Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Gondolatok Takács András: Alkotmányos és alkotmányozási kérdések [1] c. vitaindítójához

BelföldKedves András!

Gondolataim leírására két okom van:
1. Írásodban egy jelentõs elmozdulást látok az ezeregyszáz éves, és a mai válságig vezetõ liberális-kapitalista (most polgári demokratikus-nak nevezett) gondolkodási módról a szentkoronai (józan paraszti ész szerinti) gondolkodási mód felé.
2. Az írás tartalmazza még ha nem is nevén nevezve, hanem alternatív evidenciának (magától értetõdõnek) minõsítve a Szabadság Alkotmányának öt pontját.

Írásod kifogásolja, hogy nem határozom meg a szabadság fogalmát. Nem egy helyen leírtam és elmondtam: szkíta õseink a legnagyobb értéknek a Tudás (hit és tudomány) és a Szabadság (hûség és szeretet) kettõs egységét tartották, ahogyan azt Hérodotosz leírta (nem is értette a szerencsétlen, hogy miért vannak ezzel olyan nagyra ez nem baj, az már inkább, hogy a mai magyarságban sok Hérodotosz van).
Akinek a szabadság meghatározásával kapcsolatban bármi kételye lenne, azt emlékeztetem a kettõs egység részeinek megjelenéseire a latinos kultúrában:
- Aquinói Szent Tamás (aki magyar anya szülötteként latin nyelven írta, a dogmatikus latinos kultúrával ellentétes nézeteit) a Tudást így határozta meg: a hit és a tudomány egysége. Ezen belül a hit a meggyõzõdés és bizalom kettõs egysége, a tudomány pedig az isteni szabályok alkalmazási módjának ismerete (természetesen gnosztikusan vagyis az isteni akarat megismerhetõségeként értelmezve).
- Azt tudjuk, hogy Szent István Somogyban, Koppánynál töltötte gyermekkorának jelentõs részét. Szerintem természetes, hogy az ott szerzett ismeretei alapján az Intelmek-be[2] becsempészte a szabadság meghatározásának két elemét: atyai eleink hagyományaihoz való hûséget és a szeretet 14 megnyilvánulási formáját, amit összefoglalva úgy lehet mondani: minden teremtmény számára a szabadság biztosítása (ez a 14 gondolat maga az Intelem).
Én a szabadság két részének meghatározását tartom az Intelmek legnagyobb értékének, nem cáfolva azt sem, hogy ez a magyar tízparancsolat, viszont megállapítva, hogy az Intelmekben ezek miatt kakukktojás az ószövetségi hivatkozás.
Itt ismét megjegyzem: szerintem a történészek legfontosabb feladata, hogy felfedjék, ki volt Szent István, mert a jelenlegi kép kettõs személyiséget mutat: aki a letisztított Intelmek gondolatait írta, az nem lehet azonos azzal, aki üldözte, irtotta azokat, akik atyai eleink hagyományait õrizték.

Azért fontos ennek tisztázása, mert a társadalmi együttélés szabályairól, a jogrendszerrõl (és ennek Szegletkövérõl, az Alkotmányról) nem lehet rendszerbeli helyérõl kiragadva írni és beszélni, mert akkor óhatatlanul a demagógia útvesztõjébe kerülünk.
A Teremtõ a Szent Koronával, mint a Lélek Fényének Továbbadójával, ránk kegyelmezte azt a gondolkodási módot (paradigmát), amely kiinduló pontja az eszmei (ideológiai) alap[3]. Ez az, amelyre - és egyedül erre épülhet az évezredek után visszatérõ (Új) Világrendszer. Ennek mintaadása a Magyar Küldetés (Németh László), akkor is, ha tudunk róla, akkor is, ha nem, akkor is, ha akarjuk és akkor is, ha nem (Molnárfi Tibor).
A liberális-kapitalizmus (Orbán Viktor figyelmébe: nincs nyugatiés keletiliberális-kapitalizmus, ahogyan nincs nyugati és keleti szocializmus-kommunizmus sem, csak ezen nevek alatt egy önjelölt embercsoport önkényuralma van[4]) éppen most ereszkedik sírba[5], ezért a világ megmentésre egyetlen lehetõségünk végakarata (a világpusztulás) beteljesülésének megakadályozása.
Ezt az önvédelmi kötelességet csak akkor teljesíthetjük, ha a liberális-kapitalizmust kiszolgáló, ezeregyszáz éves rabságunkat okozó judeokeresztény hittételt; (Soros György által használt szabadkõmûves kifejezés) elvetjük végre, XXIII. János 1962. májusában nyilvánosságra hozott Penitentian agere kezdetû enciklikájában leírt akaratának megvalósításával. (Ez egyben a most még - judeokeresztény egyházak megtisztuló egységesülésének alapja is.) Ez az enciklika a jézusi tanítás alapjaként a Szumír-magyar bibliát[6] határozta meg, elvetve az ósdi, összelopkodott Ószövetséget. Annak, aki nem tudná: a Biblia arámi (nem görög, nem latin) szó és magyar jelentése: Világosság Beszéde.

Amikor Alkotmányról beszélünk és írunk, akkor tudnunk kell, hogy a Teremtõ használati utasítása a Világban élésre az a Szent Korona, ami elõször a Szumír-magyar Bibliában szerepel, nem tárgyként, nem dogmatikus diszciplínaként, hanem a hamvasbélai kereszténységben[7] a Lélek Fényének továbbadójaként, megparancsolva az anyag uralásának és formálásának módját.

Ez az ideológiai alap határozza meg a Szent Korona Értékrendje szerinti jogi-[8] és gazdasági[9] gondolkodási módot.

Ennek a zárt logikai rendszernek[10] szegletköve az emberi érték- és érdekazonossági közösség, az állam, és a Teremtõ akaratát megvalósító ember hûségben és szeretetben élõ szabadsága, amely feltételeit és védelmét az államalapító és államalkotó nemzetek tagjai biztosítják.
Ez az Alkotmány[11].
Ennek egy történelmi idõszakra vonatkozó irányelveit tartalmazza az Alaptörvény[12], aminek mûködési szabályzatát az alaptörvény szintû fõtörvények[13] adják.
A részletes szabályozás (taxáció) a döntési helyzet kialakulásának helyérõl indul (település, társadalmi csoportok).

A Szent Korona Értékrend nem államhoz kötött, ezért élhetnek a Szabadság Alkotmányát elfogadó államok, nemzetek szerves egységként mûködõ konföderatív (önállóság alapján álló, célterületeken megvalósuló, önkéntes együttmûködés) államszövetségben[14]. A Magyar Küldetés ehhez ad mintát.

Nem írom le a jogrendszer felépítését, mert az a jogi gondolkodási mód (paradigma) váltásról írtakban szerepel, ugyanezen okból nem szólok itt a gazdasági értékrendrõl.

Egy dologról viszont szólnom kell, egy másik írásoddal[15] kapcsolatban, amely a kétkamarás törvényhozásról szól.
A kettõben egység elve több jelenleg is érvényben lévõ törvényben szerepel, de csak formailag, tartalmától megfosztva. (Államelnök miniszterelnök, egyéni és listás választás, országgyûlés plenáris és bizottsági része, bíróság-ügyészség stb.)
Ilyen a törvényhozás kettõben egysége is.
A törvényhozás a hatalomgyakorlási rendszerben a végrehajtás (a gyula - mai szóhasználattal - miniszterelnök által vezetett szervezet) feladata. A szabályozás (törvényhozás) a Szent Korona testének két része (terület és személy Kmetty János) összehangolt mûködésén alapul. Ennek megfelelõen az alsóház a terület (és nem a pártok) képviseletét látja el, míg a felsõház a társadalmi csoportokét (nemzetiség, vallás, korcsoportok és szakmák). Az 1926. évi XXII. tc. a felsõházat nem atyai eleink hagyományai szerint építette fel, mivel a választás és választhatóság joga (következésképpen a nemzetiségek és a vallás képviselete) kizárólag az államalapító és államalkotó nemzetek tagjait (a Szent Korona Tagjait) illeti meg.
Az alsó- és felsõház rendszerszabályozási feladatokat lát el. Döntési folyamatban beöltött jogosítványait az Alaptörvény, felépítését, feladataikat és függõségi kapcsolatait a hatalomgyakorlásról szóló alaptörvény szintû fõtörvény szabályozza.
Mint minden választott tisztség (elöljáró és képviselõ) visszavonásig, lemondásig, illetve halálig érvényes, tehát nem ciklikusan választott. A kötött mandátum, tehát a visszahívhatóság (amit Kézai Simon szkíta Géza elõtti - hagyományként karddal, számûzetéssel vagy szolgaságba taszítással megvalósuló letételnek nevez) a közszabadság (nem a manipulálható demokrácia) mindenek fölötti érvényesülését jelenti.
Emlékezz a Szent Korona Országának latin nyelven, de a dogmatikus latin kultúrától eltérõ jelzõjére: „Sacrosanta respublika; szent és sérthetetlen köztársaság. (Érdemes egy kicsit elidõzni a köztársaság szó értelmezésénél!)

Kedves András!

A Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testületbõl[16] azért léptem ki, mert nem láttam benne a szándékot – és ezért a lehetõséget - a Szent Korona Értékrend megvalósulására.
Te még tanultad a szovjet irodalmat (nem mondom, hogy örömmel), így ismered Vlagyimir Majakovszkij Önagyonüllésezõk c. versét. Ez jut eszembe, amikor a Testületre és minden olyan szervezetre, összejövetelre gondolok, ami a célt és az eszközt összetéveszti.
2008. májusának utolsó hétvégén nyilvános vitát rendeztünk a Magyarok Házában a Szent Korona Értékrend magyar és nemzetközi jogszabály-tervezeteirõl. Ennek eredményeként állt össze az az anyag, amelyet a Püski kiadó ez év januárban Az Új Világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona cím alatt megjelentetett. Július végén került piacra a második kiadás.

Rendszerszervezõi szakkifejezéssel a rendszerterv elkészült, zsûrizése megtörtént, és ezzel a bevezetésig befagyott.

Tehát a Szent Korona Értékrend rendszerének bevezetése a feladat, amihez mindenekelõtt azoknak kell kiválasztódniuk, akik Tanítóként megszervezik a települések törvényeinek elkészítését, a települések elöljáróinak, képviselõinek kiválasztását, ezen keresztül a járási, megyei és országos törvényalkotást és elöljáró, valamint képviselõválasztását, valamint a Nemzetgyûlés (amely elsõ alkalommal Alkotmányozó) összetételét határozzák meg[17].
Nem lehet a jelenkor magyarjainak legfontosabb feladatát másként meghatározni, mint ahogyan száz éve Ady Endre tette:
Lelkünknek fényét ezer éve orzák,
Kapja meg végtén szegény Magyarország
A szabadító magyar tanítót.
(A magyar tanítókhoz[18])

Téged és ezt a levelet olvasó minden magyart meghívok egy Továbbadó Szerre, ahol a Tanítók kiválasztódnak.

Az érzelem és értelem összhangjában élõ Tanítók kiválasztásához kérem a Magyarok Istenének erõt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét minden Szent Korona Tag számára.

Kinek kérdés, hogy így lesz?

Kelt Szegeden, 2010. Új Kenyér havának 17. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
Az írás változatainak címei:
A levél nyomtatható változata: http://szkszhu.szksz.com/ISz100817.pdf, http://szkszhu.szksz.com/ISz100817.doc
Ígéretbehajtó Szemle változat: http://szkszhu.szksz.com/ISz0830.pdf
Hangos levél: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ100817.html




________________________________________
[1] Takács András: Alkotmányos és alkotmányozási kérdések 2010. July 23. Friday, 12:34 - http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3901

[2] Szent István király intelmei Imre herceghez - http://mek.niif.hu/00200/00249/00249.htm

[3] Miért Szent Korona Értékrend és miért nem Szent Korona Tan? - http://szkszhu.szksz.com/Alap1.pdf

[4] Bibó István: A kapitalista liberalizmus és a szocializmus–kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte - http://szkszhu.szksz.com/BiboAkaplib.pdf

[5] Elemzõk: az amerikai kapitalizmus össze fog omlani - jovonk.info 2009. november 18 - 17:20 - http://jovonk.info/2009/11/18/elemzok-az-amerikai-kapitalizmus-ossze-fog-omlani

[6] Magyar Biblia - http://szkszhu.szksz.com/MAGYARBIBLIA.pdf

[7] Hamvas Béla: Patmosz II. - http://szkszhu.szksz.com/HBPatmoszII.pdf

[8] Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei - http://szkszhu.szksz.com/Alap2.pdf

[9] Miért konföderativitást megengedõ szabadság és miért nem föderatív függõség? - http://szkszhu.szksz.com/Alap3.pdf

[10] Elõszó az „Új Világrendszer paradigmája a Szent Korona” c. könyvhöz – http://szkszhu.szksz.com/Ujparadigmaeloszo.pdf
Rövid indoklás az Európai Konföderációról szóló szerzõdéstervezethez - http://szkszhu.szksz.com/EUKonfoderaciorovidindoklas.pdf

[11] Szabadság Alkotmánya - http://szkszhu.szksz.com/Moalkotmany.pdf
Szabadság Alkotmánya egy oldal - http://szkszhu.szksz.com/Moalkotmanyrovid.pdf

[12] Alaptörvény - http://szkszhu.szksz.com/Alaptorveny.pdf

[13] Az államhatalom gyakorlásáról szóló 1. fõtörvény - http://szkszhu.szksz.com/1fotorveny.pdf
Nemzetgyûlési képviselõk, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselõk, valamint Országgyûlési- és az Önkormányzati képviselõk választásáról szóló 2. fõtörvény - http://szkszhu.szksz.com/2fotorveny.pdf
Magyarország jelképeirõl és ünnepeirõl szóló, 3. fõtörvény - http://szkszhu.szksz.com/3fotorveny.doc

[14] Az Európai Konföderációról szóló szerzõdéstervezet - http://szkszhu.szksz.com/EuropaiKonfoderacio.pdf
Vertragsentwurf des Europäischen Staatenbundes - http://szkszhu.szksz.com/EuropaiKonfoderacionemet.pdf
TREATY PROJECT OF THE EUROPEAN CONFEDERATION -
http://szkszhu.szksz.com/EUKonfoderacioangol.pdf

[15] A demokrácia teljesebb változatát, felsõházas parlamentet akar a Magyarok Szövetsége - 2010. August 06. Friday, 00:02 - http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3916

[16] Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület megalakulási névsora (idézet az 1. jegyzetbõl):
dr. Bakos Batu (gyógyszerész), dr. Botos Gábor (volt átvilágító bíró), dr. Drábik János (rádiószerkesztõ), dr Eva Maria Barki (ügyvéd), Fáy Árpád (közgazdász), dr. Gyõry Nagy Sándor (egyetemi tanár), dr. Gyulay Endre (katolikus püspök), dr. Halász József (jogász késõbb kilépett), dr. Hegedûs Lóránt (református püspök), Kocsis István (író-történész), dr. Molnárfi Tibor (közgazdász), dr. Nemes Árpád (ügyvéd), Pap Gábor (mûvészettörténész), Síklaky István (közgazdász), Sinkovits V. András (színész), Székelyhidi Ágoston (történész), Takács András (közíró), dr. Tarr György (volt átvilágító bíró), dr. Tóth Tibor (történész), Wittner Mária (1956-os halálraítélt), dr. Zétényi Zsolt (ügyvéd).

[17] A Szent Korona Értékrend bevezetésének MUNKATERVE - http://szkszhu.szksz.com/Munkaterv100228.pdf

[18] Ady Endre: A Magyar Tanítókhoz - http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0603.htm

Hozzaszolasok

18 #11 18
- 2010. August 20. 13:33:10
Tudom, hogy a dr Halász József által kiadott könyv illetve weblapjai a legjobb megoldást mutatják be.
Azonban pillanatnyilag nincs olyan erõ, aki ezt meg tudná valósítani.
Ezért, jobb hijján, nem tehetünk mást, mint figyeljük a kormány próbálkozását az Alkotmány ügyében.
Én nem vagyok politikus, se katona vagy ilyesmi, nem tudom,hogy milyen eszközök léteznek arra, hogy ne engedjük újra átverni magunkat.
Igenis oda kell figyelnünk, éppen annak okán, hogy a szavak ma nem az eredeti értelmük szerint használatosak a politikában.
Vagy ti nem emlékeztek arra az idõszakra ,amikor ki sem ejtették a szájukon a "haza" a "nemzet" fogalmakat? most meg hirtelen nemzet egyesítõ programunk van...

Én ezért minden lehetõséget megragadnék arra, hogy az emberek figyelmét arra irányítsam, hogy ebben az alkotmányozási folyamatban, ha erõbõl le is gyõznek minket, de legalább állapítsuk meg, hogy itt, és itt hamis, amit cselekszenek.

Írhatnak bármilyen szép preambulumot, csinosíthatják bármennyire, ha a nemzetet, az összes magyar embert kizárják a folyamatból.

Én például nem bíztam meg õket ezzel a feladattal!

Amennyiben ezt az egészet nem a történelmi Alkotmány alapelvei szerint teszik (márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ámítás van csak, szép szavak) akkor ez az átalakított Alkotmány, amin most kezdtek munkálkodni, egyáltalán nem az lesz, aminek LENNIE KELLENE.
És,ha nem olyan fórum (nemzetgyûlés) végzi a feladatot, akinek a régi szabályok szerint tennie kellene, akkor ez egy pártnak a hatalommal való visszaélése.

Persze, tehetné ezt úgy is, hogy jó legyen, de miért is tenné? A hatalom most nála van.
Mint tudjuk, az ember gyarló.

Én nem vagyok semilyen pártnak a híve, én csak a magyar túlélés híve vagyok,mielõtt még valaki kitalálná, hogy biztos azért nem hiszek a nagy Fidesz-nemzeti-pártban....
272 #12 272
- 2010. August 20. 23:26:17
Chavez!

Mi bajod van neked ember? Ott a végén a forrás amibõl idéztem! Pont azért szúrtam be, hogy megmutassam mféle baromságokat hordanak össze vissza ezzel a dologgal kapcsolatban!
Mindenkit tudatlannak nevezel aki nem ért veled egyet, de még azokat is akiknek nem ismered a véleményét!
Neked kellene felnõnöd végre, hogy ne legyél ilyen arrogáns beképzelt önfényezõ!
ÁÁÁ! Mindegy! Minek is állok szóba veled!
9 #13 9
- 2010. August 21. 00:13:30
Addig is, amíg nem sikerül a valódi forrásokért személyesen behatolnom a vatikáni titkos levéltárba, vagy a bécsi bolhapiacon elkótyavetyélt-elherdált monarchia utáni magyar királysági dokumentumoknak már nemigen juthatok nyomára, addig nem veszem figyelembe az itt nagyképûen elõírt "saját kutatási" követelményeket! Nem a tudományos akadémián vagyunk. Hála Istennek! Vagy valamelyikõtök ezzel tud foglalkozni, szakmájából adódóan?
Ti beszéltek az alvók ébresztésérõl?
Hogyan képzelitek? Ez miért nem fér bele?

És igenis, egy olyan rendkívüli és a világon egyedülálló módon hazug hazai hivatalos közegben, ahol a legutóbbi 200 évben IGAZOLTAN letörik a valóságos hagyaték emlegetését is a magyar tudósok számára, nevetségessé téve õket, és pofátlanul hazugságokkal tömik a kötelezõen önbecsmérlõ történelmi tananyagot saját magunkról már a kisgyerekektõl kezdõdõen a fejünkbe, addig kénytelen vagyok magam megválasztani a hiteles, felkészült, s rangjuk és felvállalt küldetésük alapján kutatók, igazságkeresõk csoportját, ha valamit tudni szeretnék. És amit igaznak érzek, azt mondom tovább másoknak. Olyanoknak, akik még nem foglalkoztak történelmünkkel iskolán kívül, magánérdeklõdésbõl.
Egyikõtöknek sincs joga semmibe venni a másik ember törekvését ezen az úton.
Itt mindenki idézeteket hoz. Ti is és mások is, mert már a II. világháborúban sem vettünk részt személyesen, pl....
Mi alapján szóljátok le a másik idézetét, aki veletek valamiben is különbözõ alapokon áll
10-15 évi megfigyelések, elõadások hallgatása és utána már céltudatosan vállalt irodalmat olvasva? Szeretném éb is elmondani, mit olvastam, mit tanultam, mit szûrtem le belõle.
Józan ítélõképesség alapján szegõdik mindenki a neki hitelesnek tûnõ tanárokhoz.
Szeretném megérni, hogy hamarosan világos lesz mindannyiunk számára, mi is ez a véresen veszélyes tudnivaló, amit tûzzel-vassal és évszázadok kitartó munkájával el kell hazudni, mint az égrõl a csillagokat, a magyarság elõl??? Mi ez a félelmetes tudnivaló? Amitõl így be vannak rezelve és ennyire rettegnek?

Csak egy pici adalék, Mátyás királyunk után már azt tettek velünk, amit akartak! Vele együtt halt meg az igazság és ez a szállóige nemcsak itthon ismeretes! Az országunkat határoló saját határainkon élõk is ugyanígy ismerik, délen és északon, kivétel nélkül.
Õ maga királlyá választásakor - miután a világtolvaj özvegy habsburg királyné ellopatta és zálogba adta a Magyar Szent Koronát rokonának - mivel nem érintette fejét a koronánk, 6 évig csak úgy hozhatott rendeleteket, hogy ha akarta betartotta az ország, ha akarta nem! Nem volt érvényes, mint magyar királyi rendelet! Ez a kõkemény hagyományunk!
Bárcsak ma is így lenne, bárcsak erre emlékeznénk.
A tolvajfajzat orgazda olyan hatalmas árat csikart ki a visszaadásért, amennyi aranya egyetlen országnak sem volt akkoriban, éppen erre játszott. De Mátyásnak erkölcsi kötelessége volt visszahozni az országba.
Ilyen minõségû dinasztiák vették körül a Magyar Királyságot. Mert olyan nagyon régi nemesség élt bennük (nemrég még sikátori pénzváltók voltak vagy inkább uzsorások).

Itt egy rövid részlet a Pap Gáborral készült riportból, hogy mit vergõdött össze a pápa, hogy elhitesse, rendelkezhet az ország belügyei, szent hagyománya fölött...De nem rendelkezhetett!

"- Beszéljünk a korona szimbolikájáról. Háromféle korona létezik: házi korona, országló korona és beavató korona. A magyar Szent Korona melyik kategóriába tartozik?

PG:
- A magyar Szent Korona az egyetlen az újkori civilizált országok koronái közül, amelyik beavató korona. Az Anjou-dinasztia elsõ uralkodója Károly Róbert volt, akit a pápa támogatott. Õt háromszor kellett megkoronázni. A két elsõ koronázást nem megfelelõ koronával végezték, de mind a kettõre maga a pápa biztatta, annyira, hogy a második esetben, ez 1308-ban történt, külön készíttet egy koronát az akkori pápa küldötte. A mellékelt pápai leiratban elveszi a Szent Korona szentségét, és átruházza az általa készített koronára, ami egyébként nem maradt meg. Ebbõl az következik, hogy õ úgy gondolta, a pápa természetesen diszponál a magyar Szent Korona szentsége fölött. De kiderült, hogy nem így van, hiszen hiába koronázták meg vele Károly Róbertet, a nemzet egy pillanatra se fogadta el. Tehát ez azt jelentette, hogy õ hiába hozta a rendeletet, senki sem teljesítette. Tudniillik attól a pillanattól kezdve vált jogerõsen királlyá, hogy a magyar Szent Korona érintette a fejét."
---
Megjegyzésem, hogy ez a Károly Róbert inkább megtette azt, amit Istvánra kennek régóta.
Mert számukra az a hasznos, ha az eleve beavatott nagykirályokat mi magunk húzzuk le a sárba! Igaz, mi Istent sem hisszük a nagy ateizmus százada után. Minden ebbõl következik.
Viszont az István halála utáni Orseolo Péter jellemtelen lévén (Velencében nevelkedett) többször viselkedett haramia módra, maga mondta ki, hogy meg kell törni a magyarokat, mert gyûlölte õket, és eladta az országot többször is (pl. arany lándzsa jelképében).
Van akiknek ezer éve érdeke, hogy összemossa ezeket az eseményeket.
A sötét középkor hamisított-irat gyártó ipara kolostorok zárt celláiban a híres római birodalom égisze alatt csak azért történt, - még ha nem is beszélünk az idõbetoldásról - ami dicsõ felmenõk és hatalmas birodalmi építkezések, magas kultúra "megálmodását" jelenti pergameneken, - ezzel is megelõzve idõben, de legalábbis egyidõsítve magukat a "lebarbározott" magyarokkal, kisebbítve kilétüket. De a mai modern vizsgálatokkal 200-ból legalább 120-130 bizonyul hamisítványnak! Lám, a hamisítások, hazugságok kiderülnek.
Ezt nemzetközi tudósok állapították meg Illig szerint. Akkor mit várunk? Õsi "tehetség" mûködik itt.

És ez jelenthet valamit a mai magyarnak is, hogyan gyártanak bármit a semmirõl a régi rutinnal, mert csak ilyen példák vannak évszázadok óta és a mai napig is körülöttünk.
Csak ma médiának hívják.

Tehát engedjétek meg, hogy mások, itt olvasgatók is dönthessenek, minek néznek utána a palettán.
Ugyais, amíg nem emlékszünk vissza kristálytisztán, hogy melyik korban mi is vett körül bennünket, addig a könyvek és élõ, az adott témát kutató személyek lehetnek csak útmutatóink. De majd látni fogunk hamarosan - és kollektíven és egyértelmûen:
"SZÍNRÕL SZÍNRE, ÉS TÖBBÉ MÁR NEM TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN!"

Jó éjt!
Ráérünk utána is helyesbíteni - ha akadt ilyen - néhány tévedésünket.
1596 #14 1596
- 2010. August 21. 05:06:45
[color=#ff0033]Megvezetésünk titkai I. és II. rész[/color] :

http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/b-kantor-janos-rovat-/5096
1496 #15 1496
- 2010. August 21. 06:39:33
Kedves Koré!

Köszönöm hogy leírtad mindezt, hasonlóan gondolom én is.
Tegnap este, már sokadszor meghallgattam Szántai elõadását Szt. Istvánról. Annyi konkrét kutatási anyagot sorol fel, ami igaz nem közvetlen kordokumentum, mert azok eltûntek. Külföldiek által leírt tapasztalatok a magyarság István-kötõdésérõl, és történelmi tények sorolása, mennyire komoly harcokat kellett Istvánnak folytatni az állítólag befogadott "németek" ellen, akiket a hivatalos történelem szerint a magyarság ellenében maga mellett tudhatott. Érdekes módon királlyá koronázása után legelõször a nyugati betolakodóktól kellett az országot védenie...
Hogyan hihetjük el, hogy Istvánt néhány "lézengõ ritter" befolyásolhatta cselekedeteiben...?
Ha lenne írás a Vatikánban arról, hogyan kért koronát a pápától, akkor bõszen lobogtatnák...
De Szántai szerint, ha nagyon sokat hangoztatjuk, akkor majd "csinálnak", mert ahhoz értenek...

Az István-Koppány ellentét, amit elõszeretettel árnyalnak nekünk egyesek, pontosan arra jó, hogy megossza a mai magyarságot, bizonyítékok nélkül.

Egy érdekes kérdés, amire nincs válasz: Hogyan lehetséges, hogy 1526-ban Magyarországon az adatok szerint még több, mint 500 Szt. Istvánnak szentelt oltár volt, és azóta nincsen egy sem?!
Több, mint 500 évig a magyarság tudta, hogy kit tisztelhet Istvánban! Aztán azóta ki tüntette el ezeket? A török nem foglalkozott vele... Talán a Habsburg?

Nem István alapította az államot... Az már akkor megvolt... A királyságot állította helyre, ami Atilla halálával megszûnt...
A kereszténységet pedig nem kellett felvenni, mert akkor már régen keresztény volt a magyar, mint már Atilla is!
Az igazság pedig valamikor elõ fog kerülni, és szégyellni fogják magukat azok, akik ma magyarként nekimennek a másik magyarnak, mert sikerült õket valamelyik oldalra állítani.
Azok gyõznek ilyenkor, akiknek érdekük, hogy ne értsük meg egymást!
9 #16 9
- 2010. August 21. 07:17:57
Anzelm és Arany!
Köszönöm Nektek.
Hiszem, hogy minden tudás bennünk van, csak le kell hántanunk a tûzzel, vassal, megfélemlítéssel, Isten küldötte ébresztõk kiirtásával, a hamisság minden formájával az igaz forrást elfedõ bulldogi munkálkodás szánalmasan vastag rétegeit róla.
A tudati lélek teljes ébresztése az ÚT. Korunk kozmikus követelménye!
Hittel hiszem, hogy az igazság patikamérlege még mindig bennünk van, mákonyos altatásunk ellenére.
Szenvedünk a letöretés erejétõl. A mákonyfõzõk királyaink legalább felét megmérgezték, Móricz Jánost is orvul megölték! Végtelen a sor itthon és az amerikai földrészen!
De minél inkább igyekeznek, a Fény annál gyorsabban, már rohamosan közeledik. Minden elkövetett aljasságukat árnyéktalan világosság fogja felmutatni a kezdetektõl az utolsó tettig! Kétség nem fér majd a tisztánlátáshoz! És ez az egész Földön bekövetkezik. És nincs, nem lesz többé a tiszta, emberi élet elleni istentelen kígyóméreg munkálkodás!
9 #17 9
- 2010. August 21. 08:41:48
Chavez,
nem fogadom el véleményedet, hogy szellemi elzsidósodás fertõzne. De rádhagyom, én ennek a sértésnek ellenére sem foglak minõsíteni Téged.
Majd minden kiderül, s az abszolút objektív látás lesz. Kevés idõm van hátra, de ezt meg kell tapasztalnom, mert ezt szívbõl várom.
És mint a regölõs ének mondja: "Azt is megadhatja, az a nagy Úristen!"
Ismerem a magzatelhajtási manipulációkat, s Mátyás nem volt magtalan!
Vagy utólag került az apróbetûs kiegészítés az aljadék szerzõdésre, mint a mai banki manipoulációk apróbetûs megtévesztése, vagy magabiztosan merte vállalni ezt a kitételt. Gondolkozz életszerûen.
A polipkarok sokasága összedolgozott.
9 #18 9
- 2010. August 21. 13:17:59
Nagyon kedves Tõled,
hogy egyáltalán választ írtál.
A bennem mûködõ mérce egy dologból indul ki, éppen most fejtettem ki valakinek egy levélben:

Elsõ számú,és kristálytiszta mércém (és ahhoz hasonlítok minden tanítót, akiket újabban rágalmaznak), az Jézus Krisztus elõttem álló képe, amint mezítlábas egyszál sarujában, hófehér, zseb nélküli hosszú ingében jár hegyen, völgyön, folyó vagy tengerparton fáradhatatlanul az emberek között, és válogatás nélkül mindnyájuknak mondja az Igaz tanítást. Jézusként is, majd az utolsó szûk 3 évben Krisztusként is!
Egyszerûen - szívtõl szívig ható szavakkal, hiszen a Világ számára az ember legegyszerûbb életfeladatáról szól. Mindegy, hogy a hallgatóság szegény vagy gazdag.
És ez a szelíd hang képes hatalmas földrajzi tájegységeken át terjedni a maga tisztaságában, megérthetõségében és megélhetõségében. Az embereket pedig végtelen öröm és fellélegzés hatja át - így is adják tovább, lélektõl lélekig, mert ez maga az ÖRÖMHÍR felszabadító fénye a korszak mély sötétségében!
Ehhez hasonlítok minden mai tanítót.

S itt kénytelen vagyok megint visszakanyarodni a Korona váltságdíjához.
Vegyük az alapképletet:
Kinek a lényében lakozik a becsület, a tisztesség és az erkölcs? A meglopottak képviselõjében vagy a lopó és egyben orgazda lény feltételszabásában?
Azéban e, aki uralkodóként tolvaj a szomszédságban;
és mikor e számára szent ereklyét képezõ beavató koronáját kéri vissza a meglopott nemzet nevében a király, akkor õ válaszként zsarol és diktál, s egy hatalmasra srófolt összegért hajlandó csak visszaadni, a primitív, gátlástalan kapzsi kalmárszelleme miatt.
Sõt, ráadásként a távolabbi sötét tervei érdekében még kötelezvényt is írat alá, hogy a váltságdíj mellé magát a Koronát is visszakaparinthassa, ha számítása bejön? Holott élni vele, éltetni azt - a koronát - nem tudja!
Nincs hozzá szellemi képessége.
Vagy az az emberi lény testesíti meg a hibát, aki felvállalta egy nagy közösség igazságtalanná lett sorsának helyrehozatalát,
és még a rákényszerített alkudozás ellenére is, mintegy királyi és egyéni sorsáldozatot vállal?
16 évesen került megválasztásra, így 21 éves kellett legyen az esemény idejében! Mindössze 21 éves!!! Hasonlítsuk össze egy mai 21 évessel!
Lehet?
Utolsó szakrális királyunk volt. Jövõjét ezáltal pontosan ismerte.
Mindent lezárt és elrejtett ami az utókor számára fontos lesz a majdani újraéledéshez, a fokozatosan túlerõvé növekvõ sötét hatalmi erõk elõl.
Nehéz korszak bontakozik ki életében, minden irányból fegyveres támadás kel fel ellene, már az elsõ évtõl, tán megtévesztõ ellenségei számára fiatal életkora, de ezen felül még a királyi udvari ármány révén is, majd pedig teljes és gátlástalan intenzitással halála után bontakozik ki.
(Utólag beszúrok ide:Mátyás halála után ismét egy habsburg fajzat látszik a képben világ-fõszereplõként! Aranyért öl, népeket irt ki írmagjukig, milliós nagyságrendben! Mert meghalt az Igazság!
A VILÁGRA - emiatt - rákúszik az embertelenség sötét és gátlástalan idõszaka.)

Hiszen vele, maga az Igazság szállt sírba jó ötszáz éve nemcsak Európában, hanem az egész világon és ez egy gátlástalan öldöklés kezdetét jelenti a következõ évszázadokra (lásd amerikai földrész aranyrablóinak embertelen és vallási köntösbe öltözött népirtó folyamatát, a "Krisztus nevében" gyilkolókat és a többi borzalmat, amit ember képes kihozni magából).

Így fogom fel, s egyértelmûen látni a párhuzamot a történetek között kb. 500, kb. 1000 és kb. 1500 évvel korábbi fordulópontokon és eseményekben! A sötétség a fényre allergiás, mindent megtesz, hogy a sötétségben maradhasson, tán azt hiszi, hogy észrevehetetlenül.

Hol van ma ennyi erõ Mátyás hagyatékából?
Összesen sincs a 10 milliós ország lakosaiban.
Milyen erkölcsi alapon felsõbbködünk mi itt a kibic páholyából, a saját nemtörõdömségünk dagonyájából?
Ugyan mit tudna bárki is tenni jelen pillanatban, ha egy csoda folytán egyik pillanatról a másikra újra a magunk uraivá válnánk?
Jól mondja Szántai: ez a nemzedék még csak az erõgyûjtés elején tart, sokévi kivéreztetés után.
Mit tudnánk kezdeni egy újra egyesült Nagy Magyarországgal? Be kell látnunk, hogy egy birkanyájat sem tudnánk egybentartani, nemhogy egy szakrárlis földrajzi Istenadta áldott egységet és lakóit a régiek tudásával, tehetségével, messzeható látásával, átfogásával megszervezni és mûködtetni!
Mi van a mi mindennapos megalkuvásainkkal, jobbról-balról kiosztott arculcsapásainkkal? Egy-két látót kivéve csaknem kollektíve álomtalan mélyalvásban horkolunk.
Semmiféle gõgösségnek, ledegradálásnak helye nincs õseinkkel szemben a mi szánkból! Az ellenerõk maguk már sokszorosan gondoskodtak róla. Ne fújjunk velük egy követ!
Jogos e hát az erkölcsi fölényeskedés?
Szerintem nem.

Viszont Krisztus azt mondta: NE FÉLJETEK!
Ebbõl gondolom, hogy még van számunkra némi remény.
9 #19 9
- 2010. August 21. 19:06:28
Kedves Chavez!
Még véletlenül sem jutott eszembe fekete pont, sõt!
Tökéletes a jelzésed Jézus, majd Krisztus megváltozott lényi minõségérõl. A Jordán keresztelõ eseményéhez kötöm a metamorfózisát. Sokszor írtam errõl, mint elsõ, a Földön példaként bemutatott mintáról, amelynek lehetõsége az ember végsõ célja, amint a feltámadás is.

Mátyásról már írtam, lehet hogy másként, de gondolataimban a helyén van. Van számára egyrészrõl a királyi út és van az egyéni emberi sors ezzel párhuzamosan.

A Szent Koronáról nem dr. Halász révén - akirõl 2 éve hallottam elõször - szereztem egyre mélyülõ ismereteket, mire lassan egy kép rajzolódott ki számomra. Fizikai ékszer voltánál sokkal többet tudtam meg róla és ma is újabb és újabb felfedezések megismeréséhez tudok jutni éppen a környezetemben. Írtam errõl régebben. Nem idegenkedem attól sem, hogy az egykor Grál kehelyként emlegetett szellemi hagyománnyal valamilyen párhuzam fog kiderülni.

Mint ahogyan a magyar szellemû soha nem tört mások földjére, úgy ajándéknak tekintette Istentõl a kijelölt élethelyét.
Egyedülállóan békés természetére mutat a jó szomszédság érdekében kialakított széles gyepü rendszere is, amint közelebb kerültek egymáshoz földrajzilag is a népek.
Hallottam már azt az õsrégi elvet, hogy nem terjeszkedik nyugat felé tovább, mert országának határai addig tartanak, ameddig a kerecsensólyom fészkel... Különös ez is.

Luciferrõl, mint Isten megtévedt teremtményérõl pedig az a véleményem, hogy õ maga is visszatér dolga (akadályozó, de szükséges feladata) bevégeztével a mi Teremtõnk keblére, de csak az összes emberlelkek után.
Arimán (népnyelven Ármány) egészen más történet.
És én még csak itt tartok egyelõre a "lépcsõjárásban".
Szívesen olvastalak!

Ui.: Ugyanezt a kifejezést szoktam mondani István királyunk kritikusainak is, amit Te dr. Halász felfogásával kapcsolatban említettél: KI érhet fel ma a bokájáig is
ezen emberválasztékból, amit a szemünkkel látunk magunk körül akár a földön, vagy országunkban?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.14 masodperc
657,240 egyedi latogato