Izraeli fegyveresek 1.0

Minden katonai egység, minden hadsereg története szervesen összefonódik az anyaországgal, illetve a nemzettel, melybõl táplálkozik, s különösen igaz ez a zsidó állam 170 ezer fõnyi fegyveres erejére (melynek ejtõernyõseirõl úgy fél évvel ezelõtt már született poszt). Az Izraeli Védelmi Erõk (Tzva Hahagana L'Yisrael, elterjedt angolos rövidítéssel: a Tzahal avagy magyarosan és fonetikusan: Cáhál) számos fiction és non-fiction könyv, tudományos és szórakoztató tanulmány, játék- és dokumentumfilm, továbbá különbözõ helyszíneken és alkalmakkor elrebegett hálaima vagy elsikoltott átok alanyául szolgált az elmúlt hatvan évben, s azt kell mondanunk: mindet megérdemelte.


Szokásunkhoz híven most sem akarunk túl nagyot markolni a témába, ezért ebben a posztban (s az ezt követõkben, valamikor a jövõben) csak apróbb, fragmentált és szubjektív meglátásokat, valamint saját készítésû fotókat tárunk olvasóink elé, abból az apropóból, hogy tiboru aa. rövid utazást tett Izraelben. A nem katonai témákról a testvérblogban olvashatnak az érdeklõdõk.



Jeruzsálem
A három monoteista világvallás szent helye mindig nyüzsög a katonáktól. Az óváros négy körzetbõl áll: van keresztény, muszlim, zsidó és örmény negyed, de izraeli katonák, rendõrök és határõrök mindegyikben fel-felbukkannak.

A zsidó negyedben, mintegy 200 méterre légvonalban a Siratófaltól (politikailag korrekt módon: a Nyugati Faltól) futottam rá erre az egyenruhás társaságra. Egy szakasznyi kiskatona (természetesen fegyverekkel) húzódott be egy zsákutcácskában a fal árnyékába, elõttük egy fiatal civil hadonászott, fejhangon kiabált és egy hordozható magnóról néha réginek tûnõ hangfelvételeket játszott le. Ha egyenruhában van, politikai tisztnek néztem volna, olyan értelmes és lelkes arca volt.

A katonák bal vállapjáról lelógó embléma szerint a Központi Területi Parancsnokság alatt lévõ, és 2005 végén megalakított - fõleg terrorellenes feladatokra kiképzett - Kfír Gyalogos Dandárhoz tartoztak.

Nem igazán értettem, hogy mi folyik itt. Azt, hogy ez egyfajta oktatás, már az elsõ percben éreztem (hiába, az a pár év a tanári emelvényen…), de az volt a furcsa, hogy a katonák nem unatkoztak látványosan, sõt. Szemmel láthatóan magukba mélyedtek, néha egymásra-, illetve körülnéztek, de nem ám röhögve vagy poénkodva, hanem mintha a civil pasi mondandója érdekelné õket. Aki volt katona, tudja, hogy az ilyen Szabad Nép-félóra típusú rendezvények kizárólag azért voltak elviselhetõek, mert közben nem kellett a gyakorlótéren rohangálni. De ezek a srácok odafigyeltek a szövegre, sõt, bele is élték magukat; ez látszott a testbeszédükön.
http://lemil.blog.hu/2008/05/22/izraeli_fegyveresek_1_0