Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mesterséges esõ a sivatagban

Bizony jól tenné a paraszt, hogy felnézne az égre és látva a nem kondenz, hanem permetcsíkot húzó repülõket, amik nyomán hatalmas esõk keletkeznek, betérne a hivatalokba és kezdené verni az asztalt, vagy az ügyintézni nem akaró fejét az asztalba-ez nekem mindegy, csak hatékony legyen! A honvédség meteorológusait és az ÁNTSZ és csatolt zsidó szervezeteket azonnal felelõsségre kell vonni, amint lehet. Életfogytig a minimum tarifa!
Khalifa bin Zayed, Abu-Dzabi emírje fél évvel a titkos prorekt beindulása után leleplezte az ország svájci kutatókkal közösen indított, 11 millió dolláros idõjárásmanipuláló programját, a Weathertecet.

Al Ain város közelében az esõcsináló gépeiket (öt helyszínen összesen 20 emittert állítottak fel), és tavaly június óta 52 alkalommal sikerült esõt fakasztaniuk a sivatagnak azon a részén, ahol ebben az idõszakban egyébként szinte sosem esik.
A svájciak technológiája hatalmas ionizátorokon alapszik, maga az elmélet már régóta ismert, de a gyakorlatban, ilyen méretekben még sosem próbálták ki nyilvánosan. A nagyfeszültségû ionizátorok negatív töltésû részecskéket juttatnak a légtérbe, amelyek a felfelé szálló meleg levegõvel igen magasra jutnak, és közben magukhoz vonzzák levegõben a porszemcséket, majd a pára formájában jelenlevõ vizet. Ez felhõképzõdéshez vezet, majd esõhöz.
A mesterségesen gerjesztett esõk hevesek voltak , gyakran villámokkal és mennydörgéssel járó viharokká nõttek. Érdekes, hogy a legtöbb esõt éppen július-augusztusban, a száraz évszak közepén sikerült elõidézniük. Az esõcsinálás nem megy bármikor, a tapasztalat azt mutatta, hogy csak akkor érdemes bekapcsolni az ionizátorokat, ha a légkör magas rétegeiben 30 százalék fölé emelkedik a páratartalom.
A projektet a világ egyik legismertebb atmoszférafizikai kutatóközpontja, a Max Planck intézet meteorológiai központja felügyelte, ahol a látványos eredmények ellenére is szkeptikusak a tudósok, és azt mondják, még legalább egy évnyi mûködés eredményeit kielemezve jelenthetõ ki csak biztosan, hogy valóban sikeres a projekt, és nem borítja fel a környék természetes idõjárását.
A mesterséges esõk legfontosabb haszna az lehet, hogy szükségtelenné tehetik a sivatagi országban rengeteg pénzt felemésztõ sótalanítást. A Daily Mail becslése szerint egy Weathertec állomás felépítése 7 millió fontba kerül, míg egy sótalanító üzemé 850 millióba, míg a fenntartás költsége évi 6, illetve 45 millió.
Az idõjárás manipulálása az elmúlt években lett egyre felkapottabb tudományos téma, legutóbb Kínában fordítottak rengeteg erõforrást az Abu-Dzabi esõcsinálóékkal éppen ellentétes kísérletre, az esõzések megakadályozására a pekingi olimpia alatt.
(index.hu)

Forrás: Link

Hozzaszolasok

32 #1 32
- 2011. January 08. 13:34:22
Emlékeztek a fotókra a sivatagi jégesõrõl? A többség vagy massza, meg nem látja az eget meg a horizontot, mert eltakarja szemük elõl a rengetek tesco! (Szántai után szabadon)
2720 #2 2720
- 2011. January 08. 17:41:08
Nem azért de ha arra forditanák hogy a sivatagot locsolják akkor nem lenne ellene kifogásom, meg ha az éhezõ embereknek segitenének ezzel. De nem vágom az összefüggéseket.
Miért kellene locsolni a sivatagot? A homokba nemigazán lehet termelni semmitse:)
Vannak olyan részek persze ami sivatagi és alkalmas termelésre. De ha azt nézem hogy világuralomátvétel és csere van és nemkell az ember. Akkor miért akarnak még etetni embereket?

Persze nem csak a rosszat kell nézni. Ha a jó oldalát nézem akkor [khmm]a minden. De mivan ha tudják ide oda telepitgetni a cuccot? Nem láttam még ilyet hogy néz ki. De ha körberaknak egy várost vagy falut, akkor le is moshatják a föld szinérõl!

De azért bízzunk benne hogy hátha még él a földön ember aki ennyi pénzt végre valami értelmesre forditana.
2 #3 Olvaso
- 2011. January 08. 18:00:52
Azon túl, hogy egy "leleplezésrõl" van szó, amit ugyan itt mi is megtettünk, sok haszna lehet ilyen esõknek! Pl. feltölti vízzel a sivatagot, hogy ne látsszon az óceánok vízszintjének emelkedése (annyira). Ez nem az emberekrõl szól, hanem a zsizsik manipulációról. A java még hátra van. Bálunk is szórnak és most készítik elõ a kitudja milyen járványok terjedéséhez megfelelõ idõjárást.
2493 #4 2493
- 2011. January 08. 18:58:01
Minden mindennel összefüggésben van. Mért lenne másképp a föld, légtér, páratartalom, áramlások és egyebek, melyek meghatározták eddig az idõjárást.
Hol kellene leesnie és mennyi csapadéknak amit célzottan más területre esetnek le?
Már megint istennek képzelik magukat. Majd rájönnek hogy mindennek van következménye!
A föld eddig egyensúlyra törekedett.
1658 #5 1658
- 2011. January 08. 20:08:24
Noor B: ivóvíznek.
154 #6 154
- 2011. January 08. 23:32:49
"És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az idõket és törvényt; és az õ kezébe adatnak ideig, idõkig és fél idõig."
Dániel 7:25

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,005 egyedi latogato