Na szép sorjában mindenki meg meri mondani a tutit. Schuster rám még nem régen ügynökként huhogott, de ez az õ baja. Ettõl függetlenül azért csak nyílnak a szemek.
Jobbik bajok.
Schuster Lóránt izmos honlapja a Nemzeti Front "Tûzvonalban" c. rovata két helyen is foglalkozik a Jobbikkal. Az egyik cikk szerzõje Horváth Géza. Írásának címe "Mit üzen Adolf Hitler a Jobbiknak?" A másik cikket Lipusz Zsolt írta. Címe "A Jobbik sajnálatos válságának okairól." Elolvasásukat javaslom.

Horváth Géza azt ajánlja a Jobbiknak, hogy tanuljon Hitlertõl. Lipusz Zsolt ehhez kontrázik. Nem kívánom a cikkeket ismertetni, csupán utalok tartalmukra, annak vizsgálata során, létezik e olyan üdvtan, amelynek követése révén a Jobbik megkapaszkodhat, sõt elõre araszolhat a politikai küzdõtéren.
Ami engem illet, a kezdetektõl fogva élénk, és nem kifejezetten jóindulatú, érdeklõdést tanúsítottam e díszes társaság iránt. Tizenegy kommentárt és nyolc blogot írtam róluk, ill. velük kapcsolatban. A hozzájuk vezetõ linkeket két képecskében helyeztem el.
[Ha az olvasó a számok fölé viszi a kurzort, megjelenik a kommentár, vagy a blog címe. Ha rá is kattint valamelyikre, megjelenik maga az írás is. A kommentárok azt a számot kapták, amely alatt az Archivumban is megtalálhatók, a blogok pedig idõrendi sorszámmal lettek ellátva. Remélem, önmagam ajánlása ebben a formában nem túl tolakodó...]

Lássuk ezek után, mi a két jobboldali úriember baja a Jobbikkal és milyen receptet írtak fel neki?
Lipusz Zsolt írása született késõbb. Visszautal Horváth Géza írására és azonosítja magát vele. A lényeg, hogy olvasószemüveget kínálnak a Jobbiknak a Mein Kampf tanulmányozásához. Sajnos ez a szemüveg torzít kissé és ezért nem biztos, hogy a Jobbik jobban lát, ha azon keresztül néz. Elõre kell bocsátanom, a jobbik ügyét reményte lennek tartom, mert mellényben a Parlamentben parádézni, avagy a mellényt újra gombolni nem ugyanaz. Vona Gábor viszont az elõbbit választotta, amíg (talán) választhatott.
Horváth Géza érezhetõen úgy érzi, hogy a Mein Kampf egy az egyben nem lehet a Jobbik alapszabálya, ezért a cikk elején csupán azokat a tömegmanipulációs módszereket ajánlja, amelyekben Hitler igazán nagy volt, még az ellensé gei szerint is. Aztán, anélkül hogy észrevenné, belemegy az elvi alapok méltatásába is. Ez teszi ajánlásait merésszé, túl merésszé a Jobbik számára. Hitler és Vona Gábor között olyan egetverõ különbségek vannak, hogy kettejük párhuzamba állítása teljességgel lehetetlen, minden vonatkozásban. Hasonlóságok keresgélése tehát kilátástalan. A különbözõségek szembeállítása viszont tanulságos lehet, no' nem a Jobbik, hanem az utókor számára.
Hitler tudta azt, hogy "forradalmához" anyagi alapok kellenek. Ezeket az alapokat csak a tõkésosztály biztosíthatta számára. Hitler zsenialitása nem abban rejlik, hogy megnyerte ügyének a tõkéseket, hanem abban, hogy sikerült meglovagolnia és a német nagyság szolgálatába állitania a õket! Vona Gábor & Comp. kezdettõl fogva azért volt gyanús, mert nem volt tudható, hogy ki finanszírozza õket. Írásaimban említem: megkíséreltem Vonát megszondázni, sikertelenül. Ezért nem biztos, hogy a Jobbik hibázott. Lehet, hogy pontosan követte azt az algoritmust, amit számára megszabtak, hegymenet és lejtmenet formájában.
Nagyon helyes, hogy Horváth Géza szóbahozta a marxizmust [voltaképp Lenint] is, hiszen a bolsevik párt megterem tése és gyõzelemre vezetése olyasféle teljesítmény, mint amelyet Mózesnek tulajdonít az utókor.
De ha már történelmi analógiákat kellett keresni a jobbikhoz, nem kellett volna a távolabbi multban kalandozni. A közelmult sokkal érdekesebb összehasonlítási lehetõséget nyújt. Csurkára és a MIÉP-re gondolok.

A magyarság - hál' istennek - képes volt ezer éven át megõrízni Koppány vérét, a lázadás szellemét. A "keresztény Magyarország" története lázadások, szabadságharcok története. Ezeket fegyverrel nyomták el. Igen érdekes össze hasonlítások adódnának a '48-as és az '56-os forradalmak leverése között, ha ez lenne a téma.
Ami viszont idetartozik, az a tény, hogy a "rendszerváltás" óta másként kezelik a magyar rebelliókat. Az intervenciós erõk ugyan ugrásra készen álltak és állnak határokon belül és kívül, de célravezetõbbnek és eredményesebbnek látszott, ill. látszik olyan politikai manipulációs technikákat alkalmazni, amelyen mellett kevés vér, ill. szem folyik ki.
E technika lényege: a szélsõséges, ill. antiszemita erõket áljobboldali pártokba terelni és azokkal sodortatni, majd belevezetni a kloákába. Napnál világosabb [ma már], hogy ez volt a III/III-as Csurka [Raszkolnyikov] és a MIÉP szerepe. A jelek szerint ugyanez a szereposztás jutott Vonának és a Jobbiknak, természetesen más forgatókönyv és más díszletek alkalmazásával.
A fenti szerzõk most azt róják fel a Jobbiknak, hogy vezetõi nem prédikáltak eleget az utcán, nagy tömegekhez. Nos Csurka ezt megtette. Százezres tömegeknek szónokolt rendszeresen. Ezzel kifárasztotta majd, dolguk végezetlenül, hazaküldte a talpasokat. Mire leesett a tantusz, késõn volt...
A Vona szcenario ennél rafináltabb volt. A magyarok (egy részének) csendõr nosztalgiáját, sõt nyilas érzelmeit, gerjesztette a Magyar Gárda létrehozásával és utcai masíroztatásával. Ez a passiójáték azonban kezdettõl nem volt hiteles. Ennek köszönhetõ, hogy a Gárda fellegvárában Budapesten a Jobbik kevesebb szavazatot kapott, mint az üres cilinderbõl elõvarázsolt mini zsidópárt, a LEMP.
Visszatérve Leninre, õ fogalmazta meg az örökérvényû törvényt: "minden a kádereken múlik". Nos, a Jobbik "kádereinek" génjeibe a Jobbik félgyõzelme, azaz veresége, eleve be volt kódolva.
Vona Gábor, olajos képével, inkább Szálasi [Szalosjan] Ferencre, mintsem Hitlerre hasonlít. Egy Göringgel, Goebbels sel, Heydrichhel talán vihette volna valamire, de neki Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás kellettek, akikkel a Jobbik fiaskóban 1/3-ad - 1/3-ad arányban részesedik. Tipikus flaszterkarrieristák mindhárman.
Fent elérhetõ írásaimban bõségesen foglalkoztam mindhármukkal. Nem akarom magam ismételni, sõt azt a sokmindent is kár volt leírnom, amit leírtam róluk. Itt csak igen rövid jellemzésükre vesztegetek kis idõt.
Morvai Krisztina mûfelháborodásában odavetette kritikusainak: "metélt farkincájukkal játszadoznának inkább." Ez az amúgy okos nõ nem számolt azzal, hogy olvasóinak nem lehet tapasztalatuk arról, milyen is egy metélt farkincával játszani. Baló Györgynének viszont van...

Ami Gaudit illeti, rá tökéletesen illik az a jellemzés, hogy fülig elmerült a parlamenti mocsárba és semmi másra nincs ideje. Tömegkapcsolatok? Ugyan már!
Ami a Jobbik káderállományát illeti, talán egyik pártnak sem volt annyi rohamosztagos (SA) habitusú tagja, mint nekik. Az ugyan kezdettõl látható volt, hogy ez az operett-párthadsereg soha - sehol sem lesz "rendeltetésszerûen" bevet hetõ. Amikor viszont ez az impotencia már nyilvánvalóvá vált, a Jobbiknak még mindíg lett volna egy dobása [ezt javasol tam is nekik], tegyék naftalinba a díszegyenruhákat és üljenek be a (párt)iskolapadba, hatalomtechnikát tanulni. [Hitler, az uralkodásra felkészülés során, a párton belül elõre megszervezte a párhuzamos államszervezetet, Ez zökkenõmentesen átvette az államhatalmi és államigazgatási funkciókat, amikor Hitler belecsapott Hindenburg tenyerébe.] Ilyesmihez azonban nem fûlött a magyar gárdisták foga, inkább szétszéledtek.
A szerzõk szentelnek néhány mondatot a Jobbik elégtelen pártprogramjának is. Ezt a fércmûvet részletesen elemez tem annakidején. A lényeg, hogy a Jobbik atlantista párt volt és maradt. Ennélfogva a nemzet számára nics üzenete.
Az életben minden mozog, fejlõdik. Minden élõ organizmusnak, így egy pártnak is, életgörbéje van, amely emelkedik, "delel", majd hanyatlk. A szerzõk jól látják, hogy a Jobbik rég túl van pályája delelõjén. Jövendõ sorsa nem csupán természetes, de megérdemelt is, tekintettel arra, hogy a politikai pecsenyesütés korántsem azonos a politikával.
Ennyit róluk.
2011.02.25
Sz. Gy.