Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Orbán: az EU-nak integrálnia kell a romákat

Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU-val: amennyiben nem integrálják a romákat, annak súlyos következményei lesznek - nyilatkozta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.

A kormányfõ a magyar EU-elnökség által elõkészített roma stratégiáról azt mondta, hogy a romáknak éppen úgy, mint az Európai Unió többi polgárának, joguk van a szabad mozgáshoz. Éppen ezért a romák integrációja nemcsak azon országok érdeke kell, hogy, ahol nagy lélekszámban élnek, hanem a többi tagállamnak is. Hozzátette, hogy a roma-ügy továbbra sem az EU, hanem a tagállamok felelõssége és hatásköre.
Orbán elmondása szerint az elõkészítendõ stratégia magába foglalja az eddigi tapasztalatokat. "A magyar kormány nevében kijelenthetem, hogy már nagyon sok pénz költöttünk erre a problémára, és nagyon alacsony hatékonysággal" - fogalmazott Orbán, hozzátéve, éppen ezért át kell értékelni az eddigi hozzáállást.
Várhatóan áprilisban hozzák nyilvánosságra a stratégia tervezetét, amelyrõl aztán a kormányok tanácskozhatnak. Várakozásai szerint az EU júniusi csúcstalálkozóján jóváhagyják.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

1102 #1 1102
- 2011. January 29. 12:55:33
Hogy elöljárjon a jó példában,Orbán kiutal 20 lakást a Rózsa-dombon 20 szabolcsi cigánycsalád részére!
118 #2 118
- 2011. January 29. 13:34:45
Már megint mit akarnak kifõzni ellenünk?
930 #3 930
- 2011. January 29. 14:48:41
"integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül."
Vitya jól megfenyegette a judiot a gyorsreagálású hadtesttel. A csodafegyver visszalõ.
73 #4 73
- 2011. January 29. 20:36:45
És szabadna kérdeznem, (el)vándorló nomád életmódra térnek át?
1439 #5 1439
- 2011. January 29. 22:32:06
Vándoroljanak csak bátran a budai hegyvidékre!
1449 #6 1449
- 2011. January 30. 21:26:29
Ez már megint a jól bevált faji kérdés feszegetése.
És megint egy lufi amibe jó sok beszédet (figyelem elterelés) és pénzt bele lehet invesztálni a valódi okok megszüntetése nélkül.
A cigány a zsido a Fin a Német a Magyar nem attól olyan amilyen mert barna, fehér, vagy éppen hupikék hanem attól milyen társadalmi környezetben nevelkedik. A parazita életmódot folytatók utódai paraziták lesznek ha a abban a környezetben nevelkednek amibe csak a parazita életmódot látják, tanulják. A rendes családban felnövõk az elõttük álló példa alapján rendszerint rendes emberré válnak. Azért írom rendszerint mert ezen az oldalon de a másik oldalon is vannak kivételek, és ezek a kivételek bizonyítják azt, hogy a viselkedés nem faji eredetû hanem szocializálási folyamat vége. Kit milyen ingerek érik olyanná válik.
Vegyük tudomásul ha integrálni akarunk bár milyen csoportot is és fõleg ha ezt rövid idõ alatt akarjuk véghezvinni akkor a még nevelésre alkalmas egyedeket ki kell szakítani abból a környezetbõl ahol a tanítóiktól csak rosszat tanulnak, illetve megakadályozzák azon egyének kitörési szándékát akiknek nem felel meg a parazita életmód.
Erre és még másra is nagyon jó példa az Oszmán birodalom katonai erejének gerincét adó janicsárság.
A "mi" orsosunk megint csak a port hinti.
Számomra ennek a ?minek is nevezzem? -nek akkor lesz hitele ha Budaházy helyet cserél gyurcsánnyal az állami vagyont vissza hordják oda ahonnan ellopták, és az elkövetõk börtönben várnák az ítéletet, melyet legalább olyan szigorral büntetnek mint a patkányforradalomban és a rákosi vészkorszakban.
930 #7 930
- 2011. January 31. 09:04:48
Azt kötve hiszem, hogy a putriakadémia helyett a jesivában több pzitizum ragadna rájuk. (vicc volt)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,079 egyedi latogato