Ez a kormány lesz az elsõ, amelyik úgy buktatja meg önmagát, hogy nem jön utána másik, nem jön utána semmi, mi pedig kifutunk az utcára és énekelünk valami szép dalt közösen a fellációról. Ez a kormány lesz az elsõ, amelyik az interneten fog eltaknyolni, civil közösségek teszik majd taccsra, és anarchoszindikalista közösség leszünk, nem hagyjuk, hogy bárki minket elnyomjon, hiába jön azzal, hogy valami tyúk fejbevágta egy karddal, amitõl eszébe jutott a nemzeti együttmûködés királyának lennie.

Mielõtt végleg belefullad a publicisztikaírás az általános nemzeti seggnyalásba, illetve a rafináltan megírt, sorok közé rejtett kritikába, még év vége alkalmából szeretném közölni, hogy optimista vagyok a politikát illetõleg. Mert amit az elmúlt hónapok alatt láttunk, az valami olyasmi, mintha Debreczeni József, Bauer Tamás és Vásárhelyi Mária közösen LSD-zett volna Tamás Gáspár Miklós kertjében (nincs neki kertje, csak szólok, mielõtt ráküldik az adókommandót a fiúk), majd miután beütött a bad tripnek nevezett jelenség, az utazás félresiklása, közösen újrafogalmazták volna elvárásaikat és kételyeiket a kétharmados Orbán-kormánnyal szemben. Nincs az a borúlátó Gyurcsány-árva, aki feltételezte volna ezt a káoszt tudatmódosító segédanyagok nélkül.
Ezek (embertársaim, szintén nem hülye magyarok, az azért ugye jó dolog, hogy megint vannak ezek, már hiányzott, de tényleg évtizedekig nem voltak, most megint vannak, lehet részegen énekelni záróra után az Internacionálét!), szóval ezek annyira idióták, hogy petárdáznak a lavinaveszély tábla tövében, és kis szerencsével még ellenzék sem kell ahhoz, hogy maga alá temesse az egész elmebeteg rendszerüket a hülyeség tömör hófala. Már csak azért is, mert ha kellene hozzá ellenzék, óriási bajban lenne az ország.
Ez a kormány lesz az elsõ, amelyik úgy buktatja meg önmagát, hogy nem jön utána másik, nem jön utána semmi, mi pedig kifutunk az utcára és énekelünk valami szép dalt közösen a fellációról.
Ez a kormány lesz az elsõ, amelyik az interneten fog eltaknyolni, civil közösségek teszik majd taccsra, és anarchoszindikalista közösség leszünk, nem hagyjuk, hogy bárki minket elnyomjon, hiába jön azzal, hogy valami tyúk fejbevágta egy karddal, amitõl eszébe jutott a nemzeti együttmûködés királyának lennie.
De addig is mindenképpen szólnom kell a gyermekekrõl, mert szerintem még sohasem szóltam, ilyenkor meg egyébként is éppen minden család letudta a sajátjait, úgyhogy én elõveszem õket, mintegy elõtérbe állítom, hiába múlt el karácsony. A gyermekek fontos lények, még akkor is, ha nem éppen egy politikus simogatja a fejüket valami szemét karácsonyi szórólapon, és fontosabbak annál, hogy úgynevezett gyermekkönyveket író dilettánsok szórakoztassák õket, fõiskolára (egyetemre) fel nem vett, rajztanárnak pedig túlságosan idegbeteg illusztrátorok rajzaival. A gyermekek bizony tényleg fontosak, mert belõlük lesz a jövõ, és mindez (a függönyön túl) egyszer az övék lesz. Hiába vannak most átmeneti nehézségek, nem beszélve a nadrágszíjról, amit februárban ismét meg kell húznunk nekünk, felnõtteknek, a gyermekek ebbõl semmit sem érezhetnek, lásd: a jövõ zálogai ebben a zálogházban, amit jelennek nevezünk.
Azért lesz nekik jó, amiért a hatvanas években nekem: minden írástudót kiszorítottak a mainstream helyekrõl, mert 56-ban rendetlenkedtek, de meséket azt írhattak, így aztán a hatvanas években készültek a legjobb mesekönyvek, amiket azok a festõk és grafikusok illusztráltak, akik szintén pofán vágattak a hatalom által, és nem állíthattak ki, nem díszíthették a pártházak nagyszerû belsõ tereit, így kénytelenek voltak visszavonulni a gyermekkönyvek világába.
Ezért lett nekem ilyen fejlett a vizuális érzékem, ezért lett ilyen jó az ízlésem, és ezért lettem ilyen okos.
A képzõmûvészet ugyan azóta már megszûnt, de írók és értelmiségiek maradtak, na persze, nem a mainstream médiában, mert az televíziót jelent, ott pedig még a Fidesz elõtt gyõztek a hülyék (tisztelet a kivételnek, Veiszer Alinda és a többiek), de a rádiózásban és az újságírásban eltébláboltak, írtak tárcát, publicisztikát, tárcanovellát, netán esszét, szöszmötöltek, ahogy ezek az írófélék szoktak, és nagyjából a felszínen tartották magukat.
A média felszabadítása miatt ennek most vége, következhet a boldog és termékeny hatvanas évek megint.
A másik nagyszerû fejlemény (megpróbálok a cikk minimum hatvan százalékában jó híreket közölni, nehogy szemet szúrjak, és leszámoljanak a fõszerkesztõmmel, mármint anyagilag – természetesen), hogy Magyarországon lesz a leggyorsabban fejlõdõ internetes lefedettség hamarosan Európában, mert minden normális ember, aki nem a ványadt propagandát akarja olvasni, hallgatni, nézni, vagy nem hajlandó megfejteni a publicisták Lukasenkónak mondom, hogy a minisztériumi fõosztályvezetõ is értse jellegû szabadverseket, azonnal az elektronikus világhálón fog menedéket keresni, ott vadászik a hírekre, onnan meríti információit és onnan fog ötleteket meríteni, sõt még saját véleményét is elmondja, mert ott az emberek szabadon fognak beszélni. Nem akarnám én intellektuális értelemben összevetni a fõcenzorokat, de az internettõl még Aczél György is padlót fogott volna, pedig õ egy csomó könyvet elolvasott. Egyszerûen nincs lehetõség korlátozni, mert még Kína is elhasalt a Twittertõl, amikor egy nem túl bonyolult kódrendszerben pörgött körbe a – nem kis – országon a szabadságharcos Nobel-díjának híre, pedig megtettek mindent, márpedig ha Kína mindent megtesz, akkor ott a minden nagyon meg van téve.
Mindenféle elnyomás megszüli az azonos erejû ellenreakciót, gondoljunk csak bele: Kádár János nélkül nem lett volna Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat, mert Kuczka Péter – ez a nagyszerû ember – valami mást csinál.
Ismerni kell az erõviszonyokat: a Google és a Facebook akár külön-külön is megvehetné ezt a szerencsétlen országot szerverparknak, néhány fõhülye meg maradhat éjjeliõr.
Boldog új évet kívánok!

Forrás: Link