Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Dragomán: a titkok megváltoztatják a valóságot
A zsidó-sárkány-mán medvés pólóban és sikerkönyvet Ãr a titkokról. Azt a qva istenit! A diktatúra a valóságot meg tudja változtatni, a titkosÂszolgálatokon keresztül pedig uralni is tudja. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja egy kicsit a valóságot – mondja Dragomán György Ãró, akinek Máglya cÃmû regényében a fõtérre öntik a titkosszolgálati iratokat. Az Ãró korábbi, A fehér király cÃmû könyvébõl készült angol nyelvû filmet egy brit rendezõpáros épp ezekben a napokban, Budapest környékén forgatja. A Hetek interjúja.
Legutóbb megjelent könyvében a titkosszolgálati iratokat odaöntik a fõtérre. Szeretné, ha a magyar titkosszolgálati iratokkal is valami hasonló történne?
– Nyilvánosságra kellett volna hozni mindent, hatalmas csalódás, hogy ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a rendszer mûködését ezek a szervek garantálták, súlyos mulasztása a hallgatás a rendszerváltásnak. Úgy gondolom, hogy a titkok mûködtetik önmagukat. Ha én tudok valamit, amit más nem tud, attól megváltozik a valóság. A diktatúra mûködésének nagyon fontos eleme, hogy a valóságot meg tudja változtatni, minden részét uralni tudja.
Ehhez kell a titkosszolgálat, hogy mindenkinek a szemén keresztül látni tudjon, mindent meg tudjon változtatni. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja kicsit a valóságot,
és hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után szinte önjáró módon ugyanazok a hatalmi viszonyok határozzák meg a gondolkodásunkat. KÃváncsi vagyok, hogy meddig lesz ez Ãgy. Még jön gyorsan további tizenöt év, és nemsokára hosszabb idõ fog eltelni, mint amilyen hosszú maga a diktatúra volt.
A diktatúra mÃtoszai élnek tovább, a diktatúra valóságát nem voltunk képesek teljes egészében feldolgozni. Errõl is szól a Máglya cÃmû könyvem, hogy én kamaszként a rendszerváltáskor azt gondoltam, hogy minden lehetséges. Emmából, a fõszereplõbõl egy olyan kamasz született, akinek ereje van arra, hogy áttörje a hallgatás falait.
A sajátjait és a másokéit is. Olyan történetet igyekeztem megÃrni, amely egyszerre sötéten szorongató és radikálisan romantikus, amiben még ez is lehetséges. Mert nekem amúgy csalódás, hogy nem akadtak ilyen bátrak, akik kiöntötték volna az összes iratot.
A PusztÃtás könyvében jelen lévõ kibeszéletlenség a holokauszt utáni generációk azonos problémáját juttatta eszembe. A Máglyában is megjelenik ez a kérdéskör.
– Erdélyi magyar vagyok, anyai ágon zsidó, apai ágon örmény bevándorolt család sarja, a hazaelhagyó bevándorlás, és a kisebbségi lét sok-sok generáció óta része a családunknak. Meg kellett találnom a saját történetemet, amit amúgy pontosan sohasem fogok megtudni. A nagymamám terhesen szökött meg a nagyváradi gettóból, utána pincékben bujkált, és édesanyám ott született. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor született, azt sem, hogy ki, és hogyan bujtatta õket akkor, és valószÃnûleg nem is fogjuk megtudni.
A nagymamám hamarabb meghalt, mint hogy ezeket a kérdéseket feltehettem volna neki, nem tudható, hogy mi történt a háború alatt, kinek mi az ezzel kapcsolatos története, a múltnak ez a szelete feldolgozatlan, kusza és bonyolult. Emellett nekem is el kellett hagynom a szülõföldemet, Erdélyt, és ezeket a dolgokat hordom magammal, ez nyilván belekerül abba, amit Ãrok.
Kevéssel a rendszerváltás elõtt, tizenöt évesen érkezett Magyarországra. Kamaszkorában tudatosan élte át a változásokat?
– Voltak boldog pillanatok az erdélyi gyerekkoromban, de minden pillanatban tudatában voltunk annak, hogy bármikor értünk jöhetnek. Tehát féltünk. Tulajdonképpen az én gyerekkorom félelemben telt. Még akkor is, ha éppen nem féltem, mert nem lehet mindig félni, hanem néha egyszerûen csúzlizni, meg játszani kell. De a félelem mindent átjárt, egyszerûen része volt az életemnek, elkerülhetetlenül. Ebbõl a szempontból lehet, hogy túlságosan is tudatos volt az életem, de a szüleim nem titkoltak elõlem semmit.
forrás: hetek.Forrás: Hetek.
Láttam házkutatásokat, láttam, hogy milyen a rendszerrel szembekerülni, éreztem a saját bõrömön a diktatúrában való élet bénultságát. Ehhez képest Magyarországra érkezni ’88-ban maga volt a szabadság – euforikus élmény volt –, ami utána egy éven belül kétszer megismétlõdött velem, mert láthattam, hogy összedõl a rendszer, és ezzel párhuzamosan élhettem meg az elsõ nagy szerelmet.
A fehér királyban szereplõ fiú olyasmin megy át, ami önnel is megtörténhetett volna. Ezért mondta, hogy attól félt, olyanná válik, mint a fõszereplõ?
– A fehér királyban van egy elnyomó rendszer, amelyben van egy gyerek, aki Ãgy vagy úgy, de megússza, hogy a rendszer õt bedarálja, de azért, hogy ezt megúszhassa, majdnem mindig csalnia kell. Nagy kérdés, hogy megéri-e úgy nyerni, hogy csak csalással lehet. Egy idõ után rájöttem, hogy veszteni tudni kell. Egy ilyen rendszer nagyon könnyen képes a benne élõket erkölcsileg korrumpálni. Úgy érzi az ember, hogy az erkölcsöt felfüggesztheti, csak azért, mert a rendszer arra kényszerÃti, hogy felfüggessze.
Nekem szerencsém volt, mi idõben eljöttünk, én nem kényszerültem erre, de a rendszer alattvalóinak erre készülni kellett. Az a borzasztó ebben, hogy ha az ember része ennek a rendszernek, akkor azért hazudik, ha nem része, akkor azért hazudik.
Az igazság mindenképpen elvész, Ãgy vagy úgy. Örülök, hogy az enyém nem veszett el, idõben véget ért, megúsztam. Nem tudom, hogy mi lett volna ott, nyilván az ember mindig attól félt, hogy mit fog csinálni, amikor eljönnek azok a pillanatok, amikor majd döntenie kell. A Máglyában Emma majdnem mindig bátran és helyesen dönt, neki már lehetõsége van erre. Engem mindig érdekelt, hogy egy adott helyzetben mi a jó, és mi a rossz döntés. A jó és a rossz kérdését metafizikai értelemben is vizsgálják a könyveim anélkül, hogy bárkinek is próbálnék tanácsot adni.
A fehér király néhány fejezetét elküldte pár fontos amerikai folyóiratnak – közülük a legjelentõsebb húszezer Ãrás közül kiválasztotta, és meg is jelentette. Nem tudom, hány kezdõ Ãróban lett volna erre bátorság.
– Az a fajta bátorság, ami az Ãráshoz meg az ehhez kapcsolatos dolgokhoz kell, nyilvánvalóan megvan bennem. Amikor Ãrok, nem csalok, nem választom soha a könnyebbik utat. Ez ugyanúgy igaz az Ãráson kÃvüli létre is, vállalom azt, ami az Ãrással jár.
Hogy érti, hogy nem csal?
– Nem fogom rövidÃteni, nem fogom a gyorsabbik utat választani csak azért, hogy be legyen fejezve. Ha ez évekbe telik, akkor évekbe telik. Igyekszem a lehetõ legjobb könyvet Ãrni, mindentõl függetlenül. Az már más kérdés, hogy amikor kész a könyv, akkor mindent megteszek azért, hogy eljuttassam a munkámat az olvasókhoz. Ennek része, hogy most önnek interjút adok, vagy csinálom a könyv Facebook-oldalát. De Ãrás közben nem kötök semmiféle kompromisszumot. Nem lehet rossz mondatokat Ãrni, és utána jó mondatokat Ãrni. Az embernek elromlik a mondatmércéje.
Egyszer emlÃtette, hogy Ãrni életveszélyes dolog. Mit értett ezen?
– Félelmetes dolog bekerülni egy teljesen más világba, és annak a súlyát cipelni. AmÃg nem voltak gyerekeim, addig engedtem, hogy az Ãrás átvegye az életem fölött az uralmat. Amikor a gyerekeim megszülettek, akkor jöttem rá, hogy ha normális életet akarunk élni, akkor az Ãrást keretek közé kell szorÃtani.
Amikor nem Ãrok, próbálok a lehetõ legnormálisabb lenni, mosolygok, nem gondolkozom az Ãráson, hanem igyekszem a gyerekeimmel lenni, boldog családi életet élni.
Akkor értettem meg, hogy Ãgy kell csinálni, amikor a kisfiam mindössze kétéves volt, játszottunk együtt valamit, közben egy nagyon sötét jeleneten gondolkoztam, és azt vettem észre, hogy õ elkezd sÃrni minden ok és átmenet nélkül. Megérezte a feszültséget, ami bennem van, a munkám, a jelenet sötétségét. Onnan kezdve nagyon tudatosan vigyáztam arra, hogy ne rakjam másokra ezt a feszültséget. Az Ãrásnak nem engedtem meg sosem, hogy átvegye az életem fölött a hatalmat, az Ãrás nem lehet alibi semmire.
forrás: szombathelypont.hu.Forrás: szombathelypont.hu.
Harmincvalahány nyelvre lefordÃtották az Ãrásait. Mit tud adni a kelet-európai tapasztalat az innen távol élõ embereknek?
– Van, aki KÃnában olvasta a regényem, és azt mondta, hogy neki fontos ez a könyv. Nyilván másért szereti, mint a magyarok. Mikor olvasunk egy könyvet, akkor belekerülünk egy másik világba, és ha szeretjük, akkor az a világ a részünkké válik. Innen kezdve mindegy a tapasztalat, nem számÃt sokat, hogy az Kelet-Európa vagy Nyugat-Európa, más történelem vagy kultúra. Ha valaki Ausztráliában elolvassa, amit Ãrtam, ugyanúgy tudja szeretni, mint ha itt olvassa el. Nem ugyanazért, de ugyanúgy. Ahogy Magyarországon is sok külföldi könyvvel megtörténik, hogy a mi életünknek a része lesz.
Statisztált a napokban a saját könyvébõl készült filmben. Ráismer arra, amit ön Ãrt?
– Különös és felemelõ látni, hogy azokat a jeleneteket, amelyeket leÃrtam, szÃnészek játsszák el, angolul. Nagyon vizuálisan Ãrok, mindig látom magam elõtt az egész történetet, és jó látni, hogy az angol rendezõk hogyan csinálják meg a saját képeiket, amelyek az én képeimbõl készült Ãrásból erednek. Mások persze, mint az én képeim, de rájuk lehet ismerni azért.
Húszéves házasok Szabó T. Anna költõnõvel. Azt mondta, hogy „sosem vagyok magányos, mert Anna mindig ott van velem az Ãrásban”. Bele is Ãrnak egymás mûveibe?
– Olyan nincs, legfeljebb javaslunk valamit. Gyakran ad például cÃmeket a könyveimnek. Annával tizenhat éves korunk óta együtt dolgozunk, elsõ perctõl kezdve olvasta, amit Ãrtam, és én is, amit õ Ãrt. Mindennek, amit Ãrok, õ a szerkesztõje, és mindennek, amit õ Ãr, én vagyok. Nem hiszem, hogy nagyon mást Ãrtunk volna, ha nem együtt élünk, mert elég öntörvényûen látjuk a saját világunkat, ebben nem tudom befolyásolni, maximum támogatni.
Elfogadják a javasolt módosÃtásokat?
– Nem könnyen fogadjuk el, de általában az ember maga is tudja, ha tényleg nem mûködik valami, csak kellhet, hogy a másik is segÃtsen, hogy ezt megértsem. Az is elõfordul, hogy nem fogadjuk meg a tanácsot. Nem egymásnak Ãrunk elsõsorban, fontos a másik, de ami neki fontos, azt közölni fogja, nem én döntöm el, hogy mit közölhet.
Tizenhárom éves fiuk, Gábor lett Liz Pinchton kamaszoknak Ãrt sorozatának fordÃtója, a kilencéves Pál is próbálgatja a mûfordÃtást. Önöknél az Ãrás benne lehet a levegõben.
– Nem akarjuk rájuk terhelni, csak hát Ãgy alakult. Gábor most már a harmadik könyvön dolgozik, örülök neki nagyon. Korábban Ãrattam vele olvasónaplókat, annak is haszna van: már kisebb kritikákat is Ãrt.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és sokszor húsz további boldog évet kÃvánok együtt.
Link
Legutóbb megjelent könyvében a titkosszolgálati iratokat odaöntik a fõtérre. Szeretné, ha a magyar titkosszolgálati iratokkal is valami hasonló történne?
– Nyilvánosságra kellett volna hozni mindent, hatalmas csalódás, hogy ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a rendszer mûködését ezek a szervek garantálták, súlyos mulasztása a hallgatás a rendszerváltásnak. Úgy gondolom, hogy a titkok mûködtetik önmagukat. Ha én tudok valamit, amit más nem tud, attól megváltozik a valóság. A diktatúra mûködésének nagyon fontos eleme, hogy a valóságot meg tudja változtatni, minden részét uralni tudja.
Ehhez kell a titkosszolgálat, hogy mindenkinek a szemén keresztül látni tudjon, mindent meg tudjon változtatni. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja kicsit a valóságot,
és hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után szinte önjáró módon ugyanazok a hatalmi viszonyok határozzák meg a gondolkodásunkat. KÃváncsi vagyok, hogy meddig lesz ez Ãgy. Még jön gyorsan további tizenöt év, és nemsokára hosszabb idõ fog eltelni, mint amilyen hosszú maga a diktatúra volt.
A diktatúra mÃtoszai élnek tovább, a diktatúra valóságát nem voltunk képesek teljes egészében feldolgozni. Errõl is szól a Máglya cÃmû könyvem, hogy én kamaszként a rendszerváltáskor azt gondoltam, hogy minden lehetséges. Emmából, a fõszereplõbõl egy olyan kamasz született, akinek ereje van arra, hogy áttörje a hallgatás falait.
A sajátjait és a másokéit is. Olyan történetet igyekeztem megÃrni, amely egyszerre sötéten szorongató és radikálisan romantikus, amiben még ez is lehetséges. Mert nekem amúgy csalódás, hogy nem akadtak ilyen bátrak, akik kiöntötték volna az összes iratot.
A PusztÃtás könyvében jelen lévõ kibeszéletlenség a holokauszt utáni generációk azonos problémáját juttatta eszembe. A Máglyában is megjelenik ez a kérdéskör.
– Erdélyi magyar vagyok, anyai ágon zsidó, apai ágon örmény bevándorolt család sarja, a hazaelhagyó bevándorlás, és a kisebbségi lét sok-sok generáció óta része a családunknak. Meg kellett találnom a saját történetemet, amit amúgy pontosan sohasem fogok megtudni. A nagymamám terhesen szökött meg a nagyváradi gettóból, utána pincékben bujkált, és édesanyám ott született. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor született, azt sem, hogy ki, és hogyan bujtatta õket akkor, és valószÃnûleg nem is fogjuk megtudni.
A nagymamám hamarabb meghalt, mint hogy ezeket a kérdéseket feltehettem volna neki, nem tudható, hogy mi történt a háború alatt, kinek mi az ezzel kapcsolatos története, a múltnak ez a szelete feldolgozatlan, kusza és bonyolult. Emellett nekem is el kellett hagynom a szülõföldemet, Erdélyt, és ezeket a dolgokat hordom magammal, ez nyilván belekerül abba, amit Ãrok.
Kevéssel a rendszerváltás elõtt, tizenöt évesen érkezett Magyarországra. Kamaszkorában tudatosan élte át a változásokat?
– Voltak boldog pillanatok az erdélyi gyerekkoromban, de minden pillanatban tudatában voltunk annak, hogy bármikor értünk jöhetnek. Tehát féltünk. Tulajdonképpen az én gyerekkorom félelemben telt. Még akkor is, ha éppen nem féltem, mert nem lehet mindig félni, hanem néha egyszerûen csúzlizni, meg játszani kell. De a félelem mindent átjárt, egyszerûen része volt az életemnek, elkerülhetetlenül. Ebbõl a szempontból lehet, hogy túlságosan is tudatos volt az életem, de a szüleim nem titkoltak elõlem semmit.
forrás: hetek.Forrás: Hetek.
Láttam házkutatásokat, láttam, hogy milyen a rendszerrel szembekerülni, éreztem a saját bõrömön a diktatúrában való élet bénultságát. Ehhez képest Magyarországra érkezni ’88-ban maga volt a szabadság – euforikus élmény volt –, ami utána egy éven belül kétszer megismétlõdött velem, mert láthattam, hogy összedõl a rendszer, és ezzel párhuzamosan élhettem meg az elsõ nagy szerelmet.
A fehér királyban szereplõ fiú olyasmin megy át, ami önnel is megtörténhetett volna. Ezért mondta, hogy attól félt, olyanná válik, mint a fõszereplõ?
– A fehér királyban van egy elnyomó rendszer, amelyben van egy gyerek, aki Ãgy vagy úgy, de megússza, hogy a rendszer õt bedarálja, de azért, hogy ezt megúszhassa, majdnem mindig csalnia kell. Nagy kérdés, hogy megéri-e úgy nyerni, hogy csak csalással lehet. Egy idõ után rájöttem, hogy veszteni tudni kell. Egy ilyen rendszer nagyon könnyen képes a benne élõket erkölcsileg korrumpálni. Úgy érzi az ember, hogy az erkölcsöt felfüggesztheti, csak azért, mert a rendszer arra kényszerÃti, hogy felfüggessze.
Nekem szerencsém volt, mi idõben eljöttünk, én nem kényszerültem erre, de a rendszer alattvalóinak erre készülni kellett. Az a borzasztó ebben, hogy ha az ember része ennek a rendszernek, akkor azért hazudik, ha nem része, akkor azért hazudik.
Az igazság mindenképpen elvész, Ãgy vagy úgy. Örülök, hogy az enyém nem veszett el, idõben véget ért, megúsztam. Nem tudom, hogy mi lett volna ott, nyilván az ember mindig attól félt, hogy mit fog csinálni, amikor eljönnek azok a pillanatok, amikor majd döntenie kell. A Máglyában Emma majdnem mindig bátran és helyesen dönt, neki már lehetõsége van erre. Engem mindig érdekelt, hogy egy adott helyzetben mi a jó, és mi a rossz döntés. A jó és a rossz kérdését metafizikai értelemben is vizsgálják a könyveim anélkül, hogy bárkinek is próbálnék tanácsot adni.
A fehér király néhány fejezetét elküldte pár fontos amerikai folyóiratnak – közülük a legjelentõsebb húszezer Ãrás közül kiválasztotta, és meg is jelentette. Nem tudom, hány kezdõ Ãróban lett volna erre bátorság.
– Az a fajta bátorság, ami az Ãráshoz meg az ehhez kapcsolatos dolgokhoz kell, nyilvánvalóan megvan bennem. Amikor Ãrok, nem csalok, nem választom soha a könnyebbik utat. Ez ugyanúgy igaz az Ãráson kÃvüli létre is, vállalom azt, ami az Ãrással jár.
Hogy érti, hogy nem csal?
– Nem fogom rövidÃteni, nem fogom a gyorsabbik utat választani csak azért, hogy be legyen fejezve. Ha ez évekbe telik, akkor évekbe telik. Igyekszem a lehetõ legjobb könyvet Ãrni, mindentõl függetlenül. Az már más kérdés, hogy amikor kész a könyv, akkor mindent megteszek azért, hogy eljuttassam a munkámat az olvasókhoz. Ennek része, hogy most önnek interjút adok, vagy csinálom a könyv Facebook-oldalát. De Ãrás közben nem kötök semmiféle kompromisszumot. Nem lehet rossz mondatokat Ãrni, és utána jó mondatokat Ãrni. Az embernek elromlik a mondatmércéje.
Egyszer emlÃtette, hogy Ãrni életveszélyes dolog. Mit értett ezen?
– Félelmetes dolog bekerülni egy teljesen más világba, és annak a súlyát cipelni. AmÃg nem voltak gyerekeim, addig engedtem, hogy az Ãrás átvegye az életem fölött az uralmat. Amikor a gyerekeim megszülettek, akkor jöttem rá, hogy ha normális életet akarunk élni, akkor az Ãrást keretek közé kell szorÃtani.
Amikor nem Ãrok, próbálok a lehetõ legnormálisabb lenni, mosolygok, nem gondolkozom az Ãráson, hanem igyekszem a gyerekeimmel lenni, boldog családi életet élni.
Akkor értettem meg, hogy Ãgy kell csinálni, amikor a kisfiam mindössze kétéves volt, játszottunk együtt valamit, közben egy nagyon sötét jeleneten gondolkoztam, és azt vettem észre, hogy õ elkezd sÃrni minden ok és átmenet nélkül. Megérezte a feszültséget, ami bennem van, a munkám, a jelenet sötétségét. Onnan kezdve nagyon tudatosan vigyáztam arra, hogy ne rakjam másokra ezt a feszültséget. Az Ãrásnak nem engedtem meg sosem, hogy átvegye az életem fölött a hatalmat, az Ãrás nem lehet alibi semmire.
forrás: szombathelypont.hu.Forrás: szombathelypont.hu.
Harmincvalahány nyelvre lefordÃtották az Ãrásait. Mit tud adni a kelet-európai tapasztalat az innen távol élõ embereknek?
– Van, aki KÃnában olvasta a regényem, és azt mondta, hogy neki fontos ez a könyv. Nyilván másért szereti, mint a magyarok. Mikor olvasunk egy könyvet, akkor belekerülünk egy másik világba, és ha szeretjük, akkor az a világ a részünkké válik. Innen kezdve mindegy a tapasztalat, nem számÃt sokat, hogy az Kelet-Európa vagy Nyugat-Európa, más történelem vagy kultúra. Ha valaki Ausztráliában elolvassa, amit Ãrtam, ugyanúgy tudja szeretni, mint ha itt olvassa el. Nem ugyanazért, de ugyanúgy. Ahogy Magyarországon is sok külföldi könyvvel megtörténik, hogy a mi életünknek a része lesz.
Statisztált a napokban a saját könyvébõl készült filmben. Ráismer arra, amit ön Ãrt?
– Különös és felemelõ látni, hogy azokat a jeleneteket, amelyeket leÃrtam, szÃnészek játsszák el, angolul. Nagyon vizuálisan Ãrok, mindig látom magam elõtt az egész történetet, és jó látni, hogy az angol rendezõk hogyan csinálják meg a saját képeiket, amelyek az én képeimbõl készült Ãrásból erednek. Mások persze, mint az én képeim, de rájuk lehet ismerni azért.
Húszéves házasok Szabó T. Anna költõnõvel. Azt mondta, hogy „sosem vagyok magányos, mert Anna mindig ott van velem az Ãrásban”. Bele is Ãrnak egymás mûveibe?
– Olyan nincs, legfeljebb javaslunk valamit. Gyakran ad például cÃmeket a könyveimnek. Annával tizenhat éves korunk óta együtt dolgozunk, elsõ perctõl kezdve olvasta, amit Ãrtam, és én is, amit õ Ãrt. Mindennek, amit Ãrok, õ a szerkesztõje, és mindennek, amit õ Ãr, én vagyok. Nem hiszem, hogy nagyon mást Ãrtunk volna, ha nem együtt élünk, mert elég öntörvényûen látjuk a saját világunkat, ebben nem tudom befolyásolni, maximum támogatni.
Elfogadják a javasolt módosÃtásokat?
– Nem könnyen fogadjuk el, de általában az ember maga is tudja, ha tényleg nem mûködik valami, csak kellhet, hogy a másik is segÃtsen, hogy ezt megértsem. Az is elõfordul, hogy nem fogadjuk meg a tanácsot. Nem egymásnak Ãrunk elsõsorban, fontos a másik, de ami neki fontos, azt közölni fogja, nem én döntöm el, hogy mit közölhet.
Tizenhárom éves fiuk, Gábor lett Liz Pinchton kamaszoknak Ãrt sorozatának fordÃtója, a kilencéves Pál is próbálgatja a mûfordÃtást. Önöknél az Ãrás benne lehet a levegõben.
– Nem akarjuk rájuk terhelni, csak hát Ãgy alakult. Gábor most már a harmadik könyvön dolgozik, örülök neki nagyon. Korábban Ãrattam vele olvasónaplókat, annak is haszna van: már kisebb kritikákat is Ãrt.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és sokszor húsz további boldog évet kÃvánok együtt.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kontroll88
- 2015. August 16. 17:20:03
#2 |
nyilasfergeteg
- 2015. August 17. 16:17:15
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Még nem értékelték