Elõzmények! Link
Az elõzõ pontban a hierarchikus rendszerrõl volt szó. A következõben nézzük leglényegesebb jellemzõjüket, az utasítás adást, annak is egy speciális változatát.

4. A parancs

A hierarchikus rendszerek fõ jellemzõje a fentrõl lefelé mûködõ utasításadási jog és a végrehajtási kényszer. A fegyveres testületeknél ez a parancs - a legmarkánsabb kötõerõvel bíró közigazgatási aktus - intézményében jelenik meg.
A parancs meghatározott szolgálati tevékenység vagy feladat feltétel nélküli végrehajtására vonatkozó, szóban vagy írásban kifejezett akaratnyilvánítás, büntetés terhe alatt végrehajtandó kényszerítõ követelmény.
A közérdekû cél elérése érdekében a jogrend közhatalommal ruházza fel a kiadót a végrehajtó felé, a végrehajtót más személyek irányába. Kiadója felelõsséggel tartozik érte, végrehajtója szélsõséges esetben életét áldozva is köteles azt végrehajtani.
A parancsteljesítés meghiúsulásának szervezeten kívüli és belsõ okai lehetnek. Az állam a büntetõjog eszköztárát felvonultatva a külsõ hatásokkal szemben a hivatalos személy elleni erõszak, belsõ engedetlenség esetére a függelemsértés tárgykörébe tartozó tényállások megalkotásával igyekszik az akadályállítástól elrettenteni, illetve a már megtörténtet megtorolni.
A kiadott parancs elfogadottságának vannak a parancsadó személyhez és az adott társadalmi berendezkedéshez köthetõ feltételei. A paranccsal kapcsolatos kollektív elképzeléseink mélyen gyökereznek kultúránkban, de más hagyományokhoz hasonlóan ezek is jelentõs változásokon estek át.
Ha távolabb megyünk vissza az idõben, megállapítható, hogy a parancsot adók és a parancsot végrehajtók között jelentõs távolság tátongott. Akik parancsnokló szerepbe kerültek, a szabályt erõsítõ néhány kivételtõl eltekintve, eleve erre lettek nevelve, az ezzel kapcsolatos ismereteket, elvárásokat gyermekkoruktól szívták magukba. Mûveltségüket, képzettségüket, tartásukat és az aktuális viszonyokról rendelkezésükre álló információkat tekintve messze a vezetettek elõtt jártak, ennek ellenére a legszélsõségesebb helyzetekben általában jellemzõ volt a vezetettekkel viselt sorsközösségük. A társadalom elitje az elsõ sorokban harcolt és halt meg.
Napjainkra ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Akik parancsadási joggal rendelkeznek, azok általában a vezetettekkel azonos kulturális környezetben nevelkednek. Korai szocializációjuk a nélkül zajlik, hogy abban késõbbi közösségi vezetõ funkcióiknak legalább morzsái felismerhetõk lennének.
Tömegtermékek õk is.
Mûveltségük az általánosnak megfelelõen felszínes, képzettségük szintje a szakoktatási rendszer állapotát tükrözõ, általában alacsony. Tartásukat, ha van, nem példaként mutatják fel, inkább titkolni kénytelenek, hiszen a rendszer szelekciós mechanizmusai ezt akadályként ismerik fel és kíméletlenül rostálnak. Az aktuális viszonyokról való tájékozottságuk sem emeli már õket a vezetettek fölé, hiszen az információk zöme bárki által szabadon elérhetõ. Minél nagyobb a veszély, a magasabb szintû parancsnokok annál inkább igyekeznek távol maradni a történésektõl. A társadalom elitje a bunkerbe jutásért harcol, hogy bármit túlélhessen. Nem szebbek, nem okosabbak, nem jobbak, nem tájékozottabbak, nem vállalnak vezetetteikkel semmiféle közösséget.
Tovább haladva a szemlélõdésben megállapítható, hogy a 3. pontban írt szelekciós jelenségek miatt mostanra a vezetettek bármely területen legalább olyan, ha nem magasabb minõséget képesek felmutatni, mint vezetõik.
A parancsot mûködõképessé tevõ elöljárói tekintély személyhez kötõdõ feltételei lassan elfogytak.
Egy olyan politikai berendezkedésben, ahol a hatalmat a társadalmat alkotó néptõl eredeztetik, parancsadásra jogosultságuk - egyéni kiválóságuk hiányában – még érthetõ lenne, ha a kiadott parancsok a lehetõ legszélesebb érdekeket szolgálnák. De ez a lehetõség is elolvad, amikor felhatalmazottságukat felhasználva csak szûk csoport-, rosszabb esetben magánérdekeket szolgáló tevésre vagy tevéstõl való tartózkodásra utasítják a végrehajtókat.
A hatalomgyakorlás így lesz hatalmaskodássá.
A parancsolás, parancsolgatássá.
Nem is kell boncolgatnom. Ha édesanyád magyarul beszélt hozzád, akkor pontosan érted a
különbséget.
(folyt. köv.)