Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kedves Imre!

Kedves Imre!

Egy dologgal kapcsolatban írnék neked, amely a magyarság felvilágosításában való munkádat hatékonyabbá tudná tenni.

Az emberekbe a médiumok bele nevelték azt, hogy aki a zsidókat szidja az rossz ember. Így aki rosszat mer szólni rájuk azt a társadalom kiközösíti. Vagy legalább is rossz érzései lesznek azzal a személlyel kapcsolatban.

Azonban úgy érzem, hogy ezt a szûrõt egy egyszerû módszerrel ki lehet kerülni.

Úgy, hogy nem a zsidókat kell szidni, hanem az egész beteges rendszerüket zsidó maffia néven kell hívni. Azért, mert a maffia az az emberek számára általánosan elfogadott rossz. Így, ha állandóan így nevezed nevén ezt a háttérerõt, hogy zsidó maffia, akkor az embereknek a médiumok által létre hozott szûrõn keresztül megy a mondandód, mert akkor rájönnek, hogy attól, hogy nem szabad antiszemitának lenni, attól még lehetnek aljas emberek a zsidók között is.

Lehetne úgy kezdeni egy elõadásodat, hogy megkérdezteted a tömeget, hogy ki az aki hallott már az ukrán maffiáról? Ki az, aki hallott már az orosz maffiáról? Ki az, aki hallott már, a szicíliai maffiáról? Mindenki nyújtogatná a kezét szépen, hogy ja hallottak. És akkor a végén feltenni a legütõsebb kérdést, hogy ki az, aki hallott már a zsidó maffiáról???

Akkor pedig elgondolkoznának az emberek, hogy lehet ja sajnálni kell a zsidókat a nemlétezõ gázkamrák miatt, de attól még vannak köztük bûnözõk.

Így ki lehetne játszani az antiszemita szûrõjüket és akkor a mondandód elõl nem zárkóznának el olyanok, akik a média hipnózisában élnek. Így jobban terjedne a magyarok között a felvilágosító munkásságod. Mivel mindenki által köztudott, hogy a maffia rossz. Így nem kollektíva a zsidókat szidnád, hanem azokat, akik rosszak köztük. Az most más kérdés, hogy a zsidók milyen arányban dolgoznak bele ebbe a maffiájukba és elég kevés szerintem az, aki közülük nem lenne benne ebben a gépezetben. Amibe jó lenne beleejteni egy villáskulcsot, hogy szét szálljon darabjaira az egész:)

Hozzaszolasok

2642 #21 2642
- 2010. December 18. 09:59:12
kedves Csabi!
"De szóljon csak nyugodtan, ha valaki látott már zsidó bányászt."-végülis én is csak bányatulajdonost láttam
2642 #22 2642
- 2010. December 18. 10:13:13
a kivétel kedvéjét (ami ugyebár csak a szabályt erõsíti)Smile
1910-ben 64 176 építõipari munkás van Magyarországon, ezek közül 99 zsidó. A bányászok száma 63 278, ezek közül 85 zsidó:D:D:D, 26 612 malomipari munkás közül 423 zsidó.....Smile-szóval nyugui szükségük van a gazdatestre:DSmile
902 #23 902
- 2010. December 18. 10:13:50
Lapaj!
Marschalkó könyveit kötelezõ olvasmánnyá tenném az iskolákban. Jó magam még tízenvalahány évvel ezelõtt olvastam a könyveit. Szerencsémre az akkori könyvkiadót ismertem, és õ ajánlotta. Azóta kedves ismerõseim körében anitszemcsi lettem. De ezt is túléltem. Fáj az igazság sok mindenkinek. Ha bûnös, akkor az a baj, mert felháborítja, hogy felébredtél, ha meg az iskolai tanulmányainak mond ellene, szintén a megfelelõ rekeszbe kerülsz. Nem tudják elképzelni, hogy hazugságot tanultak az isiben, a gimiben meg az egyetemen. Sebaj, hol Isten, ott szükség nincsen.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,191 egyedi latogato