A kínai gazdasági expanzió sokakat megrémít, akik a fejlett országokban a munkahelyek tömeges elvesztését és egy olyan piaci verseny eljövetelét vizionálják, amelyben csak veszíthetünk. Frissen publikált kutatások azonban ellentmondani látszanak ennek

Pár napja számoltunk be róla, hogy a davosi Világgazdasági Fórumon nagy feltûnést keltettek azok az elõadások, amelyek szerint máris benne vagyunk egy igen hosszú fellendülési periódusban. Sõt errõl kikértük az egyik releváns kutatást készítõ londoni bank közgazdászának véleményét is, aki szerint a gazdasági erõfölény egyértelmûen Ázsia feltörekvõ országaiba tolódik el. Nem meglepõ ezek után, hogy a Vox gazdaságpolitikai portálon három közgazdász kutató (Nicholas Bloom, Mirko Draca John Van Reenen) arról írt cikket, hogy aggódnunk kell-e a kínaiak elõrenyomulása miatt, vagy éppen ellenkezõleg, e folyamat inkább pozitív hatást gyakorol a „besavanyodott” európai gyártókra és nemzetgazdaságokra?
A kínai exportot gyakran okolják a munkahelyek elvesztéséért és a cégbezárásokért a fejlett országokban. Az elmúlt tíz évben tizenkét európai ország közel félmillió vállalatától nyert adatok alapján azonban Bloom, Dracam és Van Reenen azt állítja, hogy a kínai export az érintett országok technikai változásainak 15 százalékát indukálta közvetlenül, ami évi 10 milliárd euró hasznot jelentett az egyre növekvõ termelékenységen keresztül. Az EU és az USA azonban tartanak Kína növekvõ gazdasági hatalmától és attól is, hogy a saját növekedésüknek éppen ez lehet a forrása. Mivel éppen a hatalmas kínai importnövekedés hajtja a fejlett gazdaságok bõvülését, ezért nem csoda, hogy néhány közgazdász szankciókat sürget Kína ellen, ha nem hajlandó leértékelni a jüant. Bloomék kutatásából az derült ki, hogy a kínai import drámai emelkedése jótékonyan hat a gazdaság elõrehaladására, mert innovációra készteti a legjobb cégeket, ami a jövõbeli növekedés alapja lehet.

A legnagyobb sokk azután érte a fejlett piacokat, hogy Kína csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) 2001-ben, s a legtöbb kínai termékre kivetett korlátozó kvótát eltörölték. Ez hatalmas importhullámhoz, illetve a kereskedõk és gyárftók harcához vezetett, aminek következtében néhány kvótát visszaállítottak. Például a kínai nõi fehérnemû uniós importját megakadályozták. Bloomék már említett hosszú és igen kiterjedt vizsgálata szerint az európai technikai változások 15 százalékáért közvetlenül a kínai import által keltett verseny a felelõs, aminek a haszna ma már eléri az évi 10 milliárd eurót. A cégek válaszolva a kihívásra javították a termelékenységüket jobb informatikai megoldások alkalmazásával, a K+F kiadások növelésével és erõsödõ szabadalmi tevékenységgel.
A kínai import a hagyományos, magas technológiai felkészülést nem kívánó iparágakban csökkentette a relatív profitabilitást, az itt foglalkoztatott munkaerõ és felhasznált tõke hasznosítása nehezebbé vált, illetve egy-egy új termékbe fektethetõ innovációs és termelési tõke mennyisége csökkent. Ez pedig a tõke elvándorlását ösztönözte, hiszen a kínai import csökkentette az innovációs lépések költségét (opportunity cost), ami egyértelmûen a fejlett gazdaságok gyorsabb fejlõdésének irányba hat. A cégek egy része ugyanis fejlettebb termékek elõállításába fog. Egy mások részük azonban nem képes élni az innovációs lehetõséggel. Sok nem eléggé hatékony „low-tech” cég lassan elhullajtja a munkaerejét, s megszûnik. Ez már a természetes kiválasztódás brutális szûrõjének köszönhetõen is javítja a hatékonyságot. A kínaiak által támasztott verseny hatásainak nagyjából harmada sorolható be e „kreatív rombolás” kategóriájába.
Bloomék kutatásai arra is rávilágítottak – Magyarországon ezt különösen jól érezzük az alacsony foglalkoztatási szint kialakulása miatt –, hogy nem pusztán az olcsóbérû kínai munkásokkal kell versenyezni az európaiaknak, hanem Európában és az USA-ban esni fog a képzetlen munkaerõ iránti kereslet amiatt is, hogy a kínaiak által támasztott verseny felgyorsítja a technikai váltás folyamatát. Szerintük ezért a helyes gazdaságpolitikai válasz a humántõke megerõsítése oktatással és tréninggel, illetve meg a munkások mozgásának megkönnyítésével az állások között.
A Kínával való kereskedelemnek további haszna, hogy megnöveli a nyugati cégek innovációs rátáját. Például a fogyasztók alacsonyabb árakkal találkoznak, a nagyobb exportpiacok pedig ösztönzik a befektetéseket. A gyártás kiszervezése pedig lehetõvé teszi olyan eszközük széleskörû elterjedését, mint az iPod, amelyet ki sem fejlesztettek volna az olcsó gyártás lehetõsége nélkül.
Ha tetszik, ha nem, Kína nem fog eltûnni. Így annak a kockázata sokkal nagyobb lenne, ha kizárnánk a világkereskedelembõl, és szegénységben tartanánk 1,3 milliárd embert. Jobb kihasználni a fejlett világ számára e gigantikus piacban rejlõ elõnyöket, fõleg mert mára teljesen világossá vált, hogy a fejlett országok képtelenek saját növekedésüket a belsõ piacaikról tartósan táplálni – vélekedik Bloom, Dracam és Van Reenen.

Forrás: Link