Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nép(sz)ámítás

A népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk
A katolikus egyház is készül a népszámlálásra. A püspöki kar minden háztartásba eljuttatott egy szórólapot, amely arra biztatja a híveket: „a népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!”.A Püspöki Konferencia az idén októberben sorra kerülõ népszámlálás fontosságát hangsúlyozva kampányt indított, amelyben arra buzdítja katolikus honfitársainkat, hogy vállalják vallási hovatartozásukat és nyilatkozzanak róla a népszámlálási kérdõíven.

Kedves Katolikus Honfitársaim!

A Központi Statisztikai Hivatal 2011. október 1. és 31. között népszámlálást végez Magyarországon. A tízévenkénti felmérés a társadalom mélyebb megismerésén és feltérképezésén túl a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a kulturális fejlesztések tervezésekor is alapul szolgál. Éppen ezért a társadalom jövõje szempontjából is fontos, hogy megvallja a katolikus egyházhoz való tartozását. Jézus mondja: "Azokat, akik megvallanak engem az emberek elõtt, én is megvallom majd a mennyei Atyám elõtt" (Mt 10,32).
A lakossági kérdõív 38. kérdése: mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? - válaszul írja be: katolikus

Erdõ Péter
bíboros, prímás, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

A római katolikus egyház, élén Erdõ Péterrel tehát ismét idejében hallatott magáról, és kiosztotta a híveknek az ukázt, a parancsot. A népszámláláskor mindenki vallja meg magáról, hogy katolikus. Egy Jézus idézettel folytatja a fõpap, Jézus mondja: "Azokat, akik megvallanak engem az emberek elõtt, én is megvallom majd a mennyei Atyám elõtt" (Mt 10,32). Ez mind szép és jó, ez így is van, csak az a kérdés ezután, hogy mi köze vajon a római katolikus egyháznak Jézus Krisztushoz?.. A történelmi és a jelenlegi történéseket figyelembe véve nem sok.. "A bíboros elmondta: nincs tudomása olyan szándékról, hogy a kormányzat a népszámlálás eredményéhez akarná igazítani az egyházak finanszírozását" - és még hazudik is, Erdõ úr? Tényleg nem emlékszik a 2001-es népszámlálásra és következményeire? Nem sül le a szép arcocskájáról a bõr?.
Erdõ Péter nagyon be akarja vinni ismét a híveket az erdõbe. Pedig már sajnos sokan annyira bent vannak a sûrû erdõ közepében, hogy nem találnak ki onnan, csak tévelyegnek mindenfelé a sûrû bozótosban.
Folynak itt az események rendesen, és semmi sem történik véletlenül. Legutóbb éppen Tarlós István Budapesti fõpolgármesterrel állapodott meg Erdõ Péter. "Szoros együttmûködésrõl állapodott meg Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Tarlós István, Budapest fõpolgármestere a szeptember 27-én, a városházán tartott találkozón. A megbeszélést követõen Tarlós István elmondta: húsz éve nem járt prímás-érsek a városházán, ezért Erdõ Péter látogatása is azt mutatja, hogy alapvetõen megváltozott a városvezetés és a történelmi egyházak, köztük a katolikus kapcsolata. Megjegyezte: nem titok, hogy õ maga is gyakorló katolikus. Az egyházak és a városvezetés kapcsolata szavai szerint ezután szorosabb, átláthatóbb, rendszeresebb, egyszóval jobb lesz. Rendezik a még le nem zárult ingatlan-ügyeket, és más egyetemekhez hasonlóan a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel is megállapodást fognak aláírni"..
A pap és a politikus olyannyira egy, hisz olybá egyféle nótát fújnak õk, hogy azt már a vak is látja. Mindketten ugyanazt a célt szolgálják, mindkettõ feladata szinte egy és ugyanaz. Építeni az új világrendet anyagi és lelki téren egyaránt. Jó építést kívánunk, de nélkülünk..

Bíró Csaba.

Kiss-Rigó László már 5 éve megyés püspök.

A közelmúltban ünnepelte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök beiktatásának az ötödik évfordulóját. Az évfordulót nem tartotta számon, mert mint mondta a napi feladatokra és a jövõre koncentrál. Kiss-Rigó az utóbbi években olyan ismertségre és hírnévre tett szert Szeged városában és országszerte is, mint annak idején Lõw Lipót a szegedi "csodarabbi".. Manapság gyakran felteszik a kérdést vele kapcsolatban. "fõpásztor vagy topmenedzser", hát döntse el ki-ki maga..

Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi megyés püspök

Kiss-Rigó László 2006. augusztus 26-án lett beiktatva szeged-csanádi megyés püspöké, tehát nemrégiben ünnepelte beiktatásának ötödik évfordulóját az egyházmegye élén. Egy kis emlékeztetõ, az azóta eltelt idõszakban milyen élmények érték õt. 2004. március 15-én megkapta az Esztergom díszpolgára címet. 2010. március 15-én õ lett Csongrád megye elsõ díszpolgára. A püspök 2010 februárjában Hódmezõvásárhelyen részt vett Lázár János és Orbán Viktor társaságában a Fidesz-KDNP kampányrendezvényén, ahol a pártszövetség melletti szavazásra buzdította a jelenlevõket. Véleménye szerint jelenleg csak egy olyan párt van, ami „hitelesen tudja képviselni a keresztény egyház által vallott józan és ésszerû értékeket.” Hozzátette azt is, hogy a baloldali értékek keresztény értékek is, valamint hogy a liberális értékek is fontosak a keresztény egyháznak. 2010. július 31-én Baks község díszpolgárává nyilvánították, megköszönve az egyházmegyének, hogy templomot építtetett a településen. 2010. szeptember 1-én Kübekháza díszpolgárává avatták, miután az általa vezetett püspökség egyházi iskolát alapított a településen. Kiss-Rigó 2011. április 22-én 100 millió forintot ajánlott fel Orbán Viktornak államadósság csökkentésre. 2011. július 28-án Kiss-Rigó NB II-es focicsapatot alapított, Szeged 2011 néven, amelynek õ lett a többségi tulajdonosa, vagyis a szeged-csanádi egyházmegye. Ezenkívül természetesen focizik is, kapusként szerepel. Hódolva szenvedélyének Ausztráliába is utazik, tavaly pedig kint volt a 2010-es Dél-Afrikai labdarúgó világbajnokságon is meccseket nézni. Kérdezem Én, vajon mibõl futja neki mindezekre manapság?... Õk az alázatosságról és a szegénységrõl, az egyház szegénységérõl papolnak folyton, állandó adományokat kérve és gyûjtve még a legszegényebbektõl is. Sokszor házalva, házról házra járva is, olyanoktól is kérve, akiknek inkább adni kéne, hiszen sokkal jobban rá vannak szorulva az adományokra mint õk.. Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi megyés püspök napjainkra elsõ számú megoldóemberré vált, igazi "jolly joker" a szegedi és a Csongrád megyei közéletben. Mindig és mindenhol ott van, jelenléte szinte mindig feldobja az aktuálisan megoldandó ügyeket, mára már az egész megyében õ lépett elõ a mindig nélkülözhetetlen korrigálóvá, korrektorrá, segítõvé..

Kiss-Rigó László, fõpásztor vagy topmenedzser ?

Fõpásztor és topmenedzser?. Lássuk mint mond e felvetésekre Kiss-Rigó.. A kívülállók aggathatnak rám ilyen kifejezéseket is, de én maradok az evangéliumi pásztor és szolga szónál, ez a püspök – pontosít. – A sport is elfér mellette, heti háromszor vagy még annál is többet edzek. A szociális, oktatási, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények átvételét nem versenyként fogom fel. Mi teljesítjük a küldetésünket. A magam részérõl sokakkal együttmûködöm, hogy a lehetõ legmagasabb színvonalon tudjunk dolgozni a közoktatásban, a felsõoktatásban pedig az egyházmegye saját fõiskolája révén. Nekem nincsenek elvárásaim, velem, velünk szemben viszont vannak, ezeknek igyekszünk maximálisan eleget tenni. A fõpásztor úgy látja, az egyházmegye fantasztikus kör, azok tartoznak bele, akik az egyház tevékeny és hitvalló tagjai. Mégsem belterjes társaság, beletartoznak azok is, akik papíron meg vannak keresztelve, és felelõsséget éreznek a más vallásúak, a meg nem kereszteltek, a militáns ateisták és az õket gyûlölõk felé is. Az új egyházügyi törvénnyel – úgy véli – a parlament ki akarta szûrni a bizniszegyházakat, és ennek a célnak tökéletesen eleget tett. Az államadósság-csökkentésre szánt 100 millió forintos felajánlással szolidaritást vállaltak az állami intézményekkel, amelyek a szûkös költségvetésükbõl kénytelenek voltak valamennyit zárolni. Az államadósság csökkentése mindenki javára szolgál. Nem a fölöslegbõl adtak, de nem is a perselypénzt költötték. 30 milliót már átutaltak, a többit az év hátralévõ részében fogják. – Egy egyházi közösség az evangélium törvényei szerint igyekszik élni, egész más logikával méri a sikert. Ha bármit mondanék, azt nem is értenék – feleli Kiss-Rigó László, a Szeged–csanádi Egyházmegye vezetõje, amikor az elmúlt öt év sikereirõl, kudarcairól kérdezzük. Jól érzi magát Szegeden. Úgy látja, az egyházmegye közösségének nem lehet oka panaszra. Arról, hogy milyen fogadókészséget tapasztal a városban és a megyében, azt mondja: nem szempont, az egyházmegye megteheti, hogy ne számítson neki a népszerûség. Az evangélium törvénye szerint kell eljárnia, a lelkiismeretét követve. Semmiféle politikai szervezõdéssel nincs szüksége semmilyen megegyezésre. Csak Jézus Krisztussal kell megállapodnia. Van egy értékrendje, és aki annak mentén együttmûködést kínál, akármilyen vallással, párttal, háttérrel vagy ideológiával, szívesen kooperál az egész közösség javára. Nagyon sok jó szándékot talált a megye közgyûlésében, átvállalta a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátás feladatait. Szegeddel pedig két témában mûködik együtt: nevelõotthont vett át, és a sportélet szereplõje lett. Az egyházmegyének szinte semmilyen kapcsolata nincs a mindenkori kormánnyal. Ami van, azt keretszerzõdésekben intézi a püspöki konferencia titkársága. Ha egy jó törekvéssel kapcsolatban konszenzus alakul ki, és intézkedni kell, annak az egyházmegye részese – vallja Kiss-Rigó László, akinek nagyon sok jó kapcsolata van, de esze ágában sincs a maguk céljaira felhasználni valamit.! Azt, hogy erõs ember lenne erõs pozícióban, egyáltalán nem érzi. De úgy tapasztalja: a világban egyre többen rádöbbennek, hogy vannak örök értékek, amelyek nélkül nem lehet boldogulni.
Lehet, hogy a Kiss-Rigó csicsergett?. Sokaknak nem tetszett az õ kérdõre vonása, felemelték a szavukat mellette, õt a végsõkig védelmezve. Pedig nem bántotta õt soha senki, csak a nagy szegénység és nélkülözés közepette meg merészelték kérdezni, akkor hogy is van ez velük kapcsolatban a nagy válság közepén. A helyzet az, manapság már szinte már nem lehet különbséget tenni a politikus és a pap között, olyannyira egy nótát dalolnak és hasonlóan cselekszenek. Talán csak a módszereik különböznek, a céljaik viszont szinte teljesen azonosak.

Bíró Csaba

Hozzaszolasok

1506 #1 1506
- 2011. October 02. 09:29:33
Vagy semmit, mert magánügy, vagy azt, hogy Istenhívõ, és mindenki azt gondol, amit akar.
2466 #2 2466
- 2011. October 02. 11:07:00
Ja Meg erdõ péter katolikus marranói zsidó bíboros :http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%...tben_(a-l)
3425 #3 3425
- 2011. October 02. 12:16:32
A rómkat vallásról itt olvashatsz röviden képregényt:

http://docs.google.com/viewer?a=v&pid=explorer&chrome=true&srcid=0B17jS3nRBuOJMTBhZjQxZGMtNmZlMS00NDE2LTgwMTQtMDgwYTljNjk0MjU5&hl=hu
842 #4 842
- 2011. October 02. 13:36:55
SZerintem az ingatlanon van a hangsuj, nem a szeméjeken. A szeméjí állomány meg ugyis fogyóeszköz.
3411 #5 3411
- 2011. October 02. 15:41:33
katolikus az meg jo , de a romai az mar =zsido
495 #6 495
- 2011. October 02. 16:48:36
Ahogyan a fenti cikk utolsó soraiban írja Bíró Csaba: "szinte már nem lehet különbséget tenni a politikus és a pap között", ugyanígy egybemosódott a katolikusság és a kereszténység fogalma, szándékosan említik a szövegekben a katolikus vallásra hol az egyik, hol a másik fogalmat, ami ebben az esetben téves, megtévesztõ és hazug. A katolikus vallás õsszövetségi része, mint a zsidóság innen-onnan összelopkodott teremtéstörténete távol áll a mi kultúránktól, identitásunktól és hagyományvilágunktól, mégis ezeket akarják mind izraelbõl, mind Rómából ránk erõszakolni. Az Újszövetségi rész, mint a keresztény vallás "elsõ" könyve, már több figyelmet érdemel részünkrõl. Tudvalevõ, hogy az egész biblia, úgy ahogy van a zsidók által a nemzsidók számára írt könyv, amivel saját származásukat, és kiválasztottságukat akarják bizonyítani fõleg Európában és az újvilágban. Ha ez nem lenne, nem is tudnánk arról, hogy zsidók egyáltalán léteznek valahol a Föld hátán.)
Valójában a kereszténység nem Jézus kereszthalálára tett utalás, hanem egy õsi "pogány" jelkép e kereszt, s az erre tett fogadalom, eskü, mint kötelezettség a keresztény vallás alapja, ami természetesen már Jézus születése elõtt is egyistenhívõ volt. Ez a kereszt sohsem volt megszemélyesítve, vagyis nem volt bálvány, csak egy jelkép, melynek eredeti õsi jelentéstartalma elveszett éppen a judeo-katolikus beavatkozás miatt, mint oly sok más hagyományunk is.
Elsõsorban a Saul által létrehozott "vallás" (inkább üzleti fogás) az, mely igazi és látványos különbséget tesz õskeresztény és katolikus között. Így hát, ha valaki nincs tisztában a fogalmakkal, akkor jobban teszi, ha kereszténynek nevezi magát, semmint katolikusnak, mert ez utóbbi esetben nálunk elsõsorban a rómait veszik alapul, ha valaki konkrétan nem említi a görög katolikus ágat. Márpedig az alapeset a kelleténél is több zsidó befolyást eredményez, miíg a kereszténység, fõleg ha kifejezetten "ÕS", vagy "MAGYAR" elõtagot is használ valaki, egyértelmûvé teszi az ettõl való különállást, s éppen az APOSTOLI keresztény hitvallást preferálja, ami a magyarság ezeréves sajátja. Az pedig sohasem volt Pál apostol (Saul) kereszténysége. Meg kell nézni az István király elõtti leleteket, abban is a mellkereszteket, és nyilvánvalóvá válik, hogy itt már elõtte is keresztények éltek. Nem is akármilyenek! De ne menjünk tovább a Szent Koronánál. Van azon ószövetségre utaló kép? NINCS!!! Ám azok a csüngõk, valahogy sokkal õsibb eredetre utalnak, mint az újszövetség ideje. Olyan sámános nemde? Hogyan adhatott volna "pogány" koronát a pápa? Úgy, hogy ez azelõtt is magyar korona volt...
De ami a fenti tévhitnél is borzasztóbb, sokan azt gondolják... nem! hiszik is, hogy a híres-neves magyar Pálos-rend szintén ettõl a zsidó Saul-tól ered. S ezek képesek magyarnak nevezni magukat...
3493 #7 3493
- 2011. October 02. 18:55:06
huligán
Egyetértek a gondolatmeneteddel, de a kereszt jelentéséhez írnék kiegészítést az én elképzelésem szerint, ha megengeded. Õsi vallásunkban az évkörön belül van 4 fõ ünnepünk, ami a nap mozgásával kapcsolatos. A téli és nyári napforduló a kereszt függõleges tengelye, a tavaszi és õszi napélyegyenlõség pedig a vízszintes tengely. Ez a kereszt jelképezi a természettel harmóniában élõ õseinknél az élet menetét akár évi, akár precessziós évköri szinten is. Ahogy fent, úgy lent. Például legismertebb ünnepünk a karácsony /kerecsen/. A téli napforduló idején a nap eléri legalacsonyabb pontját és ezen a holtponton van 3 napig, amikor is kimozdul onnan, és onnantól a fény egyre erõsödik, amíg gyõz a sötétség felett. Ezt ábrázolja több szkíta hagyatékunk is, a lerogyott szarvast égbe emelõ kerecsen sólymot. Ezért született Jézus is dec. 24.-én, és ezért támad fel 3. nap a halálból. Tehát a kereszt, ahogy mondod is a zsidó hamisítás eredménye ként lett a megfeszítés jelképe. Mint ahogy Jézusból is áldozati bárányt csináltak, pedig a magyarok istene soha nem kívánt engeszetelõ véráldozatot, mert a miénk a fény, a szeretet vallása.
A vallás /vállalás/, nem a keresztre tett eskü, hanem a vállalás, hogy leszületsz ebbe a földi életbe és teljesíted a vállalásod.
3104 #8 3104
- 2011. October 02. 19:52:46
Huliganthropus és mah-gar - Köszönöm az építõ jellegû hozzászólásaitokat.!. Remélem az olvasóknak, az ezt olvasóknak is sikerül majd tisztábban látniuk a vallások útvesztõiben. A katolikus vallás által összehordott és elferdített dolgok száma idõrõl idõre csak egyre gyarapodott, és ma már szinte végtelen.. Ezek a nyilvánosság elõtt sokat szereplõ "magyar vallási vezetõk" pedig kiket is szolgálnak valójában, az már ezek után nem is lehet kérdés.. Hogy az egyszerû hétköznapi ember mit is tehet ez ellen, mit tehet önmagáért, másokért?.. Nagyon is sokat, mindenki a maga szintjén tehet érte. Ha az illetõnek van esetleg kis plusz pénze, akkor ne a vallási felekezeteket tömje pénzzel, hanem lehetõsége szerint inkább a szegényebb magyar testvéreit támogassa..
2642 #9 2642
- 2011. October 03. 01:04:35
ezek a Bíró Csaba cikkek valahogy sosem teljesek....
301 #10 301
- 2011. October 03. 04:12:14
Feltámadt? Meg se halt?
Érdekes cikk, az üzenõfalon láttam belinkelve néhány napja vagy valahol hozzászólások közt: http://napfiak.uw.hu/content.php?arti...article.22

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,196 egyedi latogato