Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kolláth György: az alaptörvény nem létezik

Persze, hogy nem, de nem csak ezért nem, hanem nem, nem és nem. Az alaptörvény elfogadása során a parlament eljárási szabálytalanságokat követett el – véli Sólyom László volt köztársasági elnök. Kolláth György ügyvéd szerint ez felveti az új alkotmány közjogi érvénytelenségét. Az egyházügyi törvényt ugyanis ilyen hibák miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság.

Tavaly április 18-án fogadta el az országgyûlés Magyarország új alaptörvényét. Az alkotmányozási folyamatot is sokan bírálták, így törvényszerû volt, hogy az elfogadása után is sokan támadták az alaptörvényt.

Az alaptörvény január elsejei hatálybalépése után nem sokkal Sólyom László fogalmazott meg kritikákat a HVG-ben. A volt köztársasági elnök szerint az alaptörvény elfogadása körül is anomáliák vannak, például a zárószavazás elõtti érdemi módosítás szégyene is megesett vele.

Kolláth György ügyvéd szerint az 1994 óta érvényben lévõ Házszabály alapján érvénytelenítette az Alkotmánybíróság az egyházügyi törvényt is. A képviselõk ugyanis durván és tudatosan megsértették a törvényalkotás Házszabályban rögzített rendjét, amikor érdemben változtattak a törvényen, amikor már nem lehetett volna – mondja. Az alaptörvény esetében is ez történt.

„Az elfogadás napján, április 18-án, csak egy képviselõ, egy frakcióvezetõ tizenöt módosító indítványt nyomott be, amikor már nem tehette volna meg, magyarul semmibe vették a törvényalkotás rendjét, azokat a szabályokat, amik az Országgyûlésre vonatkoznak” – fogalmazott Kolláth György. Szerinte ezért alkotmánysértõ az alaptörvény elfogadási módja. Úgy kell tekinteni rá, mintha nem létezne, és érdemi vizsgálat nélkül kell semmisnek tekinteni.

„Szörnyû is ez a helyzet, mert ez azt jelenti – rossz humorral –, hogy Magyarországon januárban életbe lépett valami, ami halva született: Szörnyû” – mondta.

Kolláth György szerint ezt minél elõbb korrigálni kell, ugyanis ha valami közjogilag érvénytelen, akkor az nem létezik, így a rá épülõ törvények sem és ennek következtében összedõl a jogállami rendszer.
Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2012. January 22. 10:28:19
Most jutott eszükbe, amikor számtalan törvényt hoztak az alapján?
Szólhatnának az Eu-nak is, hogy feleslegesen ne piszkáljanak bennünket.!
2471 #2 2471
- 2012. January 22. 12:40:21
Lehet hogy direkt? merthogy majd ha...könnyen lehessen ad acta semmissé tenni????
Merthogy már ebben az országban annyi § változás és saláta egyveleg van hogy az se érti aki csinálja nemhogy az akinek alkalmaznia kéne.....
Dolgoznom kéne belõle alapként de?????
1506 #3 1506
- 2012. January 22. 15:01:14
Kolláth elsõsorban alkotmányjogász. Ezt illene tudnia az atv-nek.
Tehát nem tartalmi, hanem elsõsorban formai okok miatt kifogásolja az Alkotmányt.
Hát igen!...
2 #4 Olvaso
- 2012. January 22. 15:08:27
Zafir, ez nem most jutott eszükbe, ezt elõre tudták és idõzítették.
Klotild, ha már az EBESZ is besz-ólt, akkor ez már tartalmi kérdés. Az összeurópai, sõt összvilági rabbinátust érintõ kérdés. Teremtik a precedenst.


Az EBESZ amerikai nagykövete aggódik a magyar alkotmány miatt
Aggodalmát fejezte ki a január elsején életbe lépett új magyar alkotmánnyal kapcsolatban az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete a testület tanácsa elõtt felszólalva.
Ian Kelly elöljáróban leszögezte, hogy Washington Magyarországot fontos barátjának és szövetségesének tartja, amely a világ számos térségében járul hozza az amerikai érdekek védelméhez, mint például Líbiában. Mivel azonban az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) feladatai közé tartozik az alapvetõ szabadságjogok érvényesítése, az Egyesült Államok osztja az Európai Bizottság aggodalmát, amely szerint néhány magyar törvény nem egyeztethetõ össze az EU-s jogrenddel.

A nagykövet szerint az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy különbözõ törvénykezési modellek léteznek, és hogy a magyar törvények megalkotása a magyarokat illeti meg. Mégis úgy véli: egyes nemrég hozott "sarkalatos törvények" lényegében erodálták kulcsfontosságú kormányintézmények függetlenségét, miként a társadalom fontos nem kormányzati szerveit is. Emellett gyengítették azokat a fékeket és egyensúlyokat, amelyek kulcsfontosságúak a demokrácia és a polgári szabadságjogok védelme érdekében, a törvénykezésrõl szóló nyílt vitát pedig visszafogták.

Az amerikai EBESZ-nagykövet hangoztatta: Washington osztja az Európai Bizottságnak az igazságszolgáltatást és a jegybankot érintõ magyar törvényekkel kapcsolatos aggodalmait, és Brüsszelhez hasonlóan ugyancsak megfelelõ módosításokat kér. Egyúttal a média- és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban is fenntartja aggodalmait. Washington ezért arra bátorítja a magyar kormányt, hogy hívjon meg szakértõket az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalából (ODIHR) az új alaptörvény és a kapcsolódó sarkalatos jogszabályok felülvizsgálata céljából - hangoztatta felszólalásában Ian Kelly.
http://atv.hu/cikk/20120121_az_ebesz_...many_miatt
9 #5 9
- 2012. January 22. 16:29:28
Ezt kéne komolyan venni:

"Kolláth György szerint ezt minél elõbb korrigálni kell, ugyanis ha valami közjogilag érvénytelen, akkor az nem létezik, így a rá épülõ törvények sem és ennek következtében összedõl a jogállami rendszer."

Na, gondoljunk bele, szépen, alaposan és fõleg visszamenõlegesen! Az IDÕ-ben.
2 #6 Olvaso
- 2012. January 22. 16:39:12
Koré, tudod te, hogy mitõl döglik a légy! Visszamenõlegesen is.
A cikk is cakkosan arra utal, hogy nincs törvény és jogrend!
9 #7 9
- 2012. January 22. 16:45:14
Imre, mi sem akarunk mást, csak a jogász úr kijelentését mielõbb, s a mi szájízünk szerint érvényesíteni!
A botcsinálta -kotmányozóknak ehhez semmi köze nem lesz, természetesen.
A tiszta emberi szabadság szüli azt a REND-et.
1179 #8 1179
- 2012. January 22. 18:33:23
Már megbocsásson Kolláth György!

hunszkita.com/e107_images/newspost_images/Takolmany.png

Ezt értsétek már meg, megszüntették a '49-es elnyomó alkotmányt, de azzal azonnal el is vesztették a jogukat, hogy bármit is tegyenek. A helyébe lévõ '44-es meg nem ruházza fel a szarháziakat semmire! Így most az Alkotmányozó Nemzetgyûlésre vagyis a MAGyarok (és nem a magyarnak látszók) joga eldönteni saját sorsukat. Fel kell végre vállalnunk, hogy döntéseket kell hoznunk! Tesszük vagy még beszélgetünk egy ideig? Aki ezek után is a jelenlegi hatalombitorlókat támogatja egy szóval is, az Hazámat áruló. Nincs demokrácia, nincs NAV, nincs vityus... stb. Lépjünk már a Valóság mezejére és hagyjuk a jelenlegi terror rendszert!

Pitkin
2 #9 Olvaso
- 2012. January 22. 18:38:11
Pitkin, azon vagyunk, csak a húskampó-szállítmány és az azt használni tudók és akarók túl sokan vannak. Nehéz lebeszélni õket arról, hogy ne akarják ezt a sok tetves zsidót és hazaárulót mind egy szálig leölni. Megteszek mindent, de hát akkor is akarják. nem tudom õket sokáig már tartani! na gyere
1179 #10 1179
- 2012. January 22. 18:55:14
'49-es alkotmányos kereteken belül létrejött szerzõdések érvénytelenek, okafogyottak lettek. A Nemzeti vagyon a Nemzeté. Tehát azonnal Alkotmányozó Nemzetgyûlés (nem azok, akik eddig lapítottak, mert ilyenkor megjelenik a sok okos, mert õ valakinek tartja magát) kötelezõ, amely eldönti, mi legyen a '44-es alkotmány helyet. Alkotmány készítése szükséges közösen és nem majd valaki megmondja melyik! Tart ameddig tart!

Kifejezetten nem Neked szántam írni, de ezt tudod Te is!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,198 egyedi latogato