Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nép(sz)ámítás

A népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk
A katolikus egyház is készül a népszámlálásra. A püspöki kar minden háztartásba eljuttatott egy szórólapot, amely arra biztatja a híveket: „a népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!”.A Püspöki Konferencia az idén októberben sorra kerülõ népszámlálás fontosságát hangsúlyozva kampányt indított, amelyben arra buzdítja katolikus honfitársainkat, hogy vállalják vallási hovatartozásukat és nyilatkozzanak róla a népszámlálási kérdõíven.

Kedves Katolikus Honfitársaim!

A Központi Statisztikai Hivatal 2011. október 1. és 31. között népszámlálást végez Magyarországon. A tízévenkénti felmérés a társadalom mélyebb megismerésén és feltérképezésén túl a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a kulturális fejlesztések tervezésekor is alapul szolgál. Éppen ezért a társadalom jövõje szempontjából is fontos, hogy megvallja a katolikus egyházhoz való tartozását. Jézus mondja: "Azokat, akik megvallanak engem az emberek elõtt, én is megvallom majd a mennyei Atyám elõtt" (Mt 10,32).
A lakossági kérdõív 38. kérdése: mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? - válaszul írja be: katolikus

Erdõ Péter
bíboros, prímás, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

A római katolikus egyház, élén Erdõ Péterrel tehát ismét idejében hallatott magáról, és kiosztotta a híveknek az ukázt, a parancsot. A népszámláláskor mindenki vallja meg magáról, hogy katolikus. Egy Jézus idézettel folytatja a fõpap, Jézus mondja: "Azokat, akik megvallanak engem az emberek elõtt, én is megvallom majd a mennyei Atyám elõtt" (Mt 10,32). Ez mind szép és jó, ez így is van, csak az a kérdés ezután, hogy mi köze vajon a római katolikus egyháznak Jézus Krisztushoz?.. A történelmi és a jelenlegi történéseket figyelembe véve nem sok.. "A bíboros elmondta: nincs tudomása olyan szándékról, hogy a kormányzat a népszámlálás eredményéhez akarná igazítani az egyházak finanszírozását" - és még hazudik is, Erdõ úr? Tényleg nem emlékszik a 2001-es népszámlálásra és következményeire? Nem sül le a szép arcocskájáról a bõr?.
Erdõ Péter nagyon be akarja vinni ismét a híveket az erdõbe. Pedig már sajnos sokan annyira bent vannak a sûrû erdõ közepében, hogy nem találnak ki onnan, csak tévelyegnek mindenfelé a sûrû bozótosban.
Folynak itt az események rendesen, és semmi sem történik véletlenül. Legutóbb éppen Tarlós István Budapesti fõpolgármesterrel állapodott meg Erdõ Péter. "Szoros együttmûködésrõl állapodott meg Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Tarlós István, Budapest fõpolgármestere a szeptember 27-én, a városházán tartott találkozón. A megbeszélést követõen Tarlós István elmondta: húsz éve nem járt prímás-érsek a városházán, ezért Erdõ Péter látogatása is azt mutatja, hogy alapvetõen megváltozott a városvezetés és a történelmi egyházak, köztük a katolikus kapcsolata. Megjegyezte: nem titok, hogy õ maga is gyakorló katolikus. Az egyházak és a városvezetés kapcsolata szavai szerint ezután szorosabb, átláthatóbb, rendszeresebb, egyszóval jobb lesz. Rendezik a még le nem zárult ingatlan-ügyeket, és más egyetemekhez hasonlóan a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel is megállapodást fognak aláírni"..
A pap és a politikus olyannyira egy, hisz olybá egyféle nótát fújnak õk, hogy azt már a vak is látja. Mindketten ugyanazt a célt szolgálják, mindkettõ feladata szinte egy és ugyanaz. Építeni az új világrendet anyagi és lelki téren egyaránt. Jó építést kívánunk, de nélkülünk..

Bíró Csaba.

Kiss-Rigó László már 5 éve megyés püspök.

A közelmúltban ünnepelte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök beiktatásának az ötödik évfordulóját. Az évfordulót nem tartotta számon, mert mint mondta a napi feladatokra és a jövõre koncentrál. Kiss-Rigó az utóbbi években olyan ismertségre és hírnévre tett szert Szeged városában és országszerte is, mint annak idején Lõw Lipót a szegedi "csodarabbi".. Manapság gyakran felteszik a kérdést vele kapcsolatban. "fõpásztor vagy topmenedzser", hát döntse el ki-ki maga..

Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi megyés püspök

Kiss-Rigó László 2006. augusztus 26-án lett beiktatva szeged-csanádi megyés püspöké, tehát nemrégiben ünnepelte beiktatásának ötödik évfordulóját az egyházmegye élén. Egy kis emlékeztetõ, az azóta eltelt idõszakban milyen élmények érték õt. 2004. március 15-én megkapta az Esztergom díszpolgára címet. 2010. március 15-én õ lett Csongrád megye elsõ díszpolgára. A püspök 2010 februárjában Hódmezõvásárhelyen részt vett Lázár János és Orbán Viktor társaságában a Fidesz-KDNP kampányrendezvényén, ahol a pártszövetség melletti szavazásra buzdította a jelenlevõket. Véleménye szerint jelenleg csak egy olyan párt van, ami „hitelesen tudja képviselni a keresztény egyház által vallott józan és ésszerû értékeket.” Hozzátette azt is, hogy a baloldali értékek keresztény értékek is, valamint hogy a liberális értékek is fontosak a keresztény egyháznak. 2010. július 31-én Baks község díszpolgárává nyilvánították, megköszönve az egyházmegyének, hogy templomot építtetett a településen. 2010. szeptember 1-én Kübekháza díszpolgárává avatták, miután az általa vezetett püspökség egyházi iskolát alapított a településen. Kiss-Rigó 2011. április 22-én 100 millió forintot ajánlott fel Orbán Viktornak államadósság csökkentésre. 2011. július 28-án Kiss-Rigó NB II-es focicsapatot alapított, Szeged 2011 néven, amelynek õ lett a többségi tulajdonosa, vagyis a szeged-csanádi egyházmegye. Ezenkívül természetesen focizik is, kapusként szerepel. Hódolva szenvedélyének Ausztráliába is utazik, tavaly pedig kint volt a 2010-es Dél-Afrikai labdarúgó világbajnokságon is meccseket nézni. Kérdezem Én, vajon mibõl futja neki mindezekre manapság?... Õk az alázatosságról és a szegénységrõl, az egyház szegénységérõl papolnak folyton, állandó adományokat kérve és gyûjtve még a legszegényebbektõl is. Sokszor házalva, házról házra járva is, olyanoktól is kérve, akiknek inkább adni kéne, hiszen sokkal jobban rá vannak szorulva az adományokra mint õk.. Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi megyés püspök napjainkra elsõ számú megoldóemberré vált, igazi "jolly joker" a szegedi és a Csongrád megyei közéletben. Mindig és mindenhol ott van, jelenléte szinte mindig feldobja az aktuálisan megoldandó ügyeket, mára már az egész megyében õ lépett elõ a mindig nélkülözhetetlen korrigálóvá, korrektorrá, segítõvé..

Kiss-Rigó László, fõpásztor vagy topmenedzser ?

Fõpásztor és topmenedzser?. Lássuk mint mond e felvetésekre Kiss-Rigó.. A kívülállók aggathatnak rám ilyen kifejezéseket is, de én maradok az evangéliumi pásztor és szolga szónál, ez a püspök – pontosít. – A sport is elfér mellette, heti háromszor vagy még annál is többet edzek. A szociális, oktatási, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények átvételét nem versenyként fogom fel. Mi teljesítjük a küldetésünket. A magam részérõl sokakkal együttmûködöm, hogy a lehetõ legmagasabb színvonalon tudjunk dolgozni a közoktatásban, a felsõoktatásban pedig az egyházmegye saját fõiskolája révén. Nekem nincsenek elvárásaim, velem, velünk szemben viszont vannak, ezeknek igyekszünk maximálisan eleget tenni. A fõpásztor úgy látja, az egyházmegye fantasztikus kör, azok tartoznak bele, akik az egyház tevékeny és hitvalló tagjai. Mégsem belterjes társaság, beletartoznak azok is, akik papíron meg vannak keresztelve, és felelõsséget éreznek a más vallásúak, a meg nem kereszteltek, a militáns ateisták és az õket gyûlölõk felé is. Az új egyházügyi törvénnyel – úgy véli – a parlament ki akarta szûrni a bizniszegyházakat, és ennek a célnak tökéletesen eleget tett. Az államadósság-csökkentésre szánt 100 millió forintos felajánlással szolidaritást vállaltak az állami intézményekkel, amelyek a szûkös költségvetésükbõl kénytelenek voltak valamennyit zárolni. Az államadósság csökkentése mindenki javára szolgál. Nem a fölöslegbõl adtak, de nem is a perselypénzt költötték. 30 milliót már átutaltak, a többit az év hátralévõ részében fogják. – Egy egyházi közösség az evangélium törvényei szerint igyekszik élni, egész más logikával méri a sikert. Ha bármit mondanék, azt nem is értenék – feleli Kiss-Rigó László, a Szeged–csanádi Egyházmegye vezetõje, amikor az elmúlt öt év sikereirõl, kudarcairól kérdezzük. Jól érzi magát Szegeden. Úgy látja, az egyházmegye közösségének nem lehet oka panaszra. Arról, hogy milyen fogadókészséget tapasztal a városban és a megyében, azt mondja: nem szempont, az egyházmegye megteheti, hogy ne számítson neki a népszerûség. Az evangélium törvénye szerint kell eljárnia, a lelkiismeretét követve. Semmiféle politikai szervezõdéssel nincs szüksége semmilyen megegyezésre. Csak Jézus Krisztussal kell megállapodnia. Van egy értékrendje, és aki annak mentén együttmûködést kínál, akármilyen vallással, párttal, háttérrel vagy ideológiával, szívesen kooperál az egész közösség javára. Nagyon sok jó szándékot talált a megye közgyûlésében, átvállalta a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátás feladatait. Szegeddel pedig két témában mûködik együtt: nevelõotthont vett át, és a sportélet szereplõje lett. Az egyházmegyének szinte semmilyen kapcsolata nincs a mindenkori kormánnyal. Ami van, azt keretszerzõdésekben intézi a püspöki konferencia titkársága. Ha egy jó törekvéssel kapcsolatban konszenzus alakul ki, és intézkedni kell, annak az egyházmegye részese – vallja Kiss-Rigó László, akinek nagyon sok jó kapcsolata van, de esze ágában sincs a maguk céljaira felhasználni valamit.! Azt, hogy erõs ember lenne erõs pozícióban, egyáltalán nem érzi. De úgy tapasztalja: a világban egyre többen rádöbbennek, hogy vannak örök értékek, amelyek nélkül nem lehet boldogulni.
Lehet, hogy a Kiss-Rigó csicsergett?. Sokaknak nem tetszett az õ kérdõre vonása, felemelték a szavukat mellette, õt a végsõkig védelmezve. Pedig nem bántotta õt soha senki, csak a nagy szegénység és nélkülözés közepette meg merészelték kérdezni, akkor hogy is van ez velük kapcsolatban a nagy válság közepén. A helyzet az, manapság már szinte már nem lehet különbséget tenni a politikus és a pap között, olyannyira egy nótát dalolnak és hasonlóan cselekszenek. Talán csak a módszereik különböznek, a céljaik viszont szinte teljesen azonosak.

Bíró Csaba

Hozzaszolasok

2470 #21 2470
- 2011. October 04. 13:30:41
Mah-gar mondta:

,, Mint ahogy Jézusból is áldozati bárányt csináltak, pedig a magyarok istene soha nem kívánt engeszetelõ véráldozatot, mert a miénk a fény, a szeretet vallása."

-Na ez is egy jó kérdés! Pont ezen szoktam gondolkozni mostanában, hogy mi volt ezekkel az áldozgatásokkal...

Ez egy kényes kérdés! Próbáltam nálam okosabbakat kérdezni errõl, de nem segítettek, úgyhogy ez több idõbe fog telni nekem, amíg jobban körbejárom a témát. De ahogy most emlékszem, csatába menet elõtt az õseink fehér lovat áldoztak, ha jól tudom(?). Másrészt a vérszerzõdés is egyfajta véráldozat, csak ugye nagyon nem mindegy, hogy valaki önként ontja vérét vagy mások az õ akarata ellenére áldozzák fel õt... Tehát ez is egyfajta véráldozat!!! Csakhát nagyon nem mindegy az önkéntesség!!! Tehát az õseink a vérszerzõdéssel azt jelképezték, hogy a testüket is és az életüket fel fogják áldozni a másik emberért, ha kell!!!

Egyébként az elmebeteg ószövetseggben ezt a hun szokást, a vérszerzõdést is üldözték a ,,drága jó" elembeteg, tömeggyilkos, állat mózes bácsiék... Ott van leírva legalább kb. 500-szor. Hogy nem verte ki a szememet?...
2418 #22 2418
- 2011. October 04. 14:11:32
Ha rossz a választási kérdõív, akkor nem lehet katolikusnak vallani magunkat. Az nem lehet véletlen, hogy így került ki a nyomdából a kérdõív.
http://hvg.hu/itthon/20111003_katolik...si_kerdoiv
2470 #23 2470
- 2011. October 04. 14:26:53
Tehát ahhoz képest, hogy mózes és sátáni, tömeggyilkos bandája mennyire üldözte a szittya-hun-magyar szokásokat, ahhoz képest nem átallottak lenyúlni pár történetet tõlünk és saját szerzeményként feltüntetni az ószöviben.

Pl: a Csillagszemû juhász meséje és a Dániel történetében közös, hogy mindkettõnek be kellett volna tartania az elõírásokat, a király parancsait, de azok ellenszegültek, majd ezért bevetették õket a ragadozó állatokkal teli verembe, de csodás módon túlélték, mert nem bántották az állatok egyiket sem. Az is közös párhuzam, hogy a király felajánl a fõhõsöknek mindkét esetben nagy ajándékokat, kincseket, de azok itt is és ott is visszautasítják... És mindkét történetnek jó vége lesz, magas tisztségekbe jutnak a fõhõsök.

http://vision.vein.hu/~woodpaul/diploma/mesek/a_csillagszemu_juhasz.html

Vagy Jób története, az tudjátok, hogy mire hajazhat? Szerintem a Szélkirály és a csizmadia meséjére... Mindkettõ egy emberrõl szól, aki elvesztette mindenét és sorscsapások érik, ezért kérdõre vonja az Istent és az mindkét történetben forgószél alakjában jelenik meg... Majd ugyanúgy jó vége lesz a történetnek mindkét estben...

A magyar mesében még további érdekesség, hogy megint megjelenik a rejtélyes csodatevõ bárány és az arany jelképe...

http://vision.vein.hu/~woodpaul/diploma/mesek/a_szegeny_csizmadia_es_a_szelkiraly.html

Szóval érdekes ,,véletlenek" ezek... Akkor vajon ki vette át kitõl? Mindig mi vettünk át mindent az okos rabbiktól meg oláh meg szláv meg nemtudomkiktõl'??? Pont az, hogy mózes üldözte az aranyborjú szobrának a tiszteletét, pont ez támasztaná alá azt, hogy ez a szokás és a történet nem lehet héber eredetû, hisz pont õk üldözték!!!
2470 #24 2470
- 2011. October 04. 15:28:09
ezékiel 8,16

És bevive engem az Úr házának belsõ pitvarába, és ímé az Úr templomának bejáratánál, a tornácz és az oltár között vala mintegy huszonöt férfiú, kik hátokkal az Úr templomára és orczájokkal keletre fordultak, s ezek kelet felé leborulva imádták [2 Kir. 21,5.23,11.] a napot.


Vérszerzõdés:

(és a haj, szakáll áldozati levágása is szokás volt a szittya-szkítáknál (ha jól tudom(?), hogy az ellenség ne tudja levágni róluk és azt felhasználni vudu-átkozó szertartásokhoz):

3móz 19,28
,,Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, [5 Móz. 14,1.2.] se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.
21,5 Ne nyírjanak kopaszságot a [rész 19,27.] fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak.

5móz 14,1
Ti az Úrnak, a ti Isteneteknek fiai [2 Móz. 4,22.] vagytok; ne [3 Móz. 19,27.28.] vagdaljátok meg magatokat, se szemeitek között ne csináljatok kopaszságot, a halottért,

jer41,5
Férfiak jövének Sikembõl, Silóból és Samariából: nyolczvan férfiú levágott szakállal, megszaggatott ruhában és bevagdalt testtel, kezökben ételáldozat és tömjén, hogy áldozzanak az Úr házában.
47,5 Kopaszság [Ésa. 15,2. Mik. 1,16.] lepte meg Gázát, Askalon elnémult, maradéka az õ völgyüknek: meddig vagdalod magadat?
48,37 Mert minden fõ [Ésa. 15,2.3.] kopasz, és minden szakál elnyiratott, minden kézen metélések, és minden derékon gyászruha.

ézsaiás15,2
Felmennek a templomba, és Dibon a magaslatokra megy sírni, Nebón és Médebán jajgat Moáb, minden fejen kopaszság, [Jer. 48,37.38. Ezék. 7,18.] minden szakál lenyírva!
ezékiel7,18 Felövezkednek zsákkal, [Ésa. 15,2.3. Ámós. 8,10.] és befedi õket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság.

kir18,28
És elkezdtek hangosan kiabálni és az õ szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték [3 Móz. 19,28.] magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.

jeremiás16,6
És meghalnak nagyok és kicsinyek e földön; el sem temetik, meg sem siratják õket, sem össze nem [3 Móz. 19,28.] metélik magokat, sem hajokat ki nem tépik õ érettök.

Halotti tor = Jézus utolsó vacsorája

jer16,7
Kenyeret sem törnek nékik a gyászoláskor, hogy vígasztalják õket a meghaltért; a vígasztalás poharával sem itatják õket az õ atyjokért és anyjokért."

És még legalább kb. 500 helyen írja le, hogy vágd ki a szent fát meg az istennõ (Asera, Astóret, Istar = Eszter) szobrot rombold le...

Meg egyszer-kétszer tesz utalást az ószövi az aranyborjú tiszteltére, ami egyenlõ a magyar népi hit aranyszõrû bárányával, ami gyakorlatilag Jézusnak a jelképe (a jelenések könyvében, Isten városában a nap helyett világító bárány)!


És ezeket megpróbálták bemocskolni mindennel, a talmudi szokásuk szerint... Amit õk elkövettek, azt varrják mások nyakába!!!...

UGYANAZ az átlátszó holokausztpropaganda megy azokkal a népekkel szemben is, mindig megpróbálnak mindenkit lejáratni!!! Hogy azok is és mindenki elkövetett minden súlyos bûncselekményeket és EZÉRT a zsidóknak joguk van kiirtani õket és elvenni mindenüket!!!

Bár teljesen nem zárom ki, hogy elõfordulhattak akár elítélendõ torzulások azokban a vallásokban is... De az szerintem már tagadhatatlan, hogy a kánaánita vallás(ok), amit mózes és bandája kiirtott, az gyakorlatilag a magyar népi hitbõl indult ki!!!
74 #25 74
- 2011. October 04. 15:38:34
http://indavideo.hu/video/A_Fold_latkepe_a_vilagrbol

Jó látni a Földet kívülrõl - vajon az a kék felvillanás mi lehetett?
687 #26 687
- 2011. October 06. 17:42:50
TIE-pilot
"Na ez is egy jó kérdés! Pont ezen szoktam gondolkozni mostanában, hogy mi volt ezekkel az áldozgatásokkal..."

Egyszerû: zsidó szokás szerint, ha valaki bûnt követett el, akkor azt ráolvasta egy kecskebakra és elzavarta. A bak elvitte a bûneit, ezt hívták bûnbaknak. Egy tanult kollégám ezt mondta nekem, aki jól ismeri az õsi zsidó szokásokat. Vagyis Jézus is egy bûnbaknak kellet nekik, akibõl aztán áldozati bárányt csináltak. Ezzel a gyilkosság meg is van magyarázva, még jól is hangzik a megvakított, ájtatos, hívõ emberek számára

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,992 egyedi latogato