Az elmúlt hetekben Észak-Afrika Arab térségein futótûzként vonult végig és perzselt fel mindent a forradalom lángja. Mint egy kis szikra amely a hosszan tartó szárazságban azonnal lángra kaphat bárhol, úgy ez a forradalmi szikra is lángra kapott az arab térség egyik pontján és gyorsan terjedve söpört végig az egész térségen. Egyiptom, Tunézia, Líbia már szinte teljesen megkövesedett diktatúrái egymás után, pillanatok alatt omlottak össze. A diktátorok régóta tartó és megdönthetetlennek hitt hatalma gyorsan tovaszállt, mint a tavaszi szellõ.. Egyiptomban Hoszni Mubarak 30 éves, Tunéziában Ben Ali 23 éves, Líbiában Moamer Kadhafi 43 éve tartó rémuralmának korszaka ért végett.
A diktátorokban, a családtagjaikban, és az õket hûen kiszolgáló embereikben egyaránt közös volt az, hogy mindannyian az államból éltek, és nagyon jól éltek. Néha akadt köztük konfliktus is, a hatalomért és pénzért gyakran egymással is szembeszálltak. De aztán persze amilyen gyorsan összekaptak, olyan gyorsan ki is békültek egymással. Ugye ismerõs a helyzet mindenkinek, a magyar politikai elit is produkál idõnként ilyen dolgokat. Ami mostanában megtörtént az arab világban, az ugyanígy könnyen megtörténhet majd más kontinenseken is, Európában, Ázsiában és Amerikában is. A szárazság és a vízhiány képletesen szólva már a többi kontinensen is régóta tart, a szikrák is megvannak már mindenfelé, csak az a kérdés hogy ezek a kis szikrák mikor és hol kapnak majd lángra..
Barack Obama amerikai elnök még egyébként augusztusban megrendelte tanácsadóitól a tanulmányt azzal kapcsolatban, hol várható nyugtalanság az arab világban. Be is azonosították a neuralgikus pontokat, sõt megoldási javaslatokkal is elõhozakodtak. Egyre inkább körvonalazódik a jelenlegi adminisztráció markáns carterizmusa. Presidential Study Directive, Elnöki Tanulmány Utasítás (PSD) néven emlegették a beavatottak azt a tizennyolc oldalas titkos tanulmányt, amely az iszlám világ lehetséges forradalmaival foglalkozott, és tanácsokat adott arra nézve, miként védelmezhetõk a régióban az amerikai stratégiai érdekek. Obama korábbi kiállása a Tahrír téri tüntetõk mellett, amelyet még adminisztrációjának tagjai is vegyesen fogadtak, arról tanúskodott, hogy az elnök az iszlám fundamentalizmus elõretörésénél lényegen nagyobb kockázatot lát valamiért abban, ha helyén marad a Mubarak-diktatúra. Ennek a hozzáállásnak az oka feltehetõen a PSD-ben keresendõ: a tanulmány szerzõi olyan következtetéseket vonhattak le, hogy a Mubarak-rezsim túlélése kártékony hatással lenne az amerikai érdekekre. Ez megmagyarázná, miért mutatkozott az arab forradalmak idején tökéletesen impotensnek az amerikai külpolitika, és miért állt ki nyíltan a lázadók mellett, amikor még egyáltalán nem lehetett tudni, hova vezetnek az események. A jelek szerint Jemen kapcsán is sajátos álláspontra helyezkedett az Egyesült Államok elnöke. Ismét csak arra lehet gondolni, hogy a PSD lehetett a háttérben, amikor Obama amiatt aggódott, hogy Jemenben az al-Kaida felszámolására folytatott intenzív kampány miatt nem szentelnek kellõ figyelmet az ottani politikai válságnak, az Ali Abdulla Szále elnök rendszere ellen lázadóknak. Egy forrás szerint akár Jemenben, akár másutt „pontosan lehetett látni, mik a trendek a térségben – hatalmasra duzzadt fiatalság, munkanélküliség, lepukkant oktatási rendszer, stagnáló gazdaságok és új társadalmi kapcsolati rendszerek, mint a Facebook és a Twitter – a baj igazi melegágya”. A Fehér Házban hetente tartottak értekezletet a külügybõl, a CIA-tól és más ügynökségektõl jött tanácsadók részvételével, számol be a New York Times. Ezeket az értekezleteket Dennis B. Ross, az elnök Közel-Keletért felelõs fõtanácsadója, valamint Samantha Power, a Nemzetbiztonsági Tanács emberjogi ügyekben illetékes vezetõ igazgatója és Gayle Smith, a globális fejlõdésért felelõs igazgató vezette. Nem valószínû, hogy az elnököt nem tájékoztatták volna megfelelõen. Csak találgatni lehet, miért nem tett semmit; de bármi legyen is az ok, egyre riasztóbban rajzolódik ki a jelenlegi adminisztráció markáns carterizmusa, azzal a különbséggel, hogy míg James Carter idején Washington teszetoszasága és puhasága valószínûleg az elnök jellemébõl fakadt, most szándékos politizálással van dolgunk. Amerikai sajtójelentések szerint a Fehér Ház azért tartotta eddig titokban a PSD-jelentés létét, mert attól tartottak, ha kiszivárog, az arab szövetségesek nyomást gyakorolnak a segítség érdekében a Fehér Házra, és ezt mindenáron el akarták kerülni. Magyarra lefordítva: Barack Obama úgy döntött, szándékosan veszni hagyja egyes közel-keleti szövetségeseit, köztük olyanokat is, akikre háború idején – mint Mubarakra – számítani lehetett. S úgy tûnik, a jelenlegi washingtoni vezetés nem kívánja a kisujját sem megmozdítani a jordániai, a bahreini és a többi rezsim érdekében sem, holott kizárható, hogy a diktatúrák bukása után bármiféle demokrácia lépne a helyükre, számítani lehet viszont arra, hogy az iránihoz hasonló köztársaságok jönnek létre, csak nem síita, hanem szunnita muzulmán vallási alapon. A tanulmány léte ismeretében válik érthetõvé Hillary Clinton külügyminiszter januári katari állásfoglalása, amelyben megrótta az arab vezetõket amiatt, hogy ellenállnak a változásnak. Obama nem csak a Közel-Kelet, de Latin-Amerika, Kelet-Európa – benne Magyarország – és Délkelet-Ázsia lehetséges forradalmainak forgatókönyvét is megrendelte szakértõitõl; ezek közül van, ami már elkészült és van, ami nem. Az elnök különös érdeklõdést tanúsít gyermekkora egyik színhelye, Indonézia iránt is.
Szóval kedves barátaim, lesz itt még a közeljövõben egy és más, elõre várt és nem várt dolgok és történések.. A küszöbén vagyunk már mindennek szinte mindenhol földünkön, a föld fõbb neuralgikus csomópontjain, így itt nálunk is a magyar honunkban..

Bíró Csaba.