Jönnek a címszalagok rendesen!
Kezdem azt hinni, hogy a miniszterelnököt félrevezetik. Különben aligha fogadkozna Orbán Viktor, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat és a pénztári vagyont nem fordítják folyó költségvetési kiadásokra. Pedig dehogynem.

Legutóbb a Magyar Nemzetben nyilatkozott úgy a kormányfõ, hogy: „Ez a pénz nem jut el a költségvetésbe, hanem egy elkülönült számlára érkezik, az államadósság- és nyugdíjalaphoz. Ebbõl az alapból csak nyugdíjakra és az államadósság csökkentésére mehet ki pénz, semmi másra.” Ezzel szemben a 2011. évi költségvetésben a következõ sorok szerepelnek: a hivatalos nevén Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alapból (magyarán az 1998 óta befizetett tagdíjakból az állam által átveendõ summából) 434,3 milliárd forint a Nyugdíj-biztosítási Alap bevételei közé kerül, 94,5 milliárd pedig közvetlenül a költségvetésbe folyik be – onnan pedig ki. Míg a 434,3 milliárdot valóban a nyugdíjasoknak fizetik ki, és legfeljebb az vitatható, rendben van-e, hogy a fiatalabb korosztályok korábban befizetett tagdíjai egy részét máris szétosztják a mai idõskorúak között, addig a 94,5 milliárd forintot a közös kassza nyeli el.
Szerintem az utóbbiról Orbán Viktor nem tud.
Pedig tudhatna, ha követte volna a költségvetési vita részleteit az Országgyûlésben. Mert már a büdzsé tervezetében is az szerepelt, hogy az akkori elnevezése szerint „az államháztartás helyzetét kiegyensúlyozó” alapból 78 milliárd forint a központi költségvetésbe kerül; ez duzzadt a módosító indítványokkal 94,5 milliárdra. Az alapnak a tervezetben szereplõ, imént idézett elnevezése amúgy õszintébb volt, mint annak elfogadott változata: pontosabban fedte a kormányzati szándékot, mintegy le is leplezte azt, nem csoda, hogy átkeresztelték. No de kár lenne a kákán is csomót keresni. A lényeg az, hogy a jövõ évi költségvetésrõl folyó vita során ebbõl az alapból csoportosítottak át csaknem 6 milliárd forintot céltartalékra, hogy a költségvetési szerveknél az adóváltozások alacsony keresetûek számára kedvezõtlen hatásának ellensúlyozására beígért béremeléseknek legyen fedezetük, 10 milliárdot pedig a kormányhivatalok mûködésére, miközben a Nyugdíj-biztosítási Alapba az elõirányzott 450 milliárd helyett csupán 434,3 milliárd kerül. A különbözetet módosító indítványokkal irányították át a központi költségvetésbe, nyilván Orbán Viktor háta mögött.
Valószínûleg arról sem értesült a kormányfõ, hogy famulusai, saját szóvivõjét is beleértve, miféle orbitális baromságokat ismételgetnek, mégpedig reá hivatkozva. A magyar adósság legutóbbi leminõsítéseit követõen például azt találták mondani, minden úgy történik, ahogy Orbán a nyáron megjósolta, vagyis nyugi, a leminõsítések után majd felminõsítések jönnek. Amit nem kunszt megjósolni, mert nagyjából annyit jelent, hogy esõre napsütés jön – mert elõbb-utóbb az jön. Ha a leminõsítésekre mégsem jön felminõsítés, akkor amúgy is végünk, béke porainkra. A kérdés csak az, mikor következik be a fordulat, mert ha még hosszú hónapokig várat magára, az esetleg elviselhetetlenül sokba kerül. Márpedig a devizahitelesek addig elszenvedett és ezután bekövetkezõ veszteségeit senki nem téríti meg, és azokét sem, akik történetesen inkább bíztak a budapesti, mint a nála jobban teljesítõ frankfurti, bécsi, prágai vagy varsói tõzsdében. Az államadósság áprilisi kormányváltás óta megduplázódott kockázati felárával sincs mit büszkélkedni. Sem ezt, sem a leminõsítést nem lehet már az elõdök nyakába varrni, még akkor sem, ha történnek efféle próbálkozások.
Momentán itt tartunk, s ebbõl két dolog következik. Egy: gyorsan módosítani kell a költségvetési törvényt, hogy Orbán Viktornak mégis igaza legyen. Kettõ: rendet kell csinálni. Hiszen maga a kormányfõ nyilatkozta: „Ilyen disznóólat még életemben nem láttam, pedig falusi gyerek vagyok.” Még akkor is, ha ezt nem a saját kormányára értette.

Forrás: Link