Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Keresd Salgót és megleled a Drazsét!

"Senki nem meri kimondani, de felháborító, ami történt"
Állandó beszédtéma a BRFK-n?
Több mint egy hete mindenki az új XVII. kerületi rendõrkapitányról beszél a BRFK-n. A személycsere kapcsán azonban senki sem azt taglalja, hogy végre egy erõskezû, tapasztalt zsaru irányít majd, hanem azt, hogy Salgó László volt országos rendõrkapitány 28 éves fia kapta a lehetõséget, mindössze 3 éves osztályvezetõi tapasztalattal a háta mögött.

Nehéz egy elismert, jó pozícióban lévõ, befolyásos apa árnyékában úgy sikereket elérni, hogy a többi ember ne arra gondolna, hogy biztosan az "apuci" támogatásával érte el eredményeit. Ifjabb Salgó László esetében - akit nemrégiben a rákoskeresztúri kapitányság élére neveztek ki - azonban sajnos védhetetlen a támadás.
A fiatalember szolgálati ideje alig 10 év, de ebbe természetesen beletartozik tanulmányi ideje is, vezetõi tapasztalatát a bûnügyi osztály élén szerezte, ahol 3 évig teljesített szolgálatot.
"Senki nem meri kimondani nyíltan, de felháborító, ami történt. Állítom, egy vidéki kmb-snek (körzeti megbízott - a szerk.) nagyobb respektje van, mint ennek a ficsúrnak" - fakadt ki az egyik, 23 éve szolgáló zsaru a BRFK Teve utcai székháza elõtt.
Rendõri berkekben az a hír járja, hogy még maga Tóth Gábor sem állt teljes mellszélességgel a kinevezés mellé, de a kerület politikai vezetése mindent megtett azért, hogy az ifjabb Salgó kapja a megbízatást.
Talán még 28 évesen is kivívhatná kollégái szeretetét és megbecsülését, de a hírek szerint ezért nem sokat tesz. Bírálói szerint egyedül próbálja megoldani a problémákat anélkül, hogy tapasztalt rendõrök véleményét is kikérné. Elképzelhetõ, hogy a Brüsszelben dolgozó édesapja véleményét kikéri, de lássuk be, neki nem sok rálátása lehet a napi eseményekre, az Europol igazgató-helyettesi székébõl. Mint ismeretes, Salgó László altábornagy 2004 szeptemberében Bene Lászlónak adta át az országos rendõr-fõkapitányi széket, azóta az Európai Unió Rendõrségi Hivatalának igazgató-helyettese. Befolyása, ha lehet, még nagyobb, mint korábban volt, hiszen az Unió elõírásainak megfelelõen diszponálja a hazai változásokat is egyfajta tanácsadó szerepében. Talán ez az oka annak is, hogy a szerkesztõségünket megkeresõ XVII. kerületi aktív rendõrtiszt sem vállalta nyíltan, névvel a véleményét.
"Nem az a baj, hogy fiatal. Az meg pláne nem, hogy alacsony és szemüveges. De az már elfogadhatatlan, hogy szakmailag alkalmatlan a feladatára. Annyi idõt kellett volna talpas rendõrként az utcán töltenie, amennyi ideje letette az esküt. Most kéne beengedni a meleg irodába" - mondta egy másik felháborodott egyenruhás, aki szerint az õ véleményét osztja a legtöbb budapesti rendõr, még olyanok is, akik személyesen nem is ismerik ifjabb Salgó László századost.
Természetesen szerettük volna megtudni, mi az ügyrõl a BRFK vezetésének álláspontja. Kíváncsiak lennénk, igaz-e, hogy a 28 éves százados kinevezését Tóth Gábor fõkapitány csak vonakodva engedélyezte? Tapasztalnak-e feszültségeket a XVII. kerületi kapitányságon a fiatalnak számító tiszt kinevezése kapcsán, érkeznek-e ezzel kapcsolatban visszajelzések? És afelõl is érdeklõdtünk, általában milyen szabályoknak, feltételeknek kell ahhoz megfelelni, hogy valakit kerületi kapitánynak nevezzenek ki, illetve szükséges-e valamilyen vezetõ beosztásban eltöltött minimum idõ mielõtt valakit kineveznek? Azonban telefonos megkeresésünket követõen írásban, e-mailben elküldött kérdéseinkre mindössze egy automatikus válaszlevelet kaptunk a BRFK Kommunikációs Osztálya nevében a fõkapitányság levelezõszerverétõl: "a szükséges tájékozódást követõen, a törvényes határidõn belül haladéktalanul tájékoztatjuk."
Természetesen, amennyiben megérkezik a válasz, azt megosztjuk a STOP olvasóival.

Forrás: Link

VIHARJELENTÉS

Miután hétfõn sem határozott a parlament az augusztus 20-i tragédia felelõseinek felkutatására hivatott bizottság létrehozásáról, idén már aligha áll fel a testület. A Heti Válasz ezért alternatív jelentést állított össze, melybõl kiderül: a kormány az elmúlt négy évben - jelentõs kockázatok árán - átrendezte a tûzijátékpiacot. Az állami beavatkozás haszonélvezõi közt feltûnik Draskovics Tibor apósa és több, szocialista körökbe bejáratos vállalkozó.
Egyhétnyi gyászidõ elteltével a Fidesz úgy döntött, vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, hogy kiderüljön, kik lehettek az augusztus 20-i tömegszerencsétlenség politikai, szakmai felelõsei. A javaslatra egyetlen politikai erõ sem mert nemet mondani - pláne, hogy Sólyom László köztársasági elnök is jelezte: nem érzi megnyugtatóan lezártnak Szilvásy György kancelláriaminiszter röpvizsgálatát, hiszen a "felelõsség kérdését mindenképpen tisztázni kell". Sokáig úgy tûnt, ellenzék és kormányoldal egyaránt abban érdekelt, hogy legkésõbb két hónapon belül megalakuljon az új parlamenti testület. Ám miután a szeptember-októberi utcai jelenetek elnyomták a nyárvégi viharverés emlékét, a politika ejteni látszik a vizsgálóbizottság-ötletet. Szocialista képviselõk például olyan módosító javaslatokkal hígították fel a bizottság által tisztázandó kérdéssort, amelyek - a felelõsök megnevezése helyett - inkább a klímaváltozással kapcsolatos témákra összpontosítanak (lásd Bizottságtörténelem címû írásunkat). Ezek után a Fidesz is úgy határozott, csak akkor erõlteti a dolgot, ha a koalíció nem az eredeti forgatókönyv átfogalmazására játszik. Egyelõre patthelyzet van; a korábbi tervekkel ellentétben a parlament most hétfõn sem szavazott a bizottságról, vagyis idén már aligha állhat fel a testület.

POLITIKAI TÚLÉLÕK
A felelõsségfeltárás tehát mindeddig megrekedt az alsóbb szinteken. Az augusztus 20-i tragédia után a kormányzat több katasztrófavédelmi és meteorológiai szakembert "megintett" (lásd Sértett sérültek címû írásunkat), ám saját soraiban nem keresett és talált olyan személyt, aki hibázott volna. Márpedig a gyülekezési jogról szóló törvény szerint a rendezvény biztonságos lebonyolításáról a szervezõnek, azaz a Miniszterelnöki Hivatalnak kellett volna gondoskodnia, melyet Szilvásy György vezet. Rajta kívül Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter felelõssége is felvethetõ lett volna, hiszen az Állami Számvevõszék már tavaly megállapította, hogy hiányosságok vannak a katasztrófavédelem szabályozásában és az érintett szervek - például az Országos Meteorológiai Szolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság - közötti információáramlásban (Heti Válasz, 2006. augusztus 31.).

Mindössze egyetlen politikaközeli szereplõ akadt, akit felmentéssel büntettek az augusztus 20-i szerencsétlenségért: Bodor Tibor, aki a megrendelõ MEH részérõl aláírta a Nexus Reklámügynökség Kft.-vel kötött fõvállalkozói szerzõdést. A fõcsoportfõnök kirúgásával azonban nem egy egyszerû hivatalnokot veszített el a kancellária. A Népszavát kiadó Editorial Kft.-ben, illetve az ugyancsak baloldali orientációjú Vasárnapi Híreket megjelentetõ VH Kft.-ben ugyanis meghatározó tulajdonrésze van annak a Békés Project néven futó kft.-nek, amelyet alapító-ügyvezetõként épp Bodor jegyez (de a taglistán feltûnik Puch László MSZP-pénztárnok egykori titkárnõje, Bodrogi Margaréta is). A volt fõcsoportfõnök pártbéli elismertségére utal, hogy a szocialista posztosztók 2002-ben az állami tulajdonú Körös Volán Zrt. felügyelõbizottságába is delegálták, illetve hogy a mai napig tagja a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának. Vagyis Bodor Tibor nem az a káder, aki ne a talpára esne - úgy tudjuk, 2007. január elsejétõl a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban kap állást, informátorunk szerint "Kiss Péter tárcavezetõ közvetlen környezetében".

A politikai felelõsség mellett mindeddig a pirotechnikusi felelõsség megállapítása is elmaradt. Sõt, azáltal, hogy a MEH egy hónapja átutalta a Nexusnak és alvállalkozóinak az augusztus 20-i "közszolgáltatásért" járó 245 millió forintot (melybõl 112 millióra rúgott a körpanorámás tûzijáték költsége), közvetetten elismerte, hogy a petárdaiparosok nem hibáztathatók a tragédiáért. Pedig a MEH-Nexus szerzõdés rögzítette, hogy a vállalkozónak vis major esetén csak "a józan és gyakorlati megfontolás határain belül" kell folytatnia a tûzijátékot, és ha rossz az idõjárás, a rendezvény átszervezése vagy elhalasztása is szóba jöhet. Szintén nem mellékes, hogy a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletérõl szóló 155/2003. számú kormányrendelet mellékleteként publikált biztonsági szabályzatban fehéren feketén ott van, hogy "erõs szélben a pirotechnikai termékek felhasználásának lebonyolítását el kell halasztani, valamint amennyiben elkezdték, úgy a felelõs pirotechnikus állítsa le a mûködést, ha ez lehetséges".

TÁRSAS HATÁS
Ám a felelõs pirotechnikusok, illetve az õket foglalkoztató cég(ek) nevét koalíciós berkekben tabuként kezelik. Ennek egyik lehetséges oka, hogy 2003 és 2006 között a kormány - jelentõs kockázatok árán - átrendezte a tûzijátékpiacot. Olyan, referenciával alig rendelkezõ, döntõen olcsó kínai termékek fellövésére szakosodó társaságokra bízta az augusztus 20-i égi parádé kivitelezését, amelyeket - így vagy úgy - bizonyos Gecse István érdekeltségeiként tart nyilván a szakma és a cégbíróság. Miként látni fogjuk, Gecse leginkább Szekeres Imre MSZP-elnökhelyettes köreivel ápol(t) szorosabb üzleti kapcsolatot, de a Crescom és az Absolut Pyro Kft.-kben tulajdonostársként tudhatta/tudhatja maga mellett Salgó Istvánt, az Államreform-bizottságot kormánybiztosként irányító (korábban miniszterelnöki kabinetfõnöki, majd pénzügyminiszteri titulussal bíró) Draskovics Tibor apósát. "Ha már ennyire nyomoznak utánam, nyilván azt is tudják, hogy a Tungsramban hosszú idõn át együtt dolgoztam Salgó Istvánnal, akkor, amikor még köze sem volt Draskovics Tibihez" - mondja a politikai kapcsolatrendszerét firtató kérdésünkre Gecse.

A Crescom Kft. tagjai között azonban az a Burget Péter is szerepel, aki idén év elejéig az - egykor a Népszavát is kiadó - Esma Spanyol-Magyar Reklám Kft. Régió Média Network nevû leányvállalatánál ügyvezetõsködött. (A HVG korábban MSZP-közeli kezdeményezésként írt a Régió Média Networkrõl, mondván: a 46 helyi tévéhíradó reklámkörnyezetének értékesítésére létrejött cég megszervezésénél - Toller László volt pécsi polgármester szavaival - "túl sokan hivatkoztak Puch László pártpénztárnokra".)

A lényeg a lényeg, a 2003-ban alapított Crescom Kft., illetve a 2005-ben életre hívott Absolut Pyro együttes árbevétele - részben a kancelláriától érkezõ óriásbevételeknek köszönhetõen - tavaly már kis híján elérte az 550 millió forintot, a cégcsoport ugyanis minden évben megkétszerezte-másfélszerezte forgalmát.

VILLÁMKARRIER
Hogyan válhatott a pirotechnikai, illetve robbanóanyagipar egyik legbefolyásosabb figurájává négy év alatt Gecse István? Villámkarrierje a két évvel ezelõtti törökbálinti raktárrobbanás révén elhíresült Pyro-Technik Kft. kereskedelmi igazgatói székébõl indult. Innen 2002 végén fegyelmivel elbocsátották, így - több volt kollégájával együtt - önálló céget gründolt, Crescom néven. Igyekezett szorosra fûzni a kapcsolatát a tûzijáték-szervezési és sportlõszergyártási rutinjáról ismert balatonfûzfõi Nike-Fiocchi Kft.-vel - így a két társaság hamarosan megalapította az (egyébként kérészéletû) elsõ magyar pirokonzorciumot.

A 2003-as Szent István-napi tûzijáték szervezõje ugyan a Nexus Kft. volt, hivatalos alvállalkozóként pedig a Nike-Fiocchit tartották nyilván, a balatonfûzfõiek nevében mégis Gecse István tárgyalt a Miniszterelnöki Hivatalban. Miután a tûzijáték furcsa fényekkel keveredett - egy uszály berobbant, egy teherautó pótkocsiján pedig besült egy rakéta -, Gecse látványtervezõi minõségében nyilatkozott a sajtónak. Szavait - "a tûzijáték gigantikus nagyságához képest elenyészõ a kár" - közleményben utasította vissza a Magyar Pirotechnikai Társaság, ám továbbra sem áldozott le hõsünk csillaga. Amikor 2003 végén a Nike-Fiocchiban még meglévõ 50 százalékos állami tulajdonrészt fel akarta vásárolni a Tatár György nevével fémjelzett, hollandiai bejegyzésû Holmag BV., az idegenbe szakadt üzletembert épp Gecse István kísérte el a fûzfõi tárgyalásokra. (Az Élet és Irodalom korábbi cikke szerint az MSZMP Veszprém megyei intézõbizottságának egykori titkára, Szekeres Imre a rendszerváltozás utáni években éppen azzal foglalatoskodott, hogy Hollandiában élõ ismerõsének, Tatár Györgynek keresett további magyar befektetési lehetõségeket.)

Miután azonban Tatár elállt a cégvásárlástól, Gecse és a Nike-Fiocchi üzleti kapcsolata is megszakadt. 2004 augusztusában aztán felrobbant a Pyro-Technik törökbálinti raktára, melynek következtében hárman életüket vesztették - így a pirovállalkozás egy idõre kiszorult a ma már a Gecse-cégek által dominált tûzijátékpiacról. A Pyro-Technik gyanúsítotti sorban lévõ tulajdonosai mindvégig idegenkezûséget sejtettek a robban(t)ás mögött, és - tudomásunk szerint - jelenleg három szakvélemény is az õ teóriájukat erõsíti (egyelõre hiába, hisz még ki sem tûzték a bírósági eljárás elsõ tárgyalási napját). Késõbb a 2004-es ünnepségek fõ- és alvállalkozói heteken át titkolták, hogy ki lesz a tûzijáték kivitelezõje - mondván: "ezt követeli a biztonság, Törökbálint óta más a világ" -, de hamarosan kiderült, hogy újra a Crescom jutott lehetõséghez. Aztán 2005-ben és 2006-ban a korai Crescommal majdnem azonos tulajdonosi hátterû Absolut Pyro Kft. lett a nyertes. Miként a már emlegetett Burget Péter a TV2 augusztus 20-i élõ mûsorában elmondta, a tûzijáték megszervezését januárban kezdték - ami csak azért különös, mert a MEH július 18-án írta alá az alvállalkozó Absolut Pyro Kft.-re is vonatkozó szerzõdést a Nexussal.

Idén júniusban egy pillanatra azért megszakadni látszott a Gecse-cégek sikerszériája - ugyanis négyen meghaltak, amikor fölrobbant a Crescom Kft. pirotechnikai eszközökkel teli raktára Balatonfûzfõn. A hangsúly a "pillanatra" szón van, hiszen nemrégiben a Szekeres Imre vezette Honvédelmi Minisztérium beruházási hivatalának - kisméretû kumulatív töltetek beszerzésére vonatkozó - pályázata újfent a Crescom diadalával zárult.

Forrás: Link


Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,998 egyedi latogato