Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Amerikai segítség kell a tõzsdének

A szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült a Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX, amely csütörtök reggel 22,92 pontos csökkenéssel, 22 600,32 ponton nyitott.
A nyitást megelõzõen a távirati iroda által megkérdezett elemzõk megosztottak voltak a Budapesti Értéktõzsde csütörtöki kereskedési irányát illetõen: fordulatra, illetve hezitálásra számítanak. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzõje az MTI érdeklõdésére elmondta: csütörtökön fordulatra, az elõzõ két napi esés utáni emelkedésre számít a Budapesti Értéktõzsdén. Hozzátette: szerdán kulcsszinthez ért a BUX.
Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója a forint euróval szembeni gyengülésére hívta fel a figyelmet, szerinte emiatt ingott meg az elmúlt hetek töretlen befektetõi bizalma. Hozzátette: a BUX fõ irányát elõbb az európai, délután pedig az amerikai piacok adják majd meg. Ezek fényében az elemzõ csütörtök délelõttre hezitálást, plusz-mínuszos piacot prognosztizál. Szerinte az amerikai piacok esetleges fordulása hozhat emelkedést a magyar piacon délutánra, de ehhez amerikai "segítség" kell.
A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX 409,70 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel 22 623,24 ponton zárt szerdán.
Link

Nincs megállás tovább esik a BUX
Fél százalékos mínusszal kezdett a magyar tõzsde, amely úgy látszik ismét elszakadt a világ tõkepiacaitól.
A BUX 20 500 pont környékén kezdte a napot, ami fél százalékos mínuszt jelentett, innen azonban emelkedni kezdett, és pár perc után már . Az OTP 5750 forinton állt, ez szintén 0,5 százalékos esést takart. A Mol 0,4 százalékkal 21 530 forintig csúszott le.
A Magyar Telekom 549 forinton stagnált, míg a Richter 0,9 százalékkal 40 450 forintra nõtt. A gyorsjelentését közlõ Egis alig változott 02, százalékkal 21 970 forintra csökkent.
Link


Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2011. February 11. 15:42:43
Szerintem ezeket a tözsdéket nyugodtan ellehetne dózerolni a gazdájukkal együtt, mert csak a korrupt sajátzsewbükre dolgoznak csalnak ahogy a cinkelt lapos kártyás!
A bankokra sincs igy ilyen formába szükség, mert nem szolgáltat hanem uzsorázik és a kettõ nem ugyan az.
Totál tarolásra van szükség egy egy tiszta lapra ahonnan 0 hitellel/tartozással indulnak a résztvevõk!
Nemzeti bankok nemzeti pénz és költségvetés terv ahogy a családban sem a 3 emeleti szomszéd osztja be a fizetést!Vagy adja kamatra.
2744 #2 2744
- 2011. February 11. 15:49:34
Hegel, az én véleményem szerint is néhány nagyobb tõzsdét a földdel kell egyenlõvé tenni, a többit meg bezárják.
2493 #3 2493
- 2011. February 11. 18:41:01
A tõzsdéknek már rég nem kiegyenlítõ szerepe van. Manipulációval nem csak a tõzsdérõl vagyonosodnak, de manipulálnak minden külsõ pénzterületet. Valami ha nem mûködik, nem kell erõltetni. De akik erõltetik, azoknak mûködik (hasznukra) , s népeknek meg csak veremásó szerepe maradt. Dõlne már az amerikai tõzsde rendszer!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,011 egyedi latogato