(Nem õk vannak sokan, hanem a zsidók. Van még kérdés?)
A rendszerváltás óta velünk élnek, mégis alig ismerjük õket. Hivatalos adatok alapján tízezer körülire tehetjük a létszámukat, de rendszeresen túlbecsüljük õket. Cikkünkben három migrációkutató és számos tanulmány segítségével bemutatjuk a kínai bevándorlás jellegzetességeit és megpróbáljuk felvázolni, milyen a kínai migráns archetípusa.
A magyarországi kínai bevándorlást egy megkötésekor nem különösebben jelentõs kínai-magyar konzuli egyezmény indította el: 1988-ban a szerzõdésbe belekerült, hogy eltörlik a két ország közötti vízumkényszert. Egy évvel késõbb a Tienanmen téri események és a magyar rendszerváltozás miatt felértékelõdött a szabad utazás lehetõsége és kínaiak ezrei indultak el, hogy a felkelés nyomán kialakult bizonytalan politikai légkört, egy esetleges keményvonalas gazdasági fordulatot elkerülve a piacgazdaságot éppencsak tanuló országban biztosítsák megélhetésüket. A vándorláshoz hozzájárult a kínai gazdaságot 1989-1991-ben sújtó recesszió is. A Belügyminisztérium adatai szerint 1990-ben több mint 11 ezer, a következõ évben több mint 27 ezer kínai állampolgár érkezett Magyarországra, miközben a ’80-as években még alig kimutatható a jelenlétük.

Kattintson és nézzen szét Kínában!
Nyíri Pál szociológus, az amszterdami Szabadegyetem oktatója, egyben a magyarországi kínai bevándorlás szakértõje több tanulmányában (például itt és itt) is bemutatja, hogyan jutottak el ilyen messzire hazájuktól a kínaiak. 1987-tõl kezdõdõen egyre több kínai kereskedõ élt az útlevélszabályok egyszerûsödése adta lehetõséggel és hazájuk, a szovjet „Távol-Kelet”, illetve Szibéria között ingáztak áruikkal. Észrevették a kelet-európai hiánygazdaságok és a leépülõ kiskereskedelmi hálózatok nyomán tátongó ûrt és távolabb utaztak (jellemzõen a transzszibériai vasúton), hogy olcsó ruhanemûkbõl és cipõkbõl álló termékpalettájukat kínálhassák. 1992-ben Magyarország visszaállította a vízumkényszert a kínaiakkal szemben, ezért, valamint a telítõdõ piac és a szigorodó szabályok miatt jelentõsen csökkent az érkezõk száma. Jellemzõ, hogy a kínai felfogásban ez a néhány év aranykornak minõsül: még a ’90-es évek közepén is élt a szóbeszéd arról a „kincses” Magyarországról, ahol könnyû meggazdagodni. Az „elsõ fecskék” beszámolóiban többnyire barátságosnak, melegszívûnek írják le a magyarokat, akik szívesen segítettek a migránsoknak, éppen ezért szembeállítják a magyarországi tapasztalataikat a szokásos kínai mentalitással, amikor segítség helyett elõször azt kérdezik: „mit fizetsz érte?”. Késõbb ez a kínaiak által idillinek lefestett hazai állapot megváltozott.
A tipikus kínai bevándorló...
A magyarországi kínai bevándorlást tehát egyértelmûen a meggazdagodás, a jobb életlehetõségek ihlették. A migránsok egyéni vállalkozóként, vagy már mûködõ kis családi cégek alkalmazottaiként jöttek hozzánk, tehát többnyire nem nincstelen vándorokról, hanem ingázó kereskedõkrõl beszélhetünk. Az eltelt két évtizedben két olyan adatgyûjtésre is sor került, amely a kínaiak iskolai végzettségét, foglalkozását firtatta, és ezek alapján meglepõen nagy az értelmiségiek, mérnökök, orvosok, tanárok, tisztviselõk aránya. Ugyanakkor kételkedhetünk az eredmények pontosságában, mert önkéntes adatközlésrõl volt szó, ezért sokan nem küldték vissza a kérdõívet (vélhetõen az alacsonyabb társadalmi helyzetû bevándorlók), illetve egy másik esetben félreérthetõen válaszoltak a foglalkozást és a végzettséget érintõ kérdésekre.

Kattintson és nézze meg Pekinget is!
További érdekességet találunk a magyarországi kínai bevándorlásban, ha megfigyeljük a nemek arányát, ugyanis sok nõ él hazánkban. Az elõzõ évtizedbõl származó statisztikai adatok szerint a kínaiak 35 százalékát õk adják és közülük sokan saját vállalkozásukat vezetik. „Szokatlan, hogy a migráció korai szakaszában sok a nõ, különösen, ha vállalkozói migrációról beszélünk” – nyilatkozott errõl a Kitekintõnek Nyíri Pál, akit Amszterdamban sikerült telefonon utolérnünk. A kutató arra utalt, hogy a sok évszázados kínai vándorlási tradícióban rendszerint elõször a férfiak hagyták el az anyaországot, és feleségük, gyerekeik csak azután követték a családfõt, hogy élhetõ körülményeket teremtett az új hazában.
A ’90-es évek jellegzetessége az is, hogy a korábbi esetekkel ellentétben nem egy-két területrõl indultak a kivándorlók, hanem – feltehetõleg a magyarországi aranykorról terjedõ pletykának is köszönhetõen – összesen 30 tartományból jöttek a kínaiak. „Késõbb eltolódott az arány Fucsien (Fujian) és Csöcsiang (Zheijang), illetve Kanton (Guangdong) javára, mert ezekben a tartományokban olyan a migrációs kultúra, hogy ha valaki kiment, akkor a rokonai, ismerõsei is követték. Ez vidéki jelenség, a karrierképükhöz évtizedek óta hozzátartozik a migráció” – fejtette ki Nyíri, majd hozzátette: a magyarországi helyzet egy világszerte észlelhetõ folyamat elõfutára volt, ugyanis a kínaiak afrikai migrációja is hasonló, tehát nemcsak a keleti part két tartományából kelnek útra.

Délkelet-Kína három szomszédos tartománya hagyományosan az exodus kiindulópontja
(Kép forrása: evolutionshipping.com)
Hogyan kereskedtek?
Vállalkozói migrációról beszélünk a kínaiak kapcsán, ezért érdemes megnézni, hogyan mûködnek a vállalkozásaik. A szatyrokkal költözõ elsõ kínaiak még aluljárókban árulták olcsó és silány minõségû, de kelendõ holmijukat, majd rövidesen bejegyeztek egy céget vagy társultak honfitársaikkal és elég pénzt gyûjtöttek össze egy piaci stand vagy egy üzlet kibérléséhez. Stabil vevõkör kiépítésére törekedtek és már a kereslet függvényében állították össze következõ szállítmányukat, amelyet egy rokon vagy ismerõs juttatott el Magyarországra. A kínai vállalkozó-szellemnek köszönhetõen az 1990-es évek elején számszerûen sok, de alacsony tõkéjû céget találunk: 1992-ben a bejegyzett 1400 vállalkozás összes tõkéje 1,6 milliárd forint volt. Tíz évvel késõbb mintegy 10 ezer kínai cég szerepelt a hivatalos statisztikában, de bejegyzett tõkéjük még alacsonyabb - a már nem mûködõ, más néven újraindított vállalkozások okán, illetve azért, mert tulajdonosuk csak a tartózkodás igazolására jegyezte azt be.
Az aluljárókból egyenes út vezetett az egykori KGST-piacokhoz (lengyel piacok), ahol adott infrastruktúrát és vevõkört találtak. Néhány év alatt Magyarország vált a kelet-európai elosztóponttá. Sok kínai számára egyébként csak ugródeszka volt a magyarországi kereskedelem és amint tehették, továbbáltak Nyugat-Európába vagy a tengerentúlra. 1997-tõl a kis- és nagykereskedelmi központ a budapesti, VIII. kerületi Négy Tigris piac lett és a kertvárosi hipermarketek polcain is megjelentek a kínai áruk. A 2000-es években a piaci áruk (ruha, cipõ) importját egyre inkább felváltotta a magyarországi összeszerelõüzemmel rendelkezõ nemzetközi nagyvállalatok alkatrészimportja. Ehhez hozzájárult, hogy az importszabályok szigorodtak a 2000-es évek elsõ felében, az árakat továbbra is lenn kellett tartaniuk a kereskedõknek, a haszon viszont csökkent. Az importõrök egy része jobb minõségû árut választott, mások a hiper- és szupermarketek beszállítói lettek.

Innen is jöhettek: a Kanton tartománybeli Sencsen (Shenzhen) (Forrás: beijing2008.cn)
Miután bemutattuk, hogyan éltek a 1990-es és a 2000-es évek elején a kínaiak, felmerül a kérdés, mit tudunk róluk ma. Az uniós csatlakozás és a schengeni határnyitás hatásait Nyíri Pál friss elemzések híján nem tudta megítélni tavalyi tanulmányában, de feltételezte, hogy Romániába és Bulgáriába költöznek a vállalkozó kínaiak, mert ott nagyobb a kereslet és magasabbak a kiskereskedelmi árak, míg az alacsonyabb társadalmi helyzetû migránsok a dél- és nyugat-európai kínai közösségek hálójában keresnek munkát.

Kattintson és nézze meg képeinket
a kínai gazdaság sötét oldaláról!
Várhalmi Zoltán szociológus, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzõje a Kitekintõnek nyilatkozva úgy értékelt: nem változott jelentõsen a kínaiak helyzete az uniós csatlakozás és a határnyitás után. A csatlakozás elõtt bizakodtak a pozitív gazdasági változásban, de várakozásaik nem teljesültek úgy, ahogy elképzelték – summázta az utóbbi néhány évben kínai migránsokat kutató Várhalmi. Ekkorra már tömegesen elhagyták az országot a szigorodó gazdasági ellenõrzés (vámolás, kis- és nagykereskedelmi tevékenység szabályai), illetve a megjelenõ konkurencia miatt. Az olcsó árut kínáló nagy áruházláncok nyomán ugyanis beszûkült a gazdasági terük, ezért újabb piacokat kerestek: hazatértek vagy a környezõ országokban próbáltak szerencsét – folytatta Várhalmi. Az utóbbi néhány évben megfigyelhetõ jelenség, hogy csökken a kínai vállalkozások száma, de nõ a kínai tõkeberuházás – emelte ki a kutató, ami annak köszönhetõ, hogy több nagy távol-keleti multicég is megjelent Magyarországon.
Hol élnek?
Magyarországon nem alakultak ki az amerikai nagyvárosokból ismert kínai negyedek (Chinatown), mert itthon nem kellett olyan kényszerintézkedésekkel szembenézniük a keleti bevándorlóknak, mint a 19. század folyamán a temgerentúlon, ahol gyakorlatilag gettóba zárták õket. Habár Budapesten is vannak tipikus kerületek, ahol több kínai csoportosul, ezt a családi kötelékek és a munka (piacok) közelsége alakította ki. Irimiás Anna A Budapesten élõ kínai kisebbség címû tanulmányában kiemeli: a magyar fõvárosban a szocializmus idõszakában elhanyagolt, lepusztult belsõ kerületekben találtak olcsó lakást a kínaiak és fontos szempont volt a józsefvárosi Négy Tigris piac közelsége is. Ugyanígy jellemzõ, hogy elhagyott gyárépületek, egykori szojvet laktanyák területére költöztek be a kínai vállalkozások, és ehhez közel kerestek megfelelõ otthont a tulajdonosok. A VIII. kerület mellett a X., XIII. és XV. kerületben él több kínai. Újpalota fontos vonzereje a 2004-ben nyílt Kavicsos közi Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola, illetve az Asia Center és a China Mart, amely egy évvel korábban tárta ki kapuit. A gazdagabb kínaiak - a magyarokhoz hasonlóan - igyekeznek elkülönülni „a néptõl”, így megfigyelhetõ a XVII. kerületben családi házat vásárló, és a budai hegyekben lakó bevándorlók növekvõ száma is. Természetesen a fõváros mellett találkozhatunk kínaiakkal az összes nagyobb vidéki városban (különösen Nyíregyházán és Szegeden), míg kínai boltok már a falvakban is vannak, gyakran magyar személyzettel.
Transznacionális közvetítõk

Tekintse meg galériánkat Kínáról,
az ellentmondások országáról!
A kínai bevándorlók életstratégiája drasztikusan eltér más nemzetek migránsainak felfogásától. Olyan „transznacionális közvetítõ kisebbséget” jelentenek, akik határokon átnyúló etnikai hálózatokra építve a gazdaság egy bizonyos szektorában jól körülhatárolható helyet foglalnak el. Nyíri Pál a kínai transznacionális kisebbséget elemzõ tanulmányában kifejti, hogy a nyugat-európai kínaiakkal szemben a hozzánk érkezõk szoros kapcsolatot ápolnak a kínai állami nagyvállalatokkal, így államilag támogatott árakon és elõnyös hitelfelvételek mellett tudtak áruhoz jutni. Nagyon gyorsan és rugalmasan mobilizálják mind a tõkét, mind a munkaerõt, ezért nem kellett foglalkozniuk a magyar társadalom perifériájára szorult helyzetükkel, inkább a kínai média vállalkozói képének próbálnak megfelelni: egyetlen elfogadható életcél számukra a siker elérése. Ideájuk szerint nem elég csak jól élni, hanem mindig egyre többet és többet kell keresni. Ebbõl következik, hogy ha nem adottak egy helyen a gazdasági feltételek, vagy máshol kedvezõbbek a viszonyok, azonnal továbbállnak és ott alapítanak új céget. Mobilitásuk hihetetlen országhatárokon belül és kívül egyaránt: akár egyik napról a másikra fogják a cókmókjukat és elköltöznek. Szintén Nyíri említ egy kínai házaspárt, amelynek nõi tagja a budapesti, férfi tagja a varsói üzletet vezette, évente többször utaztak Kínába, ahol két tartományban volt árubeszerzéssel foglalkozó cégük, Hongkongban pedig a pénzügyi hátteret biztosító vállalkozás, de a tanulmány készítésekor a kanadai bevándorlási papírokat intézték, úgy, hogy házat már vettek Vancouverben és céget is alapítottak ott. Esetük pedig inkább általános, mint ritka: a magyarországi kínaiak nagy része nem tekinti végleges hazájának az országot. A sikeres üzleten kívül egyedül gyermekeik taníttatása elsõdleges számukra. Akik tehetik – és sokan vannak így – Angliában vagy az Egyesült Államokban íratják be egyetemre gyerekeiket, akik sokszor már a középiskolát is külföldön végzik el, mert szüleik a magyar oktatási rendszert nem tartják megfelelõnek. Érdekes, hogy a vállalkozóként dolgozó, és ezekben az esetekben abból jól megélõ szülõk gyermekeiknek más sorsot választanak: egy jó amerikai diplomával a kezükben valamelyik multinacionális cég menedzserei lesznek – szintén a tengerentúlon.

Fekete pagoda Fucsouban (Fuzhou), Fucsien tartományban (Forrás: Wikimedia)
A magyarországi kínaiaknak az ideiglenesre tervezett maradás miatt nem éri meg idõt és energiát fektetni abba, hogy megtanuljanak magyarul és megszerezzék a magyar állampolgárságot. „Legtöbbjük számára Magyarország csak egy megálló, nem biztosak abban, hogy végállomás lesz” – errõl már Tóth Judit jogász, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, a kisebbséget a ’90-es években vizsgáló kutató beszélt a Kitekintõnek. Ennek megfelelõen nagyon kevés kínai törekszik például az állampolgárság megszerzésére. Érzékeltetésül: hírportálunk úgy tudja, az elmúlt két évben körülbelül százan voltak olyanok, akik kérvényezték a magyar állampolgárságot, és természetesen nem mindenki járt sikerrel. Az állampolgársággal kapcsolatban ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Kína nem ismeri el a kettõs állampolgárság intézményét, tehát az a kínai, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, azonnal elveszti a kínait. Tóth Judit szerint azonban a kérdõíves felmérések során nem az a döntõ, hogy eredeti hazájuk már nem ismeri el õket (ami egyben jelentõs gazdasági hátrányt is jelenthet), hanem az a stratégia, hogy nem gondolják véglegesnek az itteni családalapítást.
A transznacionalitás jellegzetes példája, hogy más migránsokkal szemben a kínaiak nem próbálnak jogsérelem esetén a magyar hatóságoktól, szervezetektõl segítséget kérni, csak a kínai államapparátussal kapcsolatban van olajozott együttmûködésük. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kötõdnek Magyarországhoz, de tény, hogy saját közegükben mozognak, saját zárt szervezeteik vannak és nem igénylik a többségi társadalommal fenntartott szoros viszonyt. Megjegyzendõ, hogy kezdettõl fogva foglalkoztatnak magyar munkavállalókat és ügyeik intézésére tolmácsokat, asszisztenseket, akiket komprádoroknak hívnak. Õket leszámítva olyannyira nincs élõ kapcsolatuk velünk, hogy ez már a második generációs, itt született kínaiakra is kihat. Nyíri Pál említ olyan kínai családokat, ahol a gyerekeket magyar szülõkhöz adják, hogy rendesen megtanulják a nyelvet, mert az ingerszegény otthoni környezetben ez nem lehetséges és késõbb az iskolában nehézségeik adódnak belõle. Ilyenkor akár néhány éven keresztül a szülõk csak hétvégente találkoznak csemetéikkel, hétköznap a magyar nevelõszülõk gondjaira bízzák õket. Korábbi kutatásai alapján Nyíri az így felnõtt fiatalokkal kapcsolatban megemlítette a Kitekintõnek, hogy az általa megkérdezett kínaiak kisebb korukban nehezteltek szüleikre a magyar szemmel különös nyelvtanítási módszer miatt, de késõbb belátták: hasznos volt.

Csöcsiang híres teájáról (Forrás: tradekey.com)
Mennyi az annyi?
Bevándorlási kisszótár
Integráció:
A bevándorlók vagy menekültek befogadó társadalomba való beilleszkedésének olyan formája, amely nem jár kultúrájuk, önazonosságuk feladásával. Nem keverendõ össze az asszimilációval, amely mai használatában pejoratív fogalom és a kulturális önazonosságot elvesztõ beolvadást jelent.
Letelepedési engedély:
Letelepedésre az a külföldi jogosult, aki legalább három éve életvitelszerûen Magyarországon tartózkodik és megélhetése biztosított, tehát jövedelme van, lakhatása kielégítõ, egészségbiztosítása rendezett. Visszavonható az engedély, ha a megszerzéstõl számított öt éven belül jelentõsen romlanak a külföldi körülményei. A tartózkodási engedélynél (amelyet három hónapnál hosszabb ideig tartó maradás esetén kell kérni) több jogot nyújt és nem vizsgálják felül olyan gyakran.
Állampolgárság:
Az integráció egyik végsõ foka, komplex jogi, kulturális, gazdasági és politikai kötõdés egy állam és egy személy között. Megszerzése szigorú feltételekhez kötött, elõször nyolc évnyi magyarországi tartózkodás után lehet folyamodni érte. Az évekbe nem számítanak bele a letelepedési engedély megszerzése elõtti és az egyetemi hallgatóként eltöltött idõ.
Korábban a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, majd 2000-tõl a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal foglalkozik a migránsok ügyeivel, így ez a szerv adja a legpontosabb képet a bevándorlókról. A múlt héten kikerült legfrissebb adatok alapján 2010 decemberében bevándorlási, letelepedési és tartózkodási engedéllyel összesen 12653 kínai állampolgár élt hazánkban, amely nem jelent számottevõ változást az egy évvel korábbi 12082 fõhöz képest. Különösen akkor nem, ha összevetjük Nyíri Pál tíz évvel ezelõtti adatával: a kínai szervezetek vezetõitõl kapott információk és kínai vállalkozások száma alapján egy tanulmányában tíz-tizenötezer fõre becsülte a hazai kínai népességet.
Nyíri Pál egy néhány éve elvégzett orosz kutatásra hivatkozva azt mondta lapunknak, hogy a közvélemény átlagosan tízszeresére taksálja egy adott kisebbség valódi létszámát, ennek oka pedig a hivatalos képviselõk szóhasználatában keresendõ: azt szokták mondani, hivatalosan ennyi és ennyi a szám, egyúttal azt sugallják, hogy ennél többen vannak (például az illegális bevándorlók). Ebbõl a hallgatóság azt a következtetést vonja le, hogy sokkal nagyobb népességrõl van szó, pedig a tényleges adatok valójában a hivatalos és a nem hivatalos között, azon belül a hivatalos számhoz közelebb vannak.
Nem temetkeznek?
Az egyik kínaiakkal kapcsolatos jellemzõ tévhit, hogy õk jelentik a legnagyobb bevándorló csoportot Magyarországon. Ez részben abból fakadhat, hogy a lakosság jelentõsen túlbecsüli az arányukat, ahogy említettük, részben akár azért is alakulhatott így, mert a távol-keleti országból érkezõk kereskedõk, akikkel gyakran találkozunk. A valóságban a legtöbb migránst a szomszédos országok (Románia, Ukrajna és a volt jugoszláv tagköztársaságok) adják, méghozzá az áttelepülõ magyarok személyében.
Egy 2008 novemberében közzétett Eurobarometer felmérés szerint az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon a leginkább negatív a bevándorlók megítélése, pedig a népesség arányaihoz képest kevés betelepülõ él az országban. Az idegenkedés megnyilvánul a kínaiakhoz való hozzáállásban is, ami táptalajt ad a légbõl kapott pletykáknak. Például 2001-ben, majd 2005-ben is végigsöpört a sajtón a kínai temetésekkel kapcsolatos álhír. Eszerint a magyar országos átlagnál sokkal kevesebb kínait temetnek el, tehát a valós számokat bizonyosan eltitkolják, hogy újra felhasználhassák a halottak adatait. Valójában azért marad el a kínaiak halálozási statisztikája a magyarokétól, mert hazamennek meghalni, még a hirtelen elhunyt kínaiak hamvait is az anyaországba szállíttatják. Ezzel némileg összefügg az az elterjedt nézet, miszerint a kínaiak körében az átlagosnál magasabb a bûnözési hajlam, de ezt a bûnügyi statisztikák nem támasztják alá. Mindemellett meg kell említenünk, hogy a '90-es években végzett kutatások alapján jellemzõ volt, hogy "kreatív" könyvelést alkalmaztak cégügyeiknél a kevesebb adó érdekében, illetve, még a szabályok szigorodása elõtt a kedvezõbb vámolásért lefizették a magyar vámügyintézõket.
Figyelemre méltó, hogyan változott a kínaiak megítélése a magyar lakosság szemében. Az 1980-1990-es évek fordulóján hazánkba érkezõ migránsok tömegesen arról számoltak be – és a Kitekintõ munkatársa is találkozott ilyen kínaival –, milyen kedvesen és segítõkészen fogadták õket hazánkban. Majd eltelt néhány év, és 1992-1993-tól terjedt az idegenellenes mentalitás, amelyet a növekvõ munkanélküliség és az emelkedõ árak fûtöttek. Néhány évvel késõbb neonáci és fajgyûlölõ csoportok jelentek meg Magyarországon, amelyekkel a kínaiak is kénytelenek voltak szembesülni, miután többször megtámadták õket. Érzésünk szerint ma a közöny dominál a magyar és a kínai kisebbség viszonyában, amelyben valószínûleg mindkét fél hibás.

Készült az Európai Unió Integrációs Alapjának támogatásával.
Cikkünk a „Bevándorlók – mellettünk” címû, Európai Integrációs Alap által támogatott kampányunk keretében született azzal a céllal, hogy tájékoztatást nyújtson a tíz legnagyobb Magyarországon élõ bevándorló csoport egyikérõl és vitaindítóként hozzászólásra ösztönözze a Kitekintõ olvasóit, hozzájárulva ezzel a migrációval és integrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság növeléséhez.
Link