Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Népszámlálás: fogy a magyar

Tíz évre elõre „eldõlhet” a magyar kisebbség sorsa, az idei népességszámlálás eredményétõl függõen – állítja Veres Valér kolozsvári szociológus, aki szerint az idei felmérés eredménye a romániai magyarság számára „lélektani küszöb” lehet.

Bár a szakértõ nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, arra figyelmeztetett: a romániai magyarság lélekszáma jelentõsen csökkent, fel kell tehát készülni a kellemetlen meglepetésekre.

„Nekünk nincsenek bevándorlóink”
„A magyarság számaránya különösen fontos azokon a településeken, ahol eddig éppen csak hogy elértük a húsz százalékos küszöböt. Elõfordulhat, hogy az idei mérések már más arányt mutatnak, és akkor a jövõben a nyelvi jogok gyakorlását például nem szavatolják a törvények, helyi alkukra van szükség” – figyelmeztetett a szociológus, aki szerint általános tendencia a népességcsökkenés: becslések szerint jelenleg körülbelül 1,3 millió magyar él Romániában.
„Európa-szerte érvényes az elöregedés, az unió tagállamaiban a statisztikákat csak a bevándorlók javíthatják, de ilyen jellegû népességpótlásra az erdélyi magyar közösség nem számíthat” – emlékeztetett Veres Valér, aki elmondta: tudomása szerint nem folyik szakszerû vizsgálat arról, hogy a kettõs állampolgárság megszerzése felgyorsíthatja-e az elvándorlást.
Forrás: Országos Statisztikai Hivatal (2011: becsült adat)

Visszaütnek a konfliktusok
Az idei népszámlálás elsõ eredményeit 2012 márciusában hozzák nyilvánosságra, részleges eredmények a következõ év júniusában látnak napvilágot, a végleges eredményeket azonban csak 2013-ban teszik közzé. A teljes felmérés körülbelül 50 millió euróba kerül, a begyûjtött adatok jelentõsen befolyásolhatják az ország adminisztrációját, szociálpolitikáját.
„A népszámlálás adataihoz viszonyítunk tíz éven keresztül, ma a 2002-es adatok alapján számolnak ki minden mutatót, ezért perdöntõ, hogy milyen számokkal dolgozunk a következõ évtizedben” – hangsúlyozta a kolozsvári társadalomkutató, aki szerint különösen fontos, hogyan történik a felmérés a többetnikumú vidékeken.
„Jelentõs eltérések mutatkozhatnak például azokon a területeken, ahol a romák az elõzõ népszámláláskor még magyarnak vallották magukat” – mondta Veres Valér, aki szerint éles fordulat ott következhet be, ahol a magyarok és a romák között az utóbbi években megromlott a viszony.

„Rá kell készülni!”
A népszámlálásra való felkészülést különösen fontosnak tartják a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek. Az RMDSZ szociológusokból, társadalomkutatókból álló szakmai csoportot hozott létre annak érdekében, hogy a magyar közösség felkészülten várja a népszámlálást. Külön kampány szól majd a szórványvidékek és a zömmel magyarok által lakott régiók számára. Az októberi felmérést megelõzõ kampányt Porcsalmi Bálint, a szövetség kampányszakértõje vezeti.

Egyre kevesebb a sokgyermekes család Romániában
Porcsalmi úgy véli: teljes összefogásra van szükség a népszámlálás elõtt, mert azokat kell a leghatásosabban megszólítani, akikhez a magyar nyelvû tömegtájékoztatás nehézkesen jut el. „Tudatosítanunk kell az emberekben, hogy a magyarság felvállalása nem jelent hátrányt. Különösen fontos ez ott, ahol a magyarok aránya alacsony, ahol sok a vegyes házasság, itt ugyanis sajátos nyomás nehezedik az érintettekre” – figyelmeztetett a mozgósítás felelõse.
Porcsalmi elmondta: az idei felmérés újdonsága, hogy a népszámlálási íveken nem lesz elõre kódolt nemzetiség. „2002-ben román vagy egyéb nemzetiség között lehetett választani, most nem kényszerül ilyen döntésre a válaszadó” – ismertette a módosításokat a kampányszakértõ, aki elmondta: szorgalmazzák a kétnyelvû adatlapok bevezetését. Az Országos Romaügynökség vezetõje, Ilie Dincã szintén arra figyelmeztetett: nem mindegy, hogy nyomás alatt nyilatkoznak-e a válaszadók vagy sem, így az is mérvadó lehet, hogy kik végzik a népszámlálást.
„Szerencsés volna, ha a romák által lakott településeken vagy település részeken a roma közösségekben roma kérdezõbiztosok végeznék a felmérést. Nagyobb bizalommal lennének így az emberek, és reálisabb képet alkothatnánk: hol, hogyan élnek és hányan vannak a romániai romák.”

Forrás: Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato