No ezt a cikket figyelmesen olvasni ám! Súlyos kérdést feszeget, de nem véletlenül!
A katasztrófa sújtotta Japánban több millióra teszik azon fiatalok számát, akik a társadalomtól teljesen elzártan élnek, szüleik tartják el õket. A szigetországot sújtó tragédia vízválasztó lehet az életükben: az optimista verzió szerint „felébrednek” és együttmûködnek a társadalom idõsebb tagjaival. A pesszimista szcenárió viszont nem sok jóval kecsegtet.

Rendkívül szorgosak a japánok, szempillantás alatt újjáépítik majd országukat, ahogy ezt a történelmük során nem egyszer már bizonyították is – nagyjából ezt gondolja a világ a szigetország társadalmáról. S bár legendák keringenek a japánok elképesztõ munkabírásáról, a több mint 127 milliós népességbõl több millióra teszik azon fiatalok számát, akik még hírbõl sem hallottak a munkáról. Ezek a fiatalok – akiket a szakirodalom csak hikikomoriként emleget - egyáltalán nem érintkeznek a társadalommal, de még a szüleikkel sem, noha utóbbiak tartják el õket. „A hikikomorikat parazitaként is szokták emlegetni. Bezárkóztak a szobájukba és hosszú évek óta nem jönnek ki onnan. Mindez erõszakos viselkedésmintákkal is párosul. A szülõk félnek tõlük. Nappal a konyhában hagynak neki ételt, amit aztán éjszaka esznek meg. Nem érintkeznek senkivel, se a szüleikkel, senkivel. Teljesen leépülnek, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is” – mesélt a hvg.hu-nak a hikikomori-jelenségrõl Dr. Hidasi Judit japanológus, a Budapesti Gazdasági Fõiskola Külkereskedelmi Karának dékánja. A regisztrált hikikomorik száma ugyan egymillió, de a valóságban ennél kétszer-háromszor többen lehetnek – magyarázta a japanológus.
De nemcsak a hikikomorik okoznak fejfájást az idõsebb japán generációnak. Több százezerre tehetõ azok száma, akik ugyan nem zárkóznak be a szobájukban, mégsem hasznos tagjai a társadalomnak. „Ez utóbbi fiatalok 18 éves korukig elvergõdnek valahogy, aztán megtagadják az iskolát. Õket is a szüleik tartják el” – mondta Hidasi Judit, aki szerint Japán legnagyobb társadalmi problémája az óriási szakadék, ami a fiatal, 15-30 éves és az idõsebb, negyven év feletti generáció között van. „A fiatalok abszolút nem tudnak azonosulni az idõsebb generáció életvitelével, szemléletével, munkamoráljával, munkastílusával. Ez a generáció a deviancia különféle formáit választotta tiltakozásul” – magyarázta a szakember.

A generációs szakadék a kilencvenes évek óta egyre nagyobb. „A kilencvenes évekig szárnyalt a japán gazdaság, az emberek elégedettek voltak, jelentõsen nõtt az életszínvonal. A kilencvenes évek elején jelentkezõ gazdasági recesszió miatt azonban egyre jobban jelentkeztek gazdasági, anyagi problémák és ezzel párhuzamosan elindult egy társadalmi erózió” – magyarázta a konfliktus okait Hidasi Judit. A szakember szerint a fiatalok nem akarták azt a mintát követni, amit a szüleinél láttak. „A gyerekek azt látták, hogy a szüleik elképesztõ hajtásban élnek, egy családban az apa általában alig volt otthon. Amikor munkába ment, a gyerek még aludt, amikor hazament, akkor pedig már aludt. Vagy a munkahelye kiküldte az apát több ezer kilométerre a családtól, így az is gyakori volt, hogy a gyerek egyáltalán nem találkozott az apjával. Kiüresedtek a családi kapcsolatok. Az idõsebb generáció feláldozta a magánéletét a cégért, ahol dolgozott.”

Az állam csak minimálisan segít

Az elmúlt 15 évben hatalmas feszültség alakult ki a negyvenes és az annál fiatalabb generációk között. Nagy kérdés, mi lesz a társadalomból „kiiratkozott” fiatalok sorsa akkor, amikor nyugdíjas korúak lesznek, ugyanis még csak társadalombiztosításuk sincs, dolgozni pedig képtelenek.

Az optimisták abban bíznak, hogy a katasztrófa „jókor” jött és a szigetországot ért trauma felrázza a fiatalokat is. Hidasi Judit is ebben bízik. a katasztrófa egységbe forrasztja a nemzetet. „Japán mindig is egy kollektivista társadalom volt. A földrengés és a cunami okozta szörnyû pusztítás talán felébreszti a fiatalabb generációt, hogy össze kell fogni az idõsebbekkel. Kohéziót generálhat a kiszolgáltatottság” – véli a japanológus. Persze nincs kizárva, hogy a rossz szcenárió következik be, ez esetben a parazita fiatalokat szüleik nem lesznek képesek tovább eltartani, ami még katasztrofálisabb következményekkel járhat.

Japánban ugyanis nincs igazán – európai értelemben vett - szociális háló, az egyénnek magának kell boldogulnia. Hidasi példaként hozta fel, hogy a természeti katasztrófa után hajlék nélkül maradt embereket az állam éppen csak annyira segíti ki, hogy életben maradjanak. A további boldogulásuk már tõlük függ. De mindez nem jelenti azt, hogy teljesen egyedül maradnának. „A kisebb lakóközösségek életben maradt tagjai meg fogják egymást találni, segítenek egymásnak. De ha valaki izoláltan él, kiszakítva a társadalomtól, annak nagyon nehéz lesz újra beilleszkednie a közösségbe” – mondta a szakértõ. Ez a fajta mentalitás egyébként nemcsak egyéni, hanem nemzeti szinten is érezhetõ: Japán nem véletlenül nem kért külföldi segítséget. „Büszke nemzet, nem szeretne elkötelezõdni” – magyarázta Hidasi Judit.

Japán tehát egyfajta vízválasztó elõtt áll, de a japanológus biztos benne, hogy sok területen változás áll majd be a természeti katasztrófa következtében. Ezek közé a területek közé sorolható Hidasi Judit szerint az energiaipar. „Japán természeti forrásokban szegény ország, ezért is támaszkodnak ilyen hangsúlyosan az atomenergiára. Ám az utóbbi idõben a megújuló energiaforrások, például a napenergia is fontos szerepet kapott. Nagyon is elképzelhetõnek tartom azt, hogy a környezetkímélõ technológiákkal kapcsolatban a jövõben innovatív eljárásokat fejlesztenek majd ki” – mondta a szakember, hangsúlyozva: az európai felfogással szemben a japánok nem legyõzni akarják a természetet, hanem a természet erõit akarják felhasználni.

Infrastrukturális, építõipari fejlesztéseket is jósol a szakértõ. Az építõipari részvények már most 10-20 százalékkal megugrottak. Japán szerinte hatalmas piac lesz néhány környezõ ország, például Oroszország és Kína számára. Sõt, a szigetországban tapasztalható munkanélküliséget is orvosolhatja mindez, mert az ország vezetése arra törekszik majd, hogy saját munkaerõ-állományát mozgósítsa, így végre foglalkoztatva lehetnek az emberek a termelõ ágazatban is.

Forrás: Link