Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Bajban az ország: elszabadult az infláció

Szlovákiában egyre vadabb ütemben nõnek az árak. A statisztikai hivatal szerint a januári 3 százalékos inflációt követõen februárban már 3,3 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbiakhoz képest.

Ilyen méretû drágulásra 2009 februárja, vagyis két éve nem volt példa. „Az árugrás elsõsorban az élelmiszerek számlájára írható, ezekhez ugyanis átlagosan 6,6%-kal drágábban juthattunk hozzá a tavaly februárihoz képest, 5,5%-kal drágult azonban a közlekedés és 4,4%-kal az energiaszolgáltatás is” – nyilatkozta Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzõje, aki szerint az élelmiszerek legutóbb 2008 szeptemberében drágultak ilyen gyors ütemben. Eva Sadovská, a Postabank elemzõje úgy véli, az áremelések részben a kormány által bevezetett megszorító intézkedések és adóemelések, részben pedig a világpiaci árak növekedésének a számlájára írhatók.
A folytatás sem biztató. „Fõként az elsõ félévben a hazai inflációt még jelentõs mértékben befolyásolja majd a világpiaci árak alakulása” – vallja Vladimír Vaòo, a Volksbank Slovensko vezetõ elemzõje. Valachyová szerint az elkövetkezõ hónapokban az áremelkedések mértéke még a jelenlegi szinten mozoghat, az év második felére azonban már elérheti akár a 4%-ot is. Szlovákia tehát lassan búcsút inthet az alacsony infláció korszakának, amit eredetileg a gazdasági válság által kiváltott keresletcsökkenés okozott. Ez utóbbinak köszönhetõen tavaly éves szinten 1%-os pénzromlást mértek. A pénzügyminisztérium az idei év egészére már 3,5%-os inflációt jósol, és a tárca elemzõi szerint nagyjából hasonló drágulásra számíthatunk az elkövetkezõ években is.
Link

Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2011. March 15. 18:09:30
Azé hülyék a visegrádi országok mertha összefognának még bármi más IS lehetne!
Ugyi nem a nyelvtörvénnyel köllött volna foglalkozni hanem????!!!
Mindegyik országban faxságokkal foglalkoznak látványtervként vagy gumicsontként és közben egyszercsak itt a nyomor.....
2493 #2 2493
- 2011. March 15. 18:49:22
Itt a nyomor meg az új elit. Új uralkodó osztály!Angry
119 #3 119
- 2011. March 16. 07:48:18
Elv-hû,

szerintem inkább arról van szó, hogy a jelenlegi csont-liberális sorosgyurkás kormány-féleség beindította a lakosság lecsupaszítását. Õsz óta hihetetlenül megugrott az izraeli behatás, ez gyakorlatilag minden szinten, minden irányban látható (hadi- és belbiztonsági szerzõdések, egészségügyi rendszer izraeli kézben, meg természetesen felvásárlások, építkezések ezerrel). Inkább olyan érzésem van, hogy Szlovákia Magyarországhoz képest csupán fáziskésében van.
1207 #4 1207
- 2011. March 16. 08:10:28
balu998!
Eddig tartott a viszonylagos "jólét" most következik a feketeleves.
Ja, és ami ezzel kézen fogva jár, erre fõként a nacionalizmust és a Magyar gyûlöletet értem.
A zsizsik öröme ha a népek és nemzetek gyûlölik és marják egymást!
119 #5 119
- 2011. March 16. 08:32:26
Jani papa,


Igen, ez a forgatókönyv valószínû...

"A zsizsik öröme ha a népek és nemzetek gyûlölik és marják egymást!"
A SP úgy tûnik folytatja az eddigi irányvonalát ás majd meglátjuk mennyire sikerül kohnéknak összeveszejteni minket. De azért mindenestre tehetünk, hogy ez minél kevésbé jöjjön nekik össze.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,986 egyedi latogato