Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szervkereskedelem kormányszinten

Már több mint egy hónapja izgalomban tarja a szerb, a koszovói és az albániai közvéleményt egy, az Európa Tanácsnak készült jelentés. A tíz évvel ezelõtt zajló koszovói háború alatt és után nyílt titokként több száz ártatlan embert raboltak el otthonából és öltek meg csak azért, hogy szerveiket busás haszonnal értékesítsék. A jelentés szerint a szálak egészen a koszovói miniszterelnökhöz vezetnek.

Az Európa Tanács közgyûlése kedden egy olyan határozatot fogadott el, amely igen kínosan érinti a koszovói miniszterelnököt, Hashim Thacit és több befolyásos koszovói albán vezetõt. A Tanács határozata felszólítja a koszovói és az albániai hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az 1998-99-ben feltehetõleg egy kiterjedt bûnözõ csoport által elrabolt és szervkereskedelem áldozatává vált emberek ügyének kivizsgálásáért.

A határozatot több órás vita után fogadták el 169 igen, 8 nem szavazattal és 14 fõ hiányzásával. A döntés és indoklása tejes egészében a múlt év decemberében közreadott jelentésen alapul, melyet a Tanács egy svájci tagja, Dick Marty készített. A képviselõt két éve bízták meg a lehetséges illegális koszovói szervkereskedelem ügyének kivizsgálásával.
Nyomozása során Marty arra a következtetésre jutott, hogy 1998-ban és 1999-ben a Milosevics-rezsim ellen harcoló albán gerilla szervezet, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több mint 500 civilt, zömmel szerbeket és az UCK-val egyet nem értõ albánt rabolt el otthonaikból. Marty szerint az elfogottakat ezután Észak-Albániába hurcolták, ahol elõbb gyûjtõtáborokba zárták, majd fõbe lõtték és felboncolták õket, hogy szerveiket Nyugat-Európa és az USA fekete piacain eladják.
A tárgyalt idõszakban az UCK-t semmilyen albániai kormányszerv nem akadályozta, mivel 1997-ben az egész országot behálózó piramisjátékok bedõlése után zavargások törtek ki, mely gyakorlatilag az egész állam összeomlásával járt. Albánia Koszovóval határos területein az UCK és a hozzá kapcsolódó alvilági csoportok ragadták magukhoz a hatalmat. A gerillák egyik akkori vezetõje pedig az a Hashim Thaci volt, akit legutóbb decemberben újra miniszterelnökké választottak Koszovóban.
Marty nyomozása alapján a szervkereskedelemrõl Thaci és jó néhány ma is befolyásos koszovói politikus nem csak hogy tudott, de a kegyetlen üzletbõl származó bevételekbõl is részesült. Marty vizsgálata szerint az összes nyugati titkosszolgálat, a CIA-t is beleértve, információval bírt az áldozatok elhurcolásáról és arról, hogy az UCK, majd a koszovói állam vezetõinek milyen felelõssége volt az áldozatok halálában, ennek ellenére nem tett semmit.
A sváci állítását részben igazolja, hogy a közelmúltban egy brit napilap olyan titkos, 2004-re datált NATO-dokumentumok birtokába került, melyek leírják, hogy Thaci a koszovói maffia "nagy hala". A kiszivárgott információk szerint az egész albán alvilág egyik legbefolyásosabb tagja pedig Xhavit Haliti, korábbi UCK vezetõ, jelenlegi parlamenti képviselõ, a miniszterelnök bizalmasa. Haliti hatalmas vagyonra tett szert a koszovói háború és az azt követõ zavaros évek alatt prostitúció, illetve fegyver- és drogcsempészet által, számol be a belgrádi B92 rádió brit forrásra hivatkozva.

A Nyugat tétlenségét Marty szerint diplomáciai és hadászati érdekek magyarázzák. Miután 1999-ben a NATO légitámadást intézett Jugoszlávia ellen, a szervezet csak lassan volt képes olyan szárazföldi csapatok felállítására, melyek Koszovóba érkezve biztosították késõbb a rendet. A háborúban az UCK fegyveresei de facto a NATO helyszíni szövetségesei voltak a jugoszláv hadsereggel szemben és miután azok elhagyták Koszovót, a tartomány irányítása a békefenntartók megérkezéséig a kezükbe került.
A késõbb hathatós amerikai támogatással kiépített koszovói államszervezet vezetõ pozícióiba is a korábbi UCK tagok kerültek, így a Nyugat számára minden olyan bizonyíték kényelmetlenné vált, melyek pártfogoltjaik bûneire utalhatnak. Miután 1999 tavaszán Milosevics hadserege és a szerb paramilitáris csapatok elárasztották Koszovót, több mint 10 ezer albánt öltek meg és 800 ezret kényszerítettek otthonaik elhagyására. A szerb katonák kivonulása után az albánok bosszúját úgy tûnik olykor nem csak az indulatok, hanem a kegyetlen üzleti szempontok is indokolták.

További kapcsolód'o információkkal a forrás: Link

Hozzaszolasok

268 #1 268
- 2011. February 02. 13:22:37
Magyarországon is jelen van.
2471 #2 2471
- 2011. February 02. 15:28:54
Amikor a tudás többett árt mint használ!
hajrá tudósók meg orvosok! Igy vész el a bizalom!
235 #3 235
- 2011. February 02. 18:32:29
Csak sajnos ezek a szervek nem olyanok, mint a kocsiban a fogaskerék. Nem szabványok szerint gyártják, ezek egyediek, egy emberben mûködnek jól. Aki elhiszi, hogy egy másik emberbõl származó szervvel boldogan fog élni, azt is átverik, csak a pénzt szedik ki belõle. Egy-egy sikeresnek mondható esetet kivéve, minden ilyesfajta kísérlet kudarccal végzõdik. A valódi statisztikát ez esetben sem fogjuk tudni soha. Ugyanez a helyzet az õssejtkísérletekkel is. Azt a rengeteg daganattal és rákkal végzõdõ esetet nem reklámozzák, csak ha véletlenül mégis túléli a beteg, azt.
2471 #4 2471
- 2011. February 02. 23:33:01
A tudósok a lelket nem ismerik, és azt a szervezõdést ami egyedi tudati rezgészinten müködik!
Ezért egyedi a szerv is és nem alkalmazható másik emberben ugy ahogy az egyik autó vagy varrógép alkatrésze a másik hasonló tipusba.Az ember nem tipus szerint más hanem rezgézszint szerint más!

Arról nem beszélve hogy a volt beteg a donor karmájából is kap..vagy a kapott szerv nem viseli el az uj gazdi karmáját.
már bocsánat de akinek a szive beteg mondjuk nm volna baj ha a szeretethez füzödö gondjait vizsgálná öszintén felül, vagy ha a veséje akkor a párkapcsolatát, és igy tovább.
Még a vér elmegy adtam sokáig énis ...jó kis uniqumos vért kapott a beteg.....ha nem 3 felé szétszedték gyógyszernek meg plazmának.

Istent játszanak meg kufárok kufárok kufárok!
2418 #5 2418
- 2011. February 04. 18:10:26
Azért az is igen elgondolkoztató, hogy egy ilyen kis országból,mint a miénk, hogy tûnhet el nyomtalanul ennyi egészséges fiatal férfi és nõ. A kórházból kiszökött idõs beteg emberek mindíg elõkerülnek.
Mi lesz ezekkel a fiatal emberekkel, hogy nem hallatnak magukról?

Emlékeztek még a néhány évvel ezelötti USA-csecsemõexportunkra?
Szeretett genetikusunk, Gyuri bá is részt vett a tranzakcióban. Meggörbült tán közülük bárkinek is a haja szála azóta? Én úgy tudom, nem.
Miért is kaptak volna büntetést, jót tettek a gyerekekkel. Õk mondták. Gazdag, gyermektelen amerikai családok minden vágya beteljesült azzal, hogy végre ismeretlen számazású, alultáplált magyar éls román béranyától gyermeket örökbe fogadhattak. Igen olcsón persze, termelõi áron.
Mint volt külkeres, azóta azon gondolkozom hogy vajon abban az idõben engedélyköteles volt- e ennek a " terméknek" a kivitele vagy már teljesen liberalizált volt . Ez utóbbi lehetett.

Kb 20 évvel ezelõtt egy amerikai újságban arról olvastam, hogy sikeres kísérletek folynak az agysorvadással járó Alzheimer kór gyógyítására.
Csecsemõ vagy embrió agysejtjét próbálják beültetni a beteg agyba.

Hogy ez a hír pont az elõbb említett eset után jutott eszembe, az kízárólag a véletlen mûve.
Semmi összefüggés nem lehet a két leírt történet zött.
2418 #6 2418
- 2011. February 05. 15:33:35
Elnézést, a memóriám már nem a régi. Gyuri bá törölve. A genetikus neve Endre,. A béranya ügylet lebonyolításában az akkori titkára (Sejtbank ügyvezetõ) és az ORTT akkori elnöke voltak segítségére. A "Béranya per" több évig tartott, végül "igen sulyos" ítélet született. Cz. Endrét 200 ezer Ft. pénzbüntetésre itélték.
Végül az export sem valósult meg, csupán a magzat váltott állampolgárságot.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,068 egyedi latogato