(Nem egészen kerek a cikk, de nagyjából már legalább pengeti a húrokat!)
A Koreai-félsziget közelmúltbéli felbolydulása és a WikiLeaks botrány ismét a reflektorfény közelébe sodorta a nagy alvó sárkányt, Kínát - azt a bizonyos harmadikat, aki sokat sejtetõen és türelmesen mosolyog a szuperhatalmak háta mögött, zsebében annyi rakétával, amivel atom nélkül is elporlaszthatná a Csendes-óceán térségét.
Kína tervei Észak-Koreával kapcsolatban csak mostanában váltak világossá, már ami a nyilvánosságot illeti. Az USA és Oroszország már régen tudatában vannak, hogy az északi kommunista rezsim közelgõ összeomlásával a kínai hadsereg a tervek szerint haladéktalanul megindul majd, hogy átvegye a stratégiai szempontból igen értékes területeket, ezzel új konfliktust és új, még feszültebb patthelyzetet teremtve a megosztott félszigeten.
Mindezt azért teheti meg, mert a nagyhatalmak, ahogyan a XX. század folyamán egyszer sem, úgy valószínûleg most sem kockáztatnák meg az atomháború kitörését - Dél-Korea ennyire nem értékes szövetséges. Ha a kínaiak elõre nyomulnak, valószínûleg a legtöbb, amit Amerikától várhatunk, a hosszas diplomáciai fülvakargatás. Tajvannal nagyjából ugyanez a helyzet Amerika jelenleg lebénult és túlvállalta magát közel-keleti háborúival, Kína pedig erõs, energikus és merész.
A nagyhatalmak rémálma
Az atomrakétáktól tehát - amelyekkel nem mellesleg maga is rendelkezik - Kínának nem kell félnie, ahhoz pedig, hogy egy hagyományos stratégiák szerint zajló hadmûveletben lesöpörje például a Koreai-félsziget minden katonai erejét, ideértve az Egyesült Államok támaszpontjait is, bõven megvan a kapacitása.
Washingtonban a Pentagon éves jelentésének tanúsága szerint jelenleg hivatalosan is Kínát tekintik a biztonságilag legveszélyesebb hatalomnak a világon. Terveik átláthatatlanok, fegyverkezésük erõteljes, és az igen közeli jövõben teljesen felboríthatják a Kelet kényes politikai és katonai egyensúlyát.
Bár a kínaiak mindössze tizedét költik katonai kiadásokra, mint amekkora az USA hasonló célokra elkülönített büdzséje, mégis hatékonyabbak, ugyanis csapataikat és fegyverzetüket saját határaikon belül tudják. A legaggasztóbb, hogy a kínaiak bizonyíthatóan új típusú, hajók ellen is bevethetõ ballisztikus rakéták fejlesztésébe kezdtek, pedig jelenlegi arzenáljukkal is elsöpörhetnék a Koreában állomásozó amerikai erõk több, mint négyötödét.
Milyen anyahajók?
Az új CSS-5 alapú precíziós rakéták jóval hatékonyabbak, mint elõdeik, amelyek "mindössze" ezer kilométeres körben voltak hatékonyak. Az új fegyverek akár 1600 kilométerre található célpontokat - repülõtereket, kikötõket, katonai bázisokat - is nagy biztonsággal találnak el, és a kínai mérnökök reménye szerint akár a partjaiktól távol állomásozó repülõgép-hordozók ellen is bevethetõek lesznek majd.
A rövid- és közép-hatótávolságú (500-5500 km) földrõl indítható nukleáris rakéták gyártását ugyan tiltja az 1988-ban, Moszkvában elfogadott INF egyezmény - Oroszország éppen ezért nem bõvíti több ilyenekkel arzenálját -, Peking azonban ezt a megegyezést nem írta alá.
A Pentagon szerint a következõ 5-10 év alatt a kínai hadsereg Másodlagos Tüzérségi Erejét (SAC), amely az MRBM-ek, azaz közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták kezeléséért felelõs, DF-21C típusú rakétákkal szerelik majd fel, amelyek mintegy 1750 kilométerre képesek egy-egy, akár 2000 kilogrammos robbanófejet eljuttatni, mindössze 50 méteres hibahatárral. Ezekkel a fegyverekkel Oroszország jó része, egész Japán, valamint Nyugat-India is a nagyobb rombolóerejû robbanófejek hatótávolságán belülre kerül - nem is említve természetesen Koreát és Tajvant.

„Mint az oroszok?" Ugyan már.
A folyamatosan bõvítés alatt álló SAC a becslések szerint jelenleg 8-10 olyan dandárral rendelkezik, amelyek már most is a DF-21 valamely változatával vannak felszerelve. Minden dandár hat zászlóaljat, minden zászlóalj két századot foglal magában, amelyek egy-egy rakétáért felelõsek. Így a kínai DF-21 kapacitás jelenleg körülbelül 100-120 darab rakéta lehet. Emellett még több mint tízszer ennyi hagyományos MRBM rakétával rendelkeznek, ami a robbanófejektõl függetlenül is erõs ütõkártyát ad a kezükbe. Évente 20-40 további, a legmodernebb technológiát képviselõ rakétával gyarapítják az arzenált.
A rakéták pontosságát - és a fenyegetés nagyságát - jól mutatja, hogy Peking 2007. január 11-én egyetlen rakétával megsemmisítette használaton kívüli Fengyun-1C szatellitjét, és ezzel rádöbbentette a többi nagyhatalmat, hogy nemcsak haderejük, de még mûholdrendszerük is közvetlen veszélyben lehet.
Bizonytalan jövõ
A Peking által uralt nagyszámú és jól felszerelt seregek, ha meglepetésszerûen támadnak, pár éven belül képesek lehetnek mind a szárazföldi, mind a tengeri amerikai haderõt gyorsan semlegesíteni, túlerejük miatt sebesen elõrenyomulni és elõretolt állásokat létrehozni, közben pedig hatékonyan védekezni a nyugati légierõ ellen.
Oroszország vezetõinek nyilatkozatai egy új fegyverkezési versenyrõl minden valószínûség szerint mindössze a diplomáciai hadviselés csataterén bevetett üres fenyegetések - Kína viszont beszéd helyett valóban fegyverkezik, és a Nyugat vagy tartja az iramot, vagy lassan maga is a sárkány befolyása alá kerül.
Az új fegyverkezési verseny már elindult, és valószínûleg néhány éven belül látható változásokat idéz elõ az elmúlt évtizedekben megmerevedett hatalmi struktúrákban. A XXI. század közepére katonai és gazdasági fejlõdése miatt Kína vagy a világ egyik urává, vagy egy új és pusztító háború kirobbantójává válhat.
Link