Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A Magyar természetvallásról és a magyarokról

Az õs-magyar természetvallás, más néven pogány vallás, teljesen õsibb és eredetibb bármely más manapság elterjesztett és divatos judeo-keresztény vallási irányzatnál. Jó tudni azt is, hogy vannak még közöttünk magyarnak való emberek, akik nem hagyják elveszni a nagyobb részben már elpusztított, eredeti nemzeti értékeinket, közöttük azt a szépséges, és értékes természet vallást, amit pogány vallásnak is nevezünk, mert ez minden más egyébtõl – ami vallás, vagy hit, különbözik.

A régi már sokszor felvetett kérdés, miért is történtek az események úgy a magyar történelemben, ahogy történtek, és kik voltak azok a személyek, akiket ezzel kapcsolatosan hibáztatni lehet?.. Az én megítélésem szerint minden bajunk, de országunknak is, akkor kezdõdött, amikor az erõszakolt kereszténységet megpróbálták elfogadtatni a néppel, de a nemzettel is.!. A nemzetbõl akkor egy részt, egy puhábbat, gyors megalkuvóvá tettek, õk bizonyára féltették birtokukat és vagyonukat. A népi rész amint tudjuk is, sokáig kitartott, olyan remek magyar emberrel mint a vezérük, Vata, kinek fia is vezérelt pogány lázadást, forradalmat. Az elsõ, és elítélendõ személy Géza nagyfejedelem volt, aki gyalázatos módon térítõ fekete csuhásokat kért a "nagy" Ottó-tól, és bár kemény rendeletek készültek az elfogadtatáshoz, a nép nem kért belõle, és csak nagy sokára sikerült az ezzel kapcsolatos lázadásokat leverni. Ez viszont azt a helyzetet hozta létre, hogy végül is a magyar a „magyar”-ral szembehelyezkedett, és többé már nem állt helyre a régi rend és béke.. Sajnos ez mind a mai napig fennáll, még szûkebb körben, még homogénebbnek nevezhetõ közösségekben is megvan ez az állandó konfliktuskeresés. Még itt is, ezen az oldalon is rengeteg a mindig mindenben csak hibát keresõ, szõrszálhasogató kritikus, a minden mondatot és szót ízekre szedõ hiéna. Pedig nem kellene egyáltalán az, hogy így legyen, hiszen kevesen vagyunk és össze kell tartanunk, ahhoz, hogy fennmaradjunk. Ezért inkább mindenben a pozitív kapcsolódási pontokat kell keresnünk, és nem a negatívakat. Tehát nem Turáni átkot kell egyeseknek emlegetni, hanem az éppen az elõbb leírtakat. A másik személy Vajk, az elõbb említett fia, aki még mélyebbre süllyedt az idegenek által készített posványba, és akinél kiteljesedett a rombolás, a romlasztás teljes mértéke. Pusztíttatta mind az olyan értékeket, ami a múltra emlékeztethetett, mert ez volt az idegenek kedvére való. Ebbõl az kerekedett ki, amit úgy hangoztattak, hogy egy évezreden át védték a nyugati kereszténységet, és a kultúrájukat.. Pedig Magyarország még a középkorban is egy kiemelkedõ és központi ország volt Európában, ahol remek volt a kultúra, a mezõgazdaság, a kézmûvesipar, finomak az ételek és jók a borok. Egy híressé vált középkori mondás is ezt bizonyítja, amely így szólt: "Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" -- "Magyarországon kívül nincs élet, de van élet, csak nem olyan"..

Tehát minden bajunk ott, akkor, a ránk erõltetett, erõszakolt kereszténységgel kezdõdött, amelyet megpróbálták elfogadtatni velünk több-kevesebb sikerrel.. A római katolikus egyház az egyedüli igaznak és csalhatatlannak tartja és mondja is ki magát. A római katolikus dogmákkal sosem volt szabad vitatkozni a történelem folyamán és megkérdõjelezni azokat, mert az illetõt eretnekség vádjával könnyen máglyahalálra ítélték, vagy egyszerûen csak kivégezték. Róma püspökei már az egyház elsõ századaiban is birtokolták azt a lelki hatalmat, amelyet akkor maguknak igényeltek. Szükség volt azonban arra, hogy ennek az állításnak valamiképpen hitelt szerezzenek. A hazugság atyja szívesen szolgált indítvánnyal. A szerzetesek hamis õsi iratokat gyártottak. Azelõtt soha nem hallott zsinati rendeletek kerültek elõ, amelyek szerint a pápának a legrégibb idõktõl kezdve egyetemes érvényû fõ hatalma van. És az igazságot megtagadó egyház mohón kapott ezeken a csalásokon. A római katolikusok már hosszú ideje Jézusnak a Máté által feljegyzett szavaival támasztják alá állításukat, hogy Krisztus utóda Péter, Krisztus Péterben alapozta meg egyházát. Itt ez áll: "Te Péter vagy, én pedig e sziklára fogom építeni a gyülekezetemet. E szavakat még sok helyre fel is vésték, fel is írták: "Tu es Petrus - Te Péter vagy a kõszikla". Pedig valójában Péter sosem volt a római egyház feje, ezt nem bizonyítja semmi. Sem Pál, sem János apostol könyveiben nem szerepel ez, egyikben sem említi, hogy a római gyülekezet lenne a legkiemelkedõbb, és olyan vezetõre sem utal, aki Péter állítólagos utódaként a legfõbb hatalmat gyakorolná. Sem a biblia, sem a történelem nem támasztja alá ezt az állítást, hogy Péter volt a római gyülekezet elsõ püspöke. Még csak az a szó, hogy katolikus, és az sem, hogy pápa nem fordul elõ a bibliában egyetlen egyszer sem, sehol sem. Attól, aki "Jézus Krisztus" földi helytartójának és "Szent Péter utódának" nevezi magát, joggal várhatjuk el, hogy kövesse Krisztus és Péter példáját és tanításait. Ám ez a valóságban sosem volt így. Krisztus és Péter egyaránt becsületes, erkölcsös, jóravaló és mindig önzetlenül segítõ emberek voltak, a Pápák viszont ezt korántsem mondhatták el magukról.. X. Leó pápát egy katolikus enciklopédia így jellemzi: "Belefolyt a politikába, többször is elõnyhöz juttatta a rokonait, ismerõseit, fényûzõ és világi örömöknek hódolt, erkölcstelen volt. VI. Sándor pápát így jellemzik "Egy rendkívül becstelen ember volt, aki visszaélt a hatalmával, egyházi tisztségekkel nyerészkedett és nagyon erkölcstelenül élt". A sor még tovább folytatható, számtalan pápa tett így, akik világibbnál is világiasabb életet éltek, akiknek általában garmadával voltak törvénytelen gyerekeik mindenfelé, ez is korszakonként váltakozva. A római katolikus egyház felfogása szerint Péter alapítója és elsõ püspöke volt a római gyülekezetnek. Ennél fogva a római püspökök Péter utódainak és az egyház fejének hirdették magukat. Az egyházi hatalom mellett az államvezetési hatalmat is maguknak követelték és mindent elkövettek, hogy az államok belsõ élete az õ akaratuk szerint alakuljon. Hosszú évszázadokon keresztül e téren kisebb-nagyobb sikereket értek el. A német királyok nagy Ottó óta nagy hûbér-birtokokat adományoztak a fõpapoknak és õk maguk is nevezték ki ezen egyházi tisztségekre. A pápák viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a fõpapoknak maradjon meg a királytól kapott nagy földbirtokuk, de a kinevezésük egyedül a pápától függjön, vagyis, hogy egy ország hûbéres fõpapjai egy idegen pápakirálynak legyenek engedelmes szolgái. IV. Henrik és VII. Gergely harcában a pápa gyõzött. A pápai hatalom csúcspontját III. Sándor pápa érte el, aki Európa tényleges ura és parancsolója volt, megalázta kora két legnagyobb uralkodóját, I. Barbarossa Frigyes császárt és II. Henrik angol királyt.. Ekkor már nemcsak Péter utódainak, hanem egyenesen Isten és Jézus helytartóinak tekintik magukat. III. Ince mondta: „A pápa kisebb ugyan az Istennél, de nagyobb, mint egy közönséges ember.”. Hivatalos mûködésében büntetlen és csalhatatlan, mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg. Az egyházi és állami hatalom jelképe két kard. A „lelki” kardot az egyház kezeli, a „világi” kardot részben maga is hordozza a pápai államban, részben visszavonásig fejedelmekre bízza.

Az õs-magyar vallásunk állt az õsi és régi tudásból, tapasztalatokból, megfigyelésekbõl, mondákból, nagyban hozzáadódott a gyerekek neveléséhez is, a természet szeretet, a környezet védelme, óvása, tisztán tartása, és egyéb vonatkozásban is.. A magyar mitológia központi, teremtõ istensége az Isten, Öregisten, Atyaisten, Jóisten, vagy Aranyatyácska. Nevei a neki tulajdonított jellemzõket mutatják. Eredeti formájában nem azonos a kereszténység istenfogalmával. A Boldogasszony és a Nagyboldogasszony összetett alakja a magyar mitológiának, eredete, szerepe és értelmezése is más mint a katolikusoknál.. „A magyar õsvallás egyik fontos eleme, az életfa, vagy világfa, számos alakban jelenik meg a X. századi magyar ötvösmûvészet alkotásain. Ez az „égbenyúló fa”, amelyet a XIX–XX. századig megõriztek a magyar népmesék, a néphagyomány és a népmûvészet s a X. századi magyarság hitvilágában is központi szerepet játszott. Aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy a honfoglaló magyarság mûvészetére oly jellemzõ „Palmettás ornamentika” alapeszméje nem más, mint az életfa megjelenítése. Néhány tárgyon oly egyértelmû a fa megjelenítése, hogy ez külön magyarázatot, vagy igazolást sem igényel. Ilyen például a sárospataki áttört nõi hajfonatdíszítõ korongokon a mitikus fa alakjának megjelenítése. A bashalmi I. temetõbõl származó szíjvégen a fa csúcsával lefelé mutat, ahogyan gyakran a szibériai sámándobokon és sziklarajzokon látjuk. Igen figyelemre méltó a kétpói csésze külsõ pereme alatt körbefutó leveles-ágas szalagdísz, amelynek középpontjában egy kis fa ábrázolását láthatjuk. A kis fa alakját az egykori mester mintha egyenesen azzal a céllal építette volna be a kompozícióba, hogy a növényi ornamentika értelmét megvilágítsa.. A természetfeletti képességû emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tõle sok tekintetben különbözõ személy. A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán.. A jelenben, így az elõbb leírtak tudatában szükség van a vallásunk újbóli felelevenítésére és gyakorlatára, de ez már a mai korszerûségnek megfelelõ módon és formában. Ez biztosítaná a megmaradt kicsiny magyarság továbbélését és fejlõdését. Mert ne feledjük, nem vagyunk sokan, egy kis nép vagyunk. Olyan nem létezik, hogy 10 millió, ezt csak a hazug médiák és félrevezetések állítják be, jó ha 4-5 millióan vagyunk. Ebben benne van mindenki, még a külföldön élõ magyarok is, akik régebben politikai okokból elmenekültek és elüldözöttek, manapság pedig a szegénység és a munkanélküliség elõl külföldre kivándoroltak is. Azt tudjuk, hogy sok a betelepített, a nagyon kevert, és az érdektelen is, õk nem érzik magukban a szükségességét, mert nem örököltek ilyen géneket, vagy legalább is ilyen genetikai feltöltöttséget. Azonban ez sem baj, már ezek sem olyan nagy bajok manapság, mert egy régi mondás szerint: "Non numerantur, sed poderantur" -- "Nem a mennyiség, hanem a minõség a fontos", azaz, nem számláltatnak, hanem majd megméretettnek..

Szeged, 2011. augusztus 20.

Bíró Csaba

Hozzaszolasok

1213 #31 1213
- 2011. August 20. 20:38:52
A szkíták egészen biztosan tudtak róla, hogy hamarosan a vaskorszak sötétségével kell szembenéznie az emberiségnek. Mivel õk tudták magukról, hogy minden népek õsei, felelõsséget éreztek és vállaltak az egész emberi fajért. Fel kellett készíteniük õket a sötétség korszakára.
2000 évvel ezelõtt a tehát elvetettek egy erkölcsi, eszmei magot. Elküldték(?) Jézust a legkomolyabban leromlott erkölcsiségû embercsoportok lakhelyeire. Annyira nem lehettek naivak, hogy bíztak volna ezek megjavulásában, viszont a sötétség koráról nyilván tudták, hogy a sötét erõk fognak benne megerõsödni. Ezért kellett a legerkölcstelenebb csoport tagjai között elhinteni az erkölcsi magot. Késõbb ez a csoport lesz a vaskorszak valódi uralkodója, ezt tudták, tudniuk kellett.
A mag egy ideig lappangott, bújkált, de idõvel megjelentek az elsõ hajtások és - bár eltorzult formában - kezdett megerõsödni a növény.
Ezer évvel késõbb egy újabb magot ültetett a szkíta tudás. Kellett egy nép, egy nemzet, amely végig megõrzi az isteni fényt a sötét évezredeken keresztül. Majd az idõ eljövetelekor újra felfedi teljes valójában. Ezt azonban nem lehetett úgy megvalósítani, hogy a fény töretlenül, büszkén tündököljön ezekben az években, mert a sötétség erõi nem nyugodtak volna, amíg az utolsó szikráját is el nem tapossák. A körülmények a gonoszoknak kedveznek mindenben. El kellett tehát rejteni Isten fényét, mindaddig rejtõzködõ parázsként megõrizni, amíg el nem jön az idõ ahhoz, hogy újra teljes pompájában ragyoghasson. A fény elrejtésének küldetését végezte el István. Ennek szükségességét nem lehet józan ésszel tagadni.
A vaskorszak utolsó hónapjait éljük. Közhely, - de, mint minden közhely ez is alapigazság - hogy hajnal elõtt a legsûrûbb a sötétség. Már nagyon sokat tudunk õsi történelmünkrõl - ahhoz képest, hogy mennyien, milyen sok idõn át és milyen igyekezettel tüntették el bizonyítékait, gyártották a hamis "hagyatékokat" és tagadták le a mégis elõkerülõ igaz jeleket. Nem kell tehát csodálkozni, hogy miért állítják be Istvánt ennyire negatívan. Tudjuk, hogy kiknek az érdeke, tudjuk, hogy kik elõl rejtette el István a fényt, hogy ne férhessenek közvetlenül hozzá. De azt is tudnunk kell, hogy ezt õk is tudják, hiszen õstörténelmünk bizonyítékairól is õk szereztek elõször tudomást - így intézték, éppen azért, hogy kedvükre manipulálhassák, hamisíthassák, tüntethessék el a hagyatékait. Ezek tudatában gondolhatnánk, hogy mennyire gyûlölik Istvánt, aki kivette a kezükbõl a fény eltiprásának lehetõségét. Mégis sokan közülünk felülnek a ravasz manipulációnak.
Hiszem, hogy nem kell már sokat várnunk és meg fogjuk kapni a tudást. Az isteni fény újra ereje teljében fog ragyogni. Nem lesz ingyen! A sötétség fattyai az utolsó lehelletükig küzdeni fognak ellene, hiába lesz percrõl percre nyilvánvalóbb, hogy leáldozott az õ idejük és nincs esélyük a gyõzelemre.

2000 évvel ezelõtt Jézus és az õ kálváriája, majd 1000 évvel ezelõtt kezdõdõen Magyarország és kálváriája. Vajon erõltetett volna párhuzamot keresni - és bizony találni - Isten fiának és ennek az országnak az életútja között? Én nem találom annak.

Így látom a dolgokat. Szándékosan nem írtam és nem hivatkoztam dátumokra, vagy történelmi eseményekre. Ugyanis nagy vonalakban szinte teljesen mindegy, hogy idõnként merre kanyargott a történelem folyása. A fõ irány pedig ez.

Az Öregisten áldjon minden magyar embert!
2719 #32 2719
- 2011. August 20. 22:10:49
Tudom jól, hogy az országunk, a világ nagy bajban van: széthitelezték. Itt mindenki tudja ezt. De kell ezért "magyarkodnunk", kiemelni az õseink kultúráját? Persze nagyon fontosnak tartom a múlt igaz történetét, de miért kell azt képzelni, hogy az én népem különleges? Ez csak egy tudatlanságból fakadó, naiv gondolat! Mert ezen a bolygón nincs különleges! Minden és mindenki csak kiválasztott a maga nemében, hogy kiszolgálja az egységet, ha tetszik, ha nem.

Kereszténység és Jézus(om)!
Állandóan csak idáig süllyedünk, mélyebbre nem lehetne? Mindenki elfelejti, hogy i.e. a 2. évezred közepe táján nomád népek, pontosabban a hettiták vándoroltak Egyiptom felé. A nomád népek ugye egyistenhitûek, mert állandó vándorlásban vannak a legelõváltások miatt, ezért egyfajta "ígéret földje" felé sodródnak állandóan. Szóval bevitték az egyistenhitüket Egyiptomba, és ugye ott Ekhnaton fáraót bepalizták vele rendesen -> õskereszténység -> kereszténység. Megjegyezném, hogy ekkortájt értek el Indiába az árják is, akik szintén bevitték egyistenhitüket -> brahmanizmus -> buddhizmus. Mert a vándorló ember csak egy dologra összpontosít, elérni a célt, míg a letelepedett ember érdeklõdése oly sokrétû.

Én nem vagyok túlmûvelve, mint ti, nekem tizedannyi is elég, hogy lássam a megoldást, épp ezért fog nektek gyerekesen hangzani képletem a jelenlegi, nagyon csúnya helyzet megoldására: Egyszerûen nem menni be holnap dolgozni! Se holnapután, se azután! Nyavalyogtok itt, hogy omoljunk már össze. Hát omoljunk!

A "pogánysághoz" meg felejtsétek el, hogy visszatértek. Csakis az egységbe vetett hit létezhet egy mai ember elméjében. Aki vissza akar térni a természethez, az ismét állati szintre alacsonyodik. Az igaz ember csak megérti a természetet, megvan a képessége, hogy bármikor azonosulhasson vele.

Folze voltam, egy ember, aki természetesen nem dolgozik ebben a jelenlegi, nagyon csúnya világban. Munkát persze végzek a ház körül: õsszel majd ásom fel a kertet.

Minden jót...
1669 #33 1669
- 2011. August 21. 05:36:09
Folze ha akarod ha nem te is a természet része vagy.
A felsõbbrendûségbõl adódóan csak felemelkedni lehet a természethez. Aki elveszti a kapcsolatát a természettel elveszti a Teremtõvel, és egy mesterségesen létrehozott valóságban vergõdve éli le földi létét. Az állatvilág szintjét nem becsülném le, bár láttam már az emberek által mesterséges fényen táplálékon nevelt jószágot bambán állva a természetes világban. A fény és a természetes táplálék ismerete nélkül életképtelennek tûnt.
Mi emberek is ezen az úton haladunk és ha nem "sûlyedünk" gyorsan vissza a természethez a valós világban elveszettek és életre alkalmatlanok leszünk!

"Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az õsemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra, és meztelenül térsz belõle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a tied, amit a bõröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erõs. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja fõzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipõje és egy szobája, amit otthonának érez."

Wass Albert
3413 #34 3413
- 2011. August 21. 09:55:29
Szent István leleplezése:

" Szent István (Vajk) és Gesela !
Szent István az IDEGENEK fogságában, az IDEGENEK foglya !
Ádáz harc folyik Szent Istvánnal kapcsolatban, de a TÖRTÉNELMÜNK meghamisítása tény! Igaz, nehéz belenyugodni abba, hogy a testben lélekben és szellemben erõs, magas mûveltségû ÁRPÁDHÁZI fejedelem, majd király - akinek az édesapja Gecsõ ( Géza ) nagyfejedelem már felvette a nyugati " kereszténységet, akinek az édesanyja Sarolt, már felvette a KELETI kereszténységet – hogy saját elhatározása alapján kényszerítette volna annyi vérrel NÉPÉT a -nyugati- kereszténységbe akkor, és amikor abban az idõben a Pápát még a KELETI keresztények is a KRISZTUSI egyházak fejének ismerték el ! Egyetlen elõde sem fordította a kardot népe ellen. Miért tette volna Õ ?! Szent István korát nem lehet..........."

http://solyomszarnyan.com/cms/news.php?readmore=19 + kommentek

solyomszarnyan.com/cms/images/news/szentkorona.jpg
1496 #35 1496
- 2011. August 21. 10:06:40
Trix! Köszönöm az írásodat, valami hasonlóképpen érzem én is a lényeget...!
670 #36 670
- 2011. August 21. 10:18:33
Ez az idióta badinyi könyvbõl vett idézet maga a fertõ és káros de borzalmasan.
Dr. Varga Tibor már évekkel ezelõtt elemezte.
Én csak egyet kérdezek vegyétek elõ badinyi köcsög kis rémtörténetét és mutassatok a könyvben egyetlen egy olyan oldalt ahol fölsorol bármilyen hivatkozási pontot hogy honnan szedte ezt az agyrémet a büdös kis zsidóbérenc badinyi.
Ja hogy nincs ilyen mert itt tartom a kezemben a kis köcsög könyvét és hiába lapozom nem találom.
Úgy beállítani Szent Istvánt hogy egy gyáva apagyilkos, aki ráadásul ahhoz is gyáva hogy maga végezze el az apagyilkosságot most erre mit mondjak. Talán azt hogy badinyi kis zsidócsicska fusson de gyorsan ha itt változás lesz meg az is aki ezt a hazudozó zsidócsicskát reklámozza.
9 #37 9
- 2011. August 21. 10:39:09
Dr. Badiny Jós Ferenc egyetemi tanár 2007. március 10-én, életének 97. évében visszaadta lelkét a ...
670 #38 670
- 2011. August 21. 10:42:49
Akkor majd kiforgatom a sírját és bele[khmm] a koponyájába.
2 #39 Olvaso
- 2011. August 21. 11:01:55
Janó, csak módjával! Ez az egész téma megérdemli az óvatos megközelítést, viszont, ha van egy terved a vatikáni levéltárba bejutásra és ott csemegézésre, akkor szerintem ez a téma is könnyen bizonyítható és vitán felüli lesz. Én már gyanítom, hogy nagy turpisságok vannak ott is, de egyelõre én 'csak" közvetíteni akarom az infót és nem pedig forrásjegyzék lenni.
670 #40 670
- 2011. August 21. 11:15:28
Forrásjegyzék nélkül minden csak scifi.
De nem rólad van szó hanem a sólyomszárnyán honlapon lévõ linken olvasható badinyi jos agyrémeirõl.
És nem közelítünk Szent Istvánhoz óvatosan mert nem vagyunk olyan hülyék hogy egy ezeréves népi emlékezetet és szeretetet minden ökör agymenése folytán a sutba dobunk.
Ez a megosztás hogy István vagy Koppány a 80-as évek Acéli mocska mert már akkor elvettették a jövõre nézve a megosztást, hogy válasszatok.
És nem kell nekünk a pápai levéltár után ácsingózni mert anélkül is hozzá lehet jutni hiteles információkhoz.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
657,198 egyedi latogato