TízRomagyilkosságok: Hazugságok hálózata?
Vasárnapi interjú Tarjányi Péterrel, független rendõrségi szakértõvel
Tarjányi Péter kommandósként a '90-es években számos hazai és határon átnyúló titkos akció résztvevõje, irányítója volt. Ma civil rendõrségi szakértõként aggódik a hat roma áldozatot követelõ sorozatgyilkosság fejleményei miatt. A gyanúsítottak védõinek sajtónyilatkozatait, a Honvédelmi Minisztérium és a Katonai Biztonsági Hivatal eddigi megnyilvánulásait, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tavalyi vizsgálati jelentését összevetve Tarjányi nagyobb esélyt ad annak, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal bûnös mulasztása miatt ölhették meg utolsó áldozatukat a romavadászok, mint annak, hogy ez az egész csupán merész fantáziálás lenne.
-- Ügyes védõi fogás vagy a nyomozás eddigi megállapításainak alapjaiban megkérdõjelezõ fejleményeként értékelendõ, hogy az ügyvédek "nagy meglepetéseket ígérnek" a perre, s hogy a Katonai Biztonsági Hivatal elismerte kapcsolatát Cs. Istvánnal, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával?

- A K.-testvérek esetében valószínûbbnek tartom, hogy már a majdani tárgyalás elõkészítését szolgálja az ügyvédi kommunikáció. Õk a híradások szerint elismerték, hogy jártak egyes helyszíneken, de csak ott, ahol nem történt gyilkosság. Tagadják, hogy bárkit is megöltek volna. Ez a védekezés nem ismeretlen, és el kell ismerni, ha jól csinálják, igen hatékony is lehet. Emlékezzünk csak Szögi Lajos olaszliszkai meglincselésére: a legtöbb vádlott elismerte, hogy ott volt, sõt azt is elmondta, hogy rajta kívül még kik álltak ott, azt azonban közülük már senki sem tudta, hogy ki vett részt a lincselésben. Mind azt állították, hogy õk nem. És - az olaszliszkaiak szerint - voltak, akik megúszták vagy jóval kisebb büntetést kaptak, mint amennyit megérdemeltek volna. Cs. István esetében azonban már másról is szó lehet, mint pusztán a nyomozóhatóság által felállított koncepció gyengítésérõl, megkérdõjelezésérõl. Ügyvédje nyilatkozataiból, valamint a hivatalos szervek, a Honvédelmi Minisztérium és a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) megnyilatkozásaiból az a kép alakulhat ki a titkosszolgálatok világát némiképp ismerõ olvasóban, mintha Cs. István lényegében csak utasítást hajtott volna végre. És ezt az érzést csak erõsíti az a tény, hogy õt a rendõrség csak azzal gyanúsítja, hogy sofõrként vitte a gyilkosokat a tiszalöki és a kislétai helyszínre. Miután mára az illetékesek is elismerték, tényként szögezhetjük le: Cs. István a katonai elhárítás embere volt. A 2006-os õszi események idején azt a feladatot kapta, hogy keressen hivatásos és szerzõdéses katonákat a zavargók között. Rendõrségi vallomása szerint abban az idõben egy alkalommal jelentett egyik mostani gyanúsított-társáról, K. Istvánról is. Évekkel késõbb, a 2009. április 22-i tiszalöki gyilkosság után nem sokkal, egyszercsak ismét kapcsolatba lép vele a tartótisztje a Katonai Biztonsági Hivataltól, és megkérte, ha hall valamit a romagyilkosságokról, értesítse õt. Cs. nem mondott neki semmit, állítólag félt K-ék bosszújától, de a tartótiszt sem faggatja különösebben - feltéve persze, hogy hinni lehet Cs. vallomásának.
- Miért, ön nem hisz neki?
- Számomra ez az egész történet bûzlik. Elõször is: némi huzavona után a katonai elhárítás elismerte ugyan, hogy Cs. István egy idõben az õ emberük volt, de siettek hozzátenni, hogy a romagyilkosságok idején már nem dolgozott nekik. Akkor miért is találkozott Cs. Istvánnal a biztonsági hivatal tartótisztje a tiszalöki gyilkosság után? Az eddig megjelent - és a hatóságok által nem cáfolt - nyilatkozatokból az derül ki, hogy Cs. valamikor 2004-2005 táján parancsot kapott, hogy épüljön be azokba a körökbe, amelyekben mások mellett a K. testvérek is megfordultak. Azt Cs. nyilvánosságra hozott vallomásából tudjuk, hogy 2006 õszén jelentett a KBH-nak K. Istvánról. Késõbb Koszovóba ment külszolgálatra, majd hazatérése után egy évvel egészségi okok miatt leszerelt. Legalábbis õ ezt mondja, és ezt a verziót erõsíti a KBH, illetve a Honvédelmi Minisztérium is azzal, hogy múlt idõben beszélnek a Cs.-vel fenntartott kapcsolatukról. Csakhogy, a titkosszolgálatoktól nem lehet csak úgy leszerelni. Ha a KBH elégedett volt Cs. munkájával, akkor leszerelése után a tartótisztje egyszerûen átadhatta õt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH). Megszervezhetett egy hármas találkozót, ahol bemutatta neki az NBH-s tartótisztjét, és jó napot.
- Ön szerint ez történt?
- Majdnem biztos vagyok benne. Persze erre a kérdésre pontos választ csak az NBH illetékeseitõl, vagy egy esetleges vizsgálatot követõen a katonai ügyészségtõl kaphatunk. Azonban, ha idõrendbe rakjuk az eseményeket, nem is igazán juthatunk más következtetésre. Emlékezzünk csak: a Nemzetbiztonsági Hivatal debreceni kirendeltsége 2008 tavaszán engedélyt kért a K.-testvérek és a környezetükben még néhány más személy telefonjának a lehallgatására. Vajon ki vagy mely szervezet hívta fel a debreceniek figyelmét erre a csoportra? Az elõzmények ismeretében nekem volna erre egy tippem. Kíváncsi lennék továbbá arra is, hogy miért pont a tiszalöki eset után lépett kapcsolatba egykori KBH-s összekötõje Cs. István-nal.
- Felteszem, erre is van egy tippje.
- Cs. nyilvánosságra hozott vallomása alapján én nem zárnám ki annak a lehetõségét, hogy - állításával ellentétben - õ mégiscsak jelentett a romagyilkosságokról. Félt, mert - mint vallotta - állítólag, amikor K. Árpád megtudta, hogy kapcsolatba lépett vele a KBH, azt mondta, megöli a tartótisztjét. Cs. István joggal tarthatott attól, hogy ez esetben esetleg õt is elteszik láb alól. Mi oka lett volna hallgatni?
- Jól sejtem, hogy ön nem lepõdne meg, ha Cs. környezetébõl valaki, a megfelelõ pillanatban elõhúzna egy jelentést, amelyben Cs. felhívta a szolgálatok figyelmét K. Árpádra és társaira?
- Nem hiszem, hogy Cs. István birtokában lenne ilyen jelentés. Az "átkosban" még maguk az ügynökök, együttmûködõk írták a jelentéseiket, ma már ez nem így van. De elõkerülhet egy magnóval vagy telefonnal készített hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Cs. István mégiscsak jelentett a romagyilkosságokról, és akkor nagy bajba kerül a Katonai Biztonsági Hivatal.

Tarjányi Péter
Népszabadság - Szabó Bernadett - Gondolja, hogy Cs. tartótisztje lenyelte az információt? Nem az történt, amit Cs. állít, hogy megkérte, ha hall valamit, szóljon, és ezzel a témát le is zárták?
- Meglehet, de félek, hogy nem ez az igazság. Akkor már 100 millió forint jutalmat ígért a rendõrség a nyomravezetõnek. Szerintem Cs. fel akarta markolni ezt az összeget, csak azt nem tudta, mit mondjon akkor, ha megkérdezik tõle, miért nem jelentkezett már az elsõ gyilkosságok után. Mondhatta volna persze, hogy õ csak a tiszalöki eset után szembesült a tényekkel, akkor tudta meg, hogy az õ ismerõsei a romavadászok. Nem véletlenül magyarázkodott éppen az önök lapjában annak idején, hogy "õ nem dobott fel senkit". Valószínûleg ebben igazat mondott. Mire rászánta magát, hogy jelentsen, vagy ha megtette - és én ezt tartom valószínûbbnek -, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azonosította a csoport "munkatelefonjait", majd annak tagjait is, és lecsapott. Bárhogy is történt, az igazságot csakis egy alapos, mindenre kiterjedõ katonai ügyészségi vizsgálat derítheti ki.
- Mit kellene vizsgálnia a katonai ügyészségnek?
- Azt például, hogy készült-e jelentés Cs. István és a tartótisztjének ominózus találkozója után, s ha igen, mi áll benne. Megjegyzem, ezt még a romagyilkosság gyanúsítottjainak pere elõtt tisztázni kellene. Már csak azért is, mert mindenki számára kínos lenne, ha a bíróság elõtt derülne ki, hogy Cs. valójában parancsra épült be egy szélsõséges szervezetbe, jelentett is róluk, csak éppen a jelentései nem jutottak el azokhoz, akik hasznosíthatták volna azokat. Én komolyan aggódom amiatt, hogy a végén kiderül: az utolsó, a kislétai gyilkosság megelõzhetõ lett volna, ha az ügyben eljáró hatóságok mindegyikénél mindenki teszi a dolgát. Én ma nagyobb esélyt adok annak, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal bûnös mulasztása miatt ölhették meg utolsó áldozatukat a romavadászok, mint annak, hogy ez az egész csupán merész fantáziálás lenne.
- Ez rendkívül súlyos állítás. Mire alapozza a véleményét?
- Hadd emlékeztessem az Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tavalyi jelentésére. Akkor azt vizsgálták, hogy miért állíttatta le a "központ" azokat a telefonlehallgatásokat, amelyeket a NBH területi kirendeltsége rendelt el K. Árpád és társai ellen. Kiderült, hogy az NBH központjában, Budapesten egy középvezetõ el sem olvasta az elõterjesztést, csak döntött. Pedig a mûveleti tiszt jól értékelte a helyzetet, ma már tudjuk, nagyon is indokolt lett volna folytatni a K-testvérek nemzetbiztonsági megfigyelését. Ehelyett éppen akkor szüntették meg a telefonjaik lehallgatását, amikor elõkészületeket tettek különféle fegyverek beszerzésére. Persze trükközhettek volna a helyiek, s akkor, ha ügyesek, esetleg mégiscsak megkapták volna a szükséges engedélyt, de valamiért nem tették. Maguk sem voltak talán meggyõzõdve arról, hogy érdemes K.-ékon tartaniuk a szemüket, vagy csupán kényelmesek voltak, ez már soha nem derül ki.
- Mit jelent az, hogy trükközhettek volna?
- Ezer és egy módja van annak, hogy egy titkosszolgálat vagy titkosszolgálati eszközökkel is dolgozó nyomozóhatóság elérje a célját. Gondolom, önnek is feltûnt, hogy miután hetekig találgatta a sajtó, hogy vajon az új Országgyûlés eskütétele alatt vagy kicsivel az után veszi-e õrizetbe a rendõrség Hagyó Miklós volt fõpolgármester-helyettest, az új Országgyûlés megalakulása elõtt valaki telefonon arra figyelmeztette a rendõrséget, hogy tudomása szerint Hagyó Izraelbe készül távozni. Nem állítom, hogy a rendõrség maga szervezte ezt a telefonhívást, vagy hogy a rendõrök maguknak telefonáltak volna, de lássuk be, túlságosan jó, gyanúsan jó volt az idõzítés. A bíróság a szökés veszélyére hivatkozva le is tartóztatta Hagyót.
- A Nemzetbiztonsági Bizottság ön által említett vizsgálata nem foglalkozott a Katonai Biztonsági Hivatal tevékenységével?
- Persze, hogy nem, hiszen nem is tudták, hogy ott is érdemes lenne vizsgálódni. Nem tudták, hogy Cs. a KBH-nak dolgozott, hogy a tartótisztje a romagyilkosság-sorozat alatt találkozott vele. Ha tudnak róla, nyilván elolvassák a találkozóról készült jelentést. Megjegyzem, az évszázad bûnügyében elfogadhatatlan, hogy egy titkosszolgálat csak egyszer találkozzon egy olyan ügynökkel, akit a gyilkosságsorozat szempontjából figyelemre méltó csoportba épített be.
- Tételezzük fel, hogy Cs. tartótisztje elkészítette a jelentését a találkozóról. Kérdés, mi áll benne, s még inkább, hogy megvan-e még?
- Ha elkészült, akkor meg is van. Nem könnyû egy titkosszolgálati jelentést nyomtalanul eltüntetni. Megkockáztatom, nem is lehet. Persze, ha a jelentésben az áll, hogy Cs. elmondta, hogy a K.-testvérek a romagyilkosok, akkor esetleg valóban megéri eltüntetni az írást még akkor is, ha annak nyoma marad. Mert a szolgálat számára, tételezzük föl, talán még mindig kisebb gondot jelent egy titkos irat eltûnése, mint az, ha kiderülne, hogy az ügynökük megnevezte a romagyilkosokat, csak õk elaludtak és nem adták tovább kellõ gyorsasággal a megfelelõ helyre az információt, s emiatt a gyilkosok újra lecsaphattak, megölhettek még egy embert és súlyosan megsebesíthettek egy kislányt. Az európai szinten is kínos lenne, ha kiderülne, az állam elvileg tudta, hogy kik öldösik a romákat, mégsem védte meg õket.
- A különleges egység tisztjeként ön számos hazai és határon átnyúló titkos akcióban vett részt. Felteszem, némelyikükben együtt kellett dolgoznia a titkosszolgálatokkal.
- Valamennyi szolgálattal volt szerencsém közös akcióban részt venni.
- Személyes tapasztalatai alapján is elképzelhetõnek tartja, hogy a szolgálatok egy olyan nagy horderejû ügyben, mint a romagyilkosságok voltak, "lenyeljenek" létfontosságú információkat? Majd inkább a mundér becsületét védjék, semmint, hogy a rendszerben látható hibákat javítsák ki?
- A titkolódzás, az információ-visszatartás soha nem állt távol a szolgálatoktól. Nem véletlen, hogy az új kormány közös irányítás alá vonta a rendõrséget és az Alkotmányvédelmi Hivatalt.
http://nol.hu/ajanlo/a_romagyilkossagok_es_a_titkosszolgalatok__hazugsagok_halozata_