Az alábbiak szolgálhatnak tanúlságos történetként, de sajnos iskolapélda, a háttérhatalom, és a reflektorfénybe lökdösött, vagy oda furakodó hazaárulók tevékenységérõl.

EMLÉKIRAT

A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT

Tisztelt
nemzettörténeti jelentõségre hivatott, MVSZ-ügyekben mindmáig legtájékozottabb Képviselõk,

Tisztelt Országgyûlés!

Nem szóvirágnak szánjuk, komolyan gondoljuk a kettõs megszólítást. Mi az általunk megszólított parlament elé visszük ügyünket.

Nemzettörténeti jelentõségre hivatottnak látjuk ezt az Országgyûlést, mert Trianon 90. évében célul és feladatul tûzte ki Petõfi programjának megvalósítását:

A magyar név megint szép lesz
Méltó régi nagy híréhez,
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot.

A kupolacsarnokban, a Szent Korona elõtt mi magunk is erre esküdtünk.
S ez a parlament, ígéretéhez híven, mindjárt megalakulása után megtette az elsõ elhatározó lépéseket, június 4-nek a nemzeti összefogás napjává nyilvánításával,
a magyar állampolgárság visszaadásával (kérelmükre) azoknak,
akiknek a felmenõit megkérdezésük nélkül az elcsatolt területekkel együtt elcsatolták tõlünk, s akiktõl 1957-ben, 2002-ben és 2004-ben a magyar kormány védernyõ biztosítása helyett maga is elcsatolta magát, a népgazdaság dinamizálása és irányítása fölötti szuverenitás visszaszerzése felé tett határozott kezdeményezésekkel.
A megvalósítás módja ellenére ugyanilyen irányúnak értékeljük a MÁÉRT újbóli összehívását, a Székely Nemzeti Tanács meghívását közös országunk házába,
elcsatolt nemzetrészeink uniós képviseletének megerõsítését.

Figyeljük a cigányság ügyének európai szintû felvállalását.

És azt is gondoljuk, hogy MVSZ-ügyekben ez a 2000 óta mindmáig legtájékozottabb Országgyûlés, mert a Jobbik frakciója révén a nemzeti összefogás zászlóvivõjébõl a nemzet páriájává tett szervezet ügye a parlamenti közbeszéd részévé vált. Márpedig érvényes gondolataink társadalmi-nemzeti-állami szinten csak arról lehetnek, ami benne van a közbeszédben.

Lehet persze más - személyes - magyarázata is, de egyéb fogódzó híján a parlamenti közbeszédbe való visszatérésünkre vezetjük vissza a tényt, hogy a már megszokott szilencium vagy megbélyegzõ megnevezésünk mellett olyan ("nemjobbikos"!!!) politikusi megnyilvánulásokkal is találkozhatunk, mint Lázár János frakcióvezetõ, aki Rácz Sándor levelére válaszolva a következõket írta augusztus 12-én: "A 2011-es költségvetés tervezeténél /.../ - a lehetõségeket mérlegelve - igyekszünk figyelembe venni az Önök támogatási igényét. Áldozatos munkájukat elismerve kívánok további sikereket." 2000 óta nem olvasott szavak.
Ha nem is ennyire egyértelmû, ide soroljuk az óvatosan fogalmazó Pokorni Zoltán itt elhangzott szavait: "Magyarok Világszövetsége problémaköre. Lehet, hogy Máriusz nem a legprecízebben válaszolt, hogy nem alkalmas rá – megítélés kérdése –, a helyes válasz a részünkrõl úgy hangzik, hogy ezt az ügyet nem akarjuk megterhelni azzal a látható és tapasztalható konfliktussal, ami a Magyarok Világszövetsége körül kialakult. Önök ezt jól idézték fel, aránylag pontosan..."
Ide soroljuk a szokatlan bemutatást anekdotikus stílussal enyhítõ Répássy Róbert bizottsági elnök szavait is: "bizottságban – csak érdekességképpen elmondom – megjelent és szót kapott Patrubány Miklós úr, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki hasonlóan üdvözölte a törvényjavaslat benyújtását, igaz, számos ponton a javaslattól eltérõ javaslatokat is tett, de ezzel együtt is támogatta a törvényjavaslatot."
És természetesen ide soroljuk a normális viszonyok között legelemibb, inkább a parlamentre nézve megtisztelõ gesztust is, hogy Gaudi-Nagy Tamás a Rácz Sándor tiszteletbeli elnökünk jelenlétét kiemelõ köszöntését tapssal nyomatékosította a Tisztelt Ház. Ismét a jegyzõkönyv szerint: DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! ...ezúton szeretném még külön köszönteni Rácz Sándort, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, aki ott fenn ül a karzaton, az '56-os Munkástanácsok elnöke, vezetõje, '56-os szabadságharcos. (Taps. – Rácz Sándor felállva köszöni meg a tapsot.)
Egyes helyeken ez már megengedhetetlenül sok volt, hogy ne mondjuk, kiverte a biztosítékot. Nyakó István nem is hagyta szó nélkül, és visszatérõ kísérletet tett arra, hogy az MVSZ-hez kapcsolódó közbeszédet - ha már példátlan mód kikerülhetetlen - visszatérítse a szilencium vagy a megbélyegzõ minõsítés korábbi parlamenti konszenzusának irányába. Kénytelenek vagyunk ismét szó szerint idézni: NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, itt már elhangzott, illetve az elõbb hallottam, hogy amikor az MVSZ igen tiszteletreméltó képviselõjét bejelentette az elõttem szóló, akkor tapsoltak a Fidesz soraiban. De a történelmi hûséghez az is hozzátartozik, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség volt az, amely 2000-ben megvonta ennek a szervezetnek az állami támogatását, sõt a vezetõjével kapcsolatban akkor több fideszes személytõl elhangzott az, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejt az õ személye. Ezzel együtt a taps most biztos helyénvaló volt.
Ez a kivetettségünkhöz képest kedvezõ elmozdulás és a költségvetési törvényrõl esedékes szavazás kényszerítõ körülménye késztetett arra, hogy orvoslást várva Önök elé tárjuk a tíz éve indoklás nélkül megvont költségvetési támogatásunk kérdését..

A Tisztelt Ház tudatában van annak, hogy 2000 decemberében az akkori Országgyûlés fideszes és kisgazda szavazatokkal, 11 fõs többséggel megvonta az MVSZ mintegy évi 240 millió forintra menõ költségvetési támogatását.
Többek között akkor került szóba Önök elõtt, amikor a H638-as határozati javaslat vitájában Szávay István és Novák Elõd az államtitkári szinten szervezendõ Magyar Ház helyett az MVSZ kezelésében mûködtetett Magyarok Háza keretében javasolták megoldani a határozati javaslatban részletezett feladatokat. Erre a nem lényegtelen epizódra utaltunk már az iménti felvezetésben is. A Tisztelt Ház akkor zárójelbe tette Révész Máriusz képviselõ úr vezérszónoki vélekedését, mely szerint a Világszövetség és az általa mûködtetett Magyarok Háza alkalmatlan lenne a határozati javaslatban elvárt összetett, szerteágazó, nagy hozzáértést és jártasságot, mûködõ kapcsolatrendszert igénylõ feladatok megoldására.

Elfogadta viszont Pokorni Zoltán alelnök úr indoklását, amely az operatív szakasz halasztást nem tûrõ jellege miatt indítványozta, hogy tegyék félre az MVSZ kompetenciájának, a Magyarok Háza alkalmasságának tisztázását, és adják az erre a célra szánt összeget a határozati javaslatban körülírt, ezután felállítandó szervnek.
És a Tisztelt Ház megszavazta. Inkább kerüljön többe, inkább késlekedjen a megvalósítás, minthogy megvizsgáljuk a Világszövetséget sújtó megalapozatlan gyanúsítás igazságtartalmát. Ha már pragmatikusan mossa is kezeit az MVSZ dolgában, a morális értékeket olyan magasra tartó képviselõ részérõl, mint Pokorni Zoltán teljességgel érthetetlen, hogy még csak fel sem veti a bizonyítékok nélküli hitelrontás és az erre hivatkozó „büntetés” tûrhetetlen voltát, a tisztázó eljárás késedelem nélküli megindításának szükségességét. Ennyit mond: "Helyes-e ezt a konfliktust bevinni ebbe az egyébként már most operatívan elõkészítendõ dologba? Szerintem nem helyes. Azt gondolom, hogy ne terheljük meg ennek az új intézménynek a létrehozását ezzel az üggyel, ezzel a konfliktussal, mert akkor nem lesz belõle semmi, legalábbis egy-két évig biztosan el lehetne vitatkozgatni azon, hogy kinek volt igaza, a világszövetség alkalmas-e erre, vagy milyen feltételekkel válik alkalmassá."
Fusson a szekér, hulljon a férgese. Ha már kabátlopási ügybe kevertük.

Úgy gondoljuk, ez az indoklás és az ennek nyomán született döntés méltatlan a nemzeti újjáépítés Országgyûléséhez. Ennek a – mint láttuk, a korábbiakhoz képest kedvezõ, éppen ezért reményt adó, mégis elfogadhatatlan – parlamenti magatartásnak a megváltoztatásáért adjuk elõ, nem a magunk mentségét, hanem a magunk igazát, és kérjük, vegyék észre benne Tiborc és Petúr összefonódó hangját.

Hogy a Tisztelt Ház világosan lássa, mi is lett a 2000. december 17-i költségvetési elvonás következménye, álljon itt néhány korabeli idézet. Önök valamennyien ismerik Antall József legendás kijelentését, mely szerint lélekben õ 15 millió magyar miniszterelnöke. De azt már nyilván kevesebben tudják, hogy "1992-ben a Magyarok III. Világtalálkozóján néhai Antall József miniszterelnök így nyilatkozott: míg a magyar miniszterelnök csak lélekben lehet tizenötmillió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban tizenöt millió magyar elnöke."
És ez a szervezet fogalmazhatta meg a Duna Televízió útnak indítása lehetõségét.

Vessük ezt össze azzal a státussal, amelyben most – közvetítõinken keresztül – szólunk Önökhöz. Olvassunk bele Patrubány Miklós Mihályi Molnár Lászlónak adott interjújába:
"A Magyarok Világszövetsége 1938. augusztus 18-án bekövetkezett megalapításától kezdve 2000. december 31-ig mindvégig részesült a magyar állam adófizetõinek pénzébõl, a mûködéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítottak voltak. Ez így volt még a kommunizmus évtizedei alatt is. 1992. után az MVSZ-nek szerzett jogává vált, az országos költségvetés önálló tételeként, a mai értékben kifejezve, mintegy fél- és egymilliárd forint közötti, évi támogatás fölött rendelkezni. Ettõl a szerzett jogától fosztotta meg – máig tartóan – egy elõzetes figyelmeztetés nélkül, puccsszerûen elõkészített, és szabálytalan országgyûlési eljárással meghozott döntés, 2000 decemberében.

Addig az MVSZ több mint harminc jól képzett, fizetett alkalmazotti gárdával mûködött. Õket egyik napról a másikra utcára kellett tennünk. Még így is, amíg az MVSZ napi egymillió forintot fogyasztó gépezetét „leállítottuk”, adósságunk százmillió forintra ugrott. Ezek után évekig, az adósságok teljes körû törlesztéséig, fizetett alkalmazottak nélkül, a választott tisztségviselõk és lelkes önkéntesek munkájára alapozva végeztük feladatunkat. /…/ A 2000. decemberében bekövetkezett megvonás után az MVSZ elnöke titkárnõ, asszisztens és gépkocsivezetõ nélkül maradt. Csak a jogászt és a könyvelõt tartottuk meg azért, hogy a meg-megújuló hatósági zaklatások – rendõrség, ügyészség, adóhatóság – ellen védekezzünk. A politikai támadásokat magunk hárítottuk. /.../

Mûködésünkhöz és számottevõ programjainkhoz a szükséges anyagiakat önerõbõl teremtjük elõ."

De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?

Vegyük sorra a vádakat. Bõ példatárból válogathatunk.

A vádak – bûneink.

1. A pereskedõ Világszövetség vádja

Ez a vád Orbán Viktor kijelentésére megy vissza, aki ezzel indokolta meg 2000 decemberében a költségvetési támogatás elvonását.

De hát ki is pereskedett? Mi volt a pereskedés alapja?

"A küldöttgyûlés 2000.05.25-én megerõsítette a régiók elnökségi tagjait, akik bizony az anyaországból (egyik-másik a Kárpát-medencébõl is) az évtizedek óta megszokottak voltak. (A küldöttgyûlésnek – amíg másra nyomós oka nincs – erre van felhatalmazása). 2000. 05-26-án azonban valami váratlan dolog történt.” (Kállai Eszter: Az út és a cél)

"Az elnök megválasztását követõen látványos fordulat történt a küldöttgyûlésen: az újonnan megválasztott elnökségi tagok bemutatkozásakor Pálfy G. István – egykori "híradós" újságíró – bejelentette: a huszonnégy tagú országos elnökség tizenhárom tagja felfüggeszti az elnökségében végzendõ tevékenységét egy új alapszabály-alkotó és tisztújító küldöttgyûlés összehívásáig. Ezek után a küldöttgyûlés nem volt többé határozatképes, így nem sikerült megválasztani az új elnökhelyettest valamint az új alapszabályt elfogadni." (Hazafi Zsolt: Interjú Szûrös Mátyás szocialista politikussal. HETEK, 2000. 06. 03. /IV./23./)

Magukról a perekrõl Patrubány Miklós így nyilatkozik: "A Legfelsõbb Ügyészség négy éven keresztül perelte a Magyarok Világszövetségét a 2000-es választások megsemmisítését kérve, mondván, hogy az egyes országokban vélhetõen szabálytalanul választották meg a küldötteket. A Legfelsõ Bíróságon az MVSZ gyõzelmével végzõdött per során egyedül Szlovákiában derült fény szabálytalan a küldöttválasztásra. Ám tekintettel arra, hogy az elnökválasztás eredményének bejelentése után a szlovákiai küldöttség egy emberként vonult ki a küldöttgyûlésrõl, a bíróság számára is nyilvánvaló volt, hogy a szlovákiai küldöttek szavazatai nem befolyásolhatták az eredményt, hiszen magatartásuk szerint, õk valamennyien a megválasztott elnök ellen szavaztak." /Mihályi Molnár László interjúja a Magyarok Világszövetségének elnökével. ITTHON 2007 - MVSZ Sajtószolgálat 2009./

Sok más címen, többek között a költségvetés és az alelnök személye megszavazásának elmaradása miatt is perelték a Világszövetséget, olyan anomáliákért tehát, amelyek épp az elnökségi bojkott folyományai voltak. Valamennyi pert elvesztették.

2. A "demokrácia imádatának" vádja

Bármilyen hihetetlen, ez nem csupán a "tizenkettõk" bojkottját bejelentõ Pálfy G. István fentebb idézett indoklásában fordul elõ, és semmiképp se véletlenszerûen ("a szavazás ugyan törvényes volt, mégse tudjuk elfogadni"). Csoóri Sándor, aki mondhatni a tagság túlnyomó részének kívánsága szerint leköszönõ elnök, nemcsak aláírja a "tizenkettõk" idézett indoklását, de a NÉPSZABADSÁG ( ! ) december 4-i számában ismétlõdõen egyenesen a rendszerváltó alkotmányosság alapjainak a megkérdõjelezéséig szélesíti. (Önök elõtt nem kell szót vesztegetni arra, hogy az Országgyûlés asztalán fekvõ alkotmánymódosítási kezdeményezésnek 2010-ben egészen más okai vannak!) Csak a gondolatmenet csúcspontját idézzük: "Bármilyen hihetetlennek hangzik is, a Magyarok Világszövetsége a "demokrácia imádata miatt" veszítette el autonómiáját." És hogy az idézõjel miatt ne legyen félreértés: "Az összevissza szaggatott, darabolt, osztott magyarságot a demokrácia, a négy évenkénti kormányváltások még tovább osztották és darabolták." Nyilvánvaló, hogy Csoóri szavaiban a "hétköznapi demokráciának" egy elitista bírálatát halljuk, a demokratákét, akik "a silány ember szavazatát, a címeres szélhámosét is ugyanúgy értékelik, mint az áldozatra képes komoly emberét." Aki meg akarja érteni, mit éreztek a Világszövetség kongresszusi küldöttei, az "egyszerû kismagyarok" ilyen állásfoglalások hatása alatt, olvassa el Kállai Eszter írásának egészét a csatolt mellékletek között. Érdemes. És hogy mire vezet ez a hiúságon alapuló sértõdötten elitista szemlélet, azt is megtapasztalhatjuk a bojkottálók egy további képviselõjének, Kellermayer Miklós professzornak egy évvel késõbbi, 2001-es, szinte fanatizmusig menõen szélsõséges megnyilvánulásában. Szemléltetõ, szó szerinti idézetek következnek:

"A Patrubány vezette MVSZ fasisztoid, szekururáitátes [így] szervezõdéssé vált.
(Patrubány Miklós és a köréje csoportosultak) az MVSZ emblémáját bitorolva, nyíltan Orbán-kormány ellenes, s ezzel minden gondolkodó, jó érzésû magyar elõtt leleplezõdötten, nyíltan nemzetellenes szervezõdéssé váltak. /.../ csak a nyílt tagadás vált erkölcsileg követhetõvé. Ezt tettem én is azokkal az elnökségi tagokkal, akik a nyílttá vált nemzetellenes ármányban részt venni semmiképpen sem kívántak."

Talán Önök is megértik a fentiek után Patrubány Miklós riposztját: "Ha ekkor akadt volna Magyarországon egy közjogi méltóság, mondjuk miniszterelnök, köztársasági elnök, netán az Alkotmánybíróság elnöke, aki megszólaljon, és annyit mondjon: "De Uraim, ez a gondolat összeegyeztethetetlen Magyarország társadalmi berendezkedésének demokratikus alapelvével...", akkor nem következett volna be az MVSZ elmúlt "hét szûk esztendeje", és lehet, hogy Gyurcsány Ferenc sem jutott volna soha hatalomra.

De nem ez történt. A pereskedõ Világszövetségtõl a 2000. decemberi Országgyûlés minden elõzetes egyeztetés, vizsgálat nélkül a kormánytagok, a javaslat elõterjesztõje, az MDF-es, és az ellenzéki képviselõk ellenében, a kormánykoalíció fideszes és kisgazda képviselõi mindössze 11 fõs többséggel megvonták a költségvetési támogatást.

3. De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?

Hogy némi képet alkothassunk róla, tekintsük át a 2000 májusa - Patrubány Miklós elnökké választása- óta a Magyarok Világszövetsége nevéhez kötõdõ fontosabb események évenkénti listáját.

2000 május: az elõzõ év munkáját továbbfejlesztve a Magyarok V. Világkongresszusa
zárónyilatkozatában ajánlásként fogalmazza meg a külhoni magyar
állampolgárság koncepcióját;

nyár: a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetének elkészítése és eljuttatása a közjogi méltóságokhoz;

õsz: az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának új, a magyar nyelvhez méltó fordításának elkészítése;

2001 - 2002 erõteljes nemzetközi kampány Strasbourgban és Brüsszelben, az Európai Parlamentben a Bene¹-dekrétumok elítéléséért;

2003 kampány az EU-s csatlakozási szerzõdés hátrányos rendelkezései ellen; a Quo vadis, Székelyföld? címû konferencia megszervezése, a Székely Nemzeti Tanács megalakítása felé tett elsõ lépés; a készülõ Európai Alkotmány tervezetébe a kollektív kisebbségi jogok megfogalmazása és becikkelyezése magyar, angol, francia és német nyelven; népszavazás kezdeményezése az ún. "kettõs állampolgárság"-ról;

2004 a Szent Korona - eszme nemzetstratégiai elvként való elfogadása; a 2000. évi elnökválasztó kongresszus ellen indított valamennyi per teljes, végleges, jogerõs megnyerése; a Magyarok VI. Világkongresszusának megszervezése: A magyarság és a Kelet a december 5-i népszavazás;

2005 a délvidéki magyarok lappangó magyar állampolgári státusának kimutatása; Románia uniós csatlakozásának feltétlen, azonnali támogatása ellen; a Honlevél-igazolvány kibocsátása: az elsõ egyetemes magyar igazolvány; a Honlevél-újság, színes magazin elindítása; a választott tisztségviselõk eskütétele a Szent Korona színe elõtt;

2006 "Magyar Nemzeti Minimum" 2006; a Sólyom-dosszié; az ÁrpádHír internetes televízió elindítása; a 2006-os Kossuth téri tüntetések egyik szervezõje, a rendõrterror teljes, egyenes televíziós közvetítése;

2006-2007 az 1956-os szovjet katonai intervenció okozta háborús károk felmérése; Kéri Edit könyvének kiadása: Kik lõttek a Kossuth-téren 1956-ban?

2006-2008 küzdelem az Ereklyés Országzászló visszaállításáért, a szovjet emlékmû elviteléért, népszavazási aláírásgyûjtés;

2007-2008 a Lisszaboni Szerzõdés olvasatlan elfogadása elleni Emlékirat 2008. június 14;

2008 a Magyarok VII. Világkongresszusának megszervezése: A Fordulat; ezen belül: A magyar nép önrendelkezési nyilatkozata tizenkét konferencia az adósságcsapda keletkezése és következményei határozat Trianon és Párizs fölülvizsgálatának szükségességérõl Hungarian World Encyclopedia, valamint a Magyarságtudományi tanulmányok angol nyelvû változata, a Selected Studies in Hungarian History

2009 Mindszenty József hercegprímás kezdeményezte és indította el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend alapítójának, Boldog Özsébnek szentté avatását; az elkészült posztulátumot a Vatikánba Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke juttatta el, 2008. március 18-án; az Igazságot Európának! petíció kidolgozása és elfogadása; felszólalás a rendõrállami erõszak ellen; Magyarország ne feledd hõseidet! c. emlék-CD kiadása az Aradi Vértanúk mártíriumának 160. évfordulójára, és annak ingyenes eljuttatása, több mint 1200 iskolába és emlékezõ közösségekhez; Lipcsey Ildikó könyvének kiadása: 100 nap, avagy Budapest román megszállása

2010 "Magyar Nemzeti Minimum" 2010; Magyarságtudományi Füzetek címen 5 évre tervezett havi kiadvány indul; Trianon 90: törvénytervezet benyújtása a nemzeti emléknapról A Hogyan történhetett?! – Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján c. dupla-CD kiadása; Trianon óta az elsõ hatóságilag engedélyezett, rendõri felvezetéssel és biztosítással szervezett összmagyar megmozdulás Versailles-ban; az egyes székely székek nevében 8 kapuból álló székely kapusor állítása Szegeden, a Székely Himnusz emlékmûnél; fõvédnökség az I. Székely-Magyar Világkongresszus fölött, a Székelyföld örök! tudományos konferencia megszervezése; döntõ hozzájárulás a Nemzet székelykapujának felállításához Kenderesen, Horthy Miklós kormányzó tiszteletére.

4. Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatásáról hozott parlamenti döntés kapcsán

A Magyarok Világszövetsége fideszes megítélésének alapja mindmáig ez a diplomáciai dokumentum, amelyet "a magyar diplomatáknak világszerte használniuk kellett, ha szóba került a Magyarok Világszövetsége.

Az MVSZ elnökének megsúgja egy nagykövet ismerõse, de nevének elhallgatását kéri. A Kapu címû folyóirat is megszerzi, és a forrás megjelölése nélkül közzéteszi az MVSZ lejáratására készített irományt. Az MVSZ tud tehát a dokumentumról, de nem tud védekezni ellene, mert az megfoghatatlan.

Egy év múlva elõkerül a bizonyíték is. Egy ausztráliai magyar szervezet vezetõje bevallja, hogy Magyarország canberrai nagykövetétõl olyan levelet kapott, amelynek tartalma hasonlít a Magyarok Világszövetsége ellen forgalomban levõ Kommunikációs panelekhez. A levél elõkerül, és minden kétely eloszlik: pár felvezetõ és néhány búcsúzó sor között, nagyköveti vélekedésként, ott van a Magyarok Világszövetsége hitelének rontására gyártott Kommunikációs panelek teljes szövege. Lásd Gyürk István, ausztráliai magyar nagykövet 2001. február 6-án kelt, mellékelt levelét.

A késõbbiekben, úgy ahogy a Legfõbb Ügyészség által az MVSZ felfüggesztését, és választott vezetõinek menesztését kérõ per halad, és egyre többen hiszik el az MVSZ ellen koholt, és suttogó gépezettel terjesztett híreket, itt-ott, elõbb Ausztráliában, majd Dél-Amerikában, és apránként egyre közelebb, már a sajtóban is közzéteszik a Kommunikációs paneleket. Hol aláírás nélkül, kommunikációs paneleknek nevezve azokat, hol nagyköveti levélbe ágyazva, hol olvasói levélnek álcázva." (MVSZ Sajtószolgálat)

A Kommunikációs panelek Kapu-beli változata egyértelmûvé teszi, hogy benne a kormány a jelentõs anyagi és érzelmi tõkével rendelkezõ nyugati, emigráns magyarságnak a parlamenti határozattal szembeni ellenérzését és tiltakozását kívánja leszerelni, megrendíteni a Világszövetség iránti bizalmat, és a szimpátiát a "nemzeti kormány" felé fordítani.

A Panelek tömören így foglalható össze:

4.1. Igyekszik elhárítani a Világszövetség életébe való hatalmi beavatkozás vádját mondván, hogy a kormány és a javaslat elõterjesztõje maga sem szavazta meg az elvonást, csak a fidesz-kisgazda koalíció.

4.2. A Világszövetség költségvetési támogatásra való méltatlanságát

a) a szervezet belsõ megosztottságával, együttmûködésre való képtelenségével

b) a kézzelfogható teljesítmény hiányára való homályos utalással támasztja alá.

4.3. Megfogalmazza egy támogatható Világszövetséggel szembeni igényeit, és egy ilyen szervezet szükségességét. A kívánatos tulajdonságok:

- összehangolt fellépés a nyilvánosság elõtt

- informális lobbizás...

"A Kormány megítélése szerint a Magyarok Világszövetsége jelenleg nem alkalmas e céloknak Magyarország és az összmagyarság érdekeit egyaránt elõmozdítani képes megvalósítására. S bár a Magyarok Világszövetsége a rendszerváltozást követõ tíz év alatt, sõt talán megalakulása óta sem volt maradéktalanul alkalmas e feladatok ellátására, ennyire azonban még soha nem került távol attól, hogy valóban alkalmassá váljék e törekvések elérésére.”

4.4. Végül megnyugtatja a nyugati emigrációt, hogy a Világszövetség lenullázása miatt érdekei nem sérülnek, mert a kormány átmenetileg más úton kárpótolja õket. Késõbb még a Világszövetség is jó útra térhet, ha pedig nem, más szervet hívnak életre helyette.

Ez az érvelés nyilvánvalóan álszent és cinikus. "A szó Jákob szava, de a kezek Ézsaú kezei."

S most lássuk az érvek igazságtartalmát.

A kormány nem szavazta meg az elvonást, állítja a szöveg. A Panelekbõl azonban egyértelmûen kiderül, hogy a koalíciós pártok a kormány valódi szándékára voksoltak, ha az egyik elõterjesztõ visszavonta indítványát, a másik pedig nem szavazta meg. A kormány csak a látszatra ügyel:
„A Kormány saját elveit hagyta volna figyelmen kívül akkor, ha a kormánypárti képviselõket arra buzdította volna, hogy a vitában álljanak ki vagy védjék meg a belsõ feszültségektõl terhes Világszövetséget.

"A Kormány messzemenõen tartózkodott attól, hogy nyilvánosan, vagy fél-nyilvánosan bírálja a Magyarok Világszövetségének azon lépéseit, amelyeket kifogásolhatónak tartott."

Vajon kitõl és milyen vitában kellett volna megvédeni a Világszövetséget, ha a kormánypárti képviselõk nem támadták volna? A szavazás eredményének ismeretében a kérdés költõi.



De nézzük a Világszövetség megosztottságáról, együttmûködési készségének hiányáról szóló vádat.

Nyilvánvaló, hogy a megosztottság szükségszerû kezdeti állapota volt egy olyan világszervezetnek, mely részben a gulágállamok, részben a nyugati emigráció 45 éves elszigeteltségében élõ és szocializálódó, trianoni-párizsi magyarság továbbra is alapvetõen eltérõ civilizációs, politikai és szociális körülmények között élõ nemzetrészeit hivatott együttgondolkozásra és cselekvésre alkalmassá tenni. Az is nyilvánvaló, hogy épp e kezdeti megosztottság vezetett Csoóri Sándor és köre bukásához. Dokumentumok sora bizonyítja, hogy elsõsorban épp a nyugati emigráció mozgatott meg minden követ azért, hogy a Világszövetség élére új vezetõség kerüljön. És mikor a legnépesebb küldöttség, az erdélyi részérõl erre fogadókészség volt, minden eldõlt. Ebben a helyzetben egyetlen járható út a kormány részérõl is az új vezetéssel való együttmûködés keresése, sõt segítése lett volna. A kormány azonban az ellenkezõjét tette.

Felmerül a kérdés: vajon a bukott vezérkar nem a kormány Panelekben is egyértelmûvé tett magatartásából kapott-e bátorítást a bojkottra? Kövér László tíz évvel késõbbi, 2010. november 11-i vallomása majd csattanós választ ad erre.

Ami pedig a 2000. május 25. és december 12. közti fél évben az új vezetéssel szembeni kézzelfogható teljesítmény igényét illeti:

Ha csak egy pillantást vetünk a Világszövetség 2000 utáni tevékenységének szemléltetésül idézett sorára, azt látjuk, hogy az új vezetés egy percet sem tétlenkedett a Világkongresszus és küldöttgyûlés határozatainak végrehajtásával. Kidolgozta – Borbély Imre és Zétényi Zsolt nevével fémjelezve - a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetét, és azt a legfõbb közjogi méltóságok kezébe adta. (Melléklet: Ej.2000.0169 és Ej.2000.0176 számú levelek Orbán Viktorhoz) A kormány azonban sohasem reagált érdemben a törvénytervezetre.

De valamennyi érv közül a legalantasabb talán az, amellyel a Panelek az emigrációt biztosítja arról, hogy a kormány a Világszövetség nélkül is szem elõtt tartja és védi érdekeit. Nyomják el a Világszövetséggel való érzelmi azonosulásukat, felejtsék el, hogy kezdeményezõi voltak a vezetõségváltásnak. Különben sem várhatnak a koldusbotra juttatott szervezettõl semmit. A kormány viszont tudja a kötelességét. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása.

De talán fölösleges is ezeket az amúgy is átlátszó érveket egyenként megcáfolni: minden világossá válik, ha azt nézzük meg, mit tett a nemzeti kormány egy ilyen különleges státusúnak elképzelt és szánt, nemzetstratégiai jelentõségû szervezet hitelének lehetséges megõrzésére, az új vezetés megsegítésére. Kapott-e a Világszövetség olyan garancia-levelet, mint az emigrációs magyarság a Panelekben?

Nos, az eligazító tények a következõk:

2000 tavaszán a tisztújító küldöttgyûlés kampányidõszakában Patrubány Miklós, akkor elnökhelyettes, még csak elnökjelölt, felkereste a parlamenti frakciók vezetõit, hogy elképzeléseit bemutassa, keresse az együttmûködés lehetõségeit. Fogadta õt Magyar Bálint, Kovács László megbízásából Tabajdi Csaba és Dávid Ibolya is. Kövér László, a Fidesz pártelnöke azonban nem fogadta õt mondván, hogy majd csak a megválasztott elnököt fogadja ... a pártatlanság jegyében. Azután a megválasztott elnök fogadása is elmaradt. Az imént láttuk, hogy elnökké választása után nem járt jobban Patrubány Miklós Orbán Viktorral sem.

Ennyi a 2001. januári, nagyköveteknek címzett Kommunikációs panelek igazságtartalma. A nagykövetek pedig az utasításnak megfelelõen tették a dolgukat: a Világszövetség hiteltelenítését a tengeren túlon és másutt. (Melléklet: Gyürk István levele)

És ne higgyük, hogy a kormány költségvetési magatartásához hasonlóan mi is évtizedes sérelmeket ismételgetünk az együttmûködés lehetõségének keresése helyett.

5. A "Panelek" Kövér László elõadásában

2010. november 11-én Kövér László Gencsapátiban vesz részt egy fórumon, s az egybegyûltek kérdései közt van az is, indokolná meg, miért bojkottálja (sic!!) mind a mai napig a kormány a Magyarok Világszövetségét? Még mindig az a bûne, hogy annak idején nem Orbán Viktor jelöltjét, Boross Péter ex-miniszterelnököt választotta elnökének?

Mielõtt tovább mennénk, itt érdemes megjegyezni, hogy amint anno Antall József a maga miniszterelnökségéhez mérte a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét, úgy Orbán Viktor sem kisebb személyiséget állított sorompóba, mint Antall József utódját.

Visszatérve Kövér Lászlóhoz, fórumbeli válasza lényegében a Panelek és Csoóri korábbi elképzeléseit visszhangozza (például: a világban élõ magyarok regiszterének elkészítése).

Figyelemre méltó azonban, hogy akaratlanul is igazolja eddigi legfontosabb megállapításainkat

- 2000-ben a kormány tudatosan beavatkozott a Világszövetség életébe

- megalapozatlan, elõítéletes volt a költségvetés megvonása.

A 2004-es népszavazással azonban visszamenõleg mégis igazoltnak látja a kormány eljárását. Olvassunk bele:

"Nem az volt a probléma – a félreértések elkerülése végett -, hogy nem Orbán Viktor személyes jelöltje, Boross Péter nyerte az elnöki széket, hanem azért beszéltük rá, azért beszélte rá Miniszterelnök Úr, az akkori, meg a mostani Boross Pétert, a másik volt miniszterelnököt arra, hogy induljon el - annyi idõs fejjel (már akkor se volt éppenséggel fiatal) volt miniszterelnökként, ami azért presztízsszempontból, ha vereséget szenved, ahogy az megtörtént, mégiscsak kockázatos vállalkozás volt – mert mindenáron meg akartuk akadályozni, hogy Patrubány Miklós legyen az elnök. Hogy egyenesen, proletár õszinteséggel megmondjam.

Patrubány Miklós oly… tehát volt egy elõélete az embernek, nem akkor került elõ a semmibõl, hanem már akkor benne volt a Magyarok Világszövetségének az elnökségében, tehát nagyjából tudtuk, hogy mi várható tõle. Olyan eszközöket, módszereket választott az elnökké választási kampányában, mintha a világ legfontosabb… mintha az Amerikai Egyesült Államok elnöki székére kandidált volna. Ami azt a gyanút ébresztette föl bennünk, ami utólag igazolódott, hogyha valaki ennyire megveszekedetten mindenben és mindenkin átgázolva mindenáron elnök akart lenni, ott azért valami nagyon-nagyon nagy baj van. És ha volt is bennünk, bennem személy szerint némi kétely, hogy talán nem jártunk el helyesen, amikor mondjuk költségvetési támogatását az MVSZ-nek megvontuk, mert, azért mégis … talán nem kellett volna…(a szerzõk) Bár hozzáteszem, hogy más ilyen civil szervezet nem kapott, és az MVSZ teljesítményével azért igazán nem szolgált rá egy kiemelt támogatásra, de ez messzire vezetõ megjegyzés lenne; Patrubány Miklós viharos gyorsasággal igazolta a döntésünk helyességét: ma már senkivel nincsen beszélõ viszonyban. Tehát azt, hogy a Fidesszel nincs beszélõ viszonyban, azt tudjuk magyarázni, mert mi egy ilyen durva gesztust tettünk az õ megválasztása pillanatában. De egyetlen egy nagy szervezettel – az RMDSZ-tõl kezdve – õ is erdélyi, talán tudják, a kárpátaljai magyaroktól kezdve a kanadai magyarokon keresztül nincs olyan közössége a magyaroknak szerte a világban, akivel Patrubány Miklós és most már megmaradt szûk csapata egyáltalán beszélõ viszonyban lenne.

És akkor még nem láttuk elõre, ami történt a népszavazás kapcsán, mert elnézést kérek, semmit nem állítok, csak minõsítek inkább: Mert ha nekem kellett volna kitalálnom a román hatalmi centrumokban, hogy hogyan tudnék kibabrálni a magyarokkal, anno, akkor nekem is a népszavazás jutott volna eszembe.(a szerzõk)

És annál nagyobb tragédia ami a népszavazáson történt az, hogy saját magunkat leszavaztuk, meggyaláztuk, szembeköptük, már elnézést kérek az erõs kifejezésekért, de talán nem túlzás, ennyi erkölcsi, lelki tragédia Trianon óta nem történt velünk. És ennek az elõidézõi azok, akik pontosan tudhatták – nem volt ez olyan nagyon nagy matematika, mert politológiai Nobel-díjat, ha lenne ilyen, se osztogatnának ezért a felismerésért – elõre tudhatták, hogy ez a népszavazás nem lesz sikeres. Ezt Székelyföldön, Csíkszeredában, egy hoki meccsen, nekem két székely ember – nem szociológusok, egyetemi kutatók – elmondta elõre. Tudják õk, hogy ebbõl nem lesz semmise, de azért reménykednek. Lehetett tudni. Namost, aki ebbe belerángatja az országot, a közösséget, annak a szándékait én hadd kérdõjelezzem meg már atekintetben, hogy tisztességesek lennének.(a szerzõk) Tehát Gyurcsány Ferenc és Patrubány Miklós az ugyanannak az éremnek a két oldala népszavazás ügyében. Ezt a népszavazást bûn volt elindítani.(a szerzõk) Lehetett tudni, hogy hova fog kimenni. És hogyha nyerünk, tegyük fel, mondjuk – úgy értem, hogy az igenek többségben lettek volna – akkor mi lett volna? Lett volna kettõs állampolgárság? Hogy lett volna? 2/3-os törvény kell hozzá. Nem lett volna. Egy újabb cirkusz lett volna, hogy hiába döntött a nép, még sincsen mert majd elkezdünk egyezkedni, hogy miért is nincsen? Hát mert… és akkor lett volna ugyanúgy tovább a szociális demagógia a szocik részérõl, hogy mi a magyarországi magyar emberek érdekeit védjük attól, hogy idejöjjenek Szlovákiából meg Erdélybõl a magyarok, aztán tönkretegyék az egészségügyet, az oktatást, mindent, amit elmondtak a kampányban… Ugyanaz folyt volna tovább, még ha sikeres is az a népszavazás. A megosztást sikerült kettõjüknek elvégezni ezen a nemzeten a millenniumi esztendõ felemelõ közösségi élményei után.(a szerzõk) És ebben Patrubány Miklós fényesen igazolta a mi rossz sejtéseinket, akkor még elõítéleteinket.

Ez az oka, és az MVSZ-t én nem is tartom már alkalmasnak arra, hogy bármilyen komoly szerepet töltsön be a nemzetpolitikában, inkább azt gondolom, hogy abba az irányba kell továbblépni, amilyen irányban elindultunk."

Amit a népszavazásról mond, az becsületbe gázoló, még ha azt hiszi is, hogy ha állítás helyett „csak” minõsít, az mentesíti a rágalmazás, alaptalan gyanúsítgatás vádja alól. Kövér László eddig is úton-útfélen terjesztette, hogy nem is a Világszövetséggel, nekik egyetlen emberrel van bajuk, Patrubány Miklóssal. Bár óvatoskodó megfogalmazásából az is nyilvánvaló, hogy semmi bizonyíték nem támasztja alá vélekedését, a szekus vád ilyen sejtetõ elõadásának a nagy nyilvánosság elõtt, Kövér László egykori titokminiszter szájából különös akusztikája van. Erre a régi fideszes vélekedésre való utalás egyébként a novemberi parlamenti vitában is elhangzott az MSZP részérõl.

A Világszövetségben ezrek szolgálják fáradságot és áldozatot nem kímélve a magyarság ügyét. Nem tehetjük meg, hogy országgyûlési felszólalásunkat ne a Ház elnöke által gyanúba kevert elnökünk portréjával zárjuk. Olvassák figyelemmel Patrubány Miklós készülõ memoárjából alább következõ életrajzi részleteket.

Futam, becsületbõl

Teljes nevem: Patrubány Miklós István Ádám. Csíki székely vagyok, mert édesanyám, Osváth Margit székely szülõk gyermekeként Csíkkozmáson született, mely falut magam is szülõföldemnek tekintem. Kétéves megszakítással, immár négy évtizede Kolozsváron élek, és tizenöt éve Budapesten szolgálok.

Nem vagyok és nem voltam sem alkalmazottja, sem bedolgozója, sem besúgója, sem ügynöke egyetlen titkosszolgálatnak vagy titkosan mûködõ szervezetnek sem. Nem állok és nem álltam szolgálatában egyetlen kormánynak vagy kormányzati szervnek sem.

Nevem jellegzetes erdélyi örmény név. Apai nagyapám, Patrubány Miklós Endre az erdélyi Erzsébetvárosból származó örmény család sarja. A régmúltban, örmény õseim a Van-tó partjáról, az ezeregy tornyú Áni városából menekültek, amikor keresztény hite miatt a várost porig rombolta egy kíméletlen muzulmán támadás.

Bemutatkozásomat atyai felmenõim ismertetésével kezdem.

A Patrubány név, mint az erdélyi örménymagyar nevek sokasága román szó, és négy pénzt jelent. Erdélybe az örmények Apafi Mihály fejedelemsége idején, az 1680-as években érkeztek tömegestõl, Verzár püspök vezetésével. Korábbi lakhelyükrõl, Moldvából, ahol másfél évszázadon át éltek, vallási türelmetlenségek miatt telepedtek át az erdélyi fejedelemségbe, amely több, mint egy évszázaddal korábban törvénybe iktatta a vallási felekezetek egyenjogúságát. A moldvai románok nem tudták a bonyolult hangzású örmény neveket sem kiejteni, sem megjegyezni, így legtöbbjüket átnevezték, az általuk ûzött mesterséget, vagy kereskedést jelzõ cégtáblák rajza szerint. Ekképp születhetett meg a Kabdebó név (románul Cap de bou, vagyis ökörfej), Verzár (románul Vãrzar, azaz káposztás), Kovrig (románul Covrig, azaz perec). És így alakulhatott ki örmény õseim neve is (Patru-bani, azaz négy-pénz). Hogy milyen pénzzel való foglalatosságot takar a név, azt nem õrizte meg a családi krónika, de tény, hogy a család nemesi címerén, amelyet Mária Terézia királysága idején nyertek el, a jobb felsõ sarokban ott látható a négy fémpénz. Az érdeklõdõk megtekinthetik családom címerét a Köpeczi Béla akadémikus szerkesztésében megjelent Erdély történelme címû, háromkötetes monográfia második kötetének színes tábláin.

Romános, furcsa hangzású nevem miatt gyerekkoromban sok gúnyolódásnak voltam kitéve. Felnõttkoromban, különösen Magyarországon, a Magyarok Világszövetsége elnökévé történt megválasztásom után pedig egyenesen engem románnak megbélyegzõ támadások célpontjává váltam. Többen tanácsolták, hogy magyarosítsam nevem. Egyszer megfordult fejemben, hogy szeretett székely nagyapám nevét felvegyem, de végül úgy döntöttem, hogy már tisztességbõl is vállalom örökölt nevemet. Még akkor is, ha ezért oktalanul lerománoznak.

Azok számára, akik méltatlanul, nevem miatt lerománoznak, felemlítem néhány örmény felmenõmet, rokonomat. Dr. Patrubány Gergely nevû felmenõm, egyetemi tanár, Budapest egyesített székesfõváros elsõ tiszti fõorvosa volt, másfél évtizeden át. Közben országgyûlési képviselõként az elsõ magyar közegészségügyi törvény elõterjesztõje. Nevét ma is emléktábla õrzi a Vámház körút 13. szám alatt. Egy nemzedékkel késõbb Dr. Patrubány Lukács az Eötvös Lóránt Tudományegyetem összehasonlító irodalom professzora volt. Patrubány István nevû felmenõm Trianon után a tiszaföldvári központú Tiszai alsó járás fõszolgabírája. Pongrátz Gergely halála napján, részvétlátogatásom alkalmával derítették ki testvérei, hogy közös, Verzár nevû õsünk révén rokonok vagyunk. Dávid Gyula irodalomtörténész írta meg, hogy a Patrubányok jelen voltak Székelykeresztúron, Petõfi Sándor életének utolsó estéjén, amikor a Patrubány kocsmába látták õt betérni. És, amint arról Kéri Edit tudósít, három hónappal késõbb, október 7-re virradó éjszakán ott voltak az aradi vesztõhelyen is, amikor egy Patrubány nevû õsöm vezényelte le a rokon örmény aradi vértanú, Kiss Ernõ sírjának titkos kibontását és földi maradványainak szülõföldjére való szállítását.

Mint általában az erdélyi örménymagyarok, az én örmény felmenõim is korán magyarokká váltak. Már ükszüleim is csak magyarul beszéltek.

Patrubány Miklós Endre nevû nagyapám, Bécs közelében, Mödlingben a K.u.K. katonai akadémiáján nyert hadmérnöki kiképzést. Az I. világháborúban kivezérelték az olasz frontra, amelynek harcait végigharcolta. Századosi rangig vitte. Marosvásárhelyen, a római katolikus temetõben levõ családi kriptában alussza örök álmát.

Atyai nagyanyám, Fekete Nagy Judit Kolozsváron született, Fekete Nagy Béla és Albach Izabella gyermekeként. Anyai nagyapja, Albach Géza, a Felvidéken, Bártfán született, elmagyarosodott szász családban. Kolozsvárra került, ahol 1900-ban bekövetkezett haláláig, élete utolsó 13-évében a város polgármestere volt. Kezdeményezésére döntött a városi tanács a Mátyás király szoborcsoport pályázatának kiírásáról, Fadrusz János meghívásáról. Ugyancsak kezdeményezõje, majd aláírója volt annak a városi tanácsi határozatnak, amely Kolozsvár díszpolgárává avatta Kossuth Lajos kormányzót. Sírja a Házsongárdi temetõ elsõ sorában van.

Atyai nagyanyám édesapja, a már említett Fekete Nagy Béla, székely család sarja volt. Õ volt a Mátyás király szoborcsoportot állító bizottság elnöke. Errõl a hét évrõl Fadrusz Jánosnak õhozzá írt harminc levele tanúskodik. Késõbb Kolozsvár alpolgármesterévé választották. Kolozsvár beteg polgármesterét helyettesítve, ebben a minõségben érte meg 1918 Karácsonyán a Kárpátok õre szobrot felrobbantó, és a várost megszálló román csapatok bevonulását...

Anyai nagyanyám, lánynevén Lõrincz Irma a székelyzsombori születésû Lõrincz János és a lövétei születésû Ráduly Irma lányaként született Csíkkozmáson, ahová édesapja jegyzõként került. Édesanyja legidõsebb gyermeke volt Petre Borbálának és Ráduly Sándornak, akik tizennyolc gyermekkel ajándékozták meg a hazát. Ráduly Sándor huszonhárom éven át volt Lövéte jegyzõje. Sírja a lövétei temetõ elsõ sorában található.

Lõrincz Irma nagyanyámnak két fiútestvére volt. Bátyja, Lõrincz János, aki a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium legkiválóbb diákja volt, tizenhét évesen önkéntesen bevonult, és egy év múlva Galíciában hõsi halált halt a hazáért. Öccse, Dr. Lõrincz Ernõ András nõgyógyász lett, a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem egyik alapító professzora, akirõl a nemzetközi szakma a Lõrincz-módszert elnevezte. Kemény, nemzeti érzelmû, szigorú erkölcsi rendet megkövetelõ ember volt, aki emiatt a kommunizmus évtizedeiben sok hátrányt szenvedett. Székelyzsomboron alussza örök álmát.

Anyai nagyapám, Osváth István Háromszéken, Hiliben született. Hilib, Haraly, Gelence, három falu, egy megye, mégsincs a papnak kenyere! – tartotta a helyrõl szóló tréfás mondás. Századosként szerelt le az elsõ világháború végén, és Csíkkozmásra került, ahol elvette a helybeli jegyzõ lányát, majd maga is jegyzõ lett. Szigorú, kemény, makulátlan erkölcsû ember volt. Székely nemesi család sarja. Osváth õsei Apafi Mihály fejedelemtõl 1673. május 8-án nyerték nemességüket, amint azt a családunk által a legszigorúbb titoktartás mellett megõrzött kutyabõr bizonyítja. Osváth István nagyapámat, példaképemet a második világháború után a kommunisták ítélet nélkül elhurcolták a Bãrãgan-ba. Egy év múltán szabadult. Vasárnap, a szentmise idején érkezett vissza Csíkkozmásra, negyvenkét kilósan. Eleinte még felesége sem ismerte meg, az egy évvel korábban, kilencven kilósan elhurcolt férjét. Láttára a templom népe felzokogott. Tíz évvel késõbb, halálos ágyán ennyit mondott nagyanyámnak: Ha ti tudnátok, hogy mennyit rúgták a Bãrãgan-ban csizmával a fejemet... Mindkettõjük sírja a csíkkozmási temetõben van.
(...)
Szüleim, dr. Patrubány Miklós Gergely László és dr. Osváth Margit, 1946-ban végeztek a kolozsvári Bolyai Egyetem közgazdasági karán. Ezt követõen mindketten megszerezték a doktori fokozatot, majd 1948 februárjában házasságot kötöttek. Hiába figyelmeztették szüleik, hogy változnak az idõk, édesapám úgy döntött, hogy családja maradék kétszáz holdas birtokán gazdálkodásba kezd. Ebben az állapotban, földbirtokosként érte õket az államosítás, vagyonuk elkobzása és a kilakoltatás. Medgyesre, Erdély hét szász városának egyikébe kerültek, ötödik családként egy ötszobás házba. A középsõ szoba lett az övék, amelybe a másik négy család lakhelyéül szolgáló egy-egy szoba torkollott. Ebben az átjáró szobában születtem... Szüleim nehéz sorsa miatt, óvodás koromig Csíkkozmáson éltem nagyszüleimmel. Életem, magyarságom meghatározó idõszaka volt ez. Ezért is nevezem magam csíki székelynek. Iskolába újból Medgyesre kerültem, ahol csak négyosztályos magyar iskola volt. Szüleim úgy döntöttek, hogy német iskolába íratnak. 1971-ig, az érettségiig német iskolába jártam. Kolozsvárra a mûegyetem villamosmérnöki karára felvételiztem, és öt év múltán itt szereztem oklevelet. Másodéves koromban Temesváron megnyertem a legjobb villamosmérnök hallgatók országos versenyét, ami döntõen befolyásolta késõbbi szakmai pályámat. Egyetemi éveim idején alapítója, és három éven át fõszerkesztõje voltam a Visszhang nevû, magyar nyelvû diákrádiónak. A Visszhang és a belõle kisarjadó intézményrendszer vezetõjeként a kolozsvári magyar egyetemi diákélet meghatározó szereplõjévé váltam. A Visszhang-kórus még ma, közel negyven év után is mûködik.

Kétéves bukaresti gyakornokság után, melyet a kor technológiai csúcsát jelentõ, integrált áramköröket elõállító gyárban töltöttem, pályámat Kolozsváron, a számítástechnikai kutatóintézetben folytattam. Elõbb a mesterséges intelligencia volt kutatásaim tárgya, majd 1983-ban, másfél éves megfeszített munka után, a bukaresti, valamint a temesvári mûegyetemekkel és számítógépgyárakkal folytatott kemény versengés árán társaimmal elõállítottuk az elsõ romániai személyi számítógépet, amelyet Szentkúthy Miklós regénye nyomán latin névvel illettünk: Prae (ejtsd pré). Jóllehet nemtelen eszközökkel próbáltak minket fékezni, nehogy egy magyar vezette csapaté legyen az elsõbbség, Isten segedelmével mi gyõztünk. Ekképp lettem a romániai "személyi számítógépek atyja".

Közben a kolozsvári mûegyetemen gyenge és erõs áramú elektronikát, valamint mikroprocesszor technológiát oktattam. A bukaresti mûszaki könyvkiadó felkérésére hétszáz oldalas könyvet írtam, amely a mikroprocesszorok belsõ világát tárta fel, mágneses programkazettán mellékelt szimuláló program segítségével, ami abszolút nóvumnak számított. Az egyetemi oktatást támogató könyvet három évig elfektették, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy nevemet magyarul, Patrubány Miklósként írják. A végül 1989 szeptemberében, harmincezer példányban kiadott könyv egy hét alatt elfogyott, és egy évente megújuló szakmában több mint egy évtizedig az egyetemi oktatás egyik referencia eszköze volt.
(...)
"89 decemberébe érkeztünk. Tõkés László temesvári kiállása felcsillantotta a reményt. Elsõ osztályú tudományos fõkutatóként, címzetes egyetemi tanárként, a személyi számítógépek "atyjaként", szakmai pályám csúcsán elérkezettnek éreztem az idõt, hogy visszatérjek oda, ahol egyetemi éveimben már "jártam", amire mindvégig készültem, és amire a román kommunisták által megkínzott nagyapámnak ötévesen fogadalmat tettem - a magyarság szolgálatába. Harminchetedik születésnapomon 1989. december 23-án, a ceausescu-rendszer romjain önszervezõdésének útjára lépõ kolozsvári magyarság összesereglett elöljárói közfelkiáltással megválasztottak elnökükké. Így lettem a semmibõl alakuló RMDSZ elsõ helyi elnöke. E tisztséget egy órán át töltöttem be, mert ugyanazok, akik felszólalásomon fellelkesedve elnökké választottak, felkértek, hogy a soraikban kiválónak számító román nyelvtudásom okán, legyek inkább a kolozsvári magyarság képviselõje az újonnan megalakult Nemzeti Megmentési Frontban, amit elfogadtam.
(...)
Két év múlva, 1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán beválasztottak az újjászervezõdõ Magyarok Világszövetségének Elnökségébe, mely szervezetnek 1996-ban elnökhelyettese, 2000-ben elnöke lettem.

Tizenöt éve, mióta életem a világ magyarságának frontvonalában zajlik, szolgálatomat ingyenesen, nemzetünk javára történt felajánlásként végeztem. Soha nem álltam és nem állok senkinek a zsoldjában.

Nem vagyok sem román, sem német, de még örmény sem. Székely vagyok, és magyar. Székely-magyar.

Patrubány Miklós:

1999 õszén a magyarországi sajtó a magyar aranyvonatról kezdett cikkezni. Az MVSZ akkori elnökhelyetteseként korábban közelrõl tanulmányoztam a Svájcban „alvó bankszámlákon” rekedt zsidó és magyar vagyonok kérdését, valamint azt, hogy a nemzetközi sajtó miként pofozott ki ezek okán jónéhány milliárd svájci frankot a kantonok országából. Megéreztem: most Magyarország következik. Tudomásom volt arról, hogy él az Egyesült Államokban egy banktisztviselõ, Kenneth D. Alford, aki hobbiból több évtizeden keresztül tanulmányozta a magyar aranyvonat ügyét, amirõl könyvet is írt. Geönczeöl Gyula révén megszereztem címét, és közcélra felajánlott tiszteletdíjam terhére meghívtam õt Budapestre, hogy tartana egy nemzetközi sajtótájékoztatót. Láss csodát, az amerikai pénzügyi kutató elfogadta meghívásomat, és lett belõle a Magyarok Világszövetsége történetének legnagyobb sajtótájékoztatója. France Press, Reuters, DPA, izraeli és orosz állami hírügynökségek és tévétársaságok. A teremben legkevesebb huszonöt tévékamera.

Kenneth D. Alford 1999. december 17-én, az MVSZ Semmelweis utcai székházának Csontváry-termében megtartotta A magyar aranyvonat igaz története címû vetített képes elõadását, az általa 2 milliárd dollárra becsült értékû titkos vasúti szerelvényrõl. Elmondta és részletesen, amerikai katonai dokumentumokkal bizonyította, hogy 1945-ben, a magyarországi zsidók által beszolgáltatott aranyat és a magyar arisztokraták jelentõs vagyontárgyait szállító magyar aranyvonatot a német, svájci, osztrák hármas határ közelében az amerikai hadsereg lefoglalta. Részletesen bizonyította, hogy a magyar állam nem tehetõ felelõssé az aranyvonat tartalmának elkallódása miatt, mert ezt követõen minden az amerikai hadsereg felügyelete alatt, annak jóváhagyásával történt: az amerikai fõtisztek eltulajdonították, elajándékozták azt, ami nekik tetszett, az Izrael állam megalapításával foglalkozó bizottságnak átadták a magyar aranyvonaton talált valamennyi zsidó kultikus kegytárgyat, azt ami ezen felül megmaradt, elárverezték egy New York-i tõzsdén...

A nemzetközi sajtó döbbenten és hitetlenkedve hallgatta, majd kérdezte az elõadót: Ezek szerint Magyarország nem vonható felelõsségre a magyar aranyvonaton elhelyezett javakért?! Semmiképpen – hangzott az amerikai kutató válasza, legfönnebb az Amerikai Egyesült Államok hadserege, illetve kormánya!

A hír egy nap alatt körbejárta a világot. Kenneth D. Alforddal hazatérte után az egyik legnagyobb nézettségû amerikai tévécsatorna, a History Channel többrészes beszélgetést sugárzott a magyar aranyvonatról. Ha akadt volna olyan, akihez a budapesti sajtótájékoztató híre nem érkezett volna el, az a History Channel sorozatából megtudhatta: Magyarország nem vonható felelõsségre a magyar aranyvonat tartalmáért, hiszen az maradéktalanul az amerikai hadsereg fogságába esett.

1999. december utolsó napjain az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztére jelölte a magyar aranyvonat igaz történetét Kenneth D. Alford budapesti sajtótájékoztatójával feltáró Patrubány Miklóst.

2000-ben január 3-a, az elsõ munkanap hétfõre esett. Kora délelõtt egy ismerõs kopogott be hozzám a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári székhelyû irodájának ajtaján. Nemzeti elkötelezettségû hírében álló, ismerõs hölgy lépett be, és hangos szóval, szûnni nem akaróan ócsárolni kezdett a magyar aranyvonatról tartott nemzetközi sajtótájékoztató miatt. „Hogyan merészeltél Te az aranyvonattal foglalkozni?! Nem tudod, hogy Magyarországnak van felelõs kormánya?! Hogyan merészeltél ebbe beleavatkozni?!” – ordítozta a hölgy, aki Orbán Viktorral és Csoóri Sándorral tegezõdõ viszonyban levõnek mondotta magát. Egy ideig hüledezve hallgattam a szitkokat, majd kitessékeltem a hívatlan vendéget. Nem telt el egy hét, és Erdély-szerte hullámokban kezdett terjedni Patrubány rossz híre. Elõbb az, hogy nem normális, amirõl orvosi papír is lenne, majd hogy kommunista, végül, áprilisra már szekus lett.

Amint késõbb összeállt a kép: már az Antall-kormány idején megszületett a jogi háttere annak, hogy amennyiben igény lesz rá, Magyarország kötelezõen fizessen a magyar aranyvonattal elveszett javakért. Mondják, hogy a Horn-kormány idején a 2 milliárd dollárt is készenlétbe helyezték. Már csak a nemzetközi sajtóakció volt hátra. Ennek tett keresztbe Kenneth D. Alford 1999. december 17-ei, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatója.

Epilógus

Az évekkel késõbb a magyar aranyvonaton „elveszett” javak ügyében floridai bíróságon indult csoportos per. A vádlott, az alperes szerepében immár nem Magyarország, hanem az Amerikai Egyesült Államok kormánya volt. Meghívásomra Kenneth D. Alford újabb budapesti sajtótájékoztatót tartott. Az eredmény ismert: az USA kormánya végül, peren kívüli megállapodásban, mintegy huszonöt millió dollár kárpótlást kifizetett.

Magyarország indokolatlan meggyanúsítása máig tartóan megakadályoztatott.

Az MVSZ akkori elnökhelyettese, aki Magyarország alaptalan kifosztását megakadályozta, beéri egy 1% százalékos sikerdíjjal, amit költségvetési támogatás formájában, jóelõre felajánl a magyar nemzet világméretû egységét felmutatni hivatott Magyarok Világszövetségének.

Tisztelt Országgyûlési Képviselõk! A Magyarok Világszövetsége a megtapasztalt politikai fordulat után várja a nemzet gyûléséhez méltó erkölcsi fordulatot is, évtizedes önzetlen áldozatos munkájának méltánylását, költségvetési támogatása visszaállítását. A Magyarok Világszövetsége, ahogy eddig is törekedett rá, ezután is kész a politikummal, különösen nemzeti elkötelezettségû szárnyával a partnerségben megvalósuló nemzetszolgálatra.

Az alkotmány rózsái a tiétek /…/

Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét


Petõfi

Budapest, 2010. december 14.

Fuksz Sándor sk,
az MVSZ Elnökségének tagja,
az MVSZ Felvidéki OT elnöke

Bottyán Zoltán sk,
az MVSZ Ügyvivõ Testületének tagja,
az MVSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnöke

Rácz Sándor sk,
a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke,
az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke