Az õs-magyar természetvallás, más néven pogány vallás, teljesen õsibb és eredetibb bármely más manapság elterjesztett és divatos judeo-keresztény vallási irányzatnál. Jó tudni azt is, hogy vannak még közöttünk magyarnak való emberek, akik nem hagyják elveszni a nagyobb részben már elpusztított, eredeti nemzeti értékeinket, közöttük azt a szépséges, és értékes természet vallást, amit pogány vallásnak is nevezünk, mert ez minden más egyébtõl – ami vallás, vagy hit, különbözik.

A régi már sokszor felvetett kérdés, miért is történtek az események úgy a magyar történelemben, ahogy történtek, és kik voltak azok a személyek, akiket ezzel kapcsolatosan hibáztatni lehet?.. Az én megítélésem szerint minden bajunk, de országunknak is, akkor kezdõdött, amikor az erõszakolt kereszténységet megpróbálták elfogadtatni a néppel, de a nemzettel is.!. A nemzetbõl akkor egy részt, egy puhábbat, gyors megalkuvóvá tettek, õk bizonyára féltették birtokukat és vagyonukat. A népi rész amint tudjuk is, sokáig kitartott, olyan remek magyar emberrel mint a vezérük, Vata, kinek fia is vezérelt pogány lázadást, forradalmat. Az elsõ, és elítélendõ személy Géza nagyfejedelem volt, aki gyalázatos módon térítõ fekete csuhásokat kért a "nagy" Ottó-tól, és bár kemény rendeletek készültek az elfogadtatáshoz, a nép nem kért belõle, és csak nagy sokára sikerült az ezzel kapcsolatos lázadásokat leverni. Ez viszont azt a helyzetet hozta létre, hogy végül is a magyar a „magyar”-ral szembehelyezkedett, és többé már nem állt helyre a régi rend és béke.. Sajnos ez mind a mai napig fennáll, még szûkebb körben, még homogénebbnek nevezhetõ közösségekben is megvan ez az állandó konfliktuskeresés. Még itt is, ezen az oldalon is rengeteg a mindig mindenben csak hibát keresõ, szõrszálhasogató kritikus, a minden mondatot és szót ízekre szedõ hiéna. Pedig nem kellene egyáltalán az, hogy így legyen, hiszen kevesen vagyunk és össze kell tartanunk, ahhoz, hogy fennmaradjunk. Ezért inkább mindenben a pozitív kapcsolódási pontokat kell keresnünk, és nem a negatívakat. Tehát nem Turáni átkot kell egyeseknek emlegetni, hanem az éppen az elõbb leírtakat. A másik személy Vajk, az elõbb említett fia, aki még mélyebbre süllyedt az idegenek által készített posványba, és akinél kiteljesedett a rombolás, a romlasztás teljes mértéke. Pusztíttatta mind az olyan értékeket, ami a múltra emlékeztethetett, mert ez volt az idegenek kedvére való. Ebbõl az kerekedett ki, amit úgy hangoztattak, hogy egy évezreden át védték a nyugati kereszténységet, és a kultúrájukat.. Pedig Magyarország még a középkorban is egy kiemelkedõ és központi ország volt Európában, ahol remek volt a kultúra, a mezõgazdaság, a kézmûvesipar, finomak az ételek és jók a borok. Egy híressé vált középkori mondás is ezt bizonyítja, amely így szólt: "Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" -- "Magyarországon kívül nincs élet, de van élet, csak nem olyan"..

Tehát minden bajunk ott, akkor, a ránk erõltetett, erõszakolt kereszténységgel kezdõdött, amelyet megpróbálták elfogadtatni velünk több-kevesebb sikerrel.. A római katolikus egyház az egyedüli igaznak és csalhatatlannak tartja és mondja is ki magát. A római katolikus dogmákkal sosem volt szabad vitatkozni a történelem folyamán és megkérdõjelezni azokat, mert az illetõt eretnekség vádjával könnyen máglyahalálra ítélték, vagy egyszerûen csak kivégezték. Róma püspökei már az egyház elsõ századaiban is birtokolták azt a lelki hatalmat, amelyet akkor maguknak igényeltek. Szükség volt azonban arra, hogy ennek az állításnak valamiképpen hitelt szerezzenek. A hazugság atyja szívesen szolgált indítvánnyal. A szerzetesek hamis õsi iratokat gyártottak. Azelõtt soha nem hallott zsinati rendeletek kerültek elõ, amelyek szerint a pápának a legrégibb idõktõl kezdve egyetemes érvényû fõ hatalma van. És az igazságot megtagadó egyház mohón kapott ezeken a csalásokon. A római katolikusok már hosszú ideje Jézusnak a Máté által feljegyzett szavaival támasztják alá állításukat, hogy Krisztus utóda Péter, Krisztus Péterben alapozta meg egyházát. Itt ez áll: "Te Péter vagy, én pedig e sziklára fogom építeni a gyülekezetemet. E szavakat még sok helyre fel is vésték, fel is írták: "Tu es Petrus - Te Péter vagy a kõszikla". Pedig valójában Péter sosem volt a római egyház feje, ezt nem bizonyítja semmi. Sem Pál, sem János apostol könyveiben nem szerepel ez, egyikben sem említi, hogy a római gyülekezet lenne a legkiemelkedõbb, és olyan vezetõre sem utal, aki Péter állítólagos utódaként a legfõbb hatalmat gyakorolná. Sem a biblia, sem a történelem nem támasztja alá ezt az állítást, hogy Péter volt a római gyülekezet elsõ püspöke. Még csak az a szó, hogy katolikus, és az sem, hogy pápa nem fordul elõ a bibliában egyetlen egyszer sem, sehol sem. Attól, aki "Jézus Krisztus" földi helytartójának és "Szent Péter utódának" nevezi magát, joggal várhatjuk el, hogy kövesse Krisztus és Péter példáját és tanításait. Ám ez a valóságban sosem volt így. Krisztus és Péter egyaránt becsületes, erkölcsös, jóravaló és mindig önzetlenül segítõ emberek voltak, a Pápák viszont ezt korántsem mondhatták el magukról.. X. Leó pápát egy katolikus enciklopédia így jellemzi: "Belefolyt a politikába, többször is elõnyhöz juttatta a rokonait, ismerõseit, fényûzõ és világi örömöknek hódolt, erkölcstelen volt. VI. Sándor pápát így jellemzik "Egy rendkívül becstelen ember volt, aki visszaélt a hatalmával, egyházi tisztségekkel nyerészkedett és nagyon erkölcstelenül élt". A sor még tovább folytatható, számtalan pápa tett így, akik világibbnál is világiasabb életet éltek, akiknek általában garmadával voltak törvénytelen gyerekeik mindenfelé, ez is korszakonként váltakozva. A római katolikus egyház felfogása szerint Péter alapítója és elsõ püspöke volt a római gyülekezetnek. Ennél fogva a római püspökök Péter utódainak és az egyház fejének hirdették magukat. Az egyházi hatalom mellett az államvezetési hatalmat is maguknak követelték és mindent elkövettek, hogy az államok belsõ élete az õ akaratuk szerint alakuljon. Hosszú évszázadokon keresztül e téren kisebb-nagyobb sikereket értek el. A német királyok nagy Ottó óta nagy hûbér-birtokokat adományoztak a fõpapoknak és õk maguk is nevezték ki ezen egyházi tisztségekre. A pápák viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a fõpapoknak maradjon meg a királytól kapott nagy földbirtokuk, de a kinevezésük egyedül a pápától függjön, vagyis, hogy egy ország hûbéres fõpapjai egy idegen pápakirálynak legyenek engedelmes szolgái. IV. Henrik és VII. Gergely harcában a pápa gyõzött. A pápai hatalom csúcspontját III. Sándor pápa érte el, aki Európa tényleges ura és parancsolója volt, megalázta kora két legnagyobb uralkodóját, I. Barbarossa Frigyes császárt és II. Henrik angol királyt.. Ekkor már nemcsak Péter utódainak, hanem egyenesen Isten és Jézus helytartóinak tekintik magukat. III. Ince mondta: „A pápa kisebb ugyan az Istennél, de nagyobb, mint egy közönséges ember.”. Hivatalos mûködésében büntetlen és csalhatatlan, mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg. Az egyházi és állami hatalom jelképe két kard. A „lelki” kardot az egyház kezeli, a „világi” kardot részben maga is hordozza a pápai államban, részben visszavonásig fejedelmekre bízza.

Az õs-magyar vallásunk állt az õsi és régi tudásból, tapasztalatokból, megfigyelésekbõl, mondákból, nagyban hozzáadódott a gyerekek neveléséhez is, a természet szeretet, a környezet védelme, óvása, tisztán tartása, és egyéb vonatkozásban is.. A magyar mitológia központi, teremtõ istensége az Isten, Öregisten, Atyaisten, Jóisten, vagy Aranyatyácska. Nevei a neki tulajdonított jellemzõket mutatják. Eredeti formájában nem azonos a kereszténység istenfogalmával. A Boldogasszony és a Nagyboldogasszony összetett alakja a magyar mitológiának, eredete, szerepe és értelmezése is más mint a katolikusoknál.. „A magyar õsvallás egyik fontos eleme, az életfa, vagy világfa, számos alakban jelenik meg a X. századi magyar ötvösmûvészet alkotásain. Ez az „égbenyúló fa”, amelyet a XIX–XX. századig megõriztek a magyar népmesék, a néphagyomány és a népmûvészet s a X. századi magyarság hitvilágában is központi szerepet játszott. Aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy a honfoglaló magyarság mûvészetére oly jellemzõ „Palmettás ornamentika” alapeszméje nem más, mint az életfa megjelenítése. Néhány tárgyon oly egyértelmû a fa megjelenítése, hogy ez külön magyarázatot, vagy igazolást sem igényel. Ilyen például a sárospataki áttört nõi hajfonatdíszítõ korongokon a mitikus fa alakjának megjelenítése. A bashalmi I. temetõbõl származó szíjvégen a fa csúcsával lefelé mutat, ahogyan gyakran a szibériai sámándobokon és sziklarajzokon látjuk. Igen figyelemre méltó a kétpói csésze külsõ pereme alatt körbefutó leveles-ágas szalagdísz, amelynek középpontjában egy kis fa ábrázolását láthatjuk. A kis fa alakját az egykori mester mintha egyenesen azzal a céllal építette volna be a kompozícióba, hogy a növényi ornamentika értelmét megvilágítsa.. A természetfeletti képességû emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tõle sok tekintetben különbözõ személy. A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán.. A jelenben, így az elõbb leírtak tudatában szükség van a vallásunk újbóli felelevenítésére és gyakorlatára, de ez már a mai korszerûségnek megfelelõ módon és formában. Ez biztosítaná a megmaradt kicsiny magyarság továbbélését és fejlõdését. Mert ne feledjük, nem vagyunk sokan, egy kis nép vagyunk. Olyan nem létezik, hogy 10 millió, ezt csak a hazug médiák és félrevezetések állítják be, jó ha 4-5 millióan vagyunk. Ebben benne van mindenki, még a külföldön élõ magyarok is, akik régebben politikai okokból elmenekültek és elüldözöttek, manapság pedig a szegénység és a munkanélküliség elõl külföldre kivándoroltak is. Azt tudjuk, hogy sok a betelepített, a nagyon kevert, és az érdektelen is, õk nem érzik magukban a szükségességét, mert nem örököltek ilyen géneket, vagy legalább is ilyen genetikai feltöltöttséget. Azonban ez sem baj, már ezek sem olyan nagy bajok manapság, mert egy régi mondás szerint: "Non numerantur, sed poderantur" -- "Nem a mennyiség, hanem a minõség a fontos", azaz, nem számláltatnak, hanem majd megméretettnek..

Szeged, 2011. augusztus 20.

Bíró Csaba