Most már biztos: kettészakad az ország
A mai napon kezdõdik az egy hétig tartó, történelmi népszavazás Szudánban, aminek eredményeként január végére várhatóan megszületik Afrika 54. állama, Dél-Szudán. Utoljára két és fél éve, 2008 februárjában született új, független entitás (Koszovó), Afrikában pedig 1993-ban történt legutóbb hasonló esemény (Eritrea ekkor szakadt ki Etiópiából). Vajon Dél-Szudánnak – vagy akárhogy is hívják majd a megszületõ országot – sikerül-e megbirkóznia a rá váró nehézségekkel? És mi lesz az északi országrésszel az olajbevételek nélkül? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ elemzésünkben.

Hat évvel az évtizedekig tartó, milliós nagyságrendû áldozatot követelõ szudáni polgárháború lezárása után a félig autonóm Dél-Szudán lakossága végre az urnákhoz járulhat, hogy eldöntse, kíván-e függetlenedni. Az eredmény borítékolható – furcsa lenne, ha az elszakadáspárti szavazatok aránya nem lépné át a 95 százalékot –, így inkább az volt a kérdés a felkészülés hónapjai során, hogy az egység fenntartásában érdekelt északi kormányzat nem tesz-e majd keresztbe a referendumnak.

Hogy mindenki értse
Jelen állás szerint azt mondhatjuk, hogy ez részben sikerült csak neki. A dél-szudáni népszavazást megtartják, az nagy valószínûséggel békésen le is fog zajlani, Omar Bashir szudáni elnök a héten Dél-Szudánban tett látogatásakor pedig újfent hitet tett az eredmények elfogadása mellett. Viszont a másik, párhuzamosan zajló referendum – az olajban gazdag határtartomány, Abyei jövõjérõl – bizonyosan csúszni fog, mivel még az sem világos, kik jogosultak a kérdésben véleményt nyilvánítani.
Az eddig ismert Szudán tehát hamarosan megszûnik, helyette két, egymással bonyolult kapcsolatban álló entitás jön létre. Együtt nem tudtak élni, de vajon hogyan megy majd ez nekik külön-külön? Elemzésünknek ez a központi kérdése.

Dél-Szudán: új állam, rengeteg kihívással
Salva Kiir dél-szudáni elnök és társai optimisták. Szerintük Dél-Szudán fejletlensége az északi kormányzat marginalizáló politikájából, nem pedig a régió szegénységébõl fakad. Sorolják is az országuk felemelkedésének zálogait: a mezõgazdasági területek 70 százaléka mûvelhetõ (ebbõl ma csak 5% van használatban), gazdag folyók öntözik földjeiket, az olaj mellett pedig gyémántot, aranyat és egyéb ásványkincseket rejt a föld gyomra. Már csak ki kéne ezeket bányászni.
Potenciálban tehát nincsen hiány, a remélt gazdasági haszon realizálása elõtt azonban súlyos akadályok tornyosulnak. Jelenleg a kõolaj adja a kormányzati bevételek 98 százalékát, a káros függés csökkentése érdekében mindenképp diverzifikálni kell a gazdaságot, ehhez azonban (külföldi) infrastrukturális befektetésekre lenne szükség, amik által munkahelyeket is lehetne teremteni.
Ma Dél-Szudánban egy nyolcéves gyerek nagyobb eséllyel hal meg valamilyen betegségben, mint hogy befejezze az általános iskolát – az iskolázottság növelésével párhuzamosan tehát csökkenteni kell a gyerekhalandóságot is. A szociális háló kezdetlegességén is van mit javítani, a lakosság nagyobbik része ma nem jut ingyenes egészségügyi ellátáshoz.

SPLM-zászlóból nemzeti lobogó
Meg kell teremteni a nemzeti identitást is. Noha az utóbbi hónapok kilencedik napján tartott felvonulásokon szinte egyszerre dobbant minden dél-szudáni szíve, nagy kérdés – és ez csak a függetlenedés utáni években fog igazán kiderülni –, hogy az északiak ellen érzett közös gyûlöleten kívül más is összetartja-e az etnikailag heterogén dél-szudáni társadalmat. Amennyiben nem – és ezen nem is tudnak változtatni –, könnyen szétaprózódhat az új állam. Ennek elkerüléséhez nem ártana egy új országnév (Dél-Szudán? Esetleg Új Szudán? Nílusi Köztársaság? Vagy a Krisztus elõtt 1750 körül alapított õsi királyság után esetleg Cush néven fusson az új állam?), egy új címer, egy új hivatalos nyelv (az arab helyett), lehetõség szerint egy új valuta. Jó hír, hogy megszületett az új himnusz egy televíziós vetélkedõ keretében, emellett zászlaja (az SPLM lobogója) és hivatalos honlapja, valamint saját, helyben gyártott söre is van már a déli országrésznek.

A biztonsági szektorral is kell kezdeni valamit. Az SPLA (Sudan People’s Liberation Army, a kormányzó párt, az SPLM katonai szárnya) a polgárháború alatt szabályos gerilla milícia volt, a kiegyezés után azonban Dél-Szudán hivatalos hadseregévé vált. Ebbõl a máig szedett-vedett alakulatból kellene fegyelmezett, kisebb létszámú, ámde hatékonyabb hadsereget kialakítani – integrálva a dél-szudáni területeken élõ egyéb, az SPLA-val naponta kisebb tûzharcokba bonyolódó fegyveres csoportokat is. Szép kihívás ez is.
Végül, ne feledkezzünk meg a hazatelepülõk tömegei jelentette problémáról sem. Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) adatai szerint október óta 92 ezren érkeztek haza a népszavazásra, hogy a szemük elõtt megszületõ új hazában kezdjék újra életüket. Legtöbbjük azonban nem jut el szülõföldjére, hanem abban a nagyvárosban ragad, ahol a busz lerakta – élelem, víz és egyéb alapellátások nélkül. Az Al Jazeera tudósít:
A jelenlévõ humanitárius szervezetek emiatt nagy dilemmában vannak. Ha ideiglenesnek szánt táborokat létesítenek az újonnan érkezetteknek a nagyvárosok szélén, azok könnyen állandósulhatnak (ahogy ez általában történni szokott), táborok nélkül viszont minden lehetséges közteret elfoglalnak a hazatértek – vannak, akik például a fõváros, Juba kikötõje melletti parkban állították fel ágyaikat. Az ENSZ szerveinek azzal is meg kell birkózniuk, hogy az általuk nyújtott segítség ne tûnjön politikai véleménynyilvánításnak – végtére is, a százezer dél-szudáni a jubai kormányzat felhívására érkezett haza, ami az északi kormányzatot jogosan háboríthatja fel.

Forrás: Link