Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

"Nem elég uralkodni" - Medvegyev 2010-et értékelte

Dmitrij Medvegyev orosz elnök az év mérlegét megvonva legelsõ helyen a hadászati nukleáris fegyverek csökkentésérõl szóló START-szerzõdés ratifikálását emelte ki.
Az államfõ élõ tévéadásban válaszolva három nagy adó vezetõinek kérdéseire elismeréssel szólt Barack Obama amerikai elnökrõl, aki keresztül vitte a START ratifikálását az amerikai szenátusban. Kijelentette: a szerzõdés a nemzetközi és az európai biztonság sarokköve.

Külpolitikai kérdésekrõl szólva hangsúlyozta, hogy Oroszország kész együttmûködni Japánnal, de ez nem jelenti azt, hogy le kell mondania a Kuril-szigetekrõl. A több mint másfél órás, a szokásosnál könnyedebb hangvételû adásban az elnök a fõleg átlagembereket érintõ belpolitikai kérdésekkel is foglalkozott.
A legutóbbi hetek utcai zavargásairól szólva megállapította: erre nem csupán rendõri, hanem politikai választ kell adni, s a pártoknak felelõsséget kell vállalniuk ebben is. A kormányzó Egységes Oroszország pártról kijelentette: "nem elég uralkodni, észrõl, tapintatról és erõrõl kell tanúbizonyságot tenni, megfelelõ, nem korrumpált embereket kell jelölni a tisztségekre, aki pedig nem akar megfelelõen dolgozni, azt le kell váltani, és felelõsségre kell vonni".
Medvegyev úgy vélte, az utóbbi idõben sikerült jelentõsen megtisztogatni a szövetségi hatalmat a bûnözéstõl, s bár még akad korrupció és bûnözés, a kilencvenes években beszivárgott, nyilvánvalóan bûnözõ elemeket sikerült elszigetelni. Ugyanakkor rámutatott, hogy a bûnözés még jelentõs befolyással bír helyi hatalmi szinteken, ott tisztogatásokra van szükség.
"Ezeket az embereket el kell szigetelni a hatalomtól"
"Nem azt kell megismételni, ami a szomorú emlékû idõkben történt, de ezeket az embereket el kell szigetelni a hatalomtól. Ezek néha a legkiemelkedõbb politikai erõnk jelvényeivel, párttagkönyvével bírnak, de ez nem jelenti azt, hogy a kormányzó vagy bármely más pártnak efölött szemet kell hunynia. Ellenkezõleg, ezeket le kell leplezni és ki kell zárni, ez növeli majd a párt tekintélyét" - mondta, ismét a dumában kétharmados többséggel rendelkezõ Egységes Oroszország Pártra utalva, amelynek elnöke Vlagyimir Putyin kormányfõ.
Mihail Hodorkovszkij bebörtönzött volt olajmágnás ügyével kapcsolatban az elnök kijelentette: egyetlen állami tisztségviselõ sem mondhat véleményt egy perrel kapcsolatban, amíg nincs ítélet. Putyin a múlt héten csütörtökön négy és fél órás élõ tévéadásban határozottan bûnösnek minõsítette Hodorkovszkijt a felhozott vádakban. Ugyanakkor az elnök leszögezte: az ország a demokrácia felé halad, de a belátható történelmi perspektívában meg kell õrizni a hatalom jelenlegi - Vlagyimir Putyin által kiépített - egységes rendszerét, ezért egyelõre nem lehet visszatérni a kormányzók választásához sem.
Mindezeken túl Medvegyev válaszolt egyebek között az anyasági segéllyel és a kábítószerfüggõk gyógyításával kapcsolatos kérdésekre, és bírálta az állami kézben lévõ tévéadók híradóit, amelyek nem mindig követik a tényleges eseményeket. Szerinte nem szükségszerû, hogy az interneten található tartalmak és a tévék híradói között ilyen nagy eltérés legyen az internet elõnyére.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

118 #1 118
- 2010. December 26. 00:29:01
Obama "keresztül vitte" a START tárgyalásokat, és a II. Vh. óta legnagyobb, 775 milliárd dolláros, infláció szerint korrigált hadiköltségvetést is, ami a világ fegyverkezésre fordított pénzeinek a 47%-a.
Miközben sorban születnek a nukleáris fegyverek számának csökkentésérõl szóló eredmények, Izrael atomfegyverzet csökkentésérõl nincs hír, de az elektromágneses fegyverrendszerek szabályozásáról sem!
Ezek számát, hatásait, semmilyen egyezmény nem szabályozza!
2 #2 Olvaso
- 2010. December 26. 11:55:11
Tulok, mivel a kirakatot mi már ismerjük nagyrészt, azért van jó hír is. Itt egy mágnesfegyver, ami már az amcsiknak kész és minden elektromos irányítású kütyüt, célkeresõ, rávezetõ rendszert képes leszedni (hatótávolságot nem tudom, de ez itt alant egy ágyú. Lehet, hogy ezért hullanak mostanában a mûhold-szállító raketták és a hasznos terhük is az óceánba, vagy menet közben robbannak fel?
Viktor, NEM TAGADJÁK! Itt van!

keptar.szunyi.com/images/a1a26e947598924p18.jpg
118 #3 118
- 2010. December 26. 12:54:35
Viktor! Bajnak baj! Az ólmot ugyan nem lehet megenni, de a hozzá való fegyverrel el lehet venni más élelmét, és termelésre lehet kényszeríteni. Viszont a kezelésükhöz még többnyire nem nélkülözhetõ az ember. A diktatúrák bukását mindig a saját "emberalapjuk" lázadása okozza, és ez ellen az sem nyújt védelmet, ha a haderõt elhülyítik. A vezetés közben elkorcsosul, és kipusztul, járulékosan, "hálából" kiirtják õket.
Imre! Ez egy elektromágneses lövedékgyorsító. Hasonlót magam is terveztem, elméleti 60-70, másodpercenként tû kilövésére alkalmasan, a hangsebesség 3-4-szeresével, már kb. 10 éve. A legnagyobb veszélyt, a mágneses impulzusfegyverek jelentik, amikkel az USA már a napot lövi, napkitöréseket elõidézve, de a HAARP is ebbe a kategóriába tartozik, a Tesla-tekercses gyorsítókkal együtt. A Moszkva melleti bázis is csúnya munkát tud végezni!

www.fokiingatlan.com/Kepek/impu3.jpg


(lézer-torpedó, azaz egy adiabatikusan komprimált lézer üreg-rezonátorból kibocsátott nyaláb) közelít a Nap felé. Késõbb hatalmas robbanást okozva)

www.fokiingatlan.com/Kepek/impu2.jpg


www.fokiingatlan.com/Kepek/impu1.jpg


A jelenleg 190 MW-os, de ennek ezerszeresével üzemelni képes Sura-bázissal egyetemben.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,005 egyedi latogato