Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A Judeokereszténységrõl

A Judeo-Kereszténység vagy Judeo-Krisztianizmus mint meghatározás, nem egy új keletû fogalom, jelentõs múltra tekint már vissza, ám manapság sokkal aktuálisabbá vált mint valaha. A valóság megközelítéséhez tudni kell arról, hogy a kereszténység elterjedését ma szinte kizárólag az ú.n. judeo-kereszténység szemszögébõl ismerjük, mivel az idõk során egész Európában ez vált uralkodóvá. Az igazság azonban az, hogy különféle nem judeo-keresztény irányzatok, mint az ariánizmus, manicheizmus, nesztorianizmus, a katolikusnál egész Európában jóval elterjedtebbek voltak, majdnem az elsõ évezred végéig, mindaddig, míg a katolikusok rájuk nem kényszerítették vallásukat, illetve a Balkánon az iszlám hívei ki nem irtották õket!.

Persze azt le kell szögezni rögtön, hogy a mai katolikusok nem tehetnek errõl, hisz nem is tudják ezeket a dolgokat. Ezeknek a nem „judeo” irányzatoknak közös jellemzõje például az volt, hogy az Ó-szövetséget nem fogadták el, csak Jézus tanításait, mondván, hogy az csak a zsidóknak íródott, és ha mindenben elfogadható lenne, Jézusnak nem kellett volna eljönnie, önmagát feláldoznia, és „új parancsolatokat” adnia!. Ezek az irányzatok hirdették a reinkarnációt, a nõi egyenjogúságot, az Isten és ember közötti közvetlen egyház nélküli kapcsolatot. A Szentháromságot Atya-Anya-Fiú formában képzelték el, hasonlóképpen az alábbi példához. Urschalling, Németország, kora keresztény templom „ottfelejtett” freskója. A magyarok egyébként az egészen a Habsburg-zsidók által rájuk erõltetett finnugor származáselmélet kizárólagos érvényre juttatásáig mezopotámiai, szkíta-hun eredetû népnek tartották magukat. Ugyanúgy pártusnak, szkítának, hunnak nevezték õket a nyugat-európai írások is. Ez az eredet az antropológiai kutatók számára mindig is elfogadható, sõt, nyilvánvaló volt, ellentétben a finnugor rokonság meséjével, hiszen az állítólagos legközelebbi finnugor rokonaink a ma is csak körülbelül hatezer fõnyi, XX. századig írástudatlan, a fém eszközöket nem ismerõ, tisztán mongoloid vogulok rokonsága minden épeszû ember számára lehetetlenség. Éppen azért lettek rokonnak kiválasztva, hogy a magyarságot minél primitívebb népnek lehessen beállítani. Ettõl persze még nem kell lebecsülni õket, de semmiképpen nem a mi rokonaink. Mindezt ma már a genetika is bizonyítja, de sajnos ezeknek a tényeknek a hazai közzététele még mindig akadályokba ütközik, az Akadémia valamiért még mindig kitart a Habsburgoktól örökölt történelem mellett.

Azt is tudni kell, Magyarország területén is számtalan régészeti lelet bizonyítja a nem katolikus kereszténység nyomait, egészen a Krisztus utáni elsõ századoktól fogva.
Szögezzük le, az õsi keresztény vallások mint az eszénusok, és késõbb a rózsakeresztesek is az õsi tiszta forrást hívatottak voltak elõhívni. Jézus Krisztus egyébként maga is esszénus volt, egy esszénus közösség tagja volt. Jézus anyanyelve az arámi nyelv volt. Az eredeti arámi Miatyányk egyébként, úgy ahogy azt Krisztus mondta teljesen máshogy is hangzik mint a késõbb kitalált római katolikus Miatyánk. Elterjesztették azt a nézetet, hogy az esszénusok egy kis elszigetelt közösséget alkottak csak a Holt-tenger környékén, azonban ez nem így volt. Flavius így ír: " Minden városban vannak házaik, szerte Palesztínában…e házakban szállnak meg és kapnak ellátást, amikor úton vannak…” Plinius említi az egyik esszénus közösséget, akik a Holt-tenger mentén élnek. Õket nevezhetjük a qumráni közösségnek, de Szíriában és Egyiptomban is éltek esszénusok. Az egyiptomi testvéreket terapeutáknak, vagy másként gyógyítóknak nevezték.
Edgar Cayce, a híres látnok szerint Mária, József, Keresztelõ János és maga Jézus is esszénus volt. Cayce pontosan megmondta, hogy az esszénusok hol, és hogyan éltek, valamint azt, hogy a közösség tagjai szerte Palesztínában jelen voltak és tudatában voltak annak, hogy a messiás az õ soraikból kerül majd ki. Mindez tizenegy esztendõvel a Holt-tengeri tekercsek felfedezése elõtt történt.
A Római katolikus vallás kialakulása és kialakítása már ezen új irányzat szerint történt, eltávolodva a régi és tiszta forrásoktól.. Az Újszövetség a kereszténység születését dokumentálja a négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János, ill. Saul, késõbbi nevén Pál írásain keresztül. Bár Jézust (Yeshu) tartják a vallás alapítójának, nem szabad elfelednünk Saul rabbi elvitathatatlan "érdemeit" az új vallás terjesztésében, aki Jézus szavait "interpretálta" - jelentõsen a saját szájíze szerint formálta azokat - a nemzsidó világ számára, így egyes bírálók nem átallanak saulizmusnak hívni a kereszténységet, amiben ugye van is valami.

Nézzük meg most a magyar helyzetet. Mindszenty József óta már egyetlen Esztergom-Budapesti érsek sem volt már magyar, mindannyian zsidó származásúak voltak. Lékai László, Paskai László, Erdõ Péter is bizony mindannyian ezt a vonalat képviselik folyamatosan. "Ezek bizony mind kikeresztelkedett zsidók, hiába is ámítanak minket állandóan vallásosságaikkal" mint mondta ezt egyszer egyik kollégám. Az Esztergom-Budapesti érsek, ellátva még egyéb címekkel, érsek, bíboros, prímás, hercegprímás csak üres szólamok és címek, valós tartalom igazán nincs mellettük.
Mindszenty volt az utolsó aki kiállt a magyarságért, több diktatúrával is szembeszállt, a fasizmussal és kommunizmussal is, mindkét diktatúra állatvilága is a börtönbe záratta, de õ nem tört meg. Ezután hosszú emigrációba kényszerült, mint oly sokan mások, és ott is hunyt el. 1975. május 6-án halt meg a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben, a legszentebb osztrák búcsújáró helyen helyezték el. Azután késõbb a "rendszerváltás" után hazahozták, 1991-ben az esztergomi érseki kriptában talált végsõ nyugalomra az Esztergomi bazilika altemplomában. Testét romlatlan állapotban találták!..

Legutóbb II. János Pál pápa boldoggá avatásán résztvevõ magyar delegáció is ezt a judeokeresztény vonalat képviselte. Orbán Viktot miniszterelnök, Tarlós István Budapesti fõpolgármester, Balog Zoltán egyházügyi államtitkár, volt református lelkész, az általuk alkotta delegáció is ezt a vonalat képviselte, hiszen mindannyian jól tudjuk kik is õk valójában. Pedig annak idején még Orbánék a liberális idõszakukban egyáltalán nem kedvelték a vallást, emlékezzünk például a "csuhások ki" felkiáltásukra. De késõbb ugye liberálisból nemzeti-keresztény konzervatívak lettek, és így kötelezõ lett a vallás számukra. A vallás és a vallásosság ma már a magyar nemzetinek mondott pártokban is kötelezõ hit tétel. Kötelezõ a templomba járás, és mint egy elõírás is egyben számukra. A pártok tagjait az alakuló gyûléseik, üléseik elõtt is papok áldják meg. Hogy ez áldás lesz e majd rájuk nézve, vagy ránk nézve, azt ki-ki döntse el maga, a válasz sem fog késni sokáig.

Bíró Csaba.

Hozzaszolasok

9 #11 9
- 2011. May 17. 21:08:33
Pálos1200,
Tudod, hogy ezt magam is elutasítom és beetetõs agymosási hazugságnak tartom, ami együtt jár a történelem hamisítással. Eleve nem lehetett ártó a kiválasztott, égi beavatott magyar király! Ez óriási tévedés, bárkitõl!
Ezért abban bízom, hogy amint a történelem oktatásunk újra tisztává válik, ezt mindenki belátja majd, és elröstelli magát.
Királygyalázás a szememben.

Tévedett ez ügyben már sok jó emberünk, akik egyébként másban jól szóltak, Karaul is.
Négy-öt éve tudom, hogy megvilágosodik mindenki a szakrális királyaink vonatkozásában. Elviselem ma már, mint "idõleges vétket" - mert a jelzett határidõre várok.
Nehéz a mai emberi fejekben képzetet alkotni arról a korról és azokról a rendkívüli elmékrõl, a diplomáciai képességükrõl, a ma már elképzelhetetlen állóképességükrõl (30 éven át csatázva, mindig nyeregben az ország területéért!), a nagy formátumú egyéniségekrõl! És a csodás segítõikrõl sem tudunk már semmit...

Mi már csak ilyen gyengékké lettünk mára, ebben az élet ellenessé tett hitvány közegben.
58 #12 58
- 2011. May 17. 21:24:31
Úgy legyen!
2471 #13 2471
- 2011. May 17. 21:58:51
Több oldalról kell vizsgálni a magyar történelmünket.Ugyanis ugy érzem hogy nagyon sok szilánkra esett szét a takaritás nyomán a maradék ismeret és az után kotorászik mindenki.
Olyan mint az összetett kezünk ujjai között átszürõdik a fény de mégis sõtét van...min nálam.Ezért senkirõl nem véleményezek hanem figyelek és kotorászok tovább keresek.Ha sokan mondják ugyan azt akkor mélyebbre ások....ha tudok és van rá lehetõségem.

Tévedhet Kiss Imre is Én is a tévedés joga mindenkié......lényeg a keresés!

Pl mig konyhai munkámat végeztem Pap Gábort hallgattam idepislantgatva amit innen kapcsoltam be.....érdekes dolgokat mond de néha vele kapcsolatban is érzek meg Szántaival is valami nem mindig ugy van.....érzést.De sok viszont nagyon értékes információ és amig annyit sem tudok letenni mások elé mint õk csak az után kotorászok amit zavarónak vélek...aztán vagy nekik vagy nekem lesz igazam.
Egyébként a bika bak jegyek illetve tengelyeken némi rabbiátus karakter kivillan....ez van nem levegõs jegyek nem illanóak a véleményformálásban hanem részben túl szilárd vagy túl kardinális! De ez ad nekik erõt képviselni ezt akkor mikor a többség csak a kajálással és a hülye tv-vel foglalkozik..én õket követem ha lehet...


Papnak a Duna isten keresztfia c. meséje igen érdekes gondolatokat vetett fel bennem.
2471 #14 2471
- 2011. May 17. 22:08:51
Verita ha igaz akkor végig kell mennie a magyarságnak is a golgotán ...és a végének a feltámadás kell hogy legyen! Ezt a XVI században egy csillagtérképen Andrieas Cellarius megfestette, holott akkor még királyság volt bõven.
A müvészek is valahogy onnan kapják az ihletettséget ahonnét a médiumok!

Itt a neten megtalálható a festménysorozat.
Harmonica Mikrocozmica a sorozat neve.

A mitosza Andromeda gyönyörü királyleány és eladják a szülei de a Pegazuson száguldva Perzeus megmenti..... aszimbólumok mitoszok a függõleges gondolkodás kellékei!
Pegazus ló, csodaló égi ló és mi a magyarok közlekedõ eszköze? a LÓ a székelyek totem állata a fehér ló.
(A magyaroké a Turulmadár....)
Kinek lett felkinálva MO? az anyaistennek! Tehát nõi minõség..ergó befogadó....és a vezetõi/szülõi nem eladják?...de tehát az alvilágból fõlszárnyaló fõltámadó istenséget képviselõ Perzeusz fogja majd megmenteni a lovára felkapni és elvágtatni vele..ahogy a mitosz és a csillagtérkép mutatja...hogy addig MO=Andromeda szenved.....igen.

http://www.aradergalleries.com/detail...hp?id=1671

Megkerestem direkt nálam a reprókon Magyar nemzeti zászló van festve régiek a gyüjteményem darabjai..és itt kisatirozva a szin..egy festõ se satirozza át a munkáját....szóval mindenhol csak pusztitást látok akkor dicséret illeti azt aki keresgél és a többiek elé tálal.

:))
2471 #15 2471
- 2011. May 17. 22:31:52
Jut eszembe ugyan régen nem ez volt a nemzetet jelzõ szinü zászló de azt tudni kelle zidõben még Ptolemaiosz csillagászati irásai alapján minõsitették a nemzeteket! innen származik a nyilas nemzetiségünk a fegyvereinkrõl de a királyainkról IS! Akiket az idõszámitás elõtti müvelt kelet arabok egyiptomiak ismertek szintén! (Al Biruni, Ptolemaiosz Alexandriai könytár, Jupiter királyi jel a nyilas ura, tüzes jegy, stb)
2886 #16 2886
- 2011. May 17. 22:39:06
Végigmenni a magyarságnak a golgotán- ez egy mellébeszélés, hallottam, olvastam párszor, mindig egy ürességérzettel, mert nem mondott semmit.
Térjünk a lényegre. A világ vége közeledtének jelei:
1. hit és szeretet meggyengülése (A fenti cikk az egyik példa számtalan közül a hit meggyengülésére)
2. bûnök és kísértések megsokszorozódása (errõl szól minden PI elõadás)
3. az Álkrisztus (=Antikrisztus) eljövetele, amely zsidóuralmat jelent, hisz egy zsidó világcsászár nem egyedül uralkodik, nem az õ kiválasztottaival, a sátán népével (Ez is benne van Imre elõadásaiban, bár kevéssé kidomborítva a lényegét)
4. az evangélum hirdetése minden nép számára ( ha minden jól megy, akkor mai technikai fölszereltséggel ezt 2015-re befejezik!)
A legvégén úgyis feltámadás lesz, mondod-de elõbb 7 éves uralkodás, ebbõl 3 és fél éves rémuralom és armageddoni csata.
2471 #17 2471
- 2011. May 17. 23:22:46
Ez neked nem a golgota??? nem szenvedés kilátástalanság érzet???? Miért üres neked? Én érzékelem azoknak a fájdalmát akik anyagi eszközök hiányában enni sem tudnak már adni a gyermekeiknek!

Ma kaptam levélben délmagyarországi hirlap egy anya 8000Ft/hóból nevel 2 fiu gyermeket....és nem tudok neki adni..fáj hogy nincs annyi lehetõségem hogy akár egy jó szót adjak neki! 200km a távolság csak imádkozhatok értük! De azzal még éhesen fekszenek le. És ezek magyarok nem cigányok!

Ez neked üresség?
25 #18 25
- 2011. May 18. 05:29:07
Hegel,
Ez még nem a golgota!

Mert milyen golgota az, ahol az ország lakosságának 80% obszcénul kövér?
Milyen golgota az, ahol nagyon buta, de egészséges férfiak 37 éves korukban nyugdíjba akarnak menni?
Milyen golgota az, ahol a legtöbb bevásárló központ és bank van a lakosság számához viszonyitva a világon?(és még több is épûl)
Milyen golgota az, ahol látszólag senki nem dolgozik, de éjjel nappal az autójában ül?

- és, milyen is lesz ezek után a "feltámadás"?
50 #19 50
- 2011. May 18. 07:28:27
[color=#ff0000]Mindszenty volt az utolsó aki kiállt a magyarságért, több diktatúrával is szembeszállt, a fasizmussal és kommunizmussal is, mindkét diktatúra állatvilága is a börtönbe záratta, de õ nem tört meg.[/color]


Valahogy éreztem, hogy elõbb vagy utóbb elõkerülnek az olaszok.Smile
58 #20 58
- 2011. May 18. 07:32:25
Hegel
A fehér ló nemcsak a székelyek szent állata.
Minden szkíta nép a magyarok, a székelyek, a hunok, a pártusok ezek valójában mind ugyanazok - szent állata a fehér ló.
Táltos népeknél ez így van. Atilla nagykirályt is mindig fehér lovon ábrázolták, a Turul ház minden vezérét és királyát fehér lóval ábrázolták. Az iraki és iráni pártus leletek is a fehér ló kultuszra utalnak.
Kitalálod, hogy Mátyásnak milyen színû lova volt?? Smile

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
657,246 egyedi latogato