Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hungaricum

A hajnal a buszon ért. Prága, majd Brno, Pozsony, Gyõr és végül Budapest. Újra az otthoni levegõ. Kicsit fura újra érteni minden szót, minden gesztust, de valahogy érzem legbelül: idegen vagyok, de mégis otthon.

Belépek egy kis szórakozóhelyre, a pultos épp a kiadóablakot sikálja, odasétálok és csendesen, de jól érthetõen köszönök. A lány félvállról oda dob egy hellót, majd sikál tovább. Csatlakozik egy barátnõje és eléggé hangoskodva beszélgetik a tegnap estét, és hogy Alekosz így, Való világ úgy. Figyelem felkeltésbõl megköszörültem torkom, és hogy leessen a tantusz újra köszöntem. A pultos lány nagy sóhajjal letette a szebb napokat látott rongyot, majd egy kicsit agresszív beütéssel hangjában megkérdezte: mit adhatok. Kávét kértem, tejjel, és 2dl Colát. Megkapom az italokat, természetesen a számla kíséretében. 650 Ft leteszem az ezrest és várok. A lány bekasszázza, a pénzt majd megy tovább sikálni. Finoman jelezvén a hölgy felé, várnám a visszajáróm, ö tettetett meglepetéssel, kinyitja a kasszát, motyog valami bocsánatfélét, és vissza ad 250 Ft-ot. A százas miatt már nem szóltam, csak sóhajtottam: itthon vagyok.

Irány a Keleti pályaudvar, metró, kis séta. A keleti elõtt 3, igen derekasan megtermett rendõr várakozik, járõrök. Megállok rágyújtani, a rendõrök egyike kiszúr magának és figyeli minden mozdulatom. Rámosolygok és szívom tovább a cigarettámat nyugalommal, és tettetett érdektelenséggel nézelõdök a jövõ menõ sokaságban. Megfáradt arcú emberek hömpölyögnek ki-ki a saját gondolataiba mélyedve igyekszik célja felé. Majd hirtelen az egyik derék rendõrünk int a feltehetõen felettese felé, hisz a Metro lejáratban egy bûnözõ, egy népellenség KOLDULNI MER! Rendünk bátor õrei mind a hárman odalépnek, igazoltatják a szerencsétlen nyomorultat, akinek minden ingósága, egy Spar–os nylon zacskóban felelhetõ. Szó szót követ, majd megegyeznek 6000 Ft birságban.
Mindeközben a rendõrök háta mögött kb. 15-20 méterrel (a keleti elõtti buszmegállóban) egy vezetõi képességekkel nem nagyon megáldott hölgy, 30 méteren kb. 25 KRESZ szabályt megsértve végül is beleütközik egy a lámpánál várakozó autóba. Rendõreinknek sem a csattanásra, sem azt, azt követõ perpatvarra a szemük sem rebben, hiszen õk intézkednek, és kell három rendõr egy 60 év körüli koldus megalázásában. Itt megjegyezném, arról lehet vitázni miért nincstelen, miért szorult a perifériára, de a tény, tény marad, nem azért koldul, mert van pénze akár enni, akár inni, vagy ki tudja, mire kéreget. Ezen rendõri intézkedés közel 25 percet vett igénybe, s mikor átadták a csekkeket, elindultak a koccanás felé, majd miután szemrevételezték az autókat, egy kérdést tettek fel a károsultnak, majd igenültség és düh volt a férfi szemében, s bár a válaszát nem hallottam, a rendõrök sarkon fordultak és elmentek.

Keleti. A vonatom épphogy csak elérem, de élvezem a fárasztó út minden percét, hisz az otthonom, a szülõvárosom felé igyekszem.
Elindulunk, egy rokonszenves kalauz, igen udvariasan kéri a menetjegyemet, majd kis csevegés, udvarias elválás. Kilépek az utazótérbõl és a mellékhelyiség felé veszem az irányt, meglepetés(!) a WC tiszta és használható. Dolgom végeztével visszalépek a helyemre, és a vonat mintha megérezte volna mindezt, lassítani kezdett. zsibongás, felszállás, népes kis család , de nem lépnek be az utastérbe, az ajtónál várakoznak, és épp azt beszélik hogyan verjék át a „kallert”. „ megálló és a család elhagyja a jármûvet. Újra a toalett felé veszem az irányt, belépek.

Elképesztõ látvány tárul elém. A nem is olyan régen tisztának és használhatónak titulált mellékhelyiségben egy tájkép fogad csata után. A WC teletömködve csomagolópapírral, frissen összefirkált falak, a napraforgómag szétköpködve, cigarettacsikkek, üdítõs flakonok. megkerestem a kalauzt, és jelentettem, amit találtam.
Vegyes érzelmekkel az arcán méregeti azt, amit normális ember gyomra nem igazán venne be. Rám néz, majd szomorkásan annyit mond:” mit tehetnénk? ez van , s ha szólni merünk, utána retteghetünk. „majd szól egy kollégájának, és valamennyire használhatóvá teszik a toalettet.

A vonat lassít, már érzem az egri levegõt, a fûszeres illatokat, s a rég nem látott táj feledteti kis idõre azon kellemetlenségek sorát, amelyek kíséretében eljutottam haza. Esteledik, s épphogy csak lezuhanyoztam már pezsgett is a vérem, hogy újra a szülõvárosom utcáit róhassam. Felhívtam pár barátom, és elõször velük találkoztam, egy régen nem látott kis lakásban, mely olyan sok emléket és vidám percet õriz. Éjfél, „na, kapjuk a nyakunkba a várost” felkiáltással, a jó kis pálinka elfogyasztása miatt érzett hévvel, elindulunk. Szombat hajnal. Meglepetésemre a tolongó kisváros utcái üresek, a régi szórakozóhelyeink, szinte konganak az ürességtõl, csak a helyi disco elõtt ténfereg néhány részeg tini. A régi helyek régi arcok, új panaszok. „nincs pénze az embereknek, már mindenki befásult, szinte alig járnak szórakozni.” ilyen és ehhez hasonló panaszok mindenhonnan. Szomorúan konstatáltam, hogy a beígért változás eljött ugyan, csak épp azt felejtették elmondani: Minden rosszabb lesz. Szüleimmel, szinte minden hétvégén elmehettünk étterembe enni, persze nem bélszint vagy osztrigát, de egy-egy jó brassói, vagy Jókai bableves, és somlói. Most? Ételfutár, napi 300 Ft, egy leves és valami föltel, napi egyszeri étkezés, a nyugdíjasoknál fûtetlen lakás, és természetesen kongó élelmiszer boltok. Áru van ugyan, csak vásárló nincs. Az a kevéske ami van, épp csak a fennmaradáshoz elég. Ez lenne hát a nagy forradalom? Ez lenne az Új Magyarország? Amig Cruislerekkel, és Audikkal furikáznak az „alkotmányozó” honatyák (akik nem alkotmányoznak, kivonulnak, de a fizetésük megkapják persze. Kérdem, melyik melós kapja meg a bérét, ha szól a fõnökének: „ebben a munkafolyamatban nem vagyok hajlandó részt venni „és elmegy?). Amikor egy millió forint csak a jármû fenntartása, amikor 2-3 helyrõl veszik fel a fizetésüket, a érdembeli munkavégzés nincs, eközben a nyugdíjasok, idõsek , a szociális háló szélére kerülnek, és lassan ellehetetlenedik az életük, fûtés nélküli lakásban kell élni, s választani kell a gyógyszert vegye meg vagy egyen. Amikor a rendõrség a segítõket vegzálja és nem azt aki bûnös, akkor én már csak keserûen mosolygok. Az új rend lett a hungaricum, nem a Boci csoki, a Túró Rudi. Ezeket már eladtuk.
A lelkünket is.

By: Smokedcat

Hozzaszolasok

1496 #61 1496
- 2011. April 24. 09:23:37
Gabi!
Lehet minden írást úgy kezelni, hogy elolvasom, elgondolkozom rajta, és elteszem az emlékeimbe. Mindennel gazdagodunk...
Hogy én mit tudnék írni gyermekkorom színhelyérõl, a fõvárosról, hogy mivé lett, és mi minden, ami hiányzik, mert ELVESZETT a számunkra, ennél hosszabb értekezést írnék.
Nem teszem, mert leírva még fájóbb lenne...
De mindez igaz az egész országra, és a benne élõ emberekre. Ma már derûs embereket alig látsz..
A vonatról is van kellõ számú élményem, az évtizedek során sokat utaztam, amíg édesanyám élt...
Ma a vonaton sem szólnak az emberek egymáshoz, régebben volt, hogy alig vettük észre az út hosszát, mert beszélgettünk.
Nem kell ehhez külföldrõl hazajönni...

Az pedig, ha a Jóbikot valaki úgy minõsíti, hogy az ígéreteiket teljesítik, az még keveset ért a mai viszonyokból.
Valóban sokat kell olvasni, figyelni, és megérteni.
Nem a cicás mellény, és az egyenruha fogja megoldani az életünket...


Nem vagyok biztos abban, hogy mindez HUNGARIKUM!
Szerintem bármely más európai ország idegenbõl hazalátogató polgára írhat ilyeneket!
1207 #62 1207
- 2011. April 24. 09:35:54
Kedves Arany!
Látom nem csak én gondolkodom a gyerek vagy fiatalkori, akkori körülményeken és a mostaniakon.
Abban is egyetértek nem csak hazai viszonyokban található ez meg, biztos külföldön is másképp alakultak romlottak a körülmények, itt most nem az anyagiakra gondolok.
Én arra a végkövetkeztetésre jutottam, a globalisták az okozói a mai körülményeknek, szinte világszinten. Ez is a terv része! Valamit nagyon elakarnak érni, talán sejtjük is hogy mit?!
3183 #63 3183
- 2011. April 24. 10:25:09
Kellemes Húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Végig olvastam a kommenteket, és legyek én a korlátolt de vannak dolgok amiket nem igazán értek. Ha valaki külföldön van az miért kerül azonnal az áruló vagy az okostojás kategóriába? A másik. Végig olvastam ujra hsz-eket. Mindenki beszól nekem , fikázza a pártokat stb. Egyetlen olyan hozzászólás nem volt ami a megoldást , vagy az arra felé vezetö utat mutatná meg.Imre is azt irta , túl kicsiben gondolkodom. Lehet hogy igy van , de ettöl függetlenül nem tartom opcionak és sci-fi izü , hogy irtsunk ki minden zsidót mert ök tehetnek mindenröl stb stb.Nem állitom hogy nem a zsidók miatt van, sött tudjuk hogy vásárolják fel a földet stb. Azt sem tartom opciónak , hogy nem mennek el az emberek szavazni. Vagdalkozásból sokatoknak 5*. Na de hol a megoldás , az ésszerüités, vagy az "öljünk meg minden cionista árulót, dögöljetek zsidók" -nál megáll a dolog?Az hogy én akár a Jobbikrol, akár bármilyen pártról hogyan és milyen formában írok, ( mert-ugye nem látom át a globális zsidóhálót amibe az ország került s legyen ez az én szegénységi bizonyitványom) az az én aktuális véleményem tükrözi, amit épp helyesnek gondolok, ÉN. Nem provokáció, nem valami titkos összeesküvéses felméréses okoskodás. Próbálok rátalálni arra az útra ami számomra és az én értékrendemnek a megfelelõ.Nem a mások véleményét teszem magamévá, nem akarom hogy megmondják mit gondoljak, majd én végig gondolom , levonom a konzekvenciát, és esetleg cselekszem belátásomnak megfelelõen.De mind ehhez információ kell, ha bemész a boltba és megkérdezed mennyi a kefir, erre az eladó elküld az anyádba, attól még nem tudod meg a kefir árát.Ha jol emlékszem Angelika irta, hogy az orvosok kimennek stb...Nos igen, de nem csak az orvosok mennek ki, pedagogusok,autoszerelök,víz,gáz szerelök, és boldogulnak ahogy tudnak.Mert otthon nem tudnak és a helyzet egyre rosszabb. Nagyon sok Magyarral tartom idekint a kapcsolatot akik szügségböl jöttek ki, és a hátuk közepére nem kivánják az egészet de tudják hogy az otthoni fizetésükböl nem tudnák eltartani a családjukat.Az hogy néhányotok ezt árulásnak véli legyen, de ha nekem választanom kell ( mint ahogy kellett) hogy a családom, és azon értékeink amikért a szüleim és én is megdolgoztunk megmaradjon olyan áron hogy közben leköpködnek a honfitársnak nevezett valakik, akiknek fogalmuk sincs arrol milyen külföldön élö magyarnak lenni, inkább köpködjenek! Sajnos sokszor idekint is magyar magyarnak farkasa.Egy hszz ben olvastam hogy pénzért segit magyar a magyarnak, ami sajnos igaz. Van egy cég, aki szállást munkát ,segitséget igér , és csak behuzza az embereket, sikerült majd egy évig tölük bérelni egy lakolukat 600 fontért havonta, ahol a bokánkig gázoltunk a párommal a szarban szó szerint, és se szerelöt se semmit nem segitettek.Ellentétbn otthon van egy kétszobás lakásom ahol effektive kiskirályként élhetnék, csak épen a vendéglátos fizetésböl nem tudnám fenntartani. Ez csak egy példa.A másik. Soha senkit nem néztem le a munkája miatt, engem arra tanitottak , hogy a munka nem szégyen.Legyen az bármi.A talponállos kislányokat sem azért nézem le mert minimál bérért kotorja az alkeszek után a mocskot, hanem azért irtam keserü szájizzel, mert ha már elvállalsz valamit, csináld tudásod szerint. Nem 5*os kiszolgálást vártam föleg nem a népligetnél, de ha a vásárló, vagy vendég, bemegy, tessék már csinálni azt amiért ott vagyunk.UE a praktiker vagy nagyobb áruházak, ahol a szinte semmiért dolgoznak az emberek, de sehol nem találsz egy eladót ha kell.Idekint sem dobálják a pénzt az emberek után, csak itt az a politika , hogy vagy csinálod és a legjobb tudásod szerint ,rgo haladhatsz is, vagy akkor szega, mert van más aki ennyiért megcsinálja jobban.
Janipapa mindenhol felvállalom a nevem, itt is a blogomon is.
Tisztelettel: Török Gábor, smokedcat
1496 #64 1496
- 2011. April 24. 10:55:42
Smoked Cat!

Leírtad azt, ami a lényeg!

Olvasd el, és gondold végig, mit is írsz ezzel?

Ha élni akarsz, és pénzt keresni, akkor menj külföldre, ha másnak a négere vagy, akkor is többet kapsz, mint itthon.
Mindezt azért, hogy az itthon már megszerzett javaidat fenn tudd tartani.
Szóval miért is? A pénzért!!!
Csak azért! Lenyeled a megaláztatást is, ha éppen az jut osztályrészedül...
mit gondolsz, miért és kik csinálják a pénzért való lehetõséget a kintléthez???

Ugyanazok intézik, mint akik az itthoni "jólétünket"! Nem magyarok, mert üzlet az üzlet. Elhúzzák a mézesmadzagot, és kilöknek a sz@rba...

Hogy kimennek a pedagógusok, orvosok, meg aki teheti?
Tanultak a mi pénzünkön, de a jövedelem nem megfelelõ? Kinek az ebben az országban? A politikusoknak, és a holdudvaruknak, meg a rabló pénzembereknek!

Vagy mit kellene tenni a magyarnak? Fogjuk a batyuinkat mindahányan, és menjünk világgá, mert állítólag ott még a szegény is jobban él?
Hagyjuk itt a Kárpát-medencét azoknak, akiknek már ezer évek óta fáj rá a foguk?

Vagy maradjon itt néhány õrzõ, és ti meg hazalátogattok? Leszólni a jelent?

Megoldást hallani mástól nem fogsz, csak magadnak adhatsz választ. Te a megoldást az ingázásban találtad meg, ami addig fog csak tartani, amíg lesz KIÉRT hazajönni!

Olvasd el a Cion Bölcseinek Jegyzõkönyvét, és rá fogsz jönni, hogy nincs összeesküvés elmélet, csak összeesküvés, több megoldást tartva a tûzben folyamatosan.
Most éppen a cigány-magyar konfliktus...
A magyar szerintük rasszista, a cigány meg sajnálandó megélhetési...
Pedig nincs más csak bûn, vagy tisztesség.
Tisztességesen, erkölcsösen senki nem bûnözõ. Fajra, vallásra tekintet nélkül!

Olvass utána, hogy kik és hogyan robbantották ki a Francia Forradalmat, mi történt Magyarországon 1919-ben a dicsõ tanácsköztársaság alatt és elõtt, még 1848 kirobbanása is manipulált volt, a nemzetiségeket ellenünk hangolták, mint teszik most a cigánysággal.

Nézz körül a világban, hol van nyugalom és béke ott, ahol pártokrácia van, meg demokrácia. Olyan, mintha a nyúlnak és az oroszlánnak ugyanannyit érne a szavazata... És mert sok a nyúl, csak kellõ mennyiségû füvet kell nekik adni, és máris meg van a többség!

A megoldás összetett, de TUDAT és HIT nélkül az sem fog menni!
Az anyagiak pedig múlandók...
Senki nem gondolta Devecserben és környékén, hogy életek munkája pillanatok alatt semmivé lesz...

A lelkedet, ha vigyázol rá, senki nem tudja elvenni!
Az összes többit igen!
3183 #65 3183
- 2011. April 24. 10:59:21
Kedves Kerecsen.
Nem voltam jobbik szavazó. Rgo a szemedben csak akkor lennék ember ha otthon maradok és végig nézem ahogy az anyám meghal, és eluszik a lakás. Vagy akkor ha most összepakolok 5kg c4et és megyek a stanford hilli zsidokhoz robbantani.. Értem ez elmés megoldás, akkor inkább maradok konzumidiota mert nem kivánok látványosan szenvedni, és innen ahonnan tudok figyelni olvasni és tanulni , segiteni szándékozom azokat a barátaimat , akik hasonlo szarban vannak mint a nagytöbbség.
2542 #66 2542
- 2011. April 24. 11:11:56
Hé macska. Tudod mire gondoltam? El kellene engedni téged egy 8 sávos autópályán és ha áttérsz a túloldalra akkor a következõ állomás egy agárverseny, Hátha a lábad is olyan gyorsan pörög mint az eszed.
1425 #67 1425
- 2011. April 24. 11:12:05
Kerecsen,

sajnos ez van, milliok kenyszerulnek elhagyni az orszagot, a megelhetes miatt. A megoldast tudjuk, arab tor, netan puska, sajnos, mikor sajat fajtad takony gerincu, patkany, es kb. 10%-a, vagy kevesebb kaphato ilyesmire, akkor meg mit csinalj? Most derulnek ki, komoly adatok, besugokrol, es sajnos, nagyon sajnos a csaladunkban is van ilyen...ilyenkor mit csinalj? Az az ember anno elarulta sajat fajtajat, eggyuttmukodott a satani rendszerrel, gondolod, hogy a feletteset, aki a jo munkahelyet, fizetest, nyaralast biztositotta, megnyuvassza? Egy nagy loszart! Ha szervezodne is valami, tele lenne aruloval...ez a fajdalom, ezert nem haladunk az egyrol a kettore! NINCS KIVEL! Ha hiszed, ha nem, Erdelyben hany fiatal isteniti a liberalizmust...hihetetlen! Na, tudod mit, akkor elvezzek, ha tetszik! Az is nehez lepes, azoknak, akik nem dolgoztak felso korokben, kulonbseget tenni karvalyorru meg nem karvalyorru kozott! Az is nagy feladat, korvonalazni az ellenseget! Sokszor a kigyo mellettunk van, csak nem latjuk....Melyiknek ugorj, melyiknek vagd el a nyakat? Mert szerintem az eroforrasokat is nagyon esszeruen kell menedzselni, oda kell figyelni, ha odarittyentesz, jo helyre talajon a lovedek....
1425 #68 1425
- 2011. April 24. 11:14:24
Ez az egesz olyan kezd lenni, mint a III. stadiumu rak...szinte nincs ep sejt a nemzet testten, ugy korbeszotte ez a karvalyorruak altal gerjesztett betegseg...
272 #69 272
- 2011. April 24. 11:23:54
Hinnye!
Mirõl is vitatkoztok ti itt?
........
Megvan! A NASSEMMIRÕL!
Grin
Hajrá!
pompom
1425 #70 1425
- 2011. April 24. 11:34:42
Sajnos mar mindenhol rabszolga vagy, elj akar Magyarorszagon, vagy Angliaban, sajnos, ez van! Legalabbis, egyelore! Az a szerencsenk, mashol is forrongnak a zsidok ellen, talan tobb orszaggal osszefogva, meg lehetne valamit tenni! 100% akarmit csinalsz, barhol, a karvalyorru elvezi a munkad hasznat!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,417 egyedi latogato