Nem hát, hanem a kazár és a zsidó páros és az, hogy az európai legnagyobb zsidófészekre, Budapestre jött, útmutatás Izrael és Magyarország egy kézben való összpontosítása felé. Yacov, ugye nem baj, ha páran közületek fejbe lesznek ezért is lõve? Ne sértõdj meg Bin Nunival nagyon ezen, mert mindez csak a barátságunk jele lesz, mert nem akarjuk, hogy a továbbiakban a mi legnagyobb problémáink legyetek!
A Közel-Kelet bõvelkedik olyan konfliktusokban, melyeknek semmi köze nincs Izraelhez; ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az izraeli-palesztin konfliktust ne kellene mihamarabb megoldani – mondta budapesti látogatása során Yacov Hadas-Handelsman, az izraeli külügyminisztérium Közel-Keletért és a békefolyamatokért felelõs osztályának vezetõje.

Az izraeli külügyminisztérium delegációja két napra érkezett Budapestre, hogy „Legújabb fejlemények a Közel-Keleten” címmel elõadást tartsanak a Magyar Külügyi Intézetben, ezáltal betekintést engedve a közel-keleti folyamatokról alkotott izraeli álláspontba, mielõtt a Parlamentben a Külügyi és Európai Ügyek Bizottságának közös ülésén vettek részt.
Hadas-Handelsman szerint nem az izraeli-palesztin konfliktus a forrása a Közel-Kelet instabilitásának, hiszen a legnagyobb aggodalmat jelenleg Irán és annak nukleáris programja okozza. A perzsa ország több szempontból is szembehelyezkedik a Közel-Kelet többi országával, hiszen a nem-arab kisebbséghez tartozik, míg a régió országainak többsége arab, vallási szempontból pedig a szunnita muszlim országokkal szemben Irakon kívül az egyetlen, ahol az iszlám síita szárnya az uralkodó vallás. Márpedig egy olyan vallás sincs a világon, amelynek különbözõ irányzatait vallók annyira utálnák egymást, mint a szunniták és a síiták. Aztán ott van az ország berendezkedése, hiszen 1979-ben egy forradalmi rezsim vette át a hatalmat, amelynek célja az ideológia terjesztése, országhatárokra való tekintet nélkül. Ezt pedig egy szomszéd sem nézi jó szemmel.

És akkor még nem is beszéltünk a nukleáris programról. Errõl Ofer Moreno, szintén az izraeli külügyminisztérium szakértõje fejtette ki véleményét. Emlékeztetett, hogy 2002-ben a nemzetközi közösség számára mekkora sokkot okozott, amikor fény derült Irán nukleáris programjára, hiszen az ország több non-proliferációs egyezménynek aláírója, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (IAEA) tagja volt. Azóta a tárgyalások csak egy helyben topognak, ezért Moreno felhívta a figyelmet arra: elérkezett az ideje, hogy válaszút elé állítsák Iránt. Hiszen amíg a világ azt hiszi, hogy tárgyalnak, Irán szépen csendben fegyverkezik tovább. A szakértõ szerint szankciókra van szükség, melyek igenis képesek lennének feltartóztatni a perzsa országot, mint ahogy az Líbia esetében is történt, 2003-ban, amikor az országot sújtó gazdasági szankciók miatt az kénytelen volt tömegpusztító fegyverek fejlesztésével felhagyni és arzenálját felszámolni.
Iránon kívül ott van még Irak is, mely a hat éves amerikai intervenció megszûnése ellenére még mindig nem képes kormányt felállítani; az országot szétfeszítik a szunnita-síita-kurd ellentétek. Az olajban gazdag és igen kedvezõ földrajzi fekvésû Irakban pedig a szomszéd országok (pl. Szíria, Törökország, Irán, valamint az Egyesül Államok is) is komoly érdekeltségekkel rendelkeznek.
Szintén a régió egyik gyenge pontjának számít Libanon, amely a szétesés szélén áll. Rafik Hariri miniszterelnök 2005-ös meggyilkolása mögötti vélt vagy valós szír szálak és/vagy a Hezbollah részvétele, majd a 2006-os izraeli-libanoni háború, mind-mind aggodalmat keltenek: nemcsak az ország szomszédaival való viszonyát rontják, de könnyen polgárháborús helyzetbe sodorhatják Libanont. Az instabilitás jelképe lehetne Jemen is, ahol a terrorista csoportok megjelenése és rohamos terjedése jelent komoly fenyegetettséget. Végül pedig Szudánt említette Hadas-Handelsman, mint konfliktusforrást. Az afrikai ország kulturális és vallási törésvonalak mentén szakadozik, a jövõ januárban megrendezésre kerülõ népszavazás azonban, ha nem is pontot, de vesszõt tehet az ország belpolitikai csatározásainak a végére, hiszen lehetõséget ad arra, hogy az északi résztõl etnikailag és vallásilag különbözõ (az ország északi részén muszlim arabok, míg déli területein keresztény feketék élnek – a szerk.) Dél-Szudán önállósodhasson.
Az izraeli külügyminisztérium szakértõje hangsúlyozta, hogy ezen konfliktusok jelenléte mit sem változtat azon a tényen, hogy az izraeli-palesztin kérdést mihamarabb meg kell oldani. Cél, ahogy azt Benjamin Netanjahu, izraeli kormányfõ is többször megerõsítette, két, egymás mellett békében élõ és egymást kölcsönösen elismerõ ország létrehozása. A maga részérõl leszögezte, Izrael ennek érdekében eddig is és ezentúl is mindent meg fog tenni, amennyiben ugyanezt a hajlandóságot látja a palesztin fél részérõl is. Meglátása szerint a tárgyalások az annapolisi folyamat 2008-as megakadásával rekedtek be, azért, mert a palesztin fél tartott attól, hogy a közelgõ izraeli választások majd megváltoztatják a zsidó állam álláspontját.
Ez nem így lett, hiszen Netanjahu jobb-közép kormánya és, a nemzetközi közvéleményt gyakran megosztó külügyminisztere, Avigdor Lieberman is elkötelezett a kérdés megoldása irányában. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a ciszjordániai zsidó telepek bõvítésének tíz hónapos befagyasztása, amely az izraeli kormány precedens nélküli lépésének tekinthetõ. Ugyanúgy, mint a Gázai-övezet 2005-ös egyoldalú kiürítése is (amely során 21 zsidó telepet számoltak fel a Gázai-övezetben, majd még négyet Ciszjordániában). Az izraeli fél tehát nem tekinti a telepeket a békefolyamat akadályának – szögezte le Hadas-Handelsman. Ez csak egy technikai kérdés, hiszen ha az új határok meghúzásra kerülnek, onnan már csak egy lépés a telepek a határokhoz való igazítása.
Természetesen az új határok túloldalára esõ zsidó telepeket kész Izrael felszámolni, vagy terület kompenzációval megegyezni a palesztin féllel. A valódi problémát a határok megrajzolása, a menekültkérdés és Jeruzsálem státusza fogja okozni, hiszen ezekben a kérdésekben egyik fél sem enged könnyen.
Hadas-Handelsman egy végleges keretegyezmény aláírását tûzte ki célul az elkövetkezõ egy évben, melynek eléréséhez nagyban számít az amerikaiak segítségére, hiszen mint mondta, a mindkét fél által elismert Egyesült Államok közremûködése nélkül nehezen jutnának elõrébb. Ugyanakkor leszögezte, Amerikának „egy új tárgyalási formula” kidolgozására van szüksége, ahelyett, hogy külön-külön, párhuzamosan tárgyalna a két féllel. AZ USA mellett számít az Európai Unió, valamint a magyar elnökség együttmûködésére is.
Az EU szerepvállalására két területen is szükség van: egyrészt rá kell venni a palesztinokat a tárgyalóasztalhoz való visszatéréshez, hiszen az elmúlt két évben a palesztin passzivitás nagyban hátráltatta a békefolyamatokat. Másrészt regionális megközelítésben lenne szükség az EU-ra, hiszen Egyiptomon és Jordánián kívül 1948 óta Izraelnek egyik szomszédjával sem sikerült békét kötnie, sõt, Irakkal jogilag azóta is hadban áll, hiszen az arab ország még a fegyverszüneti megállapodást sem írta alá.
A szomszédok megbékélésében nagy szerepet játszhatna a társadalom és a civil szféra – mondta az izraeli szakértõ – hiszen közös érdekük a béke, és civil, nyilvános diplomáciai programokkal meg lehetne teremteni az alapot a kommunikációra, mely késõbb a megbékéléshez vezetõ út lehetne. Izrael pedig örömmel fogadná, hogyha az EU – nem kizárólag anyagi – támogatást nyújtana a programokhoz, hiszen mindnyájunk közös érdeke, hogy ezek az országok kibéküljenek, ezzel elkerülve, egy esetleges iráni dominanciát a régióban.

Forrás: Link