Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Világraszóló felfedezés: Ez sok mindent megváltoztat

A pálcikaember megkérdõjelezi, mikor telepedett meg az ember az amerikai kontinensen
Egy brazíliai barlangban felfedezett, kõbe vésett pálcikaember valószínûleg a kõmûvészet legkorábbi darabja az amerikai kontinensen, ami azt jelezheti, hogy az ember korábban telepedett be az Újvilágba, mint eddig gondolták.


A Brazília közép-keleti részén fekvõ Lapa do Santo barlang falára karcolt figura a feltételezések szerint 10-12 ezer éves lehet. A szakemberek "kanos kisembernek" nevezték el, túlméretezett nemi szerve miatt. A kõkarc valószínûleg valamilyen termékenységi rituáléhoz kötõdik - hangoztatta Walter Alves Neves, a Sao Paoló-i Egyetem régészcsoportjának vezetõje.

A csoport még 2009-es kutatásai során talált rá az emberkét formáló rajzra, de csak most tette közzé felfedezését a PLoS One tudományos folyóiratban.

"Ez azt mutatja, hogy mintegy 11 ezer évvel ezelõtt a kõvésés mûvészetének egy igen változatos formája létezett Dél-Amerikában, ezért az ember valószínûleg jóval korábban érkezett a kontinensre, mint azt általánosan feltételezik" - idézte Nevest a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

A kinyújtott kézzel ábrázolt pálcikafigura mintegy 25 centiméter a fejétõl a lába végéig, és 17 centi széles, fallosza 5 centiméteres, majdnem akkora, mint a férfi balkeze. A karbonos kormeghatározás és más vizsgálatok azt jelzik, hogy 10-12 ezer éves.

A térség barlangjaiban a régészek emberi maradványokat találtak, továbbá kõbõl és csontból készült eszközöket, tûzhelybõl származó hamut, vadállatokból és gyümölcsökbõl származó élelmiszermaradékokat.

Ebben a térségben találták meg korábban Dél-Amerika legrégebbi emberi csontvázát, a Luzia névre keresztelt 20 éves nõ maradványait.

Arcának rekonstrukciója azt mutatta, hogy Luzia morfológiája majdnem azonos az ausztrál õslakosokéval, ami megkérdõjelezi azt az elméletet, amely szerint ázsiai eredetû emberek népesítették be elõször Amerikát a Bering-szoroson keresztül.
Link

Hozzaszolasok

3559 #11 3559
- 2012. February 24. 10:26:07
Jani papa elo"szo"r is Jézus nem volt az Judaizmus jahvejának imádoja, inkább annak áldozata!Mindíg a Eli-Elo"-Istenhez szolt.Még az o"sszeollozott jahveista ,jodejo-keresztény bibliában se-hol,hogy ko"ru"lmetélték volna!Az,hogy felvitték a nyolcadik napon a templomba még nem bizonyítték,hogy hám-bo"re ábra-hámé!Galileai-galil-el-goj vidéke,Kutya o"s ivadékainak lakhelye az Fekete Párduc fia.Viszatérve az amerikai o"slakosokra,mind azt tartja,hogy a naparcu HUN-APKU hozá o"ket,ele-iket oda!írokéz indiánok,meg a Dákosok,Toll-ék indiánok,meg a Madarak barom angolul,maják stb nyelvu"nket beszéllék!Helló
2853 #12 2853
- 2012. February 24. 10:30:38
Ezek teljesen hülyének néznek mindenkit!?
Néztem a Tv-ben elmagyarázták teljesen hihetõen.Tehát a géneket betûvel jelölik.Az ember a majomtól származik.Darwin mûvét bizonyították, milyen szörnyen okos volt már akkor! Na a majom és az ember génjei között 18 betû eltérés van ezért ember az ember!Viszont a majom és a tyúk génjei között csak 2db!Tehát a következtetés helyes a film szerint, az ember a majomtól származik!Nem tudom mikor találják ki, hogy az ember megkívánta a szép majmot( a cikkben említett)és így vagyunk mi?Persze õk nem!
A jó édes.................Szájba!!!!
119 #13 119
- 2012. February 24. 10:44:55
A 12000 évet úgy számították ki, hogy minden, ami régebbi, mint 4-5000 éve, az 12000 éves, mert - mint tudjuk - akkor süllyedt el Atlantisz. Már máshol is észrevettem ezt a jelenséget, hogy ha valaminek nem tudják a korát, akkor rámondják, hogy 12000 éves, mert (fõleg ha ezt sokan csinálják és minden begyûlik valami "adat") így kialakul az a kép, hogy akkor valami titokzatos NAGY dolog történt. Ami persze nem zárja ki, hogy tényleg történt.

De látom többen fennakadtatok a dátumozáson, úgyhogy ezt nem kell ragoznom.
2853 #14 2853
- 2012. February 24. 10:46:40
Jani papa!
Ha megengeded, szeretném ajánlani
Avatara-Ami a bibliából kimaradt címû elõadást!
Nem a szokásos, kérlek ha teheted nézd meg!
Az MKH.valóságnet oldalán meg találod!Sokat segít az eligazodásban!
119 #15 119
- 2012. February 24. 10:49:17
Jani Papa,

ha valakinek maga a Teremtõ az apja, akkor az zsidó? Adoptív fater, bármilyen jólelkû is, nem számít. Nomeg ugye Jézusnak kicsit nem "profán emberi" léptékû a sorsa, ezért is igazodik hozzá az egész teremtett világ és ezért is van öröktõl fogva. Különös módon nem fiatalabb Atyjánál, még ezt a paradoxont...
2 #16 Olvaso
- 2012. February 24. 10:49:24
sooska, na ne már. Avatara Bácsfi Diána, akit akár holnap szentté is avatarathatnak. Annyit beszéltünk már errõl is.
2853 #17 2853
- 2012. February 24. 11:07:24
Rendben, de nekem az elõadás tetszett!
A többi más lapra tartozik!Imre kicsit bõvebben mire gondolsz!
3559 #18 3559
- 2012. February 24. 11:08:25
Jani-Papa aki az judaizmus szellemvilágábol táplálkozik annak a termto"je az apja akinek nincs másik fele,vagyis ,Isten Anyja s máris féli az istent s félelemben vala!Félisten,félszemu"eket,szem-fényvesztetteket szu"l,vagy éppen kétnemu",androgu"n beteg,homoki,homokosokat.Nembeszélve aki anyátlan az hazátlan, árva!Az Isten Anyai mi-no"sége vala maga megnyilvánulása az anya-gban, érezheto",érzékelheto".A mozgás az ero",mely az atyátol ered s az anyában szu"letve ujjá s tekeredik valová a MA-Má-ban a Ma-ma!bukottka
1207 #19 1207
- 2012. February 24. 11:11:54
helló emberek!
Ne nekem mondjátok ezeket a dolgokat, mert ezt én is tudom! Inkább Pécsi elvtársnak, ha tudom megszerzem az emailcímét. Ha nem hát így jártunk, szerintetek egy hülye zsidónak meglehet magyarázni valamit észérvekkel ha a szent sz@rja mást mond?
Keljetek már fel korábban! Ez a tetû nép is csak a korbácsból tanul!
2853 #20 2853
- 2012. February 24. 11:16:36
Köszi megvan! Utána néztem mindent értek!
Bocsi, de nem ismertem meg!Most láttam, hogy!NA megettem!Ettõl az elõadást érdemes megnézni,mint Drábikét is csak a helyén kell kezelni!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,309 egyedi latogato