Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Az egyetlen módja a világ megváltoztatásának.
A problémák bonyolultnak, szinte megoldhatatlannak tûnnek. Valójában a világ legtöbb problémáját egy gyerek képes lenne megoldani. Nem a bonyolultság az akadály, hanem az érdek, ami hasznot húz a fennálló nehézségbõl.
A közelmúltban az egyik tévécsatornán két magyar biztonságpolitikai szakértõ, Nógrádi György és Tálas Péter vitáztak a menekült-kérdésrõl. Nézeteltérésük oka abban állt, hogy egyikük gazdasági, másikuk emberi oldalról közelÃtette meg a kérdést.
Nógrádi György szerint a határzár a megoldás, aminek sikerességére példákat hozott fel: a zár mindenhol mûködött, az egyik országban a felépÃtett kerÃtés a beáramló menekültek számát 94 százalékkal visszaszorÃtotta.
Tálas Péter szerint a határzár nem megoldás, mert a menekültek folyamatosan jönnek, ha az egyik országba nem jutnak be, mennek a másikba; az Európai Unió egy közösség, a tagállamok nem követhetik a „dögöljön meg a szomszéd tehene”-politikát. Szerinte egységes álláspontot kell kialakÃtani, közösségi megoldásra van szükség, a menekült-kérdést pedig ott kell kezelni, ahol az kialakul, például SzÃriában.
Nógrádi realista, Tálas idealista.
Vajon melyikük elképzelései hoznának valós megoldást?
Vajon melyikük elképzelései valósulnak meg?
Vezetõk és irányÃtók
Gondoljuk végig, vezessük le: hogyan tudnánk mi magunk változást hozni a világba?
Érzelmektõl túlfûtötten rávághatjuk, hogy a legtöbb ember gyáva, nem hajlandó feláldozni mindent, nem hajlandó vállalni az életfogytig tartó börtönbüntetést, nem hajlandó meghalni azért, hogy a közösségnek jobb legyen. Mondhatjuk, hogy a legtöbb ember önzõ, és nem akarja meghozni a végsõ áldozatot a világért – õszintébben megfogalmazva: értünk.
Azt várjuk, hogy majd valahonnan elõjönnek valamiféle aktivisták, akik kimennek az utcára, konfrontálódnak a hatalommal, küzdenek, meghalnak, és a mi életünk ettõl jobb lesz. Persze, az egész folyamat úgy zajlana le, hogy az számunkra nem jár kellemetlenséggel, nem érinti a hétköznapjainkat, nem lesz áramkimaradás, fennakadás az ellátó hálózatokban, nem marad el a kedvenc sorozatunk, és nem lesznek dugók sem, mert az már túlzás lenne.
A rossz hÃr az, hogy a forradalmak, a felkelések, a puccsok, a tüntetések, a sztrájkok nem hoznak változást a rendszerben. Nincs példa erre a történelemben. A rendszer szempontjából ezek mindegyike a lényegtelen.
Ha valaki elmélyed abban, hogy milyen ember volt Lenin, azt fogja találni, hogy egy elképesztõ figura, zseni a maga módján, páratlan mûveltséggel és szónoki képességekkel. Egyik vezéralakja a fennálló politikai rendszer megdöntésének. Elképesztõ méretû embertömegek haltak meg, térdig gázoltak a vérben. Mi változott a neveken kÃvül?
Robespierre hasonló történelmi alak, kiváló adottságokkal, ideológus és vezetõ, akiért a nép fegyvert ragadott, amikor a kormánya fellázadt ellene. Egyik vezéralakja volt a fennálló politikai rend megdöntésének. Megszámlálhatatlan mennyiségû halott, az utcákon patakokban folyt a vér. Mi változott a neveken kÃvül?
Rengeteg példát hozhatnánk fel: jött az új vezetés, szétverték a régi rendet, ömlött a vér, és az új vezetés végül nem bizonyult jobbnak, nem bizonyult másnak.
Csak a nevek változtak, minden más ugyanaz maradt. A figurák jönnek-mennek, és a lényeg nem változik soha.
A rendszer úgy lett kitalálva, hogy ami a felszÃnen zajlik, az ne hozzon lényegi változást. Az erõszak nem hoz változást, a zavargások, az általános polgári engedetlenség nem hoz eredményt.
Ennek két oka van. Az egyik az, hogy a valódi irányÃtók nem a bársonyszékben ülnek, nem a porondon állnak, nem a hordó tetején szónokolnak, nem ismerjük a nevüket és az arcukat. Az árnyékban élnek, a trón mögött, a reflektorok fénykörén kÃvül, és észrevétlenül mozgatják a szálakat.
A másik ok az, hogy a vezetõk minden korszakban, a világ minden táján, ugyanúgy vezettek. A hangsúlyok lehettek mások, de a vezetés módszertana változatlanul ugyanolyan. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy mindannyian ugyanabból a tananyagból tanultak vezetni.
Az eszközök
Tömegmegmozdulások, társadalmi kezdeményezések nem fognak változást hozni, mert ha hagyják, akkor nem veszélyes a rendszerre nézve, ha pedig veszélyes, akkor beavatkoznak.
Elõrántanak egy-két törvényt, vagy gyorsan összedobnak és elfogadtatnak egy-két újat, hivatkoznak valamiféle homályos titkosszolgálati információra, vagy szociológiai felmérésre, és szétcsapnak.
Megy a rohamrendõrség, vÃzágyúk, gumilövedékek, szétvert, magvakÃtott emberek, a tetteseket pedig soha nem vonják felelõsségre.
A változást sürgetõk közül néhányat bebörtönöznek: kirakatper, életfogytiglani, vagy sok évtizedes Ãtéletek, és máris mindenki tudja, mit kockáztat, ha pattog.
Végsõ esetben elõjön a maoi elv: „Ölj meg egyet, megfélemlÃtesz ezret”. Az arányok persze sokkal rosszabbak ennél, de az elv nagyon mûködõképes. Ha kell, a tömegbe lövetnek, aztán az egészet egy szónoklattal elkenik, és a felelõsöket soha még csak azonosÃtani sem fogják.
Az autoimmun betegség olyan kór, amiben az immunrendszer a test ellen fordul. A társadalom a test, mi vagyunk benne a sejtek, a rendõrség, a hÃrszerzés és a hadsereg az immunrendszer – ami a test ellen fordult. A társadalom autoimmun betegségben szenved.
Nem nagy mutatvány ez. Az emberek sokféle hajlammal rendelkeznek, elég kiválogatni az erõszakosabb fajtát, és felkÃnálni neki a lehetõséget: ha parancsra erõszakos, soha senki nem bünteti majd meg. Ennyi az egész.
Rendszer
A rendszer egy központilag irányÃtott, rejtett hálózat, amely kézben tartja a világot. Egyesek szerint létezik, mások szerint lehetetlen, hogy legyen.
Akik elfogadják a létezését, abból indulnak ki, hogy a megfigyelhetõ állapotokat nem lehet megmagyarázni a látható folyamatokkal, tehát léteznie kell még valaminek, továbbá az emberi közösségeknek megvan az a sajátossága, hogy hierarchia alakul ki bennük, még akkor is, ha ez nincs kijelentve. Mindig van alá-fölérendeltség.
Akik azon az állásponton vannak, hogy a rendszer nem létezik, arra hivatkoznak, hogy egy alacsony létszámú csoport képtelen lenne irányÃtani a világot, mert annyi a változó, annyi az alkotóelem, hogy azt nem lehet kézben tartani. Hétmilliárd ember megfigyeléséhez kellene ötszázmillió kém, akiket szintén figyelni kellene, a figyelõket is figyelni kellene, meg azok figyelõit is, és ezek még csak a kémek.
A trükk az, hogy a rendszernek nem a világot kell kézben tartania, vagy megfigyelnie, hanem csak azt az egy vagy két területet, amitõl a léte függ. A többi meg mindegy.
Ha van egy börtönünk, ahol 10 ezer rabot kell õriznünk, hatalmas apparátusra van szükségünk. Lehallgatni minden zárkát, minden folyosót, minden helyiséget, a rögzÃtett anyagokat folyamatosan kielemezni, ha szükséges, tervet kidolgozni a beavatkozásra és beavatkozni; besúgóhálózatot felállÃtani és mozgásban tartani, a besúgókat ellenõrizni; manipulálni a rabtársadalmat, a rabok minden percét felügyelni, éjjel-nappal készen állni a szökések és a lázadások leverésére, és Ãgy tovább. Mindehhez hatalmas apparátus szükséges.
De mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy a börtönnek van egy nagyon konkrét célja? Legyen a cél: bent tartani a rabokat a falakon belül. Ha ez a cél, és nincs több cél, csak ez az egy, elkezdhetjük kilistázni, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami lényegtelen a célunk szempontjából. Most már nincs szükség annyi emberre, mert nincs annyi feladat: nem kell mindent figyelni, mindent irányÃtani. Ha van elég pénzünk, rendelkezünk a megfelelõ jogosultságokkal, azaz a cél érdekében azt teszünk, amit csak akarunk, akkor esetleg épÃtünk egy kétszáz méter mély vermet, az alján lesznek a rabok, a falakban 10 ezer Volt áram, a felszÃn zárva, az egyetlen kijáratot meg lövészek, vagy robotágyuk védik. Ehhez hány ember kell? TÃz? Öt? Egy? Nulla?
A rendszernek van 1 konkrét célja, és csak azzal törõdik, hogy az a cél valóság legyen, minden mást teljesen figyelmen kÃvül hagy. Mivel felette áll a világnak, nem kötik szabályok, törvények, engedélyek, etika, erkölcs, tetszõleges eszközöket használhat, és anyagi korlátai sincsenek. Mivel a célja nagyon pontosan meg van határozva, nagyon pontosan látja, hogy a cél megvalósulásának mik a feltételei, és csak ezeket a feltételeket tartja kézben, mást nem.
Ha az a célja, hogy mondvacsinált problémákkal és mesterséges konfliktusokkal lefoglalja az emberiség figyelmét, érdeklõdését és energiáit, akkor mit kell ehhez kézben tartania?
Az ember a hardver, a hite a szoftver, ami mûködteti a hardvert. Aki a szoftvereket készÃti, az a világ ura. Más szóval: aki az embernek hitrendszereket ad, az a világ ura.
Nem csak gyártósorokat és informatikai rendszereket lehet automatizálni, hanem embereket is. Szoftver kérdése.
A kritikus tömeg ábrándja
Hogyan jön létre egy vállalkozás? Jön valaki, aki dolgozna valamit, aztán még valaki, majd megint valaki, és amikor már elegen lesznek, akkor jön egy újabb ember, és az élükre áll? Nem, másképpen történik, pontosan fordÃtva. Elõször a vezetõ van meg, aki felépÃti a céget, és feltölti a munkaköröket. Minden felülrõl szervezõdik, a kisvállalkozások és a társadalmak is.
A társadalom felülrõl szervezõdik, a változások felülrõl indulnak el, és soha nem alulról. Hiú ábránd, hogy egy civil kezdeményezés változást hoz majd a világban, hiszen, ahogyan azt korábban már kitárgyaltuk: az összes eszköz azok rendelkezésére áll, akik irányÃtanak.
Nincs semmiféle kritikus tömeg, amit ha elérünk, megváltozik a társadalom. Mitõl változna meg? Attól, hogy mindenki pozitÃvan gondolkodik, vagy hisz a túlvilágban, vagy imádkozik, vagy mindenkit szeret, vagy a mást hazudó pártra szavaz? Mi változna ettõl? Hogyan tesznek szert ezáltal arra a hatalomra, ami dacolni tud az irányÃtók kezében lévõ eszközökkel?
Ha Magyarországon hárommillió ember kimenne az utcára tüntetni az épp aktuális kormány ellen, akkor a kormány ettõl elmenne? Miért menne el? Hogyan hatna rá egy felvonulás? Hogyan tenne ez kárt benne?
Ahogyan tényleg megváltozhatna a világ
Rengetegféle elképzelésrõl olvastam és hallottam már, sokban én is hittem életem egyes szakaszaiban. Ma már egyikben sem tudok hinni, mindegyiket délibábnak látom. Még azokat is, amik, ha érvényre jutnának, tényleg egy jobb világot csinálnának, de hatalom hÃján soha nem fognak eljutni oda, hogy ez kiderüljön.
Csupán egyetlen lehetõséget látok arra, hogy a világ megváltozzon. A rendszer összeomolhat egy rövid idõre, és átmeneti hatalmi vákuum keletkezik. Ha valóban vannak csoportok, amik ezt képesek lesznek kihasználni, a civilizáció elindulhatna egy másik irányba. Persze, valószÃnûleg a jelenlegi irányÃtók térnének vissza a mostani pozÃcióikba, hiszen úgy is van már gyakorlatuk, és igazodva az új helyzethez, folytatnák, amit addig. De lenne egy átmeneti idõszak, talán néhány év, amikor a rendszer romokban hever.
Jelenleg van egy réteg, amely leszakadt a társadalomról. Ez a réteg kutatókból áll, akik a géntechnológia, a biotechnológia, a bioinformatika, az elektrobiológia, a mezõbiológia, a nanotechnológia, a robotika és a kibernetika élenjáró kutatói. Ezeken a területeken olyan messzire jutottak, hogy már senki sem érti õket.
A politikusok és a gazdaság kulcsfigurái nem értik, mirõl beszélnek, mirõl Ãrnak, mi mit jelent. Ezért felkérnek néhány tudóst, hogy fordÃtsák le a számukra. Ilyenkor jellegzetesen professzorokat kérnek fel a munkára, akik véleményezik az eredményeket, teóriákat, felfedezéseket. A gond az, hogy a professzorok sem értik.
Szokásos esetben az történik, hogy miután egy szakterület élenjáró kutatói között általános beszédtémává válik valami, 1-3 év, mire megjelenik az elsõ publikáció. Innentõl 5-7 év, mire a szakmában általánosan elkezdenek beszélni róla. Innentõl 10-30 év, mire bekerül a tankönyvekbe, amibõl a professzorok tanÃtanak.
Ez a szokásos út, és ennyi ideig tart.
A kevésbé szokásos út az, amikor az irányÃtók nem engedik elterjedni a felfedezést, hanem megtartják maguknak.
Vagy amikor a kutatók senkivel nem osztják meg az eredményeiket.
Hiába a lehallgatás, hiába a megfigyelés, ha egyszer senki sem érti, mirõl van szó. Sem a vezetõk, sem az irányÃtók.
Létre fog jönni, vagy már létrejött egy olyan technológiai elit, amit már senki sem tud követni, senki sem tud megérteni.
Aztán egyszer csak ez a technológiai elit bedob valamit a világba. Valamit, amire a világ nincs felkészülve, de ami mindenkinek kell. Ingyen. Szabadon használhatóan.
Ekkor átmenetileg a rendszer összeomlik, mert elveszti a hitelét, mert valami más annyira fontossá válik.
Nézzünk egy példát:
Szép lassan piacra kerül három új anyag, valami, ami ártatlannak tûnik a rendszer számára. Elterjednek az egész világon. Új édesség, új ital, új ÃzesÃtõszer, bármi. Majd valaki elõáll azzal, hogy ha ezt a hármat az adott módon használod fel, visszaáll a test eredeti regenerációs állapota. Ez azt jelenti, hogy bármennyi idõs is valaki, húsz lesz megint. Tényleg, kÃvül-belül. Nem eltûnik két ránca, vagy fittebbnek meg üdébbnek érzi magát, hanem ténylegesen megváltozik az életkora. Az eredmény rendkÃvül látványos, nem lehet félremagyarázni.
Mire az irányÃtók felfogják, hogy nem a szokásos neten keringõ baromság, hanem igaz, már vége az egésznek.
Ez egy lehetõség azok közül, amikkel elõállhatnak. Vannak ennél sokkal rosszabbak is, amik azáltal rombolják le a rendszert, hogy minden mást is lerombolnak.
Az egészen biztos, hogy a példában emlÃtettnél jelentéktelenebb technológia nem hoz változást.
A történelem tanúsága szerint 40, 80 és 130 éves idõszakok vannak, ennyi idõnként változik meg a világ arculata, és minden esetben valamilyen találmány vagy felfedezés következtében. A legújabb 40 éves korszak 2008-ban kezdõdött.
Rövidesen történni fog valami.
Megjegyzések
Van egy rövid Ãrás, amibõl további információkat kaphattok a fentebb emlÃtett technológiai és társadalmi idõciklusokról. A cÃme: Hosszútávú idõsorok.
Itt olvashatjátok:
http://duncanshelley.com/a_vilag/hosszutavu-idosorok/
Van egy könyv, amely beavat az irányÃtók gondolkodásának a logikájába. Bár azt nem tartalmazza, hogyan tudjuk mi magunk megváltoztatni a világot, azt igen, hogyan tudjuk elérni, hogy a rendszer ne uralkodjon az életünk felett. A cÃme: Az igazság pillanata.
Itt találjátok:
http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-az-igazsag-napja
Természetesen, ha van véleményetek a cikkrõl, vagy attól eltérõ állásponton vagytok, nyugodtan fejtsétek ki.
A közelmúltban az egyik tévécsatornán két magyar biztonságpolitikai szakértõ, Nógrádi György és Tálas Péter vitáztak a menekült-kérdésrõl. Nézeteltérésük oka abban állt, hogy egyikük gazdasági, másikuk emberi oldalról közelÃtette meg a kérdést.
Nógrádi György szerint a határzár a megoldás, aminek sikerességére példákat hozott fel: a zár mindenhol mûködött, az egyik országban a felépÃtett kerÃtés a beáramló menekültek számát 94 százalékkal visszaszorÃtotta.
Tálas Péter szerint a határzár nem megoldás, mert a menekültek folyamatosan jönnek, ha az egyik országba nem jutnak be, mennek a másikba; az Európai Unió egy közösség, a tagállamok nem követhetik a „dögöljön meg a szomszéd tehene”-politikát. Szerinte egységes álláspontot kell kialakÃtani, közösségi megoldásra van szükség, a menekült-kérdést pedig ott kell kezelni, ahol az kialakul, például SzÃriában.
Nógrádi realista, Tálas idealista.
Vajon melyikük elképzelései hoznának valós megoldást?
Vajon melyikük elképzelései valósulnak meg?
Vezetõk és irányÃtók
Gondoljuk végig, vezessük le: hogyan tudnánk mi magunk változást hozni a világba?
Érzelmektõl túlfûtötten rávághatjuk, hogy a legtöbb ember gyáva, nem hajlandó feláldozni mindent, nem hajlandó vállalni az életfogytig tartó börtönbüntetést, nem hajlandó meghalni azért, hogy a közösségnek jobb legyen. Mondhatjuk, hogy a legtöbb ember önzõ, és nem akarja meghozni a végsõ áldozatot a világért – õszintébben megfogalmazva: értünk.
Azt várjuk, hogy majd valahonnan elõjönnek valamiféle aktivisták, akik kimennek az utcára, konfrontálódnak a hatalommal, küzdenek, meghalnak, és a mi életünk ettõl jobb lesz. Persze, az egész folyamat úgy zajlana le, hogy az számunkra nem jár kellemetlenséggel, nem érinti a hétköznapjainkat, nem lesz áramkimaradás, fennakadás az ellátó hálózatokban, nem marad el a kedvenc sorozatunk, és nem lesznek dugók sem, mert az már túlzás lenne.
A rossz hÃr az, hogy a forradalmak, a felkelések, a puccsok, a tüntetések, a sztrájkok nem hoznak változást a rendszerben. Nincs példa erre a történelemben. A rendszer szempontjából ezek mindegyike a lényegtelen.
Ha valaki elmélyed abban, hogy milyen ember volt Lenin, azt fogja találni, hogy egy elképesztõ figura, zseni a maga módján, páratlan mûveltséggel és szónoki képességekkel. Egyik vezéralakja a fennálló politikai rendszer megdöntésének. Elképesztõ méretû embertömegek haltak meg, térdig gázoltak a vérben. Mi változott a neveken kÃvül?
Robespierre hasonló történelmi alak, kiváló adottságokkal, ideológus és vezetõ, akiért a nép fegyvert ragadott, amikor a kormánya fellázadt ellene. Egyik vezéralakja volt a fennálló politikai rend megdöntésének. Megszámlálhatatlan mennyiségû halott, az utcákon patakokban folyt a vér. Mi változott a neveken kÃvül?
Rengeteg példát hozhatnánk fel: jött az új vezetés, szétverték a régi rendet, ömlött a vér, és az új vezetés végül nem bizonyult jobbnak, nem bizonyult másnak.
Csak a nevek változtak, minden más ugyanaz maradt. A figurák jönnek-mennek, és a lényeg nem változik soha.
A rendszer úgy lett kitalálva, hogy ami a felszÃnen zajlik, az ne hozzon lényegi változást. Az erõszak nem hoz változást, a zavargások, az általános polgári engedetlenség nem hoz eredményt.
Ennek két oka van. Az egyik az, hogy a valódi irányÃtók nem a bársonyszékben ülnek, nem a porondon állnak, nem a hordó tetején szónokolnak, nem ismerjük a nevüket és az arcukat. Az árnyékban élnek, a trón mögött, a reflektorok fénykörén kÃvül, és észrevétlenül mozgatják a szálakat.
A másik ok az, hogy a vezetõk minden korszakban, a világ minden táján, ugyanúgy vezettek. A hangsúlyok lehettek mások, de a vezetés módszertana változatlanul ugyanolyan. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy mindannyian ugyanabból a tananyagból tanultak vezetni.
Az eszközök
Tömegmegmozdulások, társadalmi kezdeményezések nem fognak változást hozni, mert ha hagyják, akkor nem veszélyes a rendszerre nézve, ha pedig veszélyes, akkor beavatkoznak.
Elõrántanak egy-két törvényt, vagy gyorsan összedobnak és elfogadtatnak egy-két újat, hivatkoznak valamiféle homályos titkosszolgálati információra, vagy szociológiai felmérésre, és szétcsapnak.
Megy a rohamrendõrség, vÃzágyúk, gumilövedékek, szétvert, magvakÃtott emberek, a tetteseket pedig soha nem vonják felelõsségre.
A változást sürgetõk közül néhányat bebörtönöznek: kirakatper, életfogytiglani, vagy sok évtizedes Ãtéletek, és máris mindenki tudja, mit kockáztat, ha pattog.
Végsõ esetben elõjön a maoi elv: „Ölj meg egyet, megfélemlÃtesz ezret”. Az arányok persze sokkal rosszabbak ennél, de az elv nagyon mûködõképes. Ha kell, a tömegbe lövetnek, aztán az egészet egy szónoklattal elkenik, és a felelõsöket soha még csak azonosÃtani sem fogják.
Az autoimmun betegség olyan kór, amiben az immunrendszer a test ellen fordul. A társadalom a test, mi vagyunk benne a sejtek, a rendõrség, a hÃrszerzés és a hadsereg az immunrendszer – ami a test ellen fordult. A társadalom autoimmun betegségben szenved.
Nem nagy mutatvány ez. Az emberek sokféle hajlammal rendelkeznek, elég kiválogatni az erõszakosabb fajtát, és felkÃnálni neki a lehetõséget: ha parancsra erõszakos, soha senki nem bünteti majd meg. Ennyi az egész.
Rendszer
A rendszer egy központilag irányÃtott, rejtett hálózat, amely kézben tartja a világot. Egyesek szerint létezik, mások szerint lehetetlen, hogy legyen.
Akik elfogadják a létezését, abból indulnak ki, hogy a megfigyelhetõ állapotokat nem lehet megmagyarázni a látható folyamatokkal, tehát léteznie kell még valaminek, továbbá az emberi közösségeknek megvan az a sajátossága, hogy hierarchia alakul ki bennük, még akkor is, ha ez nincs kijelentve. Mindig van alá-fölérendeltség.
Akik azon az állásponton vannak, hogy a rendszer nem létezik, arra hivatkoznak, hogy egy alacsony létszámú csoport képtelen lenne irányÃtani a világot, mert annyi a változó, annyi az alkotóelem, hogy azt nem lehet kézben tartani. Hétmilliárd ember megfigyeléséhez kellene ötszázmillió kém, akiket szintén figyelni kellene, a figyelõket is figyelni kellene, meg azok figyelõit is, és ezek még csak a kémek.
A trükk az, hogy a rendszernek nem a világot kell kézben tartania, vagy megfigyelnie, hanem csak azt az egy vagy két területet, amitõl a léte függ. A többi meg mindegy.
Ha van egy börtönünk, ahol 10 ezer rabot kell õriznünk, hatalmas apparátusra van szükségünk. Lehallgatni minden zárkát, minden folyosót, minden helyiséget, a rögzÃtett anyagokat folyamatosan kielemezni, ha szükséges, tervet kidolgozni a beavatkozásra és beavatkozni; besúgóhálózatot felállÃtani és mozgásban tartani, a besúgókat ellenõrizni; manipulálni a rabtársadalmat, a rabok minden percét felügyelni, éjjel-nappal készen állni a szökések és a lázadások leverésére, és Ãgy tovább. Mindehhez hatalmas apparátus szükséges.
De mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy a börtönnek van egy nagyon konkrét célja? Legyen a cél: bent tartani a rabokat a falakon belül. Ha ez a cél, és nincs több cél, csak ez az egy, elkezdhetjük kilistázni, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami lényegtelen a célunk szempontjából. Most már nincs szükség annyi emberre, mert nincs annyi feladat: nem kell mindent figyelni, mindent irányÃtani. Ha van elég pénzünk, rendelkezünk a megfelelõ jogosultságokkal, azaz a cél érdekében azt teszünk, amit csak akarunk, akkor esetleg épÃtünk egy kétszáz méter mély vermet, az alján lesznek a rabok, a falakban 10 ezer Volt áram, a felszÃn zárva, az egyetlen kijáratot meg lövészek, vagy robotágyuk védik. Ehhez hány ember kell? TÃz? Öt? Egy? Nulla?
A rendszernek van 1 konkrét célja, és csak azzal törõdik, hogy az a cél valóság legyen, minden mást teljesen figyelmen kÃvül hagy. Mivel felette áll a világnak, nem kötik szabályok, törvények, engedélyek, etika, erkölcs, tetszõleges eszközöket használhat, és anyagi korlátai sincsenek. Mivel a célja nagyon pontosan meg van határozva, nagyon pontosan látja, hogy a cél megvalósulásának mik a feltételei, és csak ezeket a feltételeket tartja kézben, mást nem.
Ha az a célja, hogy mondvacsinált problémákkal és mesterséges konfliktusokkal lefoglalja az emberiség figyelmét, érdeklõdését és energiáit, akkor mit kell ehhez kézben tartania?
Az ember a hardver, a hite a szoftver, ami mûködteti a hardvert. Aki a szoftvereket készÃti, az a világ ura. Más szóval: aki az embernek hitrendszereket ad, az a világ ura.
Nem csak gyártósorokat és informatikai rendszereket lehet automatizálni, hanem embereket is. Szoftver kérdése.
A kritikus tömeg ábrándja
Hogyan jön létre egy vállalkozás? Jön valaki, aki dolgozna valamit, aztán még valaki, majd megint valaki, és amikor már elegen lesznek, akkor jön egy újabb ember, és az élükre áll? Nem, másképpen történik, pontosan fordÃtva. Elõször a vezetõ van meg, aki felépÃti a céget, és feltölti a munkaköröket. Minden felülrõl szervezõdik, a kisvállalkozások és a társadalmak is.
A társadalom felülrõl szervezõdik, a változások felülrõl indulnak el, és soha nem alulról. Hiú ábránd, hogy egy civil kezdeményezés változást hoz majd a világban, hiszen, ahogyan azt korábban már kitárgyaltuk: az összes eszköz azok rendelkezésére áll, akik irányÃtanak.
Nincs semmiféle kritikus tömeg, amit ha elérünk, megváltozik a társadalom. Mitõl változna meg? Attól, hogy mindenki pozitÃvan gondolkodik, vagy hisz a túlvilágban, vagy imádkozik, vagy mindenkit szeret, vagy a mást hazudó pártra szavaz? Mi változna ettõl? Hogyan tesznek szert ezáltal arra a hatalomra, ami dacolni tud az irányÃtók kezében lévõ eszközökkel?
Ha Magyarországon hárommillió ember kimenne az utcára tüntetni az épp aktuális kormány ellen, akkor a kormány ettõl elmenne? Miért menne el? Hogyan hatna rá egy felvonulás? Hogyan tenne ez kárt benne?
Ahogyan tényleg megváltozhatna a világ
Rengetegféle elképzelésrõl olvastam és hallottam már, sokban én is hittem életem egyes szakaszaiban. Ma már egyikben sem tudok hinni, mindegyiket délibábnak látom. Még azokat is, amik, ha érvényre jutnának, tényleg egy jobb világot csinálnának, de hatalom hÃján soha nem fognak eljutni oda, hogy ez kiderüljön.
Csupán egyetlen lehetõséget látok arra, hogy a világ megváltozzon. A rendszer összeomolhat egy rövid idõre, és átmeneti hatalmi vákuum keletkezik. Ha valóban vannak csoportok, amik ezt képesek lesznek kihasználni, a civilizáció elindulhatna egy másik irányba. Persze, valószÃnûleg a jelenlegi irányÃtók térnének vissza a mostani pozÃcióikba, hiszen úgy is van már gyakorlatuk, és igazodva az új helyzethez, folytatnák, amit addig. De lenne egy átmeneti idõszak, talán néhány év, amikor a rendszer romokban hever.
Jelenleg van egy réteg, amely leszakadt a társadalomról. Ez a réteg kutatókból áll, akik a géntechnológia, a biotechnológia, a bioinformatika, az elektrobiológia, a mezõbiológia, a nanotechnológia, a robotika és a kibernetika élenjáró kutatói. Ezeken a területeken olyan messzire jutottak, hogy már senki sem érti õket.
A politikusok és a gazdaság kulcsfigurái nem értik, mirõl beszélnek, mirõl Ãrnak, mi mit jelent. Ezért felkérnek néhány tudóst, hogy fordÃtsák le a számukra. Ilyenkor jellegzetesen professzorokat kérnek fel a munkára, akik véleményezik az eredményeket, teóriákat, felfedezéseket. A gond az, hogy a professzorok sem értik.
Szokásos esetben az történik, hogy miután egy szakterület élenjáró kutatói között általános beszédtémává válik valami, 1-3 év, mire megjelenik az elsõ publikáció. Innentõl 5-7 év, mire a szakmában általánosan elkezdenek beszélni róla. Innentõl 10-30 év, mire bekerül a tankönyvekbe, amibõl a professzorok tanÃtanak.
Ez a szokásos út, és ennyi ideig tart.
A kevésbé szokásos út az, amikor az irányÃtók nem engedik elterjedni a felfedezést, hanem megtartják maguknak.
Vagy amikor a kutatók senkivel nem osztják meg az eredményeiket.
Hiába a lehallgatás, hiába a megfigyelés, ha egyszer senki sem érti, mirõl van szó. Sem a vezetõk, sem az irányÃtók.
Létre fog jönni, vagy már létrejött egy olyan technológiai elit, amit már senki sem tud követni, senki sem tud megérteni.
Aztán egyszer csak ez a technológiai elit bedob valamit a világba. Valamit, amire a világ nincs felkészülve, de ami mindenkinek kell. Ingyen. Szabadon használhatóan.
Ekkor átmenetileg a rendszer összeomlik, mert elveszti a hitelét, mert valami más annyira fontossá válik.
Nézzünk egy példát:
Szép lassan piacra kerül három új anyag, valami, ami ártatlannak tûnik a rendszer számára. Elterjednek az egész világon. Új édesség, új ital, új ÃzesÃtõszer, bármi. Majd valaki elõáll azzal, hogy ha ezt a hármat az adott módon használod fel, visszaáll a test eredeti regenerációs állapota. Ez azt jelenti, hogy bármennyi idõs is valaki, húsz lesz megint. Tényleg, kÃvül-belül. Nem eltûnik két ránca, vagy fittebbnek meg üdébbnek érzi magát, hanem ténylegesen megváltozik az életkora. Az eredmény rendkÃvül látványos, nem lehet félremagyarázni.
Mire az irányÃtók felfogják, hogy nem a szokásos neten keringõ baromság, hanem igaz, már vége az egésznek.
Ez egy lehetõség azok közül, amikkel elõállhatnak. Vannak ennél sokkal rosszabbak is, amik azáltal rombolják le a rendszert, hogy minden mást is lerombolnak.
Az egészen biztos, hogy a példában emlÃtettnél jelentéktelenebb technológia nem hoz változást.
A történelem tanúsága szerint 40, 80 és 130 éves idõszakok vannak, ennyi idõnként változik meg a világ arculata, és minden esetben valamilyen találmány vagy felfedezés következtében. A legújabb 40 éves korszak 2008-ban kezdõdött.
Rövidesen történni fog valami.
Megjegyzések
Van egy rövid Ãrás, amibõl további információkat kaphattok a fentebb emlÃtett technológiai és társadalmi idõciklusokról. A cÃme: Hosszútávú idõsorok.
Itt olvashatjátok:
http://duncanshelley.com/a_vilag/hosszutavu-idosorok/
Van egy könyv, amely beavat az irányÃtók gondolkodásának a logikájába. Bár azt nem tartalmazza, hogyan tudjuk mi magunk megváltoztatni a világot, azt igen, hogyan tudjuk elérni, hogy a rendszer ne uralkodjon az életünk felett. A cÃme: Az igazság pillanata.
Itt találjátok:
http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-az-igazsag-napja
Természetesen, ha van véleményetek a cikkrõl, vagy attól eltérõ állásponton vagytok, nyugodtan fejtsétek ki.
Hozzaszolasok
Oldal: 5 / 5: 12345
#41 |
postaimre
- 2015. August 13. 15:54:06
#42 |
Satori
- 2015. August 15. 21:22:39
Oldal: 5 / 5: 12345
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Még nem értékelték