Valahogy így számolhatnak: felvettél 2 forintot, fizess vissza 10-et, csúsztál egy napot (mert én így akartam), ezért még tartozol 100 forinttal. Sikerült kinyögnöd majdnem idõre, életben maradtál, akkor még tartozol 1000 forinttal!

Mióta és meddig?

Isten háta mögött, a magyar faluban János gazda betér Mózes boltjába.
- Adjonisten!
- Jó napot, jó napot, gazduram! Mit adhatok, mit adhatok? Esetleg egy kupicával, egy kupicával a jobbikból? - kérdi Mózes, és nyúl a pult alá, ahol két fonatosban tartja ugyanazt a bundapálinkát. A harmadik kupica után János gazda kiböki: - Kölcsön, az kellene.
- Kölcsön? - jajdul Mózes. - Kölcsön?
- Nagy dolog az, gazduram, nagyon nagy dolog. Nehéz dolog az, gazduram, huhú, de nehéz dolog! Kölcsön? Tudja-e, gazduram, mekkora nagy dolog az? Ajajajaj! Kölcsön?
- Aztán mennyi kellene kölcsön?
- Egy forint.
- Egy forint? Egy egész forint? - hüledezik Mózes. - Egy egész forintot akar elkölteni? El akar költeni egy egész forintot? Aztá’ mire költene ilyen sok pénzt?
- Nagy a család.
- Nagy a család? A család, a nagy család, a sok mihaszna gyerek, az a sok mihaszna gyereke, gazduram, ajajajaj, gazduram, hát azokba akar fektetni ennyi sok pénzt? Ennyi sok pénzt? Hát szabad azt magának, gazduram? Hát szabad azt? Mi végre magának, gazduram, az a sok mihaszna gyerek, az a nagy család, az a sok kenyérpusztító? Tudja-e, gazduram, hogy én mi minden okos dologba tudnám fektetni a maga forintját? Mi minden okos dologba, tudja-e? Aj, aj, az a nagy család, az a sok gyerek, baj, baj, de nagy baj magának, gazduram, de nagy baj magának, mert ha már vannak, ajajaj, etetni kell õket, etetni kell õket, jól mondom, gazduram? Aztán a kölcsön, az a sok pénz mennyi idõre kellene?
- Csak amíg a termést be nem takarítom.
- Olyan hosszú idõre? - sipít Mózes. - Olyan hosszú idõre? Három hónapra? Három egész hónapra? Három hosszú-hosszú hónapra egyfolytában? Kölcsön? Ilyen sok pénz? Egy forint? Egy egész forint? Hát van nekem ilyen sok pénzem? Hát lopom én a pénzt, gazduram? Hát van nekem ilyen hosszú ideig nélkülözhetõ pénzem? Honnan lenne, mibõl lenne, honnan, mibõl, gazduram? Aztán mi a biztosíték, hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt?
- A termés.
- A termés? A maga termése, gazduram? - hörög Mózes és tépi a haját. - A termés? Azt mondja, gazduram, a termés?
- Az? - nyög Mózes a szakállába kapaszkodva. - Ki tudja, ki tudhatja, lesz-e mit betakarítson, gazduram, lesz-e mit betakarítson? Ki tudja, ki tudhatja, mi történik addig? Az aszály? Arra- nem gondol, gazduram? A jövõre? A tûzvész? Hát az árvíz? És a háború? Mi lesz velem, gazduram, ha háború lesz, és a maga termését fölzabálja a katonaság? Ha a maga termését zabálja a katonaság, mi lesz velem? Mi lesz a családommal? Mi lesz a gyermekemmel? A termés a biztosíték? A maga termése, gazduram? Mi lesz velem, ha valami szívtelen bank, valami lelketlen uzsorás lefoglaltatja hiteltörlesztés fejében? Mondhatja, gazduram, hogy tévedés, hogy maga soha senkitõl nem kért kölcsön, soha senkitõl nem kapott hitelt, mert ugye, gazduram, soha senkitõl nem kért kölcsön, soha senkitõl nem kapott hitelt, ugye, nem, gazduram, de hiába mondja, ha lefoglalják, és amíg kivizsgálják, amíg megítélik, amíg jogerõre emelik, mi lesz addig énvelem? A termés, a maga termése, gazduram? Mi lesz velem, ha a haragosai megmérgezik? A rokonai elkönyörgik? A barátai elpörlik? A gyerekei elisszák? Tudom, tudom, kicsinyek még ahhoz, de nagyon sokan vannak, nagyon sokan vannak, jól mondom, gazduram?
De van más is, gazduram, van más is, meg ne haragudjon, gazduram, meg ne haragudjon, nekem gondolnom kell erre is, nekem családom van, nekem gyermekem van, értük teszek mindent, mindent a világon, meg ne haragudjon rám, meg ne haragudjon rájuk, de mi lesz velem, mi lesz velük, mi lesz az én családommal, mi lesz az én gyermekemmel, ha maga, gazduram, ha maga, gazduram, meg találna halni? Mi lesz velünk, ha gazduram meghal, mielõtt visszafizetné a kölcsönt? Mi lesz akkor mivelünk? Szabad nekem ilyen sokat kockáztatnom, gazduram? Szabad tõlem ilyen sokat kérni? Ugye belátja, belátja, ugye, gazduram, hogy milyen sokat kockáztatok? Hogy csak én kockáztatok? Hogy a családom, a gyermekem betevõ falatját kockáztatom? Hát szabad azt nekem, gazduram? Még egy kupicával? Még egy kupicával, egészségére váljék, igya nyugodtan, gazduram, húzom a vonalat, ez ma már a hetedik krétavonal, látja, itt húzom mind a maga szeme elõtt, hogy lássa, a végén majd összeszámolom, és hozzáírom a mai fogyasztást a többihez, gazduram, írom a többihöz, kedves egészségére váljék!
János gazda görbedt háttal, horgadt fõvel, lógó orral, konya bajusszal bólogat. Érti õ, hogy ne értené, miféle rettentõ nagy bajba rángatná õ a boltost, az éhhalálba tán családostul; s már szégyenli nagyon, hogy kibukott a száján a szó, a kölcsön. Visszaszívná, ha tehetné, de azt nem teheti, fölhajtja hát a hetedik kupicát, búcsút bólint, és kifelé indul.
Mózes kipattan a pult mögül, utána lép és a kezébe kapaszkodva visszavezeti.
- Jaj, gazduram, jaj, gazduram - lihegi közben -, bûnt követek el, meggondolatlanságot, hibát, nagy hibát, nem is tudom, miért teszem, vétkezem, vétek vele, ártok vele a családomnak, ártok a gyermekemnek, a fejük fölött a födelet, a födelet a fejük fölött, a betevõ falatjukat, az õ betevõ falatjukat kockáztatom, de adok kölcsön, gazduram, adok kölcsön, magának adok kölcsön, magának adok kölcsön, adok kölcsön, mert ember vagyok, én ember vagyok, én ember, aki segít a máson, segít a máson. Aztán azért, mert ilyen sokat kockáztatok, nagyon sokat kockáztatok, és mert magáért, csakis magáért kockáztatok, csakis magáért, magamért nem tenném, nem én, magunkért nem tenném, dehogy tenném magunkért, csakis magáért teszem, de nekem is élnem kell valamibõl, nekünk is élnünk kell valamibõl, valamibõl élnünk kell nekünk is, az egy forintért két forintot kell visszaadjon három hónap múlva. Kérhetnék többet is, kérhetnék többet is, az az egy forint, az az egy egész forint, amit kölcsön adok magának, gazduram, az az egy forint nagyon sok pénz nekem, tudja-e, gazduram? Kérhetnék többet is érte, kérhetnék többet is, bizony többet is érte, hiszen három hónapra, három hosszú hónapra, három hónapra egyfolytában kölcsön kapni egy egész forintot, bizony többet ér két forintnál, de én ember vagyok, gazduram, én ember vagyok, segítek én gazduramnak, segítek én, hogy ne segítenék, ki segítsen, ha én nem. Már írom is az adós levelet két forintról, három hónapra, addig igyon még egyet, gazduram, húzom a vonalat, hogy be ne csapjam véletlenül, hogy véletlenül be ne csapjam, máris húzom a vonalat, ma már a nyolcadikat húzom, ejnye, eltörött a kréta, nagy kár, de nagy kár, mindig csak a kár, mindig csak a kár.., no, gazduram, meg is van, itt írja alá!
János gazda alákörmöli nevét. A raktárból elõbújik két lappangó vándorkereskedõ, és mint tanúk igazolják a valódiságát.
- Tessék, gazduram! - teszi a pultra Mózes az egy forintot. - A magáé! Most már a magáé! Ne tegye még el, hadd nézzem, hadd búcsúzzak el tõle, ki tudja, látom-e még? Látja, gazduram, látja, könnybe lábad a szemem, könnybe lábad, ha csak rá gondolok, mi lesz velünk! Kifosztott engem, gazduram, kifosztott engem, kihasználta, hogy én ember vagyok, hogy én gyönge ember vagyok. De ha csak engem fosztott volna ki! Ha csak engem rabolt volna ki! Ha csak engem! De hogyan nézzek ilyen könnyes szemmel a feleségem szemébe? Szegény, szegény asszony, ha tudná, mit tettem vele, mit tett vele, gazduram, ajajajaj! És a gyermekem? Szegény, szegény gyermekem? Mit tett vele, gazduram, mit tettem vele, hogyan nézzek, jaj, hogyan nézek gyermekem szemébe, jaj, gazduram, jaj, gazduram, igyuk meg az áldomást, ne legyen gondja vele, ezt a négy kupicát is fölírom a többihez, a többihez írom, ugye, jól teszem, gazduram?
A két vándorkereskedõ visszabúvik a raktár sötétjébe, Mózes pedig mondja tovább:
Még egy kupicával, gazduram? No még egyet, az utolsót, az utolsót mára, gazduram, ezt a családja egészségére, az örömre, hogy megkapta a kölcsönt, az õ örömükre, hogy lesz mit enniük, lesz, mit egyenek. Lesz, mit adjon a sok éhes szájnak, egy, kettõ, három.., ez a tizenharmadik kupica, amilyen szerencsés szám ez magának, gazduram, olyan szerencsétlen nekem, érti-e, érti, ugye, gazduram? Egy egész forintot, egy egész forintot visz el tõlem, egy egész forintot vesz el tõlem, ezt a gyönyörû kerek forintot veszi el a családomtól, gondol-e erre, gazduram? Aztán vigyázzon az egészségére, három hónap múlva legyen, aki visszahozza nekünk azt a két forintot. Sok pénz az, sok pénz az a két forint, nehéz annyit visszaadni. Nehéz annyit egyszerre visszafizetni Egyszerre két forintot visszafizetni, két forintot egyszerre, nehéz az, nagyon nehéz, nagyon nehéz, gazduram. Mi lenne, ha könnyítene magán, gazduram, mi lenne, ha részletekben fizetné vissza az adósságát, részletekben adná vissza a két forintot? Én rosszul járnék, megint rosszul járnék, még rosszabbul járnék, mint eddig, ha elfogadnám a részletfizetést, de maga, gazduram, maga jobban járna, bizony, hogy jobban, én meg elfogadnám a részletfizetést, ha akarná, magától, csak magától elfogadnám, el én, ha kérné, de csak nem kéri, gazduram? De ha mégis kéri, ha mégis akarja, ha maga akarja, én nem bánom, fizessen részletekben, akarja-e, gazduram? Akármilyen ráfizetés is az nékem, fogadjam el a részletfizetést magától? No, gazduram, tényleg akar könnyíteni a dolgán? Tényleg részletekben akarja megfizetni az adósságát, a két forintot? Részletekben? Részletekben? Tudja-e, mi jutott eszembe, nahát, hogy nekem mi nem jut eszembe, valahányszor segíteni akarok magán, tudja-e, hogy az elsõ részlet, az elsõ részletecske akár ez az egy forint is lehetne, ez az egy forintocska a pulton, ez az egy egész forint itt a pulton, na, mit szól hozzá? Ez az egy forint itt a pulton a magáé, szabadon rendelkezik vele, azt csinál vele, amit jónak lát, amit csak jónak lát, tegye meg, szabadon, ne törõdjön velem, csak magára gondoljon, ki más tudhatná, mi jó magának? Ha azt akarja, ha azt akarja, mondom, hogy vállaljak újabb veszteséget és fogadjam el magától ezt az egy forintot, fogadjam el, mint az adóssága törlesztésének els6 részletét, ha maga akarja, ám elfogadom, elfogadom, hogy segítsek magán. Hogy magán segítsek, mert magának lesz könnyebb, ha én ezt most elfogadom, már csak egy forintot kell megadjon három hónap múlva, csak könnyebb lesz magának egy forintot visszaadni három hónap múlva, csak könnyebb lesz magának egy forintot visszaadni csak könnyebb, mint kettõt, nem igaz, gazduram? Igaz vagy nem igaz?
- Igaz - bólint János gazda.
- No, gazduram - mondja Mózes, miután besöpörte a pultról az egy forintot -, szerencséje, hogy hozzám fordult kölcsönért, tudja-e? Ki adott volna kölcsönt magának, gazduram, ki adott volna ma kölcsönt magának, ilyen nagy összeget, ilyen hosszú idõre és fedezet nélkül? Ki vállalna magáért ekkora kockázatot rajtam kívül? Ki fogadna el részletfizetést magától kívülem? Kicsoda? Ne igyon ma többet, gazduram, ma ne igyon többet, haza kell menjen, haza kell találjon, várják otthon a jó hírrel.
János gazda sikertelenül viaskodik a kilinccsel. Mózes ajtót nyit neki, átsegíti a küszöbön, beállítja a helyes irányba, meglöki kicsinyt, hogy induljon, s mikor már jó félúton tántorog, utána szól:
- Aztán el ne feledje, gazduram, el ne feledje megadni a tartozását! El ne feledje három hónap múlva visszaadni a két forintomat! Ne kelljen bírósághoz forduljak az adóslevéllel!

Fejér György János
Havi Magyar Fórum 2004. március

Hogy én milyen tisztességtelen vagyok! Azt mertem állítani, hogy megkaptuk azt a 2 forintot!

Élõ történeteket hallottam, hogy a gazduram kupica pálinkáiért végül a földecskéjét vette el az az aranybafoglalt szívû kereskedõ. Régi kárpátaljai történetek voltak.

kore, sajnos igazak voltak. Romániában is.:|Sokan haltak meg ezért...