásokat. (A belügyminiszter 198.348/1947. IV.1. BM sz. rendelete „A kiütéses tífusz elleni védekezés tárgyában”) Napirenden volt a korábbi évtizedekhez hasonlóan cigány közösségek kollektív megalázása, telepeik felgyújtása, eldózerolása, végigverése, roma csoportok rendõri kiveretése városokból, és romák tömegeinek internálása, katonai munkaszolgálatra hurcolása. 1952-ben a Belügyminisztériumban terv készült a telepeken lakó romák munkatáborokba zárásáról. A romákat a megbízhatatlanok fekete személyi igazolványával látták el 1955-tõl.
Az 1956-os forradalomban - a sérelmek hatására - sok roma is harcolt. A forradalom után László Mária és társai kezdeményezésére 1957-1961-ig mûködött a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége”, amely érdekvédelmi feladatot is vállalt. Ez is lett a veszte! Mivel 1959-ben, amikor a forradalmárok jelentõs csoportjait kiengedték az internáló táborokból, helyükre tömegesen hurcoltak el cigányokat. László Mária elnök levélben tiltakozott a Minisztertanácsnál és a Fõügyészségnél. Azonnal leváltották, és a Szövetséget szoros minisztériumi ellenõrzés alá vonták, megszüntetve nemzetiségi és érdekvédelmi tevékenységét. 1961-ben párthatározatot hoztak arról, hogy a cigányság nem nemzetiség, hanem bizonyos néprajzi sajátosságokkal is rendelkezõ hátrányos helyzetû társadalmi réteg, amely a fejlõdéssel megszûnik. Ezzel a cigányságot elmaradott, lumpen csoportnak minõsítették, amely nem az „uralkodó dolgozó osztályok” része és a továbbiakban felszámolandó, megszüntetendõ. /1961-re a gazdaság munkaerõigénye elért a falu széli cigánytelepekre is, így a munkaképes korú cigány férfiak 50%-a már állami alkalmazásban dolgozott, tehát akár „az uralkodó munkásosztályhoz” is számíthatott volna /
Az 1961-es párthatározat feloszlatta a Cigányszövetséget, feladatokat írt elõ a foglalkoztatás, a lakhatás, az oktatás és az „állampolgári magatartás” területén, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésre. A különbözõ területeken az állam jogszabályokat alkotott, így a putri-telepek felszámolása, a foglalkoztatás elõsegítése, az általános iskola elvégzése témakörében, illetve az „állampolgári magatartás” titkos, rendõri ügyeiben.
A hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésrõl szóló legfõbb ügyészi körlevél csak két évig volt érvényben. Az „állampolgári magatartás” javításával kapcsolatos feladatot a Belügy- és az Igazságügy miniszter, valamint a Legfõbb Ügyész kapta.
1973-ban bevezették a „cigánybûnözés” fogalmát kriminológiai, tehát általánosított, „faji-etnikai-réteg” tartalommal az egységes rendõri-ügyészi statisztikai rendszerbe. /Miközben 1969-ben hazánk csatlakozott a faji megkülönböztetés bûncselekmény elleni fellépésrõl és leküzdésérõl szóló New York-i ENSZ egyezményhez./ Évente készültek rendszeres kimutatások a - rendõrök által - cigányoknak tartott bûnelkövetõk adatairól, számszerûen és másokkal összevetve bõrszín alapján. (BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfõnöksége és Legfõbb ügyészség titkársága 5301/1973 sz. iránymutatás és állásfoglalás 14. rovat/5-9. pontok, akkor kell alkalmazni, ha az elkövetõ cigány.)
Családfák és gének
Az Országos Haematológiai és Vértranzfúziós Intézet 1979 óta foglalkozott a hazai cigányság genetikai és egészségügyi vizsgálatával. 1980 óta a kutatás kiterjedt a cigányság ujj- és tenyérlenyomati tulajdonságainak vizsgálatára. Ezt a munkát az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet keretében dr. Tauszik Nagyezsda biológus kandidátus és Tóth György rendõr alhadnagy ujjlenyomat szakértõk végezték. A kutatás célja a „magyar” és cigány lakosság ujjlenyomat tulajdonságaiban lévõ esetleges különbségek feltárása, ez alapján a cigányok esetleges genetikai beazonosíthatósága volt. A kutatást 1987-ig 10 megye 23 településérõl 1678 cigány mintán végezték el és dolgozták fel a Belügyi Szemle 1987. évi 6. szám 111-115o. szerint. A vér és ujj-tenyérlenyomat mintákat állami gondozott gyermekektõl és - rendõri vagy szociális munkás kísérettel - cigánytelepi lakosoktól vették. A tényleges célokról õket nem tájékoztatták. Mindezt a tudomány és a „cigánybûnözés” elleni küzdelem nevében. (Hasonló, rendõri felhasználásra kerülõ etnika- embertani kutatási programja volt a náci Fajhigéniai Intézetnek, Robert Ritter vezetésével.)
Már 1976-ban a 8/1976. sz. Belügyminiszter-helyettesi intézkedés írta elõ a cigányokkal szembeni szigorúbb, következetesebb eljárást, intézkedést. Így például a cigány alkoholisták, és a kereskedõk esetében. Elõírta a cigány besúgóhálózat fejlesztését.
1979-ben az MSZMP Politikai Bizottsága újbóli határozatában részben revideálja korábbi álláspontját és elfogadja az integráció lehetõségét, tehát a cigányság már nem feltétlenül lenne felszámolandó, csak a hátrányos helyzet. Ez az „engedmény” azonban a roma társadalmi aktivitás erõsödésével és az újonnan létrejövõ cigány intézmények miatt megszüli a szinte totális ellenõrzési igényeket is a biztonsági és rendészeti szerveknél. Kiépítik a rendõrségi „cigány vonalvezetõi hálózatot”, a megyei és városi kapitányságokon függetlenített „szakértõkkel”. Megkezdõdik a tömeges etnikai tartalmú információszerzés és feldolgozás. (3301/1979 (VII.12) MTH. Sz. határozat) Ennek szabályozására adta ki Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettes, 8/1984. de. 14-i körlevelét: „A cigánybûnözés fokozottabb megelõzésérõl és hatékonyabb felderítésérõl”. A körlevél elõírta a cigány „bûnözõ családok” családfájának, rokoni és egyéb kapcsolatainak, iskolai végzettségük, jármûvük, útlevelük, az általuk látogatott vendéglátóhelyek, piacok stb. összeírását és az adatoknak a vonalvezetõkhöz továbbítását. Elõírta, hogy az adatgyûjtés mellett kezdeményezzenek „operatív felderítéseket”, veszélyes bûnözõvé nyilvánítást, „hálózati fejlesztést” (besúgóhálózat kiépítését), rendõri felügyeletet, kitiltást, útlevél és jogosítvány bevonást, gyûjtõ-, ipar- és kereskedelmi engedély bevonást, szervezzenek „speciális akciókat”, ami a cigányrazziák udvariasabb elnevezése. Elõírták, hogy a közlekedésrendészeti járõrök fokozottan ellenõrizzék a cigányok által vezetett, vagy használt gépjármûveket. A jármû és vezetõi adatok mellett fel kellett jegyezni az utasok adatait, egymáshoz és a vezetõhöz való viszonyát, át kellett kutatni az utasteret és a csomagtartót. Az 1/1986. (IV.2) számú belügyminiszter-helyettesi intézkedés elõírta propaganda elõadások tartását, hogy „a helyi cigánybûnözést az adott körzetben konkrétan kiváltó okokkal és körülményekkel foglalkozzanak”, valamint a rendõri munka hatékonyabbá tételét, szigorúbb intézkedéseket írt elõ a cigány lakosság körében.
Irányított tömegkommunikáció
A televízió „Kék fény” címû rendõri mûsora, több mint tíz éven keresztül, a tényleges bûnözés arányait sokszorosan meghaladó terjedelemben mutatott cigány bûnelkövetõket és bûncselekményeket, riogatva a közönséget. Erõsítve az elõítéletes indulatokat. A cél természetesen a rendõrség közszolgáltató, „civil védõ” imázsának terjesztése volt, a „proletárdiktatúra vasökle” kép ellenében. A mûsor a „cigány-vonal” vezetõit, Dobos alezredest, Tonhauser Lászlót sztárrendõrré avatta.
Ellenzék a láthatáron
A rendszerváltás közeledtével, 1988-89-ben az „apparátus és a hatalom átmentése” érdekében a rendõri és pártvezetés tovább erõsítette a televíziós mûsor által bevált populista, riogató, cigányellenes propagandát. Erre Moldova György „Bûn az élet” címû riportkönyve adott lehetõséget. A cigány-vonal sztárrendõrei „a népet védelmezõ vadnyugati hõsökként” ábrázoló mûvet, több mint 200 ezer példányban adták ki, és sorozatként több újságban, rádióban. Az ellenzék és roma értelmiségiek a Beszélõ kör kezdeményezésére - Solt Ottilia vezetésével - tiltakozó aláírásgyûjtést szerveztek a nemzeti egységet sértõ rasszista „cigánybûnözés” fogalmának propagandája ellen.
Az egyre függetlenedõ tudományos kutatás
A Tauber István kriminológus, az ELTE JTK. docense vezette kutatás - jelentõs minta alapján - bebizonyította, hogy nincs szignifikáns különbség hasonló jövedelmi és iskolai végzettségû cigány és nem cigány csoportok bûnözési viszonyai, adatai között. Tehát nem az etnikai hovatartozás, hanem a szegénység, az oktatási, jövedelmi, lakhatási viszonyok a meghatározók a vagyon és személy elleni bûncselekmények gyakoribb volta hátterében. (Ahogy az adócsalás, a csalás, a vesztegetés, sikkasztás, közlekedési bûncselekmények, stb. esetében éppen a tehetõsebb rétegeknél lényegesen gyakoribb az elkövetés.) (Hasonló következtetésekre jutott Vavró István c. egyetemi tanár a Belügyi Szemle 1984. évi 2. számában.) A tudomány tehát bebizonyította, hogy a bûnözést etnicizálni, kollektív, nemzetiségi felelõsséggé tenni, „cigánybûnözésrõl” beszélni hamis és tudománytalan dolog. (Írások Tauber István Emlékére ELTE ÁJTK. Magyar Kriminológiai Társaság, Rendõrtiszti Fõiskola, Bp. 2009.)
A tudomány és a manipulációs rendõri, vagy pártérdek ütközésében a rendszerváltásig a tudomány húzta a rövidebbet. Napjainkra úgy tûnik újraéledt ez a dilemma.
Beavatkoznak a cigányok
A Phralipe Független Cigány Szervezet a rendszerváltáskor követelte, hogy számolják fel a cigányellenes, rasszista rendõrségi belsõ, titkos utasításokat, a cigányokról gyûjtött, személyes adatokat tartalmazó nyilvántartásokat pedig semmisítsék meg. A követelés hatására 1989. december 9-én az 5303-as állásfoglalásban a Belügyminisztérium és a Legfõbb Ügyészség visszavonta statisztikai rendszerében (2.b pont) a cigány elkövetõkrõl szóló adatszolgáltatást. A Minisztérium meghívta a cigány szervezetek képviselõit, ahol ismertette a rasszista tartalmú diszkriminatív jogszabályokat, és bejelentette, hogy intézkedtek a hatályon kívül helyezésükrõl. Az Országos Rendõrfõkapitány nyilvánosan bocsánatot kért a romák képviselõitõl a „cigánybûnözés” megbélyegzõ, nemzetközi jogba ütközõ diszkriminatív kifejezés és rendõrségi gyakorlat korábbi használatáért. Ígéretet tett továbbá, a Tauszig Nagyezsda féle embertani kutatás azonnali abbahagyására és iratainak megsemmisítésére. A rendszerváltással a romák elismert kisebbségi státusba kerültek. 1996-ban a Roma Polgárjogi Alapítvány kezdeményezése alapján a Belügyminiszter rendelkezésében megtiltotta, hogy körözéseknél, rendõri adatszolgáltatásnál a kisebbséghez tartozásra vonatkozó védett, személyes adatot nyilvánosságra hozzanak.
Újnácik - újnyilasok
A hazai újnyilasok és rohamcsapataik a „magyarság felkent bajnoka” szerepében tetszelegnek. Felsõbbrendûség-tudatuk magaslatáról igyekeznek megfélemlíteni „idegenné, kártékonnyá” minõsíteni roma honfitársainkat. „Cigánybûnözés” elleni harcról beszélnek, ami csak egyetlen társadalomtudományi szemszögbõl értelmezhetõ: a nem-cigány bûnözõk konkurencia harcaként, cigány vetélytársaikkal szemben. Másként a bûnözés egésze irritálhatná õket, mint mindenki mást.
Link
A „cigánybûnözés” kifejezést egyes körökben magától értetõdõ természetességgel használják, mások próbálják megfejteni, hogy miként is terjedt el a szóösszetétel. Nemrég a Közszolgálati Egyetemen még kerekasztal-beszélgetést is szerveztek „A cigánybûnözés-fogalom evolúciója” címmel. Kisebbségkutató, jogász szerzõnk a szókapcsolat megszületésének és elterjedésének eredt nyomába.
Ideológiai alapok
A „cigánybûnözés” terminológia a XIX-XX. századi fajelmélet terjedésével alakult ki Alfred Dillmann munkássága nyomán. (1905, Zigeunerbuch). Dillmann 3350 „cigánybûnözõrõl” adott ki fényképet és rövid jellemzést. 1925-ben már 14.000 roma és szinti személyes adatait adja közre. A terminológia kialakulása másrészrõl Lombroso tanainak rasszista értelmezéséhez és kiterjesztéséhez kötõdik, aki örökletes „bûnözõi hajlam”-ról és típusokról írt. Így érintkezhetett a Gobineau elindította - rasszista fajelmélettel, amely alsó és felsõbbrendûekre osztotta a népeket. Ez vezetett a hitlerista, totális náci állam rendelkezéseihez, a nürnbergi faji törvények végrehajtó rendelkezései a zsidókhoz és a feketékhez hasonlóan a cigányokat is másodrangú – „fajidegen” – csoportnak minõsítették.
Következmények
1938-ban Robert Ritter (A náci Fajhigieniai Kutatóintézet vezetõje) irányításával Dillmann kartotékjaira támaszkodva tervezet készült Heydrich részére: „A cigánykérdés végsõ megoldása faji szempontból” címmel - ekkor már 33.524 személyrõl rendelkeztek kartotékkal, a németországi cigány népesség 90%-át lefedve. Ritterék kialakítják a rendõrségen belül a „Birodalmi Központot a Cigány Elemek Leküzdésére” és õk készítették el, és a bûnügyi rendõrség kivitelezte a Roma Holocaust, a Pharrajimos különbözõ lépéseit: a gettóba zárást, az internálásokat, deportálásokat a megszállt keleti területeken, a faji alapú sterilizációt, a megsemmisítõ táborokba hurcolást. Õk készítették elõ Himmler Auschwitz-parancsát (1942. december 16.), amely ugyanazt jelentette a romák számára, amit a Wannsee-i konferencia a zsidók számára: a fizikai megsemmisítéshez vezetõ utat. A tömeges kivégzések és a megsemmisítõ táborok már az SS „ügykörében” voltak. A „végeredmény” félmilliónyi meggyilkolt cigány.
Itthon
1920-1930 már Magyarországon is több faji felsõbbrendûségi alapon álló kiadvány és statisztikai ír „zsidóbûnözésrõl” és „cigánybûnözésrõl”. (Pl.: Molnár Elek: A cigányfaj kriminalitása hazánkban” 1926, Miskolc). A korabeli újságokban gyakoriak az olyan bûnügyi híradások, melyek faji vagy etnikai cigány sajátosságként tárgyalják a falbontásos betörés, a gyûrûcsalás, lólopás nyomozási eseteit, illetve kiemelik a sikeres felderítéshez szükségesnek tartott speciális nyelvi, kapcsolati, néprajzi ismereteket, erre való módszertani szakosodást. (A „módszertanhoz” tartozott a cikkekben nem említett, de közismerten gyakorolt csendõri kényszervallatási gyakorlat, a cigánytelepek lakóinak végigverése.)
A zsaruszlengben keletkezett „cigánybûnözés” kifejezés elterjedése és bulvársajtóbéli használata a bûnügyi tudományok különbözõségének nem-ismeretébõl fakad.
A kriminalisztika a bûnelkövetés módjával, feltárásának eszközeivel, a nyomozás módszereivel, a bizonyítás lehetõségeivel, a rendõri módszertannal foglalkozó tudomány. E nézõpont alapján ugyan pontatlan, de releváns lehet olyan kijelentés, hogy „a dél-alföldi asszonyok arzénnal ölik meg férjeiket”. (Tartalmában ez azt jelenti, hogy ha a nyomozás során férjgyilkosság gyanúja merül fel, és ha dél-alföldön történik az eset, akkor valószínû, hogy az elkövetés eszköze az arzén lehet.)
A kriminológia a bûnözéssel mint társadalmi tömegjelenséggel, a bûnözés okaival, az elkövetõkkel, áldozatokkal, az elkövetõvé és áldozattá válás okaival foglalkozó tudomány. Az elõzõ – dél-alföldi asszonyokra vonatkozó állítás e tudomány kontextusában azt jelentené, hogy a dél-alföldi asszonyok potenciális arzénes gyilkosok. Hasonló a helyzet a gyûrûcsalás, falbontásos betörés, lólopás cigány bûnözési sajátosságként tételezésével. Kriminalisztikailag, hogyha ilyen bûncselekménnyel találkozol, jó esélyed van arra, hogy az elkövetõket romák között találhatod. Kriminológiai tartalma viszont az a valótlanság lenne, hogy a cigányok összességére (mint nemzetiségi, vagy „faji” sajátosság) jellemzõ lenne a gyûrûcsalás, a falbontásos betörés, vagy a lólopás.
Ez a tudománytalan csúsztatás vitte a csendõri zsargonból a fajelméletbe, illetve a napi rasszizmus gyakorlatába és a politikai közbeszédbe a „cigánybûnözés” fogalmát.
A harmincas- negyvenes években már túl vagyunk a 15.000/1916-os BM. rendeletnek a „kóbor cigányok” röghöz kötését, internálását, testi megjelölését, külön cigány igazolványt, a cigányok keresményének elvételét elõíró szabályok bevezetésén. (Ha nem volt saját tulajdonú, nevén lévõ háza, földje, akkor a csendõr döntötte el, hogy kóbor cigány-e az illetõ) Így a hazai romák, több mint 90%-a kikerült a polgári jogbiztonság sáncai közül, és ki volt téve bármikor a hatalmi önkénynek. Ezt szolgálta még az évenként kétszeri (25700/1928.VI.24. BM körrendelet) cigány razziák elõírása, majd a csendõrségi nyomozati utasításban, a cigányok egészének megbízhatatlanná minõsítése, faji alapon (66.045/VI.c/1938 BM. körrendelet). Ez vezetett azután a háború idején a hazai romák tömeges gettózásához, kényszermunkára hajtásához, internálásához, német lágerekbe hurcolásához, kivégzéséhez, sok ezer roma halálához
Az oroszok bejövetele, a koalíciós demokrácia, majd a proletárdiktatúra sem változtatott azonban a húszas-harmincas évek „cigányügyi gyakorlatán”. 1947-ben egy fejtetvesség elleni védekezés tárgyában született BM rendelet újból hatályba léptette a korábbi szabályozásokat. (A belügyminiszter 198.348/1947. IV.1. BM sz. rendelete „A kiütéses tífusz elleni védekezés tárgyában”) Napirenden volt a korábbi évtizedekhez hasonlóan cigány közösségek kollektív megalázása, telepeik felgyújtása, eldózerolása, végigverése, roma csoportok rendõri kiveretése városokból, és romák tömegeinek internálása, katonai munkaszolgálatra hurcolása. 1952-ben a Belügyminisztériumban terv készült a telepeken lakó romák munkatáborokba zárásáról. A romákat a megbízhatatlanok fekete személyi igazolványával látták el 1955-tõl.
Az 1956-os forradalomban - a sérelmek hatására - sok roma is harcolt. A forradalom után László Mária és társai kezdeményezésére 1957-1961-ig mûködött a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége”, amely érdekvédelmi feladatot is vállalt. Ez is lett a veszte! Mivel 1959-ben, amikor a forradalmárok jelentõs csoportjait kiengedték az internáló táborokból, helyükre tömegesen hurcoltak el cigányokat. László Mária elnök levélben tiltakozott a Minisztertanácsnál és a Fõügyészségnél. Azonnal leváltották, és a Szövetséget szoros minisztériumi ellenõrzés alá vonták, megszüntetve nemzetiségi és érdekvédelmi tevékenységét. 1961-ben párthatározatot hoztak arról, hogy a cigányság nem nemzetiség, hanem bizonyos néprajzi sajátosságokkal is rendelkezõ hátrányos helyzetû társadalmi réteg, amely a fejlõdéssel megszûnik. Ezzel a cigányságot elmaradott, lumpen csoportnak minõsítették, amely nem az „uralkodó dolgozó osztályok” része és a továbbiakban felszámolandó, megszüntetendõ. /1961-re a gazdaság munkaerõigénye elért a falu széli cigánytelepekre is, így a munkaképes korú cigány férfiak 50%-a már állami alkalmazásban dolgozott, tehát akár „az uralkodó munkásosztályhoz” is számíthatott volna /
Az 1961-es párthatározat feloszlatta a Cigányszövetséget, feladatokat írt elõ a foglalkoztatás, a lakhatás, az oktatás és az „állampolgári magatartás” területén, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésre. A különbözõ területeken az állam jogszabályokat alkotott, így a putri-telepek felszámolása, a foglalkoztatás elõsegítése, az általános iskola elvégzése témakörében, illetve az „állampolgári magatartás” titkos, rendõri ügyeiben.
A hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésrõl szóló legfõbb ügyészi körlevél csak két évig volt érvényben. Az „állampolgári magatartás” javításával kapcsolatos feladatot a Belügy- és az Igazságügy miniszter, valamint a Legfõbb Ügyész kapta.
1973-ban bevezették a „cigánybûnözés” fogalmát kriminológiai, tehát általánosított, „faji-etnikai-réteg” tartalommal az egységes rendõri-ügyészi statisztikai rendszerbe. /Miközben 1969-ben hazánk csatlakozott a faji megkülönböztetés bûncselekmény elleni fellépésrõl és leküzdésérõl szóló New York-i ENSZ egyezményhez./ Évente készültek rendszeres kimutatások a - rendõrök által - cigányoknak tartott bûnelkövetõk adatairól, számszerûen és másokkal összevetve bõrszín alapján. (BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfõnöksége és Legfõbb ügyészség titkársága 5301/1973 sz. iránymutatás és állásfoglalás 14. rovat/5-9. pontok, akkor kell alkalmazni, ha az elkövetõ cigány.)
Családfák és gének
Az Országos Haematológiai és Vértranzfúziós Intézet 1979 óta foglalkozott a hazai cigányság genetikai és egészségügyi vizsgálatával. 1980 óta a kutatás kiterjedt a cigányság ujj- és tenyérlenyomati tulajdonságainak vizsgálatára. Ezt a munkát az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet keretében dr. Tauszik Nagyezsda biológus kandidátus és Tóth György rendõr alhadnagy ujjlenyomat szakértõk végezték. A kutatás célja a „magyar” és cigány lakosság ujjlenyomat tulajdonságaiban lévõ esetleges különbségek feltárása, ez alapján a cigányok esetleges genetikai beazonosíthatósága volt. A kutatást 1987-ig 10 megye 23 településérõl 1678 cigány mintán végezték el és dolgozták fel a Belügyi Szemle 1987. évi 6. szám 111-115o. szerint. A vér és ujj-tenyérlenyomat mintákat állami gondozott gyermekektõl és - rendõri vagy szociális munkás kísérettel - cigánytelepi lakosoktól vették. A tényleges célokról õket nem tájékoztatták. Mindezt a tudomány és a „cigánybûnözés” elleni küzdelem nevében. (Hasonló, rendõri felhasználásra kerülõ etnika- embertani kutatási programja volt a náci Fajhigéniai Intézetnek, Robert Ritter vezetésével.)
Már 1976-ban a 8/1976. sz. Belügyminiszter-helyettesi intézkedés írta elõ a cigányokkal szembeni szigorúbb, következetesebb eljárást, intézkedést. Így például a cigány alkoholisták, és a kereskedõk esetében. Elõírta a cigány besúgóhálózat fejlesztését.
1979-ben az MSZMP Politikai Bizottsága újbóli határozatában részben revideálja korábbi álláspontját és elfogadja az integráció lehetõségét, tehát a cigányság már nem feltétlenül lenne felszámolandó, csak a hátrányos helyzet. Ez az „engedmény” azonban a roma társadalmi aktivitás erõsödésével és az újonnan létrejövõ cigány intézmények miatt megszüli a szinte totális ellenõrzési igényeket is a biztonsági és rendészeti szerveknél. Kiépítik a rendõrségi „cigány vonalvezetõi hálózatot”, a megyei és városi kapitányságokon függetlenített „szakértõkkel”. Megkezdõdik a tömeges etnikai tartalmú információszerzés és feldolgozás. (3301/1979 (VII.12) MTH. Sz. határozat) Ennek szabályozására adta ki Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettes, 8/1984. de. 14-i körlevelét: „A cigánybûnözés fokozottabb megelõzésérõl és hatékonyabb felderítésérõl”. A körlevél elõírta a cigány „bûnözõ családok” családfájának, rokoni és egyéb kapcsolatainak, iskolai végzettségük, jármûvük, útlevelük, az általuk látogatott vendéglátóhelyek, piacok stb. összeírását és az adatoknak a vonalvezetõkhöz továbbítását. Elõírta, hogy az adatgyûjtés mellett kezdeményezzenek „operatív felderítéseket”, veszélyes bûnözõvé nyilvánítást, „hálózati fejlesztést” (besúgóhálózat kiépítését), rendõri felügyeletet, kitiltást, útlevél és jogosítvány bevonást, gyûjtõ-, ipar- és kereskedelmi engedély bevonást, szervezzenek „speciális akciókat”, ami a cigányrazziák udvariasabb elnevezése. Elõírták, hogy a közlekedésrendészeti járõrök fokozottan ellenõrizzék a cigányok által vezetett, vagy használt gépjármûveket. A jármû és vezetõi adatok mellett fel kellett jegyezni az utasok adatait, egymáshoz és a vezetõhöz való viszonyát, át kellett kutatni az utasteret és a csomagtartót. Az 1/1986. (IV.2) számú belügyminiszter-helyettesi intézkedés elõírta propaganda elõadások tartását, hogy „a helyi cigánybûnözést az adott körzetben konkrétan kiváltó okokkal és körülményekkel foglalkozzanak”, valamint a rendõri munka hatékonyabbá tételét, szigorúbb intézkedéseket írt elõ a cigány lakosság körében.
Irányított tömegkommunikáció
A televízió „Kék fény” címû rendõri mûsora, több mint tíz éven keresztül, a tényleges bûnözés arányait sokszorosan meghaladó terjedelemben mutatott cigány bûnelkövetõket és bûncselekményeket, riogatva a közönséget. Erõsítve az elõítéletes indulatokat. A cél természetesen a rendõrség közszolgáltató, „civil védõ” imázsának terjesztése volt, a „proletárdiktatúra vasökle” kép ellenében. A mûsor a „cigány-vonal” vezetõit, Dobos alezredest, Tonhauser Lászlót sztárrendõrré avatta.
Ellenzék a láthatáron
A rendszerváltás közeledtével, 1988-89-ben az „apparátus és a hatalom átmentése” érdekében a rendõri és pártvezetés tovább erõsítette a televíziós mûsor által bevált populista, riogató, cigányellenes propagandát. Erre Moldova György „Bûn az élet” címû riportkönyve adott lehetõséget. A cigány-vonal sztárrendõrei „a népet védelmezõ vadnyugati hõsökként” ábrázoló mûvet, több mint 200 ezer példányban adták ki, és sorozatként több újságban, rádióban. Az ellenzék és roma értelmiségiek a Beszélõ kör kezdeményezésére - Solt Ottilia vezetésével - tiltakozó aláírásgyûjtést szerveztek a nemzeti egységet sértõ rasszista „cigánybûnözés” fogalmának propagandája ellen.
Az egyre függetlenedõ tudományos kutatás
A Tauber István kriminológus, az ELTE JTK. docense vezette kutatás - jelentõs minta alapján - bebizonyította, hogy nincs szignifikáns különbség hasonló jövedelmi és iskolai végzettségû cigány és nem cigány csoportok bûnözési viszonyai, adatai között. Tehát nem az etnikai hovatartozás, hanem a szegénység, az oktatási, jövedelmi, lakhatási viszonyok a meghatározók a vagyon és személy elleni bûncselekmények gyakoribb volta hátterében. (Ahogy az adócsalás, a csalás, a vesztegetés, sikkasztás, közlekedési bûncselekmények, stb. esetében éppen a tehetõsebb rétegeknél lényegesen gyakoribb az elkövetés.) (Hasonló következtetésekre jutott Vavró István c. egyetemi tanár a Belügyi Szemle 1984. évi 2. számában.) A tudomány tehát bebizonyította, hogy a bûnözést etnicizálni, kollektív, nemzetiségi felelõsséggé tenni, „cigánybûnözésrõl” beszélni hamis és tudománytalan dolog. (Írások Tauber István Emlékére ELTE ÁJTK. Magyar Kriminológiai Társaság, Rendõrtiszti Fõiskola, Bp. 2009.)
A tudomány és a manipulációs rendõri, vagy pártérdek ütközésében a rendszerváltásig a tudomány húzta a rövidebbet. Napjainkra úgy tûnik újraéledt ez a dilemma.
Beavatkoznak a cigányok
A Phralipe Független Cigány Szervezet a rendszerváltáskor követelte, hogy számolják fel a cigányellenes, rasszista rendõrségi belsõ, titkos utasításokat, a cigányokról gyûjtött, személyes adatokat tartalmazó nyilvántartásokat pedig semmisítsék meg. A követelés hatására 1989. december 9-én az 5303-as állásfoglalásban a Belügyminisztérium és a Legfõbb Ügyészség visszavonta statisztikai rendszerében (2.b pont) a cigány elkövetõkrõl szóló adatszolgáltatást. A Minisztérium meghívta a cigány szervezetek képviselõit, ahol ismertette a rasszista tartalmú diszkriminatív jogszabályokat, és bejelentette, hogy intézkedtek a hatályon kívül helyezésükrõl. Az Országos Rendõrfõkapitány nyilvánosan bocsánatot kért a romák képviselõitõl a „cigánybûnözés” megbélyegzõ, nemzetközi jogba ütközõ diszkriminatív kifejezés és rendõrségi gyakorlat korábbi használatáért. Ígéretet tett továbbá, a Tauszig Nagyezsda féle embertani kutatás azonnali abbahagyására és iratainak megsemmisítésére. A rendszerváltással a romák elismert kisebbségi státusba kerültek. 1996-ban a Roma Polgárjogi Alapítvány kezdeményezése alapján a Belügyminiszter rendelkezésében megtiltotta, hogy körözéseknél, rendõri adatszolgáltatásnál a kisebbséghez tartozásra vonatkozó védett, személyes adatot nyilvánosságra hozzanak.
Újnácik - újnyilasok
A hazai újnyilasok és rohamcsapataik a „magyarság felkent bajnoka” szerepében tetszelegnek. Felsõbbrendûség-tudatuk magaslatáról igyekeznek megfélemlíteni „idegenné, kártékonnyá” minõsíteni roma honfitársainkat. „Cigánybûnözés” elleni harcról beszélnek, ami csak egyetlen társadalomtudományi szemszögbõl értelmezhetõ: a nem-cigány bûnözõk konkurencia harcaként, cigány vetélytársaikkal szemben. Másként a bûnözés egésze irritálhatná õket, mint mindenki mást.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
tiszazugi
- 2015. July 18. 09:51:43
#12 |
livia
- 2015. July 18. 19:01:26
#13 |
csillagosvenyen
- 2015. July 19. 14:43:33
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.