Bejelentkezés
Dióhéjban:
Kedves Imre,
1952. szeptember 3-án éjjel 1-kor csöngettek. 5 éves voltam. Az apámat bilincsben elvitték, nekünk pedig 1 óra állt rendelkezésre, hogy egy teherautóra felpakoljunk, amit tudunk. Ha a lakók nem segítenek, nem viszünk semmit. Kitelepítés a szovjet határ mellé, Márokpapiba, Biszku B. szülõvárosába.
Apámat soha el nem ítélték. Gyûjtõ, börtön, majd egy budai villában tartották fogva a 4 év utolsó évében, aminek a fala olyan magas volt, hogy nem látott ki. A dombokból következtetve talán a Rózsadomb vagy Törökvész környékén lehetett. Érzéstelenítés nélkül operálták meg, mikor epekõvel operálták. Kihullottak a fogai, mert skorbutot kapott, amire azt mondták, öncsonkítás.
Utólag kiderült, hogy azt sem tudta, hogy élünk-e. Havonta egy ávós pénzt hozott, aminek kb. a felét elitta. (1956-ban öngyilkos lett, vagy megölték, ezt hallottuk).
1956. júliusában kitették egy ház elé 40 évesen, hogy itt lesz az otthona. Akkor találkoztunk ismét. Beköltöztünk egy üres lakásba, a nagyszüleim házát kellett eladni (Klotild-liget- mit érne az most?), hogy be tudjuk bútorozni. Ennyire futotta a ház eladásából. Majd jött október 23-a és apám rettegett, hogy visszaviszik.
A szüleim kapcsolata megromlott, Bár halálukig házasok maradtak, de az útjaik különváltak. Apám úgy került haza, hogy impotens lett. Sosem mondta el, mi történt a börtönben. Volt olyan sorstársa, aki amikor kikerült, ezért öngyilkos lett.
Apám nem tudott elhelyezkedni, mert nem tudott elszámolni az önéletrajzában, mit csinált 1952 és 1956 között. Olcsó könyvtári könyveket árult eszpresszókban jutalékért két évig. Sokszor egy fillér nélkül. Anyám fizetésébõl éltünk valahogyan.
Utólag tudtam meg, hogy apám egy rövid ideig polgári alkalmazottja volt háború elõtt a Katpolnak, ahol rejtjeles (desifírozás) írásokat kellett megfejtenie. Nem volt hozzá végzettsége, csak úgy belecsöppent. Akkoriban nem volt könnyû állást találni.
A szüleim az I. háborúban születtek, a másodikban házasodtak. Szerencsére nem halt meg senki a rokonaim közül. 1939-ben jöttek föl Szegedrõl a szüleim friss házasokként. Pont a háború kezdetén szinte.
Mivel otthon sosem beszéltünk politikáról, a középiskolában pedig egy marxista gyorstalpalót végzett történelemtanár-tanította a történelmet, ami a munkásmozgalomból állt. Osztályfõnököm is volt. Nem is értett semmihez. Akkoriban családlátogatáson kiderült a sorsunk, osztályidegen lettem, egyéb származású, reakciós, megbízhatatlan. Ezt megírta egy másolópapíron az egyetemi jelentkezésemben is jellemzésként. Esélyem sem volt, hogy tovább tanuljak. Onnan tudom, mert az egyetem visszaküldte a beadott papírokat.
Tíz évig tartott ez a lelki, anyagi nyomor, mikor apám kezébe vette a sorsát. Nyelvészettel foglalkozó barátai azt mondták neki, hogy a vezeték nevünk alapján lehet, hogy finn származásúak vagyunk apai ágon. Ezt kutatta apám a levéltárakban, és talált is szép számmal ugyanolyan vezetéknevûembereket, akiknek levelet írt angolul, majd megtanult íróasztal mellett finnül. Valószínûleg az 1700-as években Mária Terézia telepítése kapcsán egy evangélikus lelkész került felvidékre, akinek a leszármazottjai lehetünk. (Érdekes, hogy apám is evangélikus vallású volt.)
Így kezdõdött. Megtudta, hogy egy finn karmester vendégeskedik Budapesten. Megkereste és próbát hegedült neki az Astoria szállóban. Azonnal szerzõdést kapott. 1967-ben hivatalosan elutazott Finnországba, ahol színházi, zenekari hegedûsi állást kapott. Majd az ottani zeneiskolában hegedû tanárként is dolgozott.
Anyám itthon maradt. Apám ott ragadt és ott ment nyugdíjba.
Anyám nem követte Apámat, itthon maradt velem együtt. Apám 10 évi mv. után kapott egy agyérgörcsöt. Vissza akart jönni Mo-ra. De azt mondta az akkori TB, hogy Mo-on eltöltött 24 évi munkaviszonyát csak akkor veszik figyelembe, ha még 5 évet dolgozik itthon is. Az akkor Interkoncert levonta az adót a jövedelmébõl már akkor, de senki nem hívta fel a figyelmét arra, hogy saját jogon fizetnie kell nyugdíjjárulékot, ha Mo.-on nyugdíjat akar kapni. Nem tudott volna elhelyezkedni, mert nem volt egészséges, és nem is alkalmazták 60 évesen sehol. Így visszament Finnországba, ahol felkínálták neki a finn állampolgárságot, amit elfogadott.
Anyámnak csak 20 évi munkaviszonya volt, nagyon kevés volt a pénze. Depressziós lett, majd lelki okok miatt kialakult nála egy hosszú évekig tartó asztmatikus rohamsorozat. Sosem lehetett tudni, mikor tör rá. Mellette kellett maradnom, hogy segítsek. Mentõ, ügyelet, kórházból ki, be. Ez kb 20 éven keresztül tartott, amíg élt. Közben egyedül neveltem a lányomat, akinek sikerült egyetemet végeznie, felsõfokú nyelvvizsgát tennie. Ma két kisgyerekét neveli munkanélküliként.
1990 után könyvelõ voltam (könyvelõirodában). A minimálbéres fizetésem mellé a kiegészítést zsebbe kaptam. De abból félretenni nem lehetett. Éppen elég volt a megélhetésre.A minimálbér miatt miatt lett kevés a nyugdíjam. Pedig 40 évet dolgoztam.
Hány sorstársam nyomoroghat így emiatt?
Apám nem támogatott minket, mert az õ jövedelme sem volt valami eget verõ. Az volt a különbség, hogy akkor már Finnország sokkal jobb gazdasági helyzetben volt hazánkhoz képest. Sõt ott létezett szociális háló is, ami azt jelentette, hogy a kevés nyugdíját majdnem annyival kiegészítették szociális nyugdíjként, hogy a kettõ együtt alkalmas volt a megélhetésére. Amikor beteg lett, naponta 3x ápolók jöttek hozzá, takarították, ennivalót hoztak neki, ha kellett ápolták.
Az életem arról szólt, hogy az anyámat ápoltam, a gyerekemet felneveltem, különmunkát vállaltam, ha módomban állt, hogy megéljünk.
Mióta nyugdíjas vagyok, a szüleim meghaltak, a lányom önálló életet él, kezdtem el érdeklõdni a körülöttem lévõ világ iránt.
Trianonról még a nagyszüleimtõl sem hallottam. Pedig azon múlt, hogy Mo-ra kerültek, hogy Temesvárról az anyai nagypapámat, - és így a családját - mint MÁV állami tisztviselõt áthelyezték Szegedre. Igaz, hogy nagyon fiatal voltam, mikor meghaltak.
De a szüleim sem beszéltek politikáról. Némák voltak. Apám még Finnországban sem mert beszélni arról, hogy mi történt vele a négy év alatt.
Ezért most próbálom behozni a behozhatatlant.
Hogy tudd, ki vagyok.
Üdvözlettel:...
1952. szeptember 3-án éjjel 1-kor csöngettek. 5 éves voltam. Az apámat bilincsben elvitték, nekünk pedig 1 óra állt rendelkezésre, hogy egy teherautóra felpakoljunk, amit tudunk. Ha a lakók nem segítenek, nem viszünk semmit. Kitelepítés a szovjet határ mellé, Márokpapiba, Biszku B. szülõvárosába.
Apámat soha el nem ítélték. Gyûjtõ, börtön, majd egy budai villában tartották fogva a 4 év utolsó évében, aminek a fala olyan magas volt, hogy nem látott ki. A dombokból következtetve talán a Rózsadomb vagy Törökvész környékén lehetett. Érzéstelenítés nélkül operálták meg, mikor epekõvel operálták. Kihullottak a fogai, mert skorbutot kapott, amire azt mondták, öncsonkítás.
Utólag kiderült, hogy azt sem tudta, hogy élünk-e. Havonta egy ávós pénzt hozott, aminek kb. a felét elitta. (1956-ban öngyilkos lett, vagy megölték, ezt hallottuk).
1956. júliusában kitették egy ház elé 40 évesen, hogy itt lesz az otthona. Akkor találkoztunk ismét. Beköltöztünk egy üres lakásba, a nagyszüleim házát kellett eladni (Klotild-liget- mit érne az most?), hogy be tudjuk bútorozni. Ennyire futotta a ház eladásából. Majd jött október 23-a és apám rettegett, hogy visszaviszik.
A szüleim kapcsolata megromlott, Bár halálukig házasok maradtak, de az útjaik különváltak. Apám úgy került haza, hogy impotens lett. Sosem mondta el, mi történt a börtönben. Volt olyan sorstársa, aki amikor kikerült, ezért öngyilkos lett.
Apám nem tudott elhelyezkedni, mert nem tudott elszámolni az önéletrajzában, mit csinált 1952 és 1956 között. Olcsó könyvtári könyveket árult eszpresszókban jutalékért két évig. Sokszor egy fillér nélkül. Anyám fizetésébõl éltünk valahogyan.
Utólag tudtam meg, hogy apám egy rövid ideig polgári alkalmazottja volt háború elõtt a Katpolnak, ahol rejtjeles (desifírozás) írásokat kellett megfejtenie. Nem volt hozzá végzettsége, csak úgy belecsöppent. Akkoriban nem volt könnyû állást találni.
A szüleim az I. háborúban születtek, a másodikban házasodtak. Szerencsére nem halt meg senki a rokonaim közül. 1939-ben jöttek föl Szegedrõl a szüleim friss házasokként. Pont a háború kezdetén szinte.
Mivel otthon sosem beszéltünk politikáról, a középiskolában pedig egy marxista gyorstalpalót végzett történelemtanár-tanította a történelmet, ami a munkásmozgalomból állt. Osztályfõnököm is volt. Nem is értett semmihez. Akkoriban családlátogatáson kiderült a sorsunk, osztályidegen lettem, egyéb származású, reakciós, megbízhatatlan. Ezt megírta egy másolópapíron az egyetemi jelentkezésemben is jellemzésként. Esélyem sem volt, hogy tovább tanuljak. Onnan tudom, mert az egyetem visszaküldte a beadott papírokat.
Tíz évig tartott ez a lelki, anyagi nyomor, mikor apám kezébe vette a sorsát. Nyelvészettel foglalkozó barátai azt mondták neki, hogy a vezeték nevünk alapján lehet, hogy finn származásúak vagyunk apai ágon. Ezt kutatta apám a levéltárakban, és talált is szép számmal ugyanolyan vezetéknevûembereket, akiknek levelet írt angolul, majd megtanult íróasztal mellett finnül. Valószínûleg az 1700-as években Mária Terézia telepítése kapcsán egy evangélikus lelkész került felvidékre, akinek a leszármazottjai lehetünk. (Érdekes, hogy apám is evangélikus vallású volt.)
Így kezdõdött. Megtudta, hogy egy finn karmester vendégeskedik Budapesten. Megkereste és próbát hegedült neki az Astoria szállóban. Azonnal szerzõdést kapott. 1967-ben hivatalosan elutazott Finnországba, ahol színházi, zenekari hegedûsi állást kapott. Majd az ottani zeneiskolában hegedû tanárként is dolgozott.
Anyám itthon maradt. Apám ott ragadt és ott ment nyugdíjba.
Anyám nem követte Apámat, itthon maradt velem együtt. Apám 10 évi mv. után kapott egy agyérgörcsöt. Vissza akart jönni Mo-ra. De azt mondta az akkori TB, hogy Mo-on eltöltött 24 évi munkaviszonyát csak akkor veszik figyelembe, ha még 5 évet dolgozik itthon is. Az akkor Interkoncert levonta az adót a jövedelmébõl már akkor, de senki nem hívta fel a figyelmét arra, hogy saját jogon fizetnie kell nyugdíjjárulékot, ha Mo.-on nyugdíjat akar kapni. Nem tudott volna elhelyezkedni, mert nem volt egészséges, és nem is alkalmazták 60 évesen sehol. Így visszament Finnországba, ahol felkínálták neki a finn állampolgárságot, amit elfogadott.
Anyámnak csak 20 évi munkaviszonya volt, nagyon kevés volt a pénze. Depressziós lett, majd lelki okok miatt kialakult nála egy hosszú évekig tartó asztmatikus rohamsorozat. Sosem lehetett tudni, mikor tör rá. Mellette kellett maradnom, hogy segítsek. Mentõ, ügyelet, kórházból ki, be. Ez kb 20 éven keresztül tartott, amíg élt. Közben egyedül neveltem a lányomat, akinek sikerült egyetemet végeznie, felsõfokú nyelvvizsgát tennie. Ma két kisgyerekét neveli munkanélküliként.
1990 után könyvelõ voltam (könyvelõirodában). A minimálbéres fizetésem mellé a kiegészítést zsebbe kaptam. De abból félretenni nem lehetett. Éppen elég volt a megélhetésre.A minimálbér miatt miatt lett kevés a nyugdíjam. Pedig 40 évet dolgoztam.
Hány sorstársam nyomoroghat így emiatt?
Apám nem támogatott minket, mert az õ jövedelme sem volt valami eget verõ. Az volt a különbség, hogy akkor már Finnország sokkal jobb gazdasági helyzetben volt hazánkhoz képest. Sõt ott létezett szociális háló is, ami azt jelentette, hogy a kevés nyugdíját majdnem annyival kiegészítették szociális nyugdíjként, hogy a kettõ együtt alkalmas volt a megélhetésére. Amikor beteg lett, naponta 3x ápolók jöttek hozzá, takarították, ennivalót hoztak neki, ha kellett ápolták.
Az életem arról szólt, hogy az anyámat ápoltam, a gyerekemet felneveltem, különmunkát vállaltam, ha módomban állt, hogy megéljünk.
Mióta nyugdíjas vagyok, a szüleim meghaltak, a lányom önálló életet él, kezdtem el érdeklõdni a körülöttem lévõ világ iránt.
Trianonról még a nagyszüleimtõl sem hallottam. Pedig azon múlt, hogy Mo-ra kerültek, hogy Temesvárról az anyai nagypapámat, - és így a családját - mint MÁV állami tisztviselõt áthelyezték Szegedre. Igaz, hogy nagyon fiatal voltam, mikor meghaltak.
De a szüleim sem beszéltek politikáról. Némák voltak. Apám még Finnországban sem mert beszélni arról, hogy mi történt vele a négy év alatt.
Ezért most próbálom behozni a behozhatatlant.
Hogy tudd, ki vagyok.
Üdvözlettel:...
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. January 18. 16:52:34
- 2011. January 18. 17:21:53
- 2011. January 18. 17:57:46
- 2011. January 18. 19:32:20
- 2011. January 18. 19:40:04