Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Fontosak vagyunk az Egyesült Államoknak

Szlovákiába látogatott múlt héten Philip H. Gordon, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Európáért felelõs államtitkára. Az amerikai diplomata a Global Security 2011 konferencián elmondott beszédében kiemelte: továbbra is számítanak Közép-Európára, elsõsorban a NATO-ban és az energiabiztonság területén, de szót ejtett a Keleti Partnerségrõl és a régió gazdasági helyzetérõl is.
Nagyra becsülik a NATO-felajánlásokat
Az államtitkár beszédében sorra vette az Egyesült Államok közép-európai külpolitikájának legfontosabb elemeit. Biztosította a hallgatóságot arról is, hogy Amerika továbbra is támogatja a térség gazdaságait és a válságból való kilábalást; ennek keretében nemrég 310 millió dollárt hagyott jóvá a washingtoni kormány, amelyet a Keleti Partnerség keretein belül lehet majd felhasználni. Természetesen a biztonságpolitika is kiemelt témája volt a rendezvénynek, így Gordon aláhúzta: a közép-európai szövetségesek NATO-felajánlásaik által jelentõsen hozzájárulnak a globális biztonság megteremtéséhez.

Kattintson és nézzen szét Pozsonyban!
„Most olyan új és nagyon komoly fenyegetésekkel kell felvennünk a küzdelmet, mint például a veszélyes rezsimek kezében lévõ, esetlegesen nukleáris töltetekkel is felszerelt ballisztikus rakéták”, reagált az amerikai diplomata arra a vitára, amelyet az észak-atlanti szervezet új stratégiai koncepciójának kidolgozásakor folytattak le.
A közép-európai országok NATO-feladatokban való részvételének egyik ékes példája az új amerikai rakétavédelmi tervekhez való hozzáállás. A javaslat szerint egy amerikai légitámaszpont létesülne Lengyelországban, illetve a rakétavédelmi pajzs több elemét is az országba telepítenék. A témáról Hillary Clinton amerikai és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter múlt heti megbeszélésein is szó esett. Mint ismert, a korábbi terveket, melyek szerint az elfogó rakétákat Lengyel-, míg a tûzvezetõ radart Csehországba telepítették volna az Obama-adminisztráció 2009 õszén vetette el.
Fontosak a gázvezetékek

Clinton és Sikorski múlt heti találkozója:
jól áll a rakétavédelem szénája
A NATO mellett az Egyesült Államok számára kiemelt fontossággal bír Közép-Európa energiabiztonságának kérdése is. A külügyminiszter-helyettes errõl a Magyar Rádiónak adott interjújában is beszélt: „(…) az energiabiztonság a magyar EU-elnökség egyik prioritása, és számunkra is rendkívül fontos kérdés. Aktívan részt veszünk az energiabiztonság megerõsítését célzó megbeszélésekben”, mondta Gordon. Washington a múlt hónapban két egyezményt is kötött az energetika területén: egy tiszta energiafelhasználásról szóló megállapodást a lengyelekkel, míg egy polgári atomenergiai szerzõdést a csehekkel. Gordon ezen felül kifejezte az USA támogatását a közös magyar-szlovák gázvezeték tervei iránt is, amelyek csökkentik majd a két ország függõségét az orosz forrásoktól.
A térség energiabiztonsága továbbra is rendkívül fontos az Egyesült Államok számára, nem csak a klímaváltozás miatt, hanem azért is, mert Washington így is támogatni kívánja a Közép-Európa demokratikus államait. Az amerikai vélemény szerint az új gázvezetékek nem csak a gazdasági növekedést segíthetik elõ, hanem nagyobb függetlenséget biztosíthatnak majd a térség kormányainak döntéseik meghozatalánál. Közép-Európa országai az utóbbi húsz évben nagyszerû teljesítményt nyújtottak, és mára az EU tagjaivá váltak, azonban az USA továbbra is kiemelt figyelmet fordít a térség demokratizációs folyamatainak elõsegítésére.
Napirenden a belarusz ellenzék ügye

Kattintson és nézze meg, hogyan tiltakozott
a nép Belaruszban a választások után!
Jelenleg a belarusz helyzet a térség egyik legfontosabb kérdése, amely foglalkoztatja az amerikai döntéshozókat. Washington már elítélte az elnökjelöltek letartóztatását, és együtt kíván mûködni az EU-val annak érdekében, hogy szankciókkal gyakoroljanak nyomást a minszki kormányra. Gordon elismerõen szólt a február elején Varsóban megtartott donorkonferenciáról, amely 87 millió eurót gyûjtött össze a belarusz ellenzék számára. Az Egyesült Államok azonban nem csak az EU segítségére számít a civil társadalom megerõsítésében, hanem a közép-európai országok tapasztalatira is, amelyet a térség polgárai az utóbbi húsz év demokratikus átalakulásai során halmoztak fel.
Az államtitkár beszédében a következõképpen foglalta össze az Egyesült Államok regionális céljait: „Nem számít, hogy a demokrácia kelet-európai elterjesztésérõl, az EU globális kihívásokra adott válaszairól, vagy az afganisztáni NATO-erõfeszítésekrõl van szó, továbbra is számítunk Közép-Európa ötleteire, energiájára és elkötelezettségére közös céljaink megvalósításában”.
Mariska Kecskes a Seattle University hallgatója, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul a CIEE öszöntdíjasaként.
Link

Hozzaszolasok

119 #1 119
- 2011. March 10. 15:19:06
Philip H. Gordon:

news.am/pic/news/50184.jpg

Kérdés? Hogyne lennénk "fontosak" neki, különösen mi magyarok, ugyi...
1207 #2 1207
- 2011. March 10. 15:39:06
Nem az USA-nak kell Magyarország, hanem ciánéknak.
Ez a Gordon is tiszta Amerikai nem?
119 #3 119
- 2011. March 10. 15:48:42
Jani Papa,

bezonyám, hogy az, az amerikai rassz tipikus képviselõje. Legalábbis ha megnézed milyen amerikaiakat mutogatnak a tévében (mindegy, hogy hírek vagy film) nagyjából ilyenek. Ha egy elég egyértelmû rassz-jellegû USA diplomata azt mondja, hogy "Magyarország fontos az USA-nak", akkor nem a magyarokról beszél és nem is az USA-ról - hanem az ottani meg az itteni zsizsikekrõl. Róluk szól az egész történelem, nem? A történelem vége biztos, hogy róluk fog szólni...
2418 #4 2418
- 2011. March 10. 17:23:27
Balu998, köszönet a pofázmányért.

Félelmetes jövõ elé nézünk a" fontosságunk" miatt.
Át van engedve gordonéknak Kelet-Európa valamennyi országa északtól délig. Azután persze, hogy simon felvásárolta a területek nagy részét. Milyen gyenge vagyok földrajzból. Nem is tudtam, hogy az amerikai határ itt van Európa közepén. Lehet, hogy már hadüzenet is küldtünk csatlósként vologyának?
40 #5 40
- 2011. March 10. 17:43:32
2493 #6 2493
- 2011. March 10. 18:31:32
Fontos ám Amcsinak a magyar és szlovák gázvezeték. Magyarul!-Fontos az amcsi-cion számára a profit, tulajdon, a jövõbeni hatalom s ezért, minden követ megmozgat, hogy gyengítse az orosz befolyást s minél több volt szoci országot hangoljon az oroszok ellen.
Hogy ütközõ zóna leszünk?! Nem kérdés.
1598 #7 1598
- 2011. March 11. 06:51:46
Szerintem a paroszlav egyhazak hivoi mint Szerbia,Romania,Ukrajna,Bulgaria nem fognak bedolni Cioneknak mert ezeket a Nemzetek evszazados mult koti az Oroszhoz ! Nem fogjak tudni levalsztani az 'anya-orszagrol " Cion-bolcsei elkepzelesei szerint. A katolikus Cseh,Szlovak ( pardon-FELVIDEK) es Lengyelorszagrol sem lehet elfeledkezni. Teruletileg is kozelebb allnak az Oroszhoz mint Judeaekhoz !
1598 #8 1598
- 2011. March 11. 06:57:26
Lehet hogy Cion bolcseinek fergei mar belulrol mergezik es szivjak a Nemzettestek veret de elobb -utobb lerazzak magukrol majd ! Nagy lesz az ellenallas !
2559 #9 2559
- 2011. March 11. 11:57:25
igen az usa -nak sosem kellet magyarorszag korabban sem es most sem.oket mindig is az erdek vezerelte. jo lenne ha mar el huznanak a mas reszre , mivel mar del amerikabol is ki utaljak oket, persze nem veleltlenul.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,005 egyedi latogato