Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

WikiLeaks: amerika szerint veszélybe került az amerikai népnek dolgozók élete

Putyin rákérdezett, hogy ugyan miért kellett õrizetbe venni a honlap alapítóját? Valami gond van?
Az amerikai igazságügyi miniszter, Eric Holder bejelentette: "jelentõs" intézkedéseket rendelt el a titkos hivatalos iratok kiszivárogtatására szakosodott WikiLeaks portál ellen folyó büntetõjogi vizsgálattal kapcsolatban.

"Az Egyesült Államok nemzetbiztonsága veszélybe került. Veszélybe került olyanok élete, akik az amerikai népnek dolgoznak. Az amerikai nép maga is veszélybe került ezáltal az arrogáns, megfontolatlan és semmiképp sem hasznos akciók révén. Mindent megteszünk, amit csak tudunk" - mondta Holden.
A bejelentés azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Svájcban a PostFinace bank befagyasztotta a WikiLeaks alapítója, Julian Assange folyószámláját, a londoni rendõrség, a Scotland Yard pedig közölte, hogy kész letartóztatni az ausztrál állampolgárságú újságírót. Svédország a múlt hónapban nemi erõszak vádja miatt letartóztatási parancsot adott ki Assange ellen, aminek nyomán az Interpol körözést bocsátott ki.
Holder kitért az elõl, hogy kifejtse a "jelentõs" intézkedések mibenlétét, de a CNN meg nem nevezett forrásokra azt jelentette, hogy Assange-t hamarosan õrizetbe fogják venni. Az igazságügyi miniszter kitért annak megválaszolása elõl, hogy az amerikai kormánynak módjában áll-e megszüntettetni a WikiLeaks portált.
A tárcavezetõ ugyanakkor rámutatott, hogy az amerikai kormány a médiában megjelent vélekedésekkel ellentétben nemcsak az 1917-es kémkedés ellen hozott törvény alapján kíván fellépni Assange ellen. A jogszabály tiltja a katonai mûveletek akadályozását.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

74 #1 74
- 2010. December 11. 14:53:17
Sziasztok!

Tudjátok én mindent kétkedéssel fogadok -ebben az ügyben laikus vagyok hadtudománnyal nem rendelkezem fõiskolára se m végeztem így maradok megérzéseimnél, eddig a is mûködtek a "kém" társaságok minden országnak van - szerintem olyan titkosak és titkon tartják pláne azon adatokat melyek kompromittálóak, hogy azt csak az ott dolgozó fér hozzá - akirõl szó van aki az oldal üzemelteti úgy tudom nem volt titkos szolga - akkor felmerül a kérdés kitõl és hogyan kapta - vagy egyáltalán csak blöff - választ adni nem tudok - de elképzelhetõ, hogy egy újabb trükknek vagyunk szem és fül tanúi...

szeretettel: spartakusz...

ui:minden esetre felcsigázva követem az eseményeket...
482 #2 482
- 2010. December 11. 16:26:29
"amerika szerint "??? - miert ? ki az az amerika ? - Hillary Clinton ? - vagy vannak tobben is ???
2642 #3 2642
- 2010. December 11. 18:59:24
engem ez Öszödre emlékeztetWink
-viszont azt még a hü..e is látja hogy ezekután sokkal jobban fogják ellenörizni a netet és a felhasználók gépeit(ahogy ezidáig is)-de nyugi ez mind csak a mi érdekünkben történik :)-az hogy nyilvánosan támadják Julian Assange-az elég magyarázat arra hogy ez csak 1 kiszivárogtatás volt:P:Cool, az meg pláne hogy meg is jelenik, ott van pl Gary McKinnon -angliából aki sokkal érdekesebb doldokat piszkált meg unatkozó rendszergazdaként :D de azt valahogy senki se hozta le....
ha valakit érdekelne:
http://www.youtube.com/watch?v=_fNsah-0vpY
402 #4 402
- 2010. December 11. 19:23:12
a vikiluka is egy elterelõ oldal.
amíg a sok érdektelen jelentést boncolgatja a nép addig se foglalkozik az igazán fontos dolgokkal.
No nem olvastam minden feltett iratot, de párba belekukkantottam és az állam a helyén maradt.
2740 #5 2740
- 2010. December 11. 23:41:47
Szerintem ez egy "informatikai 911". Így jogalapot próbálnak majd összeeszkábálni egy esetleges középtávon egy internet-cenzúrát, azzal az ürüggyel, hogy: jujjuj az inormációáramlás korlátlan volta veszélyes (sic). Persze, számukra Az okozat pedig: a mifélénket elhallgattatni.

Remélem, hogy errõl már lekéstek.
1334 #6 1334
- 2010. December 12. 03:33:58
Ez mekkora faxsag..Az amcsi dolgozo retegnek mar regen lottek..Baxhatjak, de nagy ivben..En nem hiszem el ezt a wiki liikes hulyeseget..Elobujt a nyuszi a bokorbol egy feherhaju angol zsido testbol megint..Gondolkozzatok mar 1 kicsit..ha valaki kimondja a szintiszta igazsagot azt mar holnap az utkaparo meri le,hogy mekkora pozdorja lap kell beburkolni..Ebreszto..Hattermunka a javabol..
118 #7 118
- 2010. December 12. 08:41:27
A legolcsóbb trükk, svéd lotyókat felhasználni a letartóztatáshoz. Ettõl lehettek volna kicsit hitelesebbnek tûnõk is!
1506 #8 1506
- 2010. December 12. 14:44:59
Ugyan kedves zongorázó-danászó elnök úr, miért kellett azt a sok újságírót
eltanácsolni az élettõl?
2559 #9 2559
- 2010. December 13. 10:16:01
itt az ideje hogy amerika mar az utolsokat rugja.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,995 egyedi latogato