Na ez is az, csak kipában! Még a végén a csodarabbit is hívni kell, hogy beavatkozzon!
Az elmúlt két hét az orbáni katasztrófapolitika dicséretétõl volt hangos. Hogy a divatos politikai elemzõ „nem tudta másnak nevezni” a kormányfõ mûködését, „mint példamutatónak” (Török Gábor: A bajban ismerszik meg?), az a legkevésbé sem lepett meg. Ám hogy Andrassew Iván (igaz, fenntartásokkal, de mégis) ezt írta a Népszavában: „Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett” – ettõl padlót fogtam.

Ott ért Gyurcsány Ferenc hétfõi blogbejegyzése, miszerint „a miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott, egyet lehet és egyet kell vele érteni”, mi több: „most támogatni kell a kormányt”. Na, ez volt a kegyelemdöfés. (Igaz, Gyurcsánynál még aznap leesett a tantusz, és azóta nem támogatja a kormányt, sõt...)
Szerintem Orbán katasztrófapolitikája: politikai katasztrófa. Õ maga pedig gyalázatos beszédet mondott hétfõn a parlamentben. Október 5. óta gyalázatos dolgokat mond és tesz. Az ökológiai katasztrófát; emberek halálát, otthonok, értékek pusztulását; az ezek nyomán támadt megrendülést, kétségbeesést és haragot a legnagyobb tudatossággal és cinizmussal használja föl hatalmi céljai elérésére. Az elmúlt napokban drámai módon fölgyorsultak a demokratikus jogállam fölszámolásának és az egyeduralom kiterjesztésének baljós folyamatai.
„Magyarország az országgyûlési választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett. A legfontosabb pillanathoz, amikor el fog dõlni, az önök mai munkájának eredményeképpen is, hogy valóban megváltoztak a dolgok, valóban új korszakban élünk, vagy maradt minden a régiben” – mondta hétfõn délután a parlamentben a nagy hatalmú kormányfõ, akinek a szavait – mint mindig – ezúttal is komolyan kell vennünk. Annál is inkább, mert a nap végén elégedetten nyugtázhatta: mindent elért, amit akart. Egy héttel az október 4-i gátszakadás után olyan gátat sikerült átszakítania a politikában, ami addig szilárdnak, sõt érinthetetlennek tûnt. A plurális demokrácia szétzilálását követõen a ’89-es rendszerváltozással született gazdasági és társadalmi rend falát is sikerültmegbontania.Mert a parlamenten rendkívüli eljárással keresztülvert törvénymódosítás, amit a Jobbik és az MSZP igenjeit is bekasszírozva (az LMP szemérmes tartózkodásamellett)megszavaztatott;Kövér házelnökkel és Schmitt elnökkel aláíratott, a másnapi (!) Magyar Közlönyben kinyomtattatott, nem jelent ennél kevesebbet.
Azt jelenti, hogy az Orbán uralta fideszes állam bármely magántulajdonban lévõ vállalatra ráteheti a kezét. Bármikor. Minden megkötés nélkül – sima kormányrendelettel: „Gazdálkodó szervezet mûködése rendeletben – a (3) bekezdésben meghatározottak szerint – a Magyar Állam felügyelete alá vonható”. Hogy szól a 3. bekezdés? A miniszter vagy kormánybiztos „áttekinti a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét; jóváhagyja, ellenjegyzi a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegû kötelezettségvállalásait; a rendkívüli intézkedés bevezetését elõidézõ helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben dönt a gazdálkodó szervezet legfõbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben; kezdeményezheti a gazdálkodó szervezettel szemben a 34. § (1) bekezdése szerinti szolgáltatás elrendelését”. Mi rendelhetõ el a 34. § (1) szerint? „A honvédelem feladatainak végrehajtása érdekében” többek között „meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítése vagy igénybevételének tûrése”. Ki mondja meg, mi a honvédelem érdeke? A kérdés okafogyott: régen (és beláthatatlan idõre) megválaszolták a magyar emberek 2010 áprilisában.
Hogy mely cégekrõl és érdekeltségekrõl derül ki késõbb, hogy állami kéz alá kell vonni õket; hogy mit kell majd „teljesíteniük” vagy „tûrniük”; végül, hogy milyen sorsra jutnak mindezek után, annak csak a jóisten a megmondhatója. (Esetleg még Simicska Lajos.)
Orbán nagy ugrást hajtott végre az átszakadt ajkai gátról dobbantva. Amirõl október 4. elõtt õ sem mert volna még álmodni se, az október 12-ére megszavazott, aláírt, kinyomtatott valóság lett. De hogyan idézhetett elõ egyetlen röpke hét alatt ekkora politikai gátszakadást? Mint jeleztem: az ökológiai katasztrófa hatásának maximális kiaknázásával. Mindenekelõtt a jogállam elleni újabb merényletek sorára használta ki a váratlan alkalmat. „Pont a vörösiszap-katasztrófához hasonló emberi és környezeti tragédiák… egy valódi jogállam próbakövei: megmutatják… a közhatalom képes-e az... elkeseredett tömegek haragjától függetleníteni magát, és a felelõsség tisztázására szolgáló eljárást jogállami keretek között lefolytatni” – írta kiváló cikkében Nehéz-PosonyMárton (Jogállam az iszapban. Népszabadság, október 12.).
A miniszterelnök a katasztrófa másnapján mindenféle vizsgálat elé vágva prejudikálta: „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így élünk a gyanúperrel, hogy emberi vonatkozás miatt történt”. Majd rátett még egy lapáttal: „az ország tudni szeretné, ki a felelõs a katasztrófáért… Aki ilyen helyzetbe hozta az embereket, annak meg kell kapnia azt a büntetést, amit egyébként a törvény elõír. A lehetõ legszigorúbban kell… fellépnünk”.
Orbán tehát nem mérsékelte, hanem szította a tömegek haragját; nemhogy jogállami keretek között igyekezett tartani az eljárást, de saját kezûleg söpörte le az asztalról a jogállami kereteket. Ezt tette egy álló héten át, újra és újra ismételve a fenyegetõzést. Ne tévesszen meg senkit, hogy „egyébként” a törvényre hivatkozott. Mert közben lábbal tiporta a büntetõjogot, mikor elõre kijelölte a jogszerûen csak alapos vizsgálatok nyomán föllelhetõ bûnösöket. Akiknek (ha lesznek) a büntetõjogi felelõsségét nem a belügyminiszternek kell kivizsgálnia – Orbán erre utasította Pintér Sándort október 5-én! –, hanem a független bíróságnak.
A hétfõi parlamenti beszéd legrémesebb mozzanata az volt, amit a honatyák elsöprõ többsége vastapssal fogadott: a kormányfõ maga jelentette be aMal Zrt. vezérigazgatójának letartóztatását. Hogy lássuk, ez a gyalázat egy valódi jogállamban mennyire elképzelhetetlen, gondoljuk el: az USA elnöke (akit láttunk a kamerák elõtt az olajszennyezett tengervízzel bíbelõdni) a Kongresszus két háza elõtt bejelenti a BP konszern vezérigazgatójának õrizetbe vételét. Rémálom, ugye? Orbán Magyarországán ma ez a valóság.
Amikor jogállamról beszélek, ne holmi valóságtól elszakadt jogászkodásra gondoljanak. Gondoljanak arra az emberre, akit egy sötét hatalmi játszma részeként lefogtak és bedugtak egy börtöncellába. Gondolhatnak saját magukra is. Mert az ország erõskezû vezetõjének – a mind ijesztõbb hatalmi manõverek végrehajtása közben – immár hatalmában áll önkényesen börtönbe küldeni embereket, és õ minden jel szerint él ezzel a hatalmával. Ám amikor a jogállamról beszélünk, mégis arra a karakán bíróra gondoljanak leginkább, aki – alaptalannak ítélvén az ügyész indoklását – három nap elteltével kinyittatta a cellaajtót. Na, ez a jogállam! Úgy látszik, ittott még mûködik…
Térjünk át az ügy anyagi oldalára. Nehéz-Posony Márton világosan leírja cikkében, hogy „a cégvagyon eltüntetésének megakadályozásamegoldható… a büntetõeljárási törvény hatályos rendelkezései alapján is, a zár alá vétel és a biztosítási intézkedés jogintézményeinek alkalmazásával. Ezek ugyanis biztosítják azt, hogy a cég vagyona rendelkezésre álljon arra az esetre, ha jogerõs bírói ítélet mondaná ki: valóban a cég embereit terheli a felelõsség. A legfõbb különbség e között és a friss törvény megoldása között az, hogy a büntetõeljárási kényszerintézkedésrõl a bíróság dönt, határozata ellen pedig rendes jogorvoslatra van lehetõség. Az új törvény azonban a korábbi tulajdonosoknak csak akkor teszi lehetõvé az állami képviselõ döntései miatti kárigényük érvényesítését, ha az einstandot lehetõvé tevõ rendeletet utóbb az Alkotmánybíróság megsemmisíti”.
Ne feledjük: a Mal Zrt.-s fi úk elleni narancsinges einstandot hétfõn intézményesítette a parlament: mostantól bárki ellen alkalmazható. (Ha már itt tartunk: Orbán Viktor csak a kemény kéz alkalmazása tekintetében vethetõ összeÁts Ferivel. A vörösinges vezér ugyanis nem ösztönözte, hanem büntette az einstandot – lévén nemcsak szigorú, de tisztességes is.)
Orbán a katasztrófa másnapján uszító kampányt indított a magántulajdon ellen, és egy hét alatt elérte az állami kontroll intézményesítését. Elõtte így szónokolt a parlamentben: „Az elõzõ korszakról beszélek, amelyben mindent a magánérdek írt felül, s amely a hatalommal való visszaélés rendszerére épül. A magyar választók ezt a rendszert megdöntötték áprilisban, és alapítottak helyette egy újat... Az a világ nem jöhet viszsza, amikor nem tudjuk a közérdeket érvényesíteni a magánérdekkel szemben”.
Ez a retorika hamis. Elõször azért, mert a legnagyobb környezetszennyezések és ökológiai katasztrófák épp azokban a rendszerekben estek meg, ahol az állami fennhatóságot a magántulajdonra is kiterjesztették (elég Csernobilra utalni). Másodszor utalhatunk a mai magyarországi gyakorlatra, ami szintén nem igazolja az orbáni képletet. Kerék-Bárczy Szabolcs a hét másik fontos cikkében ezt írta a Népszabadságban (Jöhet az államosítás: Elképesztõ!, október 12.): „Évtizedek óta léteznek olyan állami hatóságok (a környezetvédelmi felügyelõségek), amelyek feladata ellenõrizni, hogy a vállalatok… gyárak és üzemek mûszaki felszereltsége biztonságos-e. A Belügyminisztérium keretében mûködik a Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság és így tovább. Vagyis Magyarországon van olyan jogszabályi és intézményi hálózat, amelynek segítségével szoros ellenõrzés… alatt lehet tartani a vállalkozásokat, meg lehet elõzni és… el lehet hárítani… az esetlegesen bekövetkezõ károkat”.
És ezen a ponton határozottan föl kell vetni Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár politikai felelõsségét. Hasonló katasztrófa esetén egy nyugati demokráciában másnap lemond az illetékes kormánytag. Mert a politikai felelõsség épp fordítva mûködik, mint a büntetõjogi! Illés felelõssége többszörös. Egyrészt a kritikus napokban tett hisztérikus nyilatkozatai miatt, amikor radioaktív szenynyezésrõl és újabb iszapáradatról siránkozott, amivel nemcsak pánikot keltett, de itt alighanem a rémhírterjesztés büntetõjogi tényállását is vizsgálni lehetne. Másrészt mert a tárcája illetékességi körébe tartozó Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet szeptember 23-án (11 nappal a gátszakadás elõtt) végzett helyszíni ellenõrzése mindent rendben lévõnek talált a Mal Zrt. mûködésében. Az állami ellenõrzõ hatóság jegyzõkönyvében szó szerint olvasható: „intézkedés nem szükséges”. A szóban forgó állami hatóság korábbi vezetõjét hónapokkal korábban lecserélte Illés – és volt titkárnõjét, a korábbi általános iskolai tanárt, majd iskolaigazgatót ültette a helyére!
Az ellenzék hétfõn mégsem követelte oroszlánként Illés lemondását – helyette gyáva nyúlként megszavazta a magánvállalkozások állami kéz alá vonásának lehetõségét intézményesítõ törvénymódosítást! A Jobbik engem nem érdekel. Az LMP se nagyon. Arra viszont jól emlékszem, hogy az MSZP tavaszszal még a demokrácia és a jogállam utolsó mentsváraként reklámozta magát! Most jobb lenne, ha föld alá bújnának szégyenükben...
Hétfõn Orbánék négy fideszes tagot is beültettek az új médiahatóság fideszes elnöke mellé. Kilenc évre. Két napra rá a fõnök közölte: az állam elvonja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket, válságadót vet ki a távközlési és az energiaszektorra, továbbá a nagy áruházláncokra. Volt történelemtanárként azonnal az „egyszeri vagyonszaporulati dézsma” ugrott be errõl, amit Rákosiék még a koalíciós idõkben kivetettek a burzsujokra…
A kérdés a lassan mögöttünk hagyott katasztrofális hét után szerintem már nem az, hogymilyen hatalom épül az országban. Épül, amilyen épül. A kérdés most már kinek-kinek így szól: hogyan viszonyul ehhez a hatalomhoz. Mert az szintén nem kérdés számomra, hogy egyszer eljön az az idõ is, amikor sokan szégyellik majd magukat: a mostani szerepvállalásuk okán. Persze csak titokban...

A szerzõ közíró

Forrás: Link