Három év múlva súlyosbodik ismét érdemben az adósságcsapda: csaknem 50 százalékkal több államadósság jár le, mint az idén. Fizetési nehézségeink lesznek, csak az a kérdés, milyen mértékûek. A közkeletû nézetek szerint érdemes fizetnünk, és majd kinõjük az államadósságot, bár van, aki úgy látja: reménytelen az adósságtörlesztés, és elkerülhetetlen a valutaválság.

„Ezermilliárdszám kell forrást kivonni a gazdaságból” – mondta szeptember elsõ hétvégéjén a jövõ évi költségvetést mintegy beharangozva Orbán Viktor. A miniszterelnök Kötcsén, válogatott hallgatóság elõtt elhangzott szavainak értelmezését és lehetséges következményeinek feltárását azóta is feladatának tekinti a honi sajtó. Beállunk a sorba.

Mennyit is?
Az Államadósság Kezelõ Központ legfrissebb, nyári adatai szerint a büdzsének idén 2,29 ezermilliárd, jövõre 2,86 ezermilliárd, 2012-ben 2,39 ezermilliárd, 2013-ban pedig 3 ezermilliárd forintnyi lejáró államadóssággal kell szembenéznie. Összevetésként: idén a magyar GDP értéke várhatóan kicsit több mint 26 ezermilliárd forint lesz, az államháztartás kiadási fõösszege (vagyis az az összeg, amelyet a büdzsé, az önkormányzatok és a tb-alapok elköltenek) 13,5 ezermilliárd forint. A költségvetés bruttó adóssága 20,4 ezermilliárd.

A számokból látszik, hogy az adósságtörlesztésre fordítandó összeg nemcsak az állami kiadásokhoz, de a hazánk gazdasági teljesítményéhez képest is jelentõs, ráadásul aránya egyre nõ. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése ez utóbbi jelenséget azzal magyarázza, hogy az IMF-tõl és az EU-tól kapott hitelcsomagból felvett 14 milliárd euró törlesztését 2011 végén kell megkezdenünk, az összeg nagyját pedig 2013-ban és 2014-ben kell visszafizetnünk, ráadásul ezekben az években sok forintalapú kötvény futamideje is lejár. Mivel a lejáró államadósság döntõ részét nem „zsebbõl fizetjük”, hanem újabb hitelekbõl, ezért az Equilor elemzõinek véleménye szerint 2013-14-ben túlkínálat lehet a piacon magyar államkötvényekbõl. Ez finanszírozási problémákat idézhet elõ, felvetheti a törlesztések átütemezését, és új IMF-hitelmegállapodás irányába terelheti a kormányt.

A „törlesztések átütemezése” szókapcsolat hazai közgazdászoknál és politikusoknál ki szokta verni a biztosítékot, így ennek pontos értelmezésére kértük Gerõcs Tamást, az Equilor elemzõjét. A jelentõs, 2013-2014-es finanszírozási igény mindenképpen nagy kockázatot jelent; a rizikó pontos mértéke az akkori nemzetközi hangulattól, az államháztartási deficit mértékétõl és az esetleges új IMF-megállapodástól függ – mondta a közgazdász, hozzátéve: mostanában látható, hogy a nemzetközi hangulat mennyire bizonytalan, akár egy hétvége alatt gyökeres fordulatot vehet, így nüánszokon múlhat, hogy a befektetõk, spekulánsok „kit találnak meg”. A tartozások átütemezése elvileg valós alternatíva, de a piac összes szereplõje kerüli a kifejezést, a görög kormány is óvakodott a használatától, így a bizonytalanság – és a kockázatok – csökkentésének kézenfekvõ alternatívája egy újabb IMF-hitelmegállapodás – mondta Gerõcs Tamás.

A magyar költségvetés adóssága egyébként kinõhetõ – válaszolta a hiteltörlesztés perspektíváit firtató kérdésünkre az Equilor elemzõje. Számításaik szerint a gazdaság 1 százalékos idei növekedése mellett jövõre tetõzhet a GDP-arányos államadósság, amely akkor mérséklõdhet, ha hosszú éveken keresztül magasabb növekedési rátával, takarékos költségvetés mellett mûködik a magyar gazdaság. Bulgária például – igaz, jóval kisebb adósságszintrõl indulva – megmutatta, hogy ez járható út – vélte Gerõcs Tamás.

Lengyel út már nincs
A hitelezõ kormányokat tömörítõ Párizsi Klub 1991-ben elengedte Lengyelország 30 milliárd dolláros, államokkal szembeni adósságának felét, majd 1994-ben az ország magánhitelezõit tömörítõ Londoni Klub a feléjük fennálló 14 milliárdos adósság 7,4 milliárd dolláros részének visszafizetésétõl tekintett el. Búvópatakként itthon is idõnként elõkerül a kérdés: miért nem választottuk a lengyel utat?

Lengyelország a szükségállapot 1981-es kihirdetésétõl tárgyalt hitelezõivel az adósságelengedésrõl, a kommunista vezetést váltó új kormány pedig nem fizetett hitelezõinek egy fillért sem. Ezért Lengyelország 1994-ig gyakorlatilag kiszorult a nemzetközi pénzvilágból: nem kapott új hitelt, nem fejlõdött a gazdasága, ráadásul súlyos fizetésimérleg-problémákkal küzdött (importját nem tudta ellentételezni).

Az adósságelengedés kompromisszum volt: a hitelezõk lemondtak egyébként behajthatatlannak tûnõ követeléseik felérõl, cserébe ígéretet kaptak a másik fél visszafizetésére, ráadásul a lengyel kormány megnyitotta pénzügyi piacait a külföld elõtt (addig nem mûködhettek külföldi bankok a csaknem 40 milliós országban). Lengyelország csökkentette adósságterhét, és új hitelhez jutott gazdasága fejlesztésére.

A magyar kormányok következetesen más utat választottak 1982-tõl (ekkor voltunk elõször a fizetésképtelenség határán): új hitelek és a gazdaság fejlõdése reményében törlesztettünk.

Reménytelen
Harminc éve azt mondják, hogy az adósság kinõhetõ, pedig a számok nem ezt mutatják: 1978 óta 63-szorosára nõtt Magyarország bruttó külsõ adóssága – monda a FigyelõNetnek Lóránt Károly közgazdász, aki szerint az adósság-visszafizetés reménytelen.

Hazánk bruttó adósságában benne van a magánszektor adóssága is; a bruttó összeg jelentõs része az állam adóssága. Ezzel együtt hiba a magánszféra adósságától eltekinteni, mert az is nemzetgazdasági szinten jelentkezik: aki frankhitelét törleszti, az is devizát vesz forintért, vagyis a jegybank mérlegében szerepelni fog a tranzakciója. Egy ország fizetési mérlege csak úgy lehet egyensúlyban, ha ugyanannyi deviza áramlik az országból ki, mint be; ha befelé több jön (vagyis hazánk fizetési mérlege hiányt mutat) az növeli mindannyiunk adósságát – magyarázza a közgazdász, hogy miért nem értelmezzük helyesen adósságmutatóinkat.

Ráadásul az államadósság nem kinõhetõ – állítja Lóránt. A hitelekért kamatot kell fizetni, nagyjából 3-5 százalékot, és a tartozást csak akkor küzdhetnénk le, ha a magyarországi vállalatok reálnövekedése (amit a statisztikák Gross National Income címen mérnek) ezt meghaladná. Errõl viszont szó sincsen, mert a bruttó hazai termék (GDP, Gross Domestic Income) növekedése jelentõs mértékben a kivitel 80 százalékát adó multiknak köszönhetõ, akik viszont kiviszik megtermelt profitjukat – indokolja állítását a közgazdász.

Mindebbõl az következik, hogy Magyarországnak elõbb-utóbb hiteleinek átütemezését kell kérnie, ami a nemrég Izlandon, azelõtt pedig Argentínában tapasztalható hatásokkal járna: valutaválsággal (a forint árfolyamának példátlan zuhanásával), hiperinflációval, munkanélküliséggel és elszegényedéssel. Lóránt Károly számításai szerint a forint 30 százalékos leértékelésére volna szükség a fenntarthatóság érdekében, ami 10 százalékpontos inflációnövekedést jelentene. Ezzel együtt a szakértõ arra is felhívta a figyelmünket, hogy hazánk fizetésképtelenné válása hitelezõinknek sem érdeke, hiszen pénzhez sem jutnának, ráadásul a rossz kintlévõségre tartalékot is kell képezniük.

Miként oldható meg az adósságspirál problémája? – kérdeztük ezek után Lóránt Károlyt. Az EU-tagországok fele ugyanilyen problémával küzd, ezért hazánk uniós elnöksége alkalmas lehetne arra, hogy az adósságválság megoldását nemzetközi szintre emeljük. A közgazdász emlékeztetett: Keynes például a második világháború után nemzetközi rendszert javasolt a külkereskedelmi mérlegek kiegyenlítésére, ami így a fizetési mérlegeket is az egyensúly irányába lökné, és határt szabna az adósságok növekedésének.
Lokális megoldást jelent minél több helyi pénz bevezetése: ahol van kereslet és kínálat, ott a pénz mennyiségétõl és értékétõl, valamint az adósságok nagyságától függetlenül egymásra találhatna a vevõ és az eladó. Ha a helyi pénz forgási sebessége nagy (sokan és sokat használják), akkor elõbb-utóbb össze lehet kapcsolni a forinttal – javasolja Lóránt Károly.

Nincs vita
Hazánk gazdasági és politikai elitjében soha nem volt vita arról, miként is kell kezelni az államadósságot. Legutóbb a Parlamentben Orbán Viktor állt be az Antall Józseffel kezdõdõ sorba, amikor kijelentette: „Nem lehet nem visszafizetni a korábban felvett adósságot. Magyarország, ha nem fizetne, összességében rosszabbul járna…” – mondta.

Forrás: Link