Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kedves Imre!

Kedves Imre!

Egy dologgal kapcsolatban írnék neked, amely a magyarság felvilágosításában való munkádat hatékonyabbá tudná tenni.

Az emberekbe a médiumok bele nevelték azt, hogy aki a zsidókat szidja az rossz ember. Így aki rosszat mer szólni rájuk azt a társadalom kiközösíti. Vagy legalább is rossz érzései lesznek azzal a személlyel kapcsolatban.

Azonban úgy érzem, hogy ezt a szûrõt egy egyszerû módszerrel ki lehet kerülni.

Úgy, hogy nem a zsidókat kell szidni, hanem az egész beteges rendszerüket zsidó maffia néven kell hívni. Azért, mert a maffia az az emberek számára általánosan elfogadott rossz. Így, ha állandóan így nevezed nevén ezt a háttérerõt, hogy zsidó maffia, akkor az embereknek a médiumok által létre hozott szûrõn keresztül megy a mondandód, mert akkor rájönnek, hogy attól, hogy nem szabad antiszemitának lenni, attól még lehetnek aljas emberek a zsidók között is.

Lehetne úgy kezdeni egy elõadásodat, hogy megkérdezteted a tömeget, hogy ki az aki hallott már az ukrán maffiáról? Ki az, aki hallott már az orosz maffiáról? Ki az, aki hallott már, a szicíliai maffiáról? Mindenki nyújtogatná a kezét szépen, hogy ja hallottak. És akkor a végén feltenni a legütõsebb kérdést, hogy ki az, aki hallott már a zsidó maffiáról???

Akkor pedig elgondolkoznának az emberek, hogy lehet ja sajnálni kell a zsidókat a nemlétezõ gázkamrák miatt, de attól még vannak köztük bûnözõk.

Így ki lehetne játszani az antiszemita szûrõjüket és akkor a mondandód elõl nem zárkóznának el olyanok, akik a média hipnózisában élnek. Így jobban terjedne a magyarok között a felvilágosító munkásságod. Mivel mindenki által köztudott, hogy a maffia rossz. Így nem kollektíva a zsidókat szidnád, hanem azokat, akik rosszak köztük. Az most más kérdés, hogy a zsidók milyen arányban dolgoznak bele ebbe a maffiájukba és elég kevés szerintem az, aki közülük nem lenne benne ebben a gépezetben. Amibe jó lenne beleejteni egy villáskulcsot, hogy szét szálljon darabjaira az egész:)

Hozzaszolasok

1 #11 Gerry
- 2010. December 16. 18:34:06
12 éves koromig nem tudtam mi az, hogy "zsidó". Egy nap akkor érkeztem haza, amikor a növérem (élete elsõ és még csak lelki) barátja éppen elment tölünk. Péternek hívták, másodéves egytemista(, nekem az nem tetszett, hogy szemüveges és egy kicsit fennhéjázó )volt, de 12 évesen az ember fia még ösztönlény, nem igazán analizálja a dolgokat.
Amikor beléptem az ajtón, apám háttal állt a konyhában és a növéremhez beszélt. Nem vett észre, én meg nem hívtam fel magamra a figyelmét. 17 éves "nagylány" volt a növérem, de amikor apu beszélt, más nem szólhatott bele. Ezeket a szavakat hallottam akkor: "- Figyel ide lányom! Péter egy rendes, intelligens és értelmes fiú. Okos, jól tanul és van jövöje, de... zsidó. Semmi bajom a személyével, viszont ameddig én élek ebbe a családba nem kerülhet zsidó. Arra kérlek, ha legközelebbi találkozásotoknál fejezd be vele a kapcsolatot. Van ebben az országban nagyon sok helyes fiú, akik közül válogathatsz. Ugye ezt nem kell mégegyszer elmondanom neked?" - választ nem várva megfordult, meglátta, hogy ott vagyok; "- szia öcsike, vége a sulinak?", - és kezével felborzolva a hajamat, kinent a lakásból az udvarra. Növéremre néztem, ö meg rám aztán szó nélkül otthagyott.

Ez volt az elsö "találkozásom" a "zsidó"-val. Az elsö óra, aminek következtében megtanultam azt, hogy vannak olyan dolgok, amit le kell tisztáznom és önmagamnak megválaszolnom.

Néhány évnek azért még el kellett tellnie, hogy ki merjem mondani; Apámnak volt igaza... ...persze addigra nagykorúvá lettem. :)

Epilogus: Növérem következö barátja, (vele is csak a "kéz-a-kézben andalgás a Margitszigeten"-ig jutott el), egy "igazi magyar" srác volt... de meglátásom szerint mulya és élhetetlen kis nyuszika lélekkel. Szerencsére nem tartott sokáig a románc de az ezt követö harmadik "találat" olyan sikeres lett, hogy az egyetemi éveiket befejezve össze is házasodtak.. és boldogan élnek már-amikor nincs egy kis csetepaté (hol nincs, ugye?), felneveltek két gyereket, és most ott vannak ahol mindenki más is; a béka segge alatt, napi anyagi gondokkal küszködve... hogy az a vágatlanpöcsü betyár ki ne verje a szemét ebben a mocsok világban a maffia-zsidajának!!!
Apám, apám, miért is neked teljesült be az igazad?
NEM vagyok antiszemita, de dögöljön meg minden rohadéklélek aki a magyarok zsebében kotorászik!
...s csak kotorásznak és kotorásznak!...
2 #12 Olvaso
- 2010. December 16. 19:28:54
Gerry, ez az igazi apai hozzáállás. A gyerekeim én is így edzem már most, de csak finoman, mert visszacsapás lehet az, amikor úgy áll bosszút a gyerek, hogy az ellenkezõjét teszi annak, mint amit "várnak" tõle.
Te már akkor jó régen szembesültél valamelyest a kérdéssel. Nem tudom, hogy szerencse-e, hogy nekem magamnak induktív és deduktív módon kellett minderre rájönnöm, ahogy az Õrezred ügyét göngyölgettem fel magamban. Bárhonnan nézed is, de ez a tudás már hatalom!
2378 #13 2378
- 2010. December 16. 21:31:55
[justify]Nagyon helyes Imre!

Gondolok itt az elsõ hozzászólásodra (is).

Bennünket nem hazudozásra tanítottak a szüleink, - ellentétben a zsidókkal -, hanem az igazmondásra. Ennek megfelelõen a fehérre azt kell mondani, hogy fehér, a feketére, hogy fekete, a zsidóra, hogy zsidó, a bûnözõre azt, hogy bûnözõ.

Ember és ember közt nem létezik ezerszeres, milliószoros teljesítménykülönbség sem fizikai, sem szellemi vonatkozásban, mindössze legfeljebb néhányszoros. (mondjuk az emberi butaság azért határtalan tud lenni)

Ennek ellenére léteznek ezerszeres, milliószoros vagyonok ember és ember közt, ugyanis van egy emberi tulajdonság, amiben viszont létezik ezerszeres, milliószoros különbség két ember közt, ez a pofátlanság, a másik kihasználása, a másik elleni bûnözés.

Gondolom mindenki sejti, hogy kikre gondolok. De mivel szeretem én is nevén nevezni a dolgokat, a zsidókra gondolok. De szóljon csak nyugodtan, ha valaki látott már zsidó bányászt.[/justify]
2815 #14 2815
- 2010. December 16. 21:32:48
Oszd meg és uralkodj...
Ez a lényege a jó zsidó, rossz zsidó szövegnek.
...és a jó cigány, rossz cigány magyarázatnak !!
118 #15 118
- 2010. December 17. 02:55:34
Egy sémi népcsoporthoz tartozóval lehetünk "antiszemiták", amennyiben elfogadjuk ezt a sérült, Hertz Tivadar által oly gyakran hangoztatott torz kifejezést! Hertz csak annyira volt zsidó, mint a kormányunk és parlamentünk tagjai, vagyis csak (ál)vallásilag. Mégha titkoltan is, de az un. politikusaink, a számukra megfelelõ környezetben elõszedegetik a kipáikat, bár egyesek közülük, már zsinóros mentérõl, nemesi címekrõl álmodnak! Nem mindbõl lesz báró Meyer, alias Rothchild! A kazároknak semmi közze a fajzsidókhoz! Az askenázi és keleti zsidó, még a szefarad zsidóval kötött házasságot is szégyenli, mert az évszázadok során vérfetõzésben degenerálódott fajuk vérvonalát fent akarják tartani!
Sémi nép az arab is! Ezek szerint a palesztinokat megalázó, elnyomó, kifosztó, és legyilkoló izraeliek is antiszemiták, és mint ilyenek, keresztrefeszítendõk! Melyik "testvérnépüket" nem támadák még meg? De attól senki nem lesz zsidó fajú, hogy felveszi a zsidó vallást! A másik fontos tényezõ, hogy a fehérbõrû, ázsiai származású kazár zsidó miért tekinti magát nem fehérnek? A sötét lelke miatt, vagy az miatt sötétség miatt, ami lelke helyén van? Nem véletlenül "kazározok" olyan gyakran! A kazár fajtájának nevezi a szefárdot, falashát, de ellenséges, elnyomó velük szemben! Saját ortodoxaikat is nehezen viselik el, de minden további nélkül rátámadnak ellenkezõ érdekeltségû, valóban fajtársaikra is! Jó példa rá, az elmúlt 20 év kazár hatalmi harc Magyarországon a kifosztási lehetõségekért.
Melyik kormányunk nem volt kazár-zsidó? Hány köztársasági elnök volt magyar? Helyesen, a nem médiumok, hanem médiában, ki nem kazár-zsidó? Jó nagy lupe kellene, hogy találjunk néhányat !
Felesleges meditálni, hogy az európai kormányokban kik a kazár-"zsidók". Nagyészük! Az USA-ban azt lenne nehéz összeszámolni, hogy hány elnökük nem volt kazár-zsidó! A kábítószer maffia feje a Clinton-klán! Mindig népek bûneirõl beszélnek, de vagy õk követik, követtetik el azokat a bûnöket, vagy beépülve a nép fiának hazudva magukat teszik ez meg!
A cionista kazár-zsidó, ismerve fajtársai kapzsiságát, bõkezûen áldoz véreibõl, mert tudja, maholnap a számára hasznot hajtó áldozatjelölt, konkurenciája is lehet. A cionista kazároknak nincs vallása, de felhasználják zsinagógákat toborzásra, behülyítésre, és a csõbehúzottak zsarolására!
Jól mondta amerikába szakadt barátunk, hogy a látszólag, eddig ártalmatlan kazár is megvadul, ha hatalmat, lehetõséget kap a kezébe! A zsidó felsõbbrendûségbe vetett hit, a kisebbségi komplexus takargatása, és eredménye a zsidó õrület! Pénzért, hatalomért, és a genetikai sérülésekbõl kifolyólag!
A kazár birodalom csekély kultúrális öröksége kevésnek bizonyult a rajna mentig menekülõ kazároknak, a késõbbi askeneáziaknak, ezért ellopták a fajzsidók összetákolt történelmét, és magukévá tették a zsidó "rablógyilkos-bibliát", a talmudot. Fõleg azért mert birodalmukat szétverték a zsidó talmudista vallás felvétele után, hozzávetõleg száv évre rá, a pofátlanságukat megunó környezõ népek. Izraelbe még zsidónak ment a kaméleon kazár, ide már magyarként akar betelepedni!
Az embereknek meg kell ismerni, kik is ezek valójában, de ne csodálkozzunk azon, ha némelyk közülük, megundorodnak a saját fajtájuktól (annak idején, volt amelyik képes volt megenni a disznózsírból fõzött szappant is, bizonyítékul)! Sajnos a kazár genetikai torzulás, még a tizedik generációban is visszaüthet, ezért az ártalmatlan, "jó zsidó" is veszélyes (ha szaporodik)!
Mivel a fajzsidókat ki fogja irtatni a kazár a sémi testvéreivel, felesleges antiszemitaként zsidózni! Elég a kazár is, csak mindenki tudjon róla kik is ezek valójában!
1651 #16 1651
- 2010. December 17. 04:41:20
Én is fölöslegesnek tartom, hogy kertelgessünk a témánál. Miért kéne szégyenlösen suttogni, ha nevénél kell nevezni a dolgokat? Ne engedjük, hogy tabuizálják a valóság kimondását! Talán egyszerüen fel kellene sorolni pár megvitathatatlan tényt..
Emitt egy német-nyelvü cikk, amelyben a magyarországi zsidóság sorsáról van szó, mégpedig speciálisan a 20-ik századi dolgokról.
Tulajdonképpen épp a zsidóság sorsának "megsiratása" a cikk háttere, de épp annál inkább figyelemreméltó néhány adat a cikkben. A cikk 3 bekezdésre oszlik, s itt a második bekezdésre akarom felhívni figyelmeteket (Die Ausgrenzung der Juden...), avagy a zsidók kiszorítása a német megszállás elötti idökben.
Itt a link:
http://www.raoul-wallenberg.de/Wallenberg/Ungarn_/Juden_in_Ungarn/juden_in_ungarn.html

Az említett bekezdésben ezek az érdekes (valójában megrázó, sokkírozó) adatok állnak:
1) Az 1938-as törvény a zsidók arányszámát a szabad foglalkozásokban, valamint a gazdasági életben 20 (!!!) %-ra "korlátozta". Hallóóóó???
Tehát az emitt található munkahelyek 1/5-re??
És mekkora százalékát képezhette akkoriban a zsidóság a magyarországi lakosságnak?? Nem kell sokat számolgatnunk, hogy rájöjjünk, hogy a zsidóság arányszáma jóval alacsonyabb volt, mint 20%! Annak ellenére, hogy sajnálatos módon addigra már elszaporodtak hazánk területén..
2) Még egy szédületes adat ebben a bekezdésben:
Ezek szerint a harmincas években (tehát Csonka-Magyarországról van szó..) a letelepedett orvosoknak TÖBB MINT 50%-a, a jogászoknak kb 50%-a, az üzletembereknek kb 1/3-a volt zsidó!!!
Szédületes, nem?? Hogy történhetett meg ez??
Hát úgy, hogy rendelkeztek vagyonnal, aminek segítségével könnyebben folytathattak egyetemi tanulmányokat, és amellett hálozatot képeztek. Vagyis egymást beszervezték ide is, oda is. Tudták, ki a "hit-testvérük", és ki a nemzsidó, félreszorítandó magyar. Minél több zsidó volt elhelyezkedve a döntö kulcspoziciókban, annál könnyebben hódíthatták meg a tudományokat, a bankokat, kultúr-életet stb stb.
Ez kb pontosan az, amit egy AIDS-vírus végez a gazda-szervezettel. Lassanként belopakodik a védelmi rendszerbe, és átállítja úgy, hogy saját érdekeit szolgálja. Ez nem más, mint egy alattomos terv megvalóstítása a teljes ország átvételére, anélkül, hogy hadüzenet történt volna! S az egyszerü bunkó nép csak hápog s tátott pofával nézi, hogy mindenhol a "felsöbbrendü" zsidó rendezkedik be, mintha minden teljesen rendben zajlott le volna! Ezen érdemes elgondolkozni!
Mostanában is olvastam, hogy az egyetemi tanszékeken egyre több zsidó szorítja ki a magyar orvosokat, tudósokat. Azért, mert az ö hálozatuk müködik, övéke a teljes tömegkommunikáció, övéke a pénz! Egyszerüen félreseprik a magyarságot, s nyakára szaporítják a cigányságot, hogy még gyorsabban befellegezzen végképp a magyarságnak. ÉS MINDEZT NE LEGYEN SZABAD MEGEMLITENI?? De mennyire hogy meg kell nevezni! Ha valakinek vérmérgezett testrésze van, le kell azt amputálni, mielött az egész testet elmérgezi! Nem lehet szégyenlösen és polkorrektül szönyeg alá seperni a tényeket, hanem meg kell nevezni öket. Bármelyik jámbor birka, aki irtózik szájba venni a "zsidó" szót, elmélkedjen azon, mi a magyarázata ennek a szinte hihetetlenül aránytalan zsidó beépítésnek?? Egyedül a tehetséggel ez nem magyarázható meg!
És még valami..
Alkossunk egy képcsarnokot pár "jeles" zsidó arcával..
Például:
1) A "náci"-vadász Wiesnthal:
http://de.wikipedia.org/wiki/Simon_Wiesenthal
2) A lengyel-zsidó-német "irodalmár-pápa":
http://www.reich-ranicki.com/
3) A német zsidók központi szervezetének (Zentralrat der Juden Deutschlands) volt fötitkára, egyúttal Németországban ismert TV-moderátor:
http://staatpreussen.com/html/friedman_michel.html
4) A volt izraeli miniszterelnök, Menachem Begin képei:
http://www.picsearch.com/pictures/celebrities/nobel%20prize%20winners/peace/winners%202/menachem%20begin.html

Lehetne folytatni.. De mi is a közös nevezöjük ezeknek az arcoknak??
Ha látom öket, úgy érzem, mindjárt hasmenést kapok. Valamennyinek annyira ellenszenves pofája van.. Tegyük hozzá Gerö és Rákosi gengszter-pofáját.. Mindenki azonnal leolvashatja a tudnivalót ezekröl a pofákról.. "Fát gyümölcséröl...". Alig lehet ellenszenvesebb pofákat elképzelni. Nyugodtan összeállíthatunk egy vegyes képcsarnokot pár jeles magyar hadvezérrel, politikussal, tudóssal stb. S közéjük beilleszthetjük a fenti zsidókat.. Aztán valamilyen gyereknek vagy informálatlan személynek feltesszük a kérdést: Mutass rá azokra a személyekre, akikröl azt gondolnád, hogy alattomosak, jellemtelenek, gonoszak.. És aztán mutass rá azokra, akikröl azt gondolnád, hogy nemeslelküek, karakán jellemüek, egyenes és bátor lelküek... Fogadhatunk, hogy mi lesz az eredmény, nem-de?? Pedig nevek vagy nemzeti hovatartozás nem is állna a képek alatt.. Csupán a természetes emberismeret alapján itélkeznének.. S egyértelmü lesz az ide- vagy oda-sorolás.. Ezen is el lehet, söt kell meditálni! Vagy amint írva vagyon: "Kinek van szeme, lásson! Kinek van füle, halljon!" Kell ennél többet mondani??
2 #17 Olvaso
- 2010. December 17. 07:09:06
lapaj, Marschalkó ezeket nagyon jól összeszedte, dokumentálta.
A fehérek kiiktatásáról itt egy szakanyag! Olyan, hogy "fehér" nincs is, mondja a keverék óvónõ, mert így ugye liberális és toleráns. Hogy nem lõtték a helyszínen fõbe?
http://www.youtube.com/watch?v=XMcNHNU_goM&feature=related
[url]http://www.youtube.com/watch?v=XMcNHNU_goM&
feature=related[/url]

Tulok, amíg azon vívódik az átlag, hogy kimondhassa, hogy zsidó és közben ne érezzen lelkiismeretfurdancsot, addig csak azok érthetik meg, hogy a zsidó valójában nem zsidó,hanem kazár, akiktõl a zsidók nem határolódnak el, mert nekik így valójában mégiscsak jól van. Egyre több külföldi lapban használják a kazár kifejezést, de Mari néni a templomban ezt még nem hallotta és ott a homofil pap a zsidót kiválasztózza és idéz a hazugságaikból. Valójában ez egy didaktikai kérdéskör. Azoknak, akik érettek erre, el lehet mondani és meg is értik, hogy ezek a zsidók nem zsidók és mégis azok így teljesen mindegy! Nézd, a kormányunkat magyarnak vélik még a Jobbikosok is az idiótáik, pedig hát zsidók, vagyis kazárok. Szóval, akkor most kicsodák? Egyszerûsítsük le a dolgot és jussunk el odáig, hogy aki hallgatólagosan és vagy tevékenyen nemzetárult, az mindegy hová tartozónak mondja magát, az elsõ körben agyon kell lõni! Aztán ha marad arra idõ és lehetõség, közben eldöntheti az a néhány zsidó, aki megmaradt, hogy kiveti-e maga közül a kazár fattyakat. Majd a bíróság elbíbelõdik velük, ez ne legyen a mi gondunk. Egyelõre úgy tûnik, hogy a magát zsidó fajúnak, vallásúnak mondó Izrael és egyéb hitközösséget támadtak ránk, ezért teljesen mindegy, hogy fajta tiszta, vagy keverék gazember, egyszerûen csak ellenség és aszerint kell vele elbánni. Na eddig jusson el az egyszerû baka és nyugi, nem a kis lapulós zsiráfot fogják aprítani, mert amilyen jó a magyar, még akkor is, ha tudja, hogy ellenség, inkább meg akarja óvni õket, mert a reménye megvan, hogy a jóság mégiscsak ott van a zsidóban, bárhányszor is cáfolt már erre rá a történelem. Magyarul, ne mi döntsük el itt, hogy ki a zsidó! Aki zsidóként él, gondolkodik, viselkedik és érez, az zsidó! Ugyanez igaz a magyarra is és ez talán tényleg genetikai program is egyben.
1651 #18 1651
- 2010. December 17. 09:04:02
@postaimre: Kedves Imre, kösz' szépen az utalást Marschalkó Lajos felé. Be kell vallanom, eddig nem ismertem, vagy amennyiben esetleg hallottam volna nevét valaha is, nem voltam biztosan annak tudatában, hogy mit képviselt és kicsoda is volt ö.
A google nyomán rátaláltam (mert sokféle Marschalkót találtam, nem ismerve a keresztnevét): http://www.freepress-freespeech.com/holhome/tormay/orszagh0.htm

Belekezdtem az olvasásába.. Egyszerüen szédületes, lesújtó, agytágító.. És félelmetes is, hogy oly régóta egy ilyen ördögies, rafinált stratégia dolgozik a függönyök mögött.. Ahol úgyszólván a befogadó nemzetek adják el nekik azt a kötelet, amivel meg lesznek fojtva.. Persze, ahol a "demokratikus" politikai rendszerben csak a legiszlatúra mércéjében gondolkodnak (avagy 4-5 éves távlatban), s csak arra ügyelnek, hogy jaj nehogy veszélytessék az újjonan való megválasztásukat, senkinek még csak rémálmában sem fordulna meg a hátsó agytekervényeiben, hogy vele szemben egy évszázados, söt évezredes hadviselés zajlik, a megtévesztés, agymosás, gazdasági kiszipolyozás, csalás, hazudozás, álcázás teljes fegyvertárával.. Egyenest torkába szorúl az embernek a szó eme csendesen és folytonosan csöpögö, már-már áradattá duzzadt bénító és halálos méregnek, nemzeti penésznek alattomos beszívárgása láttán.. Itt nagyon nagy érvágásra van szükség, de ebben nem lehetünk tekintettel a világ-közvélemény irányított, megvezetett és betokosodott agyú felhördülésére..
2 #19 Olvaso
- 2010. December 17. 09:07:48
lapaj én is utólag olvastam már, mikor már magamtól is rájöttem. Az "Országhódítók" legyen a mû, amit olvasol és nincs több kérdés, ha a Cion Bölcseit is elolvasod. Jelmondata Lajosnak: "A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg!" Ezt tesszük itt is, mert Igazság csak egy van!
119 #20 119
- 2010. December 17. 16:13:14
Lapaj, kifelejtettél egy "etalont", a Lukács Gyuri bácsit, de sebaj, ím:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/40/Luk%C3%A1cs_Gy%C3%B6rgy.jpg

Node esse semmi... a Játékhegyi Pisti:
img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080212/steven-spielberg_l.jpg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.07 masodperc
657,246 egyedi latogato