Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Brezsnyev, kettõs kereszt, arab szál: a Jobbikról vallott Põsze

(Vinnyog a zsidó a többi zsidónak a másik zsidókról!)
Volt pártja rasszizmusát, külpolitikai elképzeléseit és a Gárdával, illetve Budaházyval való szoros kapcsolatát is kifogásolja az immár független országgyûlési képviselõ.


A volt jobbikos honatya elmondta, kizárása csak annyiban lepte meg, hogy indoklásként csupán annyit mondtak neki, eltávolodott a párttól. Ilyet pedig Põsze Lajos utoljára a Brezsnyev-érában hallott és mint mondta, meglehetõsen furcsa volt ilyen fiatal emberektõl egy 40 évvel ezelõtti retorikát hallani.

Põsze azt mondta, nagyon sok dolog volt, amivel nem tudott már egyetérteni a Jobbikkal és nem is adta hozzá a nevét. A párt rasszista megnyilvánulásairól úgy vélekedett, a rasszizmus felett már évtizedek óta eljárt az idõ, a politikai kultúra mindenütt a világon már túl van ezen. Ráadásul éppen a nagy keleti nyitásban szereplõ potenciális Jobbik-partnerek a legelutasítóbbak a rasszizmussal szemben, hiszen az ellentétes az érdekeikkel – mutatott rá.

Ez a keleti nyitás egyébként is érthetetlen – tért ki egyúttal Põsze a külpolitikai nézetkülönbségekre -, hiszen az nem lehet kérdés, hogy Magyarországnak csak egy keresztény Európában van jövõje. Ezért is furcsálja a volt jobbikos politikus, hogy miközben kettõs kereszteket állítanak, éjjel-nappal keleti nyitásról, meg arab szálakról beszélnek, arról pedig tudomást sem vesznek, hogy a németek három csúcstechnológiás autógyárat és ezzel egy éven belül nyolcszázmilliárd forintot hoznak be az országba.

Põsze szerint ugyanakkor a többi európai országhoz hasonlóan nyitottnak kell lennünk a világ minden része, így a közel-kelet felé is, a Jobbik azonban „súlyos aránytévesztésbe esett”, ami a politikában megbocsáthatatlan.

Az eltávolodás oka lehetett vélhetõen az is, hogy Põsze még a nyáron szóvá tette, hogy a Jobbik a Gárdával és Budaházy jogvédõivel is túl szoros kapcsolatot ápol.

Põsze Lajos hangsúlyozta, õ a Jobbik felkérésére csatlakozott a párthoz, hogy gazdasági szakértõként segítsen a választási program elkészítésében. Mint mondta, ez egy kihívás volt számára, hiszen a világban óriási a felfordulás, értékek rendezõdnek át és rendkívül izgalmas dolog válaszokat adni – adott esetben radikális válaszokat – a felmerülõ problémákra. A program egyébként nem is sikerült rosszul, de amint elkészült és elindult a kampány, a Jobbik elszabadult – fogalmazott.

atv.hu
Link

Hozzaszolasok

30 #1 30
- 2010. December 16. 12:59:05
A Jobbik elszabadult?
Ugyan már,...majd ha Mi szabadulunk el, azt figyeld pösze!
9 #2 9
- 2010. December 16. 14:42:19
Fogadd változatlan nagyrabecsülésem,
kedves Krisztina!
2 #3 Olvaso
- 2010. December 16. 15:24:34
Krisztina, te már tudhatod, hogy a Jobbik vezérkar mit képvisel, s itt a bizonyíték arra, hogy valójában nincs is!
Na Gabikák, lesz party? A Põsze-kérdés régtõl nem volt kérdés, de most fájhat, hogy a mossados beépült legények egymást nyírják kifelé!

PÕSZE LAJOS - Vs.JOBBIK...és a véletlenek (??)
« Dátum: Tegnap - 13:28:16 »

---------- Forwarded message ----------
From: Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinet <nemzetbiztonsag@jobbik.hu>
Date: 2009/10/7
Subject: Kabinetek mûködése
To: Vona Gábor <vona.gabor@jobbik.hu>, Szabó Gábor <szabo.gabor@jobbik.hu>

Kedves Gábor!

Kérésednek megfelelõen ezúton számolok be a Jobbik szakmai kabinetjei mûködésével kapcsolatos személyes tapasztalataimról.
Mivel a 2010 januárjában megjelenõ Kormányprogram a &#8222;Radikális Változás&#8221; címet fogja viselni, ezért a programalkotásban nem csak a programunk megvalósíthatóságát tartottuk szem elõtt, hanem figyelembe vettük azt a jogos igényt, hogy az elképzeléseink ne &#8222;polkorrekt&#8221; módon a mostani parlamenti garnitúra és annak holdudvara számára &#8211; és esetlegesen az õ igényeiknek megfelelve - írjuk, hanem végre a Magyar társadalmat szem elõtt tartva készítsük el.
Sajnos az október 5-i kabinetvezetõi megbeszélésen igen lesújtó tapasztalatokra tettem szert.
A kabinetek eddigi munkáját egyenként sorra véve Põsze Lajos értékelte és tett javaslatot az esetleges változtatásokra. Ezzel még nem is volt gond, de a valóban radikális változást-változtatást - igénylõ programpontoknál meglátásom szerint jól érzékelhetõen Lajos igyekezett &#8222;felpuhítani, kivenni az élét&#8221; a kényes részeknek. Pontosan azokról a részekrõl beszélek, amelyek a Jobbikot valóban &#8222;jobbikká&#8221; teszik, és amelyek nélkül hiteles, hathatós és valóban radikális változást hozó eredmények nem várhatóak.
Én biztos vagyok benne, hogy az építõ jellegû kritikát, észrevételeket minden kabinetvezetõ elfogadja és szívesen is veszi. Mindenki követhet el hibákat, még akkor is, ha egy csapat munkája fekszik az általa leadott anyagban. Az ügy rendkívül kényes és a Jobbik jövõjét alapjaiban határozhatja meg! Bízom benne, hogy ez az eset a késõbbiekben nem ismétlõdik meg!
Üdvözlettel
Navratil Attila

---------- Forwarded message ----------
From: Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinet <nemzetbiztonsag@jobbik.hu>
Date: 2010/1/3
Subject: Nemzetbiztonság!
To: Vona Gábor <vona.gabor@jobbik.hu>, Gábor Vona <gabor.vona@jobbik.hu>
Kedves Gábor!
Csatoltan küldöm az általam reggel ígért két Nemzetbiztonsági Kabinet programot.
A "nemzetbiztonsag_eredeti_2009.12.05 dokumentum volt az, amelyet Kabinetünk gond nélkül fel tud vállalni, és amely mögött komoly munka és kidolgozott háttéranyag is van. Egyébként ez az anyag volt az, melyet Põsze Lajos utoljára küldött szét a kabineteknek, és amelyrõl úgy tudtuk, hogy meg fog jelenni a Választási programban! Ez valamiért az utolsó pillanatban megváltozott! Nem kételkedünk benne, hogy jószándék vezette azok gondolatait, akik a Nemzetbiztonsági Programot végsõ formájába öntötték. Azonban amennyiben a Választási Programba az a Nemzetbiztonsági program kerül, melyet mi Radikális változás_v2.1 néven ismerünk, sajnos több anomáliával is számolnunk kell!I. A kialakított szervezeti struktúra aggályos! A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot az ORFK-ba integrálja. A RENDÕRSÉG ezzel állam lesz az államban! A függelmi viszonyok miatt felmerül a kérdés: ki fogja és milyen hatásfokkal irányítani és végrehajtani a külsõ, belsõ katonai és polgári elhárítást?
III.Az Információs Hivatal az 1990-s években a volt Állambiztonsági Szolgálatok III/III-s csoportfõnökség jogutódjaként jött létre.
A hatalmát átmentõ kommunista rezsim, a III/III-s csoportfõnökség beosztott tiszti &#8211;tiszthelyettesi állományának jelentõs többségét e szervezetbe mentette át.
Sajnos sorolhatnám még a hibákat. Elképzelhetõ, hogy a mi programunk sem tökéletes, de megvalósítható, radikális és komoly szakmai munka áll mögötte. Nem utolsó szempont, hogy a Jobbik elkötelezett szakemberei, tagjai írták!
Baráti üdvözlettel
Navratil Attila
2 #4 Olvaso
- 2010. December 16. 17:15:25
Krisztina,

[url]http://auto.indavideo.hu/video/Lamborghini_lp640_tores
[/url] itt sem a jó alkatrészekkel volt gond, hanem a vezetõkkel, meg itt is!
keptar.szunyi.com/images/3293pek64e2e2r1637k.jpg
Tudod a Fidesz és az mszp-szdsz és az összes többi tele van jó emberekkel. Tudhatnák is éppen, hogy mit is csinálnak, mert van is aki mondja nekik, de õk " csak" jók, s mire észreveszik, hogy rátették az életük egy részét a rosszra, addig azt helyzetbe hozták. Bevallom, elegem van a hülyékbõl, ha jobbikos, ha balikos és a védekezésbõl is, hogy õ nem is tudta mit csinál. Ezt majd magyarázza el a gyerekeinek, unokáinak, ha megéli. Nekem már ez az indoklás kevés. Ha téged nem pöckölnek ki, akkor még te is ott ácsolnád a nemzet koporsóját, ahogy Navratil is. Nektek mázlitok volt, ahogy annak idején nekem is az Õrezred idióta vezetésével. Kérlek ne mond, hogy ezek jó emberek, mert ez még egy éve érvényes lehetett, de ma már szimpla hülyék, aki lehetnének nem azok is, de azok mégis!
2 #5 Olvaso
- 2010. December 16. 17:29:52
Krisztina elég pontosan emlékezem a részletekre ezért használtam a "kipöckölés" kifejezést. Navratil is önként ment és még sokan mások ugyanilyen "indokkal". Persze, hogy nem baj, maradjanak csak ameddig képesek rá, de ismered a korpa és a disznó példázatát? Kérdés az, meddig számít jó embernek, a "jó ember", aki csak azért volt párttag, mert ... és aztán mikor már nem ment tovább, akkor fogadkozott, hogy õ nem is azért és nem is ott és nem is akkor. Ennyire nem lehetünk már naivak, s aki mégis, az maradjon csak továbbra is ott ahol van.
2 #6 Olvaso
- 2010. December 16. 19:54:19
Krisztina, nem volt kétségem eddig sem felõle!
Áldás!
25 #7 25
- 2010. December 17. 09:42:54
Kedves Krisztina!

Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a sok jóakaratod mellett , még mindig nem érted.

Ha a jobbikos vezetõk mind mind, szeplõtelen gáncs nélküli lovagok lennének is, (mint ahogy nem azok), azzal, hogy kéyelmesen beültek egy parlamentnek nevezett rablófészekbe, vagy hazaárulók, de legjobb esetben is csak végtelen hülyeségüket tudták bizonyítani.
Nem "programok elemeivel?" van baj, hanem az egész velejéig rothadt rendszerrel, és minden részletével, és minden benne ténykedõ személy szereplésével!
Áldás!
791 #8 791
- 2010. December 17. 12:57:40
Megnéztem az interjút. Ez a renegát olyan csúszos mint egy angolna. Maga a módszer is klasszikus: Beépülni és addig lassítani, hátráltatni, bomlasztani a dolgokat belülrõl, ameddig lehet. Amikor már nem lehet, akkor kintrõl elújságolni hogy milyen lángolóan radikális, meg anakronisztikusan ókonzervativ volt a régi pártja. A külön csalafintaság ott van, hogy mindezt azután hogy a Jobbik (mégha kisebb látszat-höbörgésekkel is, de) szépen beleszelidült ebbe a posványos parlamenti rendszerbe. Ügyes színjáték ez. Nem is olyan régen még ellehetett volna hitettni az emberekkel, de ma már a gazdasági összeomlástól fenyegetettve, százezrek kilakoltatástól rettegve, ezt már nem olyan könnyû megetettni.
Az emberek radikális jobbító tetteket akarnak látni, nem olcsó politikai színjátékok újraismétlését.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,894 egyedi latogato