Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Küzdelmes 10 évre kell berendezkedni
Az eurozóna alapvetõ problémája, hogy amíg nem jön valaki, aki kimondja, hogy a periférikus országoknak nem kell mindent visszafizetniük, addig a piac nem fog hinni a válságkezelésben - nyilatkozta Zsoldos István, a MOL vezetõ elemzõje a Portfolio.hu-nak. Zsoldos szerint Görögországban a strukturális változások lassúak, így nagyon könnyen bekövetkezhet egy következõ újabb csõdesemény. Ahogy Európában, úgy Magyarországon is küzdelmes 10 évre kell berendezkedni. Olyan nem lesz, hogy csak ülünk, és már nem kell változnunk - véli az elemzõ.
Politikai unió nélkül nincs bankunió
Portfolio.: Az EU-tól Japánig, az Egyesült Államoktól Kínáig minden jelentõs világgazdasági tényezõ válságban van. Van-e valami fogódzó, hogy hogyan lehet ebbõl kikeveredni?
Zsoldos István: Az utóbbi 20 évben egy kicsit elszoktunk ettõl, (legalábbis a Japánon kívüli világban), de sok történelmi párhuzamot lehet találni a mai helyzetre. Voltak a klasszikus gazdasági világválságok még az aranypénzrendszer idején, a legismertebb a nagy gazdasági válság. Bizonyos szempontból nagyon hasonló, hogy akkor is volt túlhitelezés, amibõl egy csõdhullám alakult ki, és kormányok, cégek, magánszemélyek csõdje hozta el a tisztulást. Ettõl kicsit eltérnek azok az aranypénzrendszer utáni esetek, amelyekben a tisztulást inkább az infláció hozta el, mint például a '70-es évek válságainál. A dolog szépsége, hogy ez a kettõ (csõdök és infláció) egyszerre és egymás után is bekövetkezhet. Tehát ezeket a válságokat érdemes megnézni. A hitelezési válságok nem a szokásos üzleti ingadozást jelentik. Az üzleti ingadozások rövidebb amplitúdójú, nagyobb frekvenciájú kilengések, pár évig tartanak, és utánuk minden megy tovább ugyanúgy, ahogy elõtte. Ezzel szemben a hitelezési válságoknál a gyógyulás akár tíz évbe is beletelhet. Ezért is hallhatjuk újra gyakran az elveszett évtized kifejezést.
P.: A kilábalás azért is olyan nehéz, mert ezekben a mély válságokban a gazdasági kihívások mellett megjelennek a politikai korlátok is. Mik azok a helyzetek, amikor a politika nem tudja meghozni azokat a döntéseket, amelyek segíthetnének a válságon?
Küzdelmes 10 évre kell berendezkedni (Interjú)Zs. I.:Nagyon sokféle korlátról lehetne beszélni. A politikus ilyenkor általában abban gondolkodik, hogy a következõ pár évet túléli-e, ezért azokra a dolgokra koncentrál, amelyek ebben segítenek. Ez sokszor tükrözi a választók preferenciáit is, de nem feltétlenül segíti a hosszú távú növekedést.
P.: Az eurózóna esetében viszont pont az szokott lenni a kritika, hogy miközben a közös pénz mûködõképességét hosszabb távon biztosító feltételek megteremtésében fel tud mutatni sikereket, addig a rövid távú adósságproblémák ügyében alig van elõrelépés.
Zs. I.: Az alapprobléma az, hogy amíg nem jön valaki, aki azt mondja, hogy a periférikus országoknak nem kell mindent visszafizetniük, addig a piac nem fog hinni a válságkezelésben. A jó helyzetben lévõ országok ellen gyakran megfogalmazott kritika, hogy nem vállalják át a problémás országok adósságát. Ezek politikai kritikák. Más kérdés, hogy ennek milyen politikai következményei lennének. Ha az EU egy olyan politikai unió lenne, mint az Egyesült Államok, akkor valószínûleg mûködne, de ez ma Európában politikailag teljesen lehetetlen.
P.: Az ismert szabályokat tudatosan megszegõ görögök esetében logikus, hogy a németek szigorúak akarnak maradni, de sokan azt mondják, hogy a többi periféria ország végül is a németek számára ideális monetáris politikába bukott bele. Ráadásul a németek a legnagyobb haszonélvezõi az eurózónának a versenyképességük okán, tehát õk a jövõbe invesztálnak, ha segítenek fenntartani az eurózónát.
Zs. I.:Vitatkoznék azzal, hogy a monetáris politika a német igényekre lett szabva. Németországnak valószínûleg sokkal alacsonyabb kamatszintre lett volna szüksége 1999 és 2005 között, amikor több éven keresztül nem nõttek a bérek. Az volt a megállapodás, hogy van egy alacsony inflációjú, erõs deviza, aki akar, csatlakozzon. Olaszország pontosan azért menekült be az eurózónába, mert már kvázi fenntarthatatlan volt az adósságterhe, és azt gondolta, hogy ha lemegy a reálkamat szintje, akkor fenntarthatóvá válik. Az az állítás, hogy Németország abból profitált, hogy a perifériás országokban túlfogyasztás volt, valamennyire igaz, hiszen Németország exportált ezekbe az országokba. Viszont ha ez valamennyire így is van, az nem megoldás hogy a nem fenntartható fogyasztást fenntartsuk, Németországnak eddig a válságországokba irányuló export termeléséhez új piacokat kell találnia.
P.: A bankunió mennyire segítheti a válságból való kilábalást?
Zs. I.: A bankunió az én olvasatomban jelenleg azt jelenti, hogy közös a bankfelügyelet. Ha olyan széles értelemben lenne bankunió, hogy lenne közös bankfelügyelet, közös betétbiztosítás és egy olyan alap, amely feltõkésíti a bankokat, akkor valószínûleg javulna a piac hangulata, de nem biztos, hogy hosszú távon jó ötlet lenne. A közös betétbiztosítási kalapba valószínûleg Németország és társai tudnának pénzt bedobni, és nagyrészt a déli országok betéteseit mentenék ki vele. Abban igazuk van a németeknek, hogy el kell dönteni, hogy van-e Európai Egyesült Államok. Ha igen, akkor ez mind belefér. Szerintem most még a perifériás országok sem akarnak Európai Egyesült Államokat. Politikai unió nélkül viszont nincs bankunió.Errõl egyébként nemrégiben a Guruló hordó címen futó blogunkban is írtam.
P.: Meglátásod szerint az unió el tud jutni az integráció olyan fokára, ami azt eredményezi, hogy az eurózóna mûködõképes marad?
Zs. I.: Eddig mindig meglepõdtem azon, hogy milyen politikai korlátokon léptek át. Ebben még lehet fejlõdni, csak ez egy hosszabb folyamat, évtizedes idõtávú. Az államok és a bankok finanszírozásánál a bizalom nagyon fontos. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy ha a bizalom megbukik, akkor nincs olyan, hogy fundamentálisan fenntartható rendszer.
Link
Politikai unió nélkül nincs bankunió
Portfolio.: Az EU-tól Japánig, az Egyesült Államoktól Kínáig minden jelentõs világgazdasági tényezõ válságban van. Van-e valami fogódzó, hogy hogyan lehet ebbõl kikeveredni?
Zsoldos István: Az utóbbi 20 évben egy kicsit elszoktunk ettõl, (legalábbis a Japánon kívüli világban), de sok történelmi párhuzamot lehet találni a mai helyzetre. Voltak a klasszikus gazdasági világválságok még az aranypénzrendszer idején, a legismertebb a nagy gazdasági válság. Bizonyos szempontból nagyon hasonló, hogy akkor is volt túlhitelezés, amibõl egy csõdhullám alakult ki, és kormányok, cégek, magánszemélyek csõdje hozta el a tisztulást. Ettõl kicsit eltérnek azok az aranypénzrendszer utáni esetek, amelyekben a tisztulást inkább az infláció hozta el, mint például a '70-es évek válságainál. A dolog szépsége, hogy ez a kettõ (csõdök és infláció) egyszerre és egymás után is bekövetkezhet. Tehát ezeket a válságokat érdemes megnézni. A hitelezési válságok nem a szokásos üzleti ingadozást jelentik. Az üzleti ingadozások rövidebb amplitúdójú, nagyobb frekvenciájú kilengések, pár évig tartanak, és utánuk minden megy tovább ugyanúgy, ahogy elõtte. Ezzel szemben a hitelezési válságoknál a gyógyulás akár tíz évbe is beletelhet. Ezért is hallhatjuk újra gyakran az elveszett évtized kifejezést.
P.: A kilábalás azért is olyan nehéz, mert ezekben a mély válságokban a gazdasági kihívások mellett megjelennek a politikai korlátok is. Mik azok a helyzetek, amikor a politika nem tudja meghozni azokat a döntéseket, amelyek segíthetnének a válságon?
Küzdelmes 10 évre kell berendezkedni (Interjú)Zs. I.:Nagyon sokféle korlátról lehetne beszélni. A politikus ilyenkor általában abban gondolkodik, hogy a következõ pár évet túléli-e, ezért azokra a dolgokra koncentrál, amelyek ebben segítenek. Ez sokszor tükrözi a választók preferenciáit is, de nem feltétlenül segíti a hosszú távú növekedést.
P.: Az eurózóna esetében viszont pont az szokott lenni a kritika, hogy miközben a közös pénz mûködõképességét hosszabb távon biztosító feltételek megteremtésében fel tud mutatni sikereket, addig a rövid távú adósságproblémák ügyében alig van elõrelépés.
Zs. I.: Az alapprobléma az, hogy amíg nem jön valaki, aki azt mondja, hogy a periférikus országoknak nem kell mindent visszafizetniük, addig a piac nem fog hinni a válságkezelésben. A jó helyzetben lévõ országok ellen gyakran megfogalmazott kritika, hogy nem vállalják át a problémás országok adósságát. Ezek politikai kritikák. Más kérdés, hogy ennek milyen politikai következményei lennének. Ha az EU egy olyan politikai unió lenne, mint az Egyesült Államok, akkor valószínûleg mûködne, de ez ma Európában politikailag teljesen lehetetlen.
P.: Az ismert szabályokat tudatosan megszegõ görögök esetében logikus, hogy a németek szigorúak akarnak maradni, de sokan azt mondják, hogy a többi periféria ország végül is a németek számára ideális monetáris politikába bukott bele. Ráadásul a németek a legnagyobb haszonélvezõi az eurózónának a versenyképességük okán, tehát õk a jövõbe invesztálnak, ha segítenek fenntartani az eurózónát.
Zs. I.:Vitatkoznék azzal, hogy a monetáris politika a német igényekre lett szabva. Németországnak valószínûleg sokkal alacsonyabb kamatszintre lett volna szüksége 1999 és 2005 között, amikor több éven keresztül nem nõttek a bérek. Az volt a megállapodás, hogy van egy alacsony inflációjú, erõs deviza, aki akar, csatlakozzon. Olaszország pontosan azért menekült be az eurózónába, mert már kvázi fenntarthatatlan volt az adósságterhe, és azt gondolta, hogy ha lemegy a reálkamat szintje, akkor fenntarthatóvá válik. Az az állítás, hogy Németország abból profitált, hogy a perifériás országokban túlfogyasztás volt, valamennyire igaz, hiszen Németország exportált ezekbe az országokba. Viszont ha ez valamennyire így is van, az nem megoldás hogy a nem fenntartható fogyasztást fenntartsuk, Németországnak eddig a válságországokba irányuló export termeléséhez új piacokat kell találnia.
P.: A bankunió mennyire segítheti a válságból való kilábalást?
Zs. I.: A bankunió az én olvasatomban jelenleg azt jelenti, hogy közös a bankfelügyelet. Ha olyan széles értelemben lenne bankunió, hogy lenne közös bankfelügyelet, közös betétbiztosítás és egy olyan alap, amely feltõkésíti a bankokat, akkor valószínûleg javulna a piac hangulata, de nem biztos, hogy hosszú távon jó ötlet lenne. A közös betétbiztosítási kalapba valószínûleg Németország és társai tudnának pénzt bedobni, és nagyrészt a déli országok betéteseit mentenék ki vele. Abban igazuk van a németeknek, hogy el kell dönteni, hogy van-e Európai Egyesült Államok. Ha igen, akkor ez mind belefér. Szerintem most még a perifériás országok sem akarnak Európai Egyesült Államokat. Politikai unió nélkül viszont nincs bankunió.Errõl egyébként nemrégiben a Guruló hordó címen futó blogunkban is írtam.
P.: Meglátásod szerint az unió el tud jutni az integráció olyan fokára, ami azt eredményezi, hogy az eurózóna mûködõképes marad?
Zs. I.: Eddig mindig meglepõdtem azon, hogy milyen politikai korlátokon léptek át. Ebben még lehet fejlõdni, csak ez egy hosszabb folyamat, évtizedes idõtávú. Az államok és a bankok finanszírozásánál a bizalom nagyon fontos. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy ha a bizalom megbukik, akkor nincs olyan, hogy fundamentálisan fenntartható rendszer.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kukackac
- 2012. July 27. 12:18:14
#2 |
vesterhagen
- 2012. July 27. 19:47:06
#3 |
Advaita
- 2012. July 28. 12:36:35
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.