(Villany le! Elcsendesedni! Kezdõdik a vetítés! A mozigépészek meg röhögnek a markukba!)

"Lehetetlen történet" György Péter esztéta legújabb könyve, mely a saját édesapja címben idézett különös történetérõl szól. Az Apám helyett azonban több puszta családtörténetnél. Azt próbálja megválaszolni, miért szenved még mindig saját múltjával a magyar társadalom, miért kell ma is holokausztozni, trianonozni, és miért volt sokkal rosszabb a Kádár-rendszer, mint azt hittük.

Egy katolikus vallással, elsõ világháborús hõs apával és hazafias érzelmekkel bíró, népi írókért rajongó 18 éves fiatal a hírhedt bori munkatáborba kerül zsidó származása miatt. Aztán hazajön, és úgy tesz, mintha mindez meg sem történt volna. Beáll a kommunista pártba, aztán ötvenhatban fegyverrel áll a forradalom mellé. A Kádár-rendszerben boldogan éli az életét, majd a nyolcvanas években kiábrándul a kommunizmusból és a hazai zöldmozgalmak atyja lesz, hogy halála elõtt az újra megerõsödõ szélsõjobboldal közelébe kerüljön.

Ezt a poént Szabó István egyszer már elsütötte a Napfény íze címû gigantikus filmeposzában, viszont azzal szemben ez a történet teljesen igaz. Ráadásul nem is akárkivel történt meg, hanem György Péter esztéta, egyetemi oktató, kommunikációs tanácsadó közelmúltban elhunyt édesapjával, György Lajos „Pirossal”, aki maga is ismert volt a zöldmozgalmárok, késõbb a radikális jobboldal köreiben is.

Lehetséges-e, hogy valaki az élete során a huszadik század összes szerepét végigjátssza, minden történelmi és politikai katasztrófájába belekeveredjen, és minden létezõ politikai identitás típus-figurája legyen? Lehetséges, errõl szól az Apám helyett, György Péter legújabb könyve.

Már megint a holokauszt?

Eddig persze lehetne rá mondani, hogy „történelem alulnézetbõl” típusú családtörténet, amit Temesi Ferenc megírt a Porban, Esterházy Péter pedig a Harmonia Caelestisben és az azt követõ Bõvített kiadásban. Nem lep meg az sem, hogy a szájbertérben már található olyan kommentár, amely szerint újabb „zsidósegg-nyalásról” van szó, és esélyes, hogy sokan fogják azt gondolni, megint „csak” egy újabb holokauszt könyvvel, múlttal való mártírkodással van dolguk.

Egyrészt valóban zsidótörvényekrõl, Holokausztról, Kádár-rendszerrõl szól az Apám helyett, benne a kamasz György Péter Adrian Mole-i kalandjaival szerelem és kommunizmus terén. Másrészrõl viszont a könyv nem csak behatárolhatatlan mûfajú, de sokféleképp olvasható. Magyarázatot próbál adni a korra, ami ilyen életpályát termelt ki magából. Méghozzá olyan magyarázatot, ami nem csak zsidók számára érvényes. Arról, hogy miért volt mindennél károsabb a Kádár-rendszer, és mégis miért hitték el rengetegen, hogy nekik az lesz a legjobb. Miért akarja valaki letagadni a saját múltját, és miért káros az elhallgatásokra, elfojtott frusztrációkra épülõ identitás.

Az Apám helyett kórlap a zárt osztályon fekvõ poszttraumás magyar társadalom rácsos ágyán. Magyarázattal szolgál arra, hogy miként lesz egy holokauszt túlélõbõl kommunista, zöld, aztán szélsõjobboldal-szimpatizáns, de sok minden megérthetõ belõle abból, hogy mit keres 2011-ben rovásírásos Szerb Antal-kötet az Országos Széchényi Könyvtár archívumában, miért Kádár János minisztere írja az antikommunista jobboldali kormány alkotmányát, miért liberális jogvédõ szónokol a liberalizmus-gyûlölõ párt élén, és miért a kommunista káderbõl lett nagypályás bizniszmenek aggódnak a legjobban a kisemberekért.

Miért is kell apám helyett emlékezni?

György Pétert lehet azzal vádolni, hogy ugyanazt a szöveget írja hosszú ideje. Egy végtelen hosszúságú, terjengõs és sûrûn lábjegyzetelt vádiratot a nácik, a kommunisták, a Horthy- a Rákosi- és a Kádár-rendszer ellen, miközben megpróbál egyszerre magyar, zsidó, magyar zsidó, zsidó magyar, nemzsidó zsidó, illetõleg ember és polgár lenni egy olyan közegben, amelyik a zsidóságot és a magyarságot csupán ûberfarizeus politikai ideológiák jelszavaként hajlandó értelmezni.

Viszont rajta kívül nem sokan fogták még fel, hogy Trianon, a zsidótörvények, a holokauszt, a Don-kanyar, a svábok kitelepítése, Rákosi terrorja, az ötvenhatos forradalom, majd Kádár János hosszú országlása egy katasztrófa Nem „csak” a zsidóké, vagy a keresztény középosztályé, hanem azé a magyar társadalomé, amelyik ezek miatt hullott szét látszólag jóvátehetetlenül zsidókra, keresztény középosztályra és egyéb darabokra. A sebeket a Kádár-rendszer pedig nem begyógyította, csupán letagadta, ezért valójában nincs semmi meglepõ abban, ha hatvan-nyolcvaniksz év múlva is megy a kardozás Trianonnal és a Holokauszttal, a maga vállalhatatlan színvonalán.

György Péter a maga nem túl könnyen emészthetõ modorában errõl magyaráz már régóta. Hogy ezzel csinálni kell valamit. Kellene. Nem csak azért, mert neki ez a rögeszméje, hanem mert amíg ez a probléma nincs kezelve, addig lesz sehova sem vezetõ sérelmi politizálás, Jobbik, trianonozás, zsidózás, kommunistázás, emlékmûgyalázás, turulszobor, Holokauszt-, Gulág- és Trianon-relativizálás, egymás problémáinak megértés-képtelensége, folytonosan a múlton kesergõ, önkritika nélküli, õszintétlen, rossz közérzetû, frusztrált társadalom, értelmiség és politika. Ezért kell emlékezni azok helyett, akik azt hitték, hogy minden rendben lesz, ha hallgatnak évtizedeken át. Németország húsz évig bírta a harmadik birodalom témájának a szõnyeg alá söprését, és Ulrike Meinhof és társainak terrorja kellett hozzá, hogy kikezeljék magukból a problémát - figyelmeztet György Péter.

Link

Az Apám helyett igen szubjektív mû, kijelentései néhol túlzóak, erõsen sarkítottak, vagy vitathatóak. Az sem mindig világos, hogy György Péter pontosan mit is szeretne látni a múlttal való szembenézés címén. Viszont azt biztosan nem, amit sokan mások: elszámolást, börtönt, kötelet, a társadalom egyes rétegeinek kiközösítését, és mindent vissza. Az Apám helyett felbosszant, elgondolkoztat és vitára késztet. Nem könnyû olvasni, de Örkény egyperceseivel ellentétben nem csak a mû hibája, ha a felbosszantásnál tovább nem jut vele valaki.

Kiss Ádám

Forrás:
Link